Ásó, kapa, koldusbot

Észbontó, hogy manapság milyen hihetetlen felhajtás egy-egy esküvő. Ezek után nem csoda, hogy annyi a szingli

Kapcsolódó cikkek

Itt a nyár, ami nagyon szerencsés évszak, már ha menyasszonyt látni tényleg szerencsét hoz. Ahogy a rügyek a fán, úgy buggyannak elő ruhakölteményeikben az újdonsült arák a felvirágozott Mercedesekből, utcányi hosszú limuzinokból vagy hőlégballonokból.

Az a fő, hogy olyan helyről kell előbuggyanni, ami vagy nagyon drága, vagy nagyon meghökkentő. Hogy emlékezetes legyen a nagy nap. Lehetőleg emlékezetesebb, mint a barátnőé, szomszéd lányé vagy a kolléganőé, és rengeteg fénykép és videó is készüljön róla, hogy fel lehessen tenni a jutyubra.

Egyik barátnőm úgy gondolta, hogy a romantikához szellőben lengő csipkefátyol kell, végtelen arany mező és két felcicomázott ló. Igen ám, de miközben a lovacskák a tákolt esküvői sátor felé lépkedtek velük, a földútra behajtott egy Trabant, ami csörömpölő pléhkannákkal megrakott utánfutót húzott. A lovak köztudottan utálják, ha a frászt hozzák rájuk, így aztán vágtában megindultak az arany mezőn át, hátukon a halálra vált ifjú párral. Szállt a menyasszony csipkefátyla, igaz, egészen más irányba, mint ő.

Az igent szerencsére kimondhatták így is, bár kicsit sárosan és remegő térddel, de hát kinek nem remeg olyankor?

Egy másik ismerősöm a második esküvőjét már tényleg nagyon emlékezetesre akarta csinálni, mivel az első, úgy tűnik, nem volt eléggé az.

Ezért aztán búvárruhát öltött, hogy az Adria kék habjai alatt mondhassa ki buborékolva a boldogítót. De ahogy kimondta volna, arra sétált egy borjúnak álcázott hal, amitől úgy megrémült, hogy azonnal felficánkolt a felszínre, így a hirtelen nyomáskülönbségtől megsérült a dobhártyája. A nászutat süketen töltötte, azóta is emlegeti.

De hallottam még emlékezetesebb esküvőről is, amikor az ifjú pár saját kertjébe rendelte az anyakönyvvezetőt, mert az olyan meghitt. Ám a megátalkodott szomszéd, aki mindig is irigykedett a sokkal zöldebb füvükre, a kellő pillanatban bekapcsolta a flexet, és nekiesett vele egy vasoszlopnak, így a nagy kérdésre, hogy akarod-e az itt jelenlévőt, csak velőt rázó, horrorba illő, (fémes) sikítás hallatszott válaszul. Azóta elköltöztek.

Szűcs Édua illusztrációja

Az én esküvőm is emlékezetes volt, kinek miért. A tanúm százhúszas Škodáján érkeztem, és bár csörgős konzervdobozok nem voltak a kocsi után kötve, annál inkább le volt szakadva a kipufogója, amelyből minden gázadáskor hatalmas robbanás hallatszott. Hófehér topánom a barátnőmé volt (és két számmal nagyobb), amelyet a lépcsőfordulóból egy másik nagyon kedves vőlegény hozott utánam (az arája talán még ma is emlékszik). A ruhám sem egy francia szalonból származott, csak a körúti kölcsönzőből, s emlékezetesen sárgásszürke lett, mire hozzám került.

A hajam viszont sárgából vörösbe pirult a fodrász bakija folytán, aminek láttán drága anyósom elsírta magát, hogy ő csakis szőke menybe egyezett bele. De a legemlékezetesebb az a megszeppent két igen volt, amit az ügyetlen csók követett (hogy lehet ennyi ember előtt?) és a rózsás napraforgócsokor, ami vagy húsz éve lapul színtelen szirmokban a szekrény tetején.
 

Ha jobban átgondolom, a sok vérlázítóan drága, puccos és roppant emlékezetes esküvőt már nehéz felülmúlni. Talán nagy sikert aratna egy olyan esküvőszervező iroda, amely így hirdetné magát: Álomszép esküvő minden felhajtás nélkül, a legemlékezetesebb pillanatért, potom áron! A ruha egyszerű lenne és épp ettől szép, a vendég kevés, de szívünknek kedves, a vacsora szűk körű, de meghitt. Az ifjú pár csakis egymásra figyelne, elveszhetnének egymás szemében, öröklétté válhatna a pillanat, akár a mesében, aztán élhetnének boldogan, míg ásó, kapa. Lehet, hogy ez is épp eléggé emlékezetes lenne. A kérdés csak az, mire (kire) is szeretnénk emlékezni.

Vote it up
187
Tetszett?Szavazzon rá!