Érintésre gyógyuló sebek

Amerikai kutatók olyan nanotechnológiai anyagot fejlesztettek ki, amely egyszer forradalmasíthatja a sebek gyógyítását

A Massachusettsi Műegyetem (MIT) kutatócsoportja olyan anyagot hozott létre, amelynek hatására azonnal megalvad a vér – ez katonáknak, vérzékenyeknek, baleseti sérülteknek és rákbetegeknek egyaránt nagy segítség.

A nanoméretű bevonószer két, egymáshoz szorosan kötődni képes vegyületből, a többek között a teában előforduló csersavból és az emberi vérben megtalálható trombin fehérjéből áll. Hónapokig eltartható száraz hártyát alkot, amely felvihető szivacsra, gézre és sok más hordozóra.

Az Egyesült Államokban már mindkét összetevőt jóváhagyták, így az USA haderejénél hamarosan megkezdhetik a kipróbálást. Amennyiben ez sikerrel jár, következő lépésként közkórházak férhetnek hozzá az újdonsághoz, végül pedig talán a kereskedelemben szabadon megvásárolhatóvá válnak az új anyaggal bevont kötszerek.

Ugyanakkor az MIT laboratóriumában tovább folynak a kísérletek. – Nagyszerű lenne olyan bevonatot előállítani, amely a vérzéscsillapítás mellett a fertőzésveszélyt is csökkenti – mondja Anita Shukla vegyészmérnök, az Advanced Materials szakfolyóiratban közzétett dolgozat szerzője. – A jelenlegi munka célja ez.

Vote it up
148
Tetszett?Szavazzon rá!