Újra munkába állni

A családalapítás utáni visszatérés érzelmileg és logisztikailag is nagy feladat. Példák és tanácsok

A minap kutyát sétáltattam tizenegy éves lányommal, Mollyval, amikor hirtelen megállt, és nekem szegezte a kérdést: meghallgatnám-e az ÉLETTERVÉT. Azért írom csupa nagybetűvel ezt a szót, hogy érzékeltessem, milyen nagy fontosságot tulajdonított Molly a tervezésnek. Világosan kidolgozta, milyen irányba akar elindulni, és el is szándékozott érni a célját, mindenféle kitérő nélkül. Különös pillanat volt ez. Miközben hallgattam, amint leírja a jövőjét, amelyben többnyire a kutyák és a gyerekek játszották a főszerepet, meg „egy óriási kert” valahol az ország leggazdagabb vidékén, eszembe jutott, hogy elképzelt jövendőbeli magánélete nem sokban különbözik attól, amilyenről egykor én álmodoztam az unalmasabb kémiaórákon, valamikor az 1970-es években.

Én is olyan magánéletről morfondíroztam, amelyet az irányításom alatt tarthatok. Akkoriban nem fűtöttek különösebb szakmai ambíciók – ellentétben Mollyval, aki az ügyvédi fokozatot simán átugorva rögtön a bírói pulpitusra tör. Elképzeltem, hány gyerekem lesz (öt fiú), a konyhát, ahol főzni fogok (nagy, vidéki ház), még a ruhákat is, amelyeket viselek majd (bézs színű tweedből). Ma két kislány édesanyja vagyok, egy New York-i lakás kicsi konyhájában főzök, és szinte kizárólag feketében járok. Ennyit életem nagy tervéről.
 

Tizenöt év szünet után jelentkeztem „A visszatérés: hét asszony története, akik pályájukat odahagyva szülők lettek, majd visszatértek” című kötettel, bár tulajdonképpen nyolcról van szó, ha a sajátomét is hozzászámítom. Újságírói pályám 1997-ben szakadt meg, amikor Molly megszületett, és a következő hét évben létem kizárólag az otthoni színtérre korlátozódott. Egyetlen döntésemet se terveztem meg előre. Ha van valami központi gondolat, ami a könyvemben szereplő történeteket összeköti, akkor az, hogy a világ legkörültekintőbb tervezésével se lehet megteremteni azt az életet, amilyet az ember végül is élni fog. De ha az ember megnézi, milyen gazdag években volt részük a kötetben szereplő anyáknak, sok érv szól az olyan élet mellett, amely nincs előre megtervezve.

Itthon nehezebb?
Magyarországon talán még nehezebb a visszatérők helyzete, hiszen a kisgyermekesek nálunk ma is hátránnyal indulnak egy-egy új állásért. Íme, néhány tanács, hogyan javíthatja esélyeit:

* VEGYEN RÉSZT egy kifejezetten kisgyermekes anyukákra szabott állás­kereső tréningen, ilyet talál például itt: tudatoseletert.hu.

* TÁJÉKOZÓDJON A VÁLTOZÓ JOGSZABÁLYOK útvesztőjében. Megteheti a babafalva.hu portál TB-Kisokos című kiadványa segítségével.

* HA „BEMELEGÍTÉSKÉNT”, átmeneti megoldásként távmunkában gondolkodik, kattintson például ide: otthonrol.hu.

* KERESSEN MUNKÁT a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány, az első hazai anyabarát munkaközvetítő weboldalán: jol-let.com.

* HA LAZÍTÁSKÉNT humoros formában szeretne olvasni a visszatérés nehézségeiről, keresse a könyvesboltokban Diana Appleyard „Szülés vagy szabadság!” című regényét.

Én a munkát elsősorban azért hagytam abba, mert nem akartam, hogy a cikkek miatt sokat kelljen utaznom, és távol legyek a kisbabámtól. Judith Feder, könyvem első történetének főszereplője feladta a pályáját, miután koraszülött ikreknek adott életet, akiknek súlyos egészségi és fejlődési problémái voltak. Egyikünk sem tudta, mennyi ideig fogunk hiányozni a munkaerőpiacról. Judith végül is tíz évig volt távol, mielőtt ismét állást vállalt mint kockázati tőkebefektető. Az otthon töltött évek alatt mindkettőnknek erősen megtépázódott az önbizalmunk, ahogy a könyvben szereplő többi anyának is.

Judith gyermekei egészségi állapota miatt hagyta abba a munkát, Lauren Jacobson döntésében pedig a biztonságuk játszotta a fő szerepet. Miután a sikeres johannesburgi ügyvédnőre, férjére és két kisfiára fegyvert szegeztek, Lauren Dél-Afrikából Londonba menekült a családjával. Egy új országban vadonatúj otthont kellett teremtenie a családjának, ahol biztonságban érezhetik magukat – s mindezt hatékonyan és nagy empátiával tette.

De ha ez idő alatt valaki azt mondja neki, hogy egyszer még dolgozni fog, arra bizony ingerült pillantást vetett volna. A szakmai karrier hiánya az ő esetében is önbizalomvesztéssel járt. Ma mégis a One to One (Egytől Egyig) Jótékonysági Gyermekalapítvány ügyvezető igazgatója. Amióta jó néhány éve újra dolgozni kezdett, több állása is volt már, és jól tudja: ha egyszer megint „kiszállna”, nagy valószínűséggel újra képes lenne visszatérni.

Ez az a perspektíva, amelyet könyvemmel nyújtani szeretnék. Az ennek kapcsán készült legfrissebb interjúkban újra meg újra megkérdik tőlem, milyen tanácsokat tudnék adni azoknak a nőknek, akik fontolgatják, hogy visszatérnek szakmájukba. Mindenféle tanács előtt a nőknek először is önbizalomra van szükségük, hogy elküldjék az e-mailt, felemeljék a telefont, vagy egyszerűen kilépjenek az ajtón. Úgy vélem, ezt az önbizalmat a perspektíva teremti meg.

A könyvemben szereplő nők közül Elaine Stone volt a legmagabiztosabb otthonléte alatt, mert előre végiggondolta, pontosan mennyi ideig lesz távol a munkából. Elaine ügyvédként dolgozott Texasban, majd hozzáment egy rabbihoz, akinek jobb állást kínáltak egy Washington környéki gyülekezetnél. A család két alsós korú kislánnyal odaköltözött, és Elaine egy ideig hetenként ingázott Texasba tárgyalásra. A kemény napirend – és a nyomában befolyó pénz – következményeként a harmadik gyerek megszületésekor Elaine abbahagyta a munkát, és öt évig otthon maradt. Tudta, hogy amikor a kisfia, Zach óvodába kerül, ő vissza fog menni dolgozni. Kapcsolatban maradt a kollégákkal, és kisebb ügyeket vállalva folytatta a pályáját. Ennek köszönhetően útja Washington egyik legtekintélyesebb jogi cégéhez vezetett, amelynek ma társtulajdonosa.

Nem kérdés, hogy az effajta döntésekben lényeges szerepet játszik a pénz. Elaine elég pénzt takarított meg ahhoz, hogy otthon maradhasson. Én részben azért hagytam abba a munkát, mert kiszámítottam, hogy mennyit keresnék, ugyanakkor mennyit fizetnék a teljes napi gyermekfelügyeletért, és ez egyszerűen nem érte meg. Lauren gyermekei már elég nagyok, az irodája pedig közel van az otthonához, így többé nincs szüksége bébiszitterre. Jelenlegi keresetét éppen ezért „szabadságpénznek” hívja. A pénz olyan, mint az egészség: amíg van, magától értődőnek vesszük, de a hiánya mindent beárnyékolhat.
 

Amikor a háromgyermekes családot a férj, Barclay munkája Michiganbe szólította, Sherry Goff tanárként nem talált magának állást, ezért egy ideig gyermekfelügyeletet vállalt az otthonában. A családnak azonban biztosabb anyagi bázisra volt szüksége, ezért úgy döntött, átképzi magát egy új foglalkozásba, amelyet akkor is tovább folytathat, ha a gyerekei már felnőttek. Összehúzták a nadrágszíjat, Sherry beiratkozott a főiskolára, és munkaterapeuta végzettséget szerzett. Kevéssel azután, hogy megkapta első állását, a férjét leépítették, így ő lett a család egyedüli kenyérkeresője.

Sherry azok közé az anyák közé tartozik, akik átképzik magukat, hogy visszatérhessenek a munkaerőpiacra. Maxine Snider, aki saját maga tervezte bútorokkal kereskedik, egy másik irányvonal – a kisvállalkozóé.

Az, hogy valaki saját főnöke legyen, miután egy ideig távol volt a munkától, több okból is vonzó. Olyan helyzet, amilyenhez az ember már otthon hozzászokott. Ott ő dirigál, ő osztja be az időt, sokszor a pénzt is. Megmondja mindenkinek, mit tegyen.

Ha valaki megszokta, hogy ő a főnök, nehéz a visszatérés olyan helyre, ahol neki lesz főnöke

S ha egyszer megszokta a főnök szerepét, nehéz elképzelnie, hogy olyan helyre térjen vissza, ahol neki lesz főnöke. Ha az ember a maga ura, a munkaidejét is ő osztja be, és a rezsiköltségei is alacsonyak lehetnek. Valószínűleg van már mobilja és számítógépe internet-hozzáféréssel. Sőt még BlackBerryje vagy iPhone-ja is, amelyekkel könnyen hozzáfér az e-mailjeihez. Olyan sok időt töltöttem már munkával a kocsimban, mialatt a lányaimra vártam, hogy ma már csak így hívom: a „mozgó irodám”.

A gyerekek előbb-utóbb felnőnek és kirepülnek, és az anya keresete szabadon elkölthetővé válik, ő maga pedig visszakapja az életét. Annyit jelent ez, hogy független lesz? De van még valaki, akire tekintettel kell lenni. Mi a helyzet a férjjel?

Maxine Snider lakberendezési vállalkozásának sikeres beindulása időben egybeesett azzal, hogy férje, Larry nyugdíjba vonult ügyvédi irodájából. Larry úgy tervezte, hogy attól kezdve évekig majd kényelmesen utazgatnak. Nem számolt azzal, hogy a feleségének megbeszéléseken kell részt vennie, határidőkhöz kell igazodnia. Következésképp a Snider házaspárnak újra kellett gondolnia, mit is várnak közös jövőjüktől, és olyan megoldást kellett találniuk, amelynek már semmi köze a gyerekneveléshez.
 

Hogy egy férj milyen szerepet tölt be a felesége életében, az idők során változik. A házassági eskü állítólag komoly, persze a válások nagy száma alapján elgondolkodtató, mennyire. A valóság azonban az, hogy a házasságok képlékenyek. Dr. Margaret French orvoskollégához ment feleségül, de a házassága nem élte túl azt az időszakot, melyet munkába való visszatérése előtt főállású anyaként otthon töltött. A férj lehet központi figura, fő kenyérkereső, támogató csapattag, barát, ellenség, üzleti partner vagy mindez egy személyben. Jelen lehet, vagy hiányozhat. Megvannak a saját igényei, a saját élete. Élete egy pontján megnősült, otthont teremtett és családot alapított. Manapság a férfi megnősül, és fogalma sincs róla, mit akar. Fizetheti az otthon rezsijét, otthon maradhat, takaríthat. A könyvemben szereplő házasságok közül azok a legboldogabbak, ahol az adok-kapok elve érvényesül. Ez magától értődőnek tűnhet, de ha az ember azt akarja, hogy a másik úgy érezze, valóban része az életének, akkor bele is kell vonnia őt.

Úgy vettem észre, hogy sok nő a férje helyett a barátnőjét tekinti bizalmasának. A barátnők remek támogató csapatot jelenthetnek. Nagyszerű ötletforrást, kapcsolati lehetőségeket és inspirációt. Ott ülhetnek, mialatt ön megpróbálja beleilleszteni otthoni tapasztalatait egy szakmai életrajzba. Elkísérhetik vásárolni, amikor ruhát vesz az állásinterjúra. Vészhelyzetben beugorhatnak bébiszitternek. Hogy a munkába való visszatérést fontolgatva a kapcsolati háló építésére is gondolnia kell, azt talán szükségtelen hangsúlyozni. Hiszen évek óta ezt teszi a játszótéren.

Szeretném, ha nem kellene szüntelenül elismételnem, hogy lazítson, és érezze jól magát. Hagyja abba a görcsös tervezgetést, bízzon a képességeiben. Mindnyájan megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból. Lefogadom, hogy ön nagyon büszke a gyermekei teljesítményeire. Lehet is, és merítsen ebből önbizalmat.

Máris remek munkát végez!

Vote it up
181
Tetszett?Szavazzon rá!