Üdítő történet

Hogyan születtek az azóta kultikussá vált üdítőitalok, mint például a Bambi és a Sztár, illetve mi lett a sorsuk?

A huszadik század derekán járunk, amikor a Hazai Szikvízüzem piacra dobja a klasszikussá vált Bambi nevű szénsavas-narancsos üdítőitalát. A két és fél deci űrtartalmú csatos üvegek hamarosan minden közért kínálatába bekerültek. A Bambi nem volt egyedülálló: nagyjából vele egy időben kapni lehetett egy Utas nevű üdítőitalt is, amelyben szintetikus aroma helyettesítette a citrom ízét, sőt 1960 után már a gyümölcsízű Erdei Bambi is létezett. A Sztár üdítőcsalád, az Óbudai Szeszgyár terméke – amit egyébként holland licenc alapján gyártottak – 1970-ben került a magyar boltok polcaira.

Rá egy évre a Badacsonyi Állami Gazdaság is megkezdte egy szőlőízű szénsavas üdítőital, a Traubisoda forgalmazását, amelyet osztrák aromával magyar mustból készítettek. Mindezt magnéziumban gazdag vízhez adták, és répacukorral édesítették. Azt el kell ismerni, hogy nem tartozott a kalóriaszegény üdítőitalok közé. (Energiatartalma mintegy háromszorosa volt a ma vásárolható üdítőitalokénak.) Sikerének kulcsa a minőségen túl abban rejlett, hogy a terméknek nagyon szellemes volt a reklámja. („Mi is őt szeretjük... csakis őt szeretjük... Traubit akarunk!”)

Két év múlva, 1973-ban tűnt fel az első olyan üdítő, a Márka, amely magyar gyümölcsből, magyar szabadalom szerint készült. A nedűt a Dél-alföldi Pincegazdaságban kezdték gyártani, és az első palackok szőlőízű italt tartalmaztak, ám később bővült a termékpaletta, és megjelent az almás, a málnás és a meggyes ízesítésű is.

A hanyatlás kora
A Bambi és a Sztár sorsát vélhetően az USA-ból érkező kóla megjelenése pecsételte meg, a gyártó cégek ugyanis sorra leállították gépsoraikat, hogy kólát palackozhassanak. A többi magyar üdítőital is áldozatul esett a kóla hódításának: a termelés rohamosan zuhant, s a gyártó cégnek főhetett a feje, mihez kezdjen a nyakán maradt palackokkal. Végül aztán borral és vodkával töltötték meg ezeket, s kivitték az orosz piacra.

A magyar üdítők sikere tehát enyhén szólva tiszavirág-életűnek bizonyult, mert az üzemek egyre-másra álltak át a külföldi termékek gyártására. Mára azonban felélesztették ezeket a méltatlanul elfeledett régi márkákat, s néhányukat újra lehet kapni. Ráadásul megőrizték az eredeti receptet és arculatot, így akinek nosztalgiázni támad kedve, szaladjon csak le a boltba, és vegyen egy üveggel!

A magyar szénsavas üdítőitalok gyors hanyatlásáért tehát elsősorban a kóla kárhoztatható. A kólát 1967-ben ismerhette meg a hazai fogyasztóközönség. A Budapesti Nemzetközi Vásáron megrendezett első kóstoló óriási sikert aratott, olyannyira, hogy csak rendőri beavatkozással tudták megvédeni a standot a kíváncsiskodók rohamától. Az érdeklődők sem voltak azonban restek: sokan fortélyhoz folyamodtak (pl. állapotos feleségükre hivatkoztak), hogy minél többet kortyolhassanak az „amerikai életérzésből”. Az ital palackozását 1968-ban kezdte meg a Magyar Likőripari Vállalat. Akkoriban csak a legelegánsabb éttermek és szállodák kínálták, luxuscikknek számított. De a kóla hamarosan idehaza is beteljesítette küldetését, ahogy szerte a világon. A kólásüvegek ott sorakoznak minden élelmiszerbolt és vendéglátóhely hűtőjében.

Sikerének egyik titka egyedi „csomagolása”. Earl R. Dean 1915-ben olyan üveget tervezett az italnak, „amelyről egy ember teljes sötétben, tapintás alapján is meg tudja mondani, miféle”.

Vote it up
205
Tetszett?Szavazzon rá!