Üdv! Viszlát!

A hírességek és a politikusok mindig szívesen elcseverésznek egymással. Íme, három felejthetetlen találkozás története

Kapcsolódó cikkek

Elvis és Dick
Ahogy az 1970-es esztendő a végéhez közeledik, Elvis Presley tele van aggodalommal a gyilkosságok, a háborúellenes tüntetések, a hatalom iránti tisztelet hiánya és a kábítószerek elterjedése miatt. Paranoiáját súlyosbítja az általa fogyasztott kábítószerek mennyisége.

Félelmeit vásárlással csillapítja. Különösen azt élvezi, amikor fegyvereket, autókat vagy ékszereket vehet, és nem csak magának. Három nap alatt 20 ezer dollárt költ lőfegyverekre, a rákövetkező héten vásárol két Mercedest, egyet magának, egy másikat a barátnőjének; egy héttel később vesz egy harmadik Mercedest is, ezúttal az egyik segítőjének, valamint egy Cadillacet egy járőrnek.

Amikor apja figyelmezteti, hogy túl sokat költ, Elvis neki is vesz egy Mercedest. Ám december 19-én apja és Priscilla, a felesége szembeszáll vele: a kiadásait már lehetetlen kézben tartani. Presley ezt rossz néven veszi. – Elmegyek innen! – kiáltja. Washingtonba repül, aztán tovább Dallasba, majd Los Angelesbe. Majd utána ismét Washingtonba. A repülőgépen levelet ír, amelynek egy részlete így szól:

„Kedves Elnök Úr!
Csodálom önt, és nagy tisztelettel viseltetem a hivatala iránt. Beszéltem Agnew alelnökkel három héttel ezelőtt Palm Springsben, és kifejeztem aggodalmamat az országunkért… Uram, mindenben, ami tőlem telik, szolgálatára állok, hogy segítsek a hazámon … Nagyon szeretném személyesen tiszteletemet tenni önnél, ha elfoglaltsága engedi.”
Felsorolja a telefonszámait.

December 21-én reggel fél hétkor leadja a levelét a Fehér Házban. Még ugyanazon a délelőttön telefonon hívják washingtoni szállodájában. Egil „Bud” Krogh, az elnök helyettes tanácsadója keresi, és érdeklődik, hogy be tudna-e nézni háromnegyed óra múlva. A Fehér Ház irányító stábja úgy érzi, előnyös lenne egy találkozó megszervezése Presley-vel.

Elvis Presley megérkezik a Fehér Házba, tökéletesen kisminkelve, VII. Eduárd korabeli sárgaréz gombos kabátot és széles aranyövet visel lila bársonytunikája és a hozzá illő nadrág felett. 12.30-kor bevonul az Ovális Irodába, és két dedikált fényképet ajándékoz Nixon elnöknek. Aztán kiteríti jelvénygyűjteményét az Ovális Iroda íróasztalán, hogy az elnök megcsodálhassa. A két férfi elbeszélget Las Vegasról és a fiatalokról. Elvis heves kirohanásba kezd a Beatles ellen: eljöttek Amerikába, elvették az amerikai pénzt, aztán visszamentek Angliába, hogy Amerika-ellenes érzéseket tápláljanak.

Nixon megnézi Presley kézelőgombját, majd Elvis kiteríti elé rendőrjelvény-gyűjteményét • Fotó: © National Archive/Newsmakers/Getty

„Az elnök egyetértőn bólintott, és némi meglepetésének adott hangot”, olvasható Bud Croghnak a találkozóról készített hivatali feljegyzésében. „Azután az elnök rámutatott, hogy azok, akik kábítószert használnak, szintén élen járnak az Amerika-ellenes tüntetéseken… Presley fölöttébb érzelmes módon juttatta kifejezésre, hogy az elnök oldalán áll.”

– Én csak egy szegény fiú vagyok Tennesseeből. Nagyon sokat kaptam a hazámtól. És szeretnék tenni valamit, amivel visszafizethetem azt, amit kaptam – mondja Elvis.

– Ez nagy segítség volna – válaszol Nixon óvatosan.

Elvis kér az elnöktől egy, a Bureau of Narcotics and Dangerous Drugs (Narkotikumok és Veszélyes Drogok Hivatala) különleges ügynöke jelvényt. Az elnök kissé elbizonytalanodik, Krogh felé fordul, és megkérdezi: – Bud, tudunk neki szerezni egy ilyen jelvényt?

Krogh se tudja biztosan, mi volna a helyénvaló felelet: – Nos, uram – válaszolja –, ha akar adni neki egy jelvényt, azt hiszem, szerezhetünk egyet.

Az elnök bólint. – Intézze el, hogy megkapja.

Presley egészen odáig van. – Ez nagyon sokat jelent nekem – mondja. Megöleli a bizalmaskodásra legkevésbé sem hajlamos elnököt. Nixon hamarjában vállon veregeti Presley-t. – Nagyra értékelem a segítőkészségét, Mr. Presley.

Elvis hazatér, kezében a jelvénnyel, olyan diadalmas hangulatban, hogy nyomban beszerez további négy Mercedest karácsonyi ajándékképpen.

A felesége később azt állítja, csak arra kellett neki a jelvény, hogy elkerülje a letartóztatást a vényre kapható gyógyszerek és fegyverek furikázása közben. De más célokra is fölhasználja: különleges FBI-ügynökként néha villogó kék fényjelzést használva lemeszeli a gyorshajtó autósokat vagy segítséget nyújt közúti baleseteknél.

Nem miattam vannak itt – mondja Reagan Jackson kitüntetési ceremóniáján • Fotó: © Diana Walker/Getty

Michael és Nancy
A Fehér Ház megkérdezi John Brancát, Michael Jackson ügyvédjét, Jackson átengedné-e Beat It című számát egy ittas vezetés elleni kampányhoz.

– Ez olyan ciki – mondja Jackson Brancának, de aztán jobban belegondol. – Ha kaphatok valami kitüntetésfélét, odaadom nekik a számot. – Egy színpadon akar állni Reagan elnökkel a Fehér Házban. – És persze találkozni akarok Nancyvel.

Pár nap alatt megszületik az egyezség. Az elnök humanitárius kitüntetést nyújt át Michael Jacksonnak, és az eseményen jelen lesz a first lady is.

1984. május 14-én, délelőtt 11 órakor a Fehér Ház déli pázsitján összecsődül a média és az elnöki stáb. Megérkezik az elnök fekete öltönyben. A first lady arany fonott szegéllyel és aranygombokkal díszített fehér Adolfo kosztümöt visel. Jackson flitterekkel, arany vállbojtokkal, aranyövvel ékesített túlméretezett katonai zubbonyban jelenik meg, amelyet egy lankadt fekete szemüveg és fél pár strasszokkal kivarrt fehér kesztyű egészít ki.

– Hát nem fantasztikus? – kuncog az elnök az emelvény mögött. – Gondoljanak csak bele: azért jöttek, hogy engem lássanak. De én tudom ám, hogy valójában miért vannak itt. Michael – Isten hozta a Fehér Házban!

Jackson a pódiumra lép, hogy átvegye a kitüntetést. – Ez nagyon nagy megtiszteltetés nekem – mondja jellegzetes magas hangján. – Nagyon köszönöm, elnök úr. – Aztán kicsit kacarászik magában, mielőtt hozzáteszi: – És Mrs. Reagan.

Az elnök és Mrs. Reagan bevezeti Jacksont, majd kíséretével útjára engedi, hogy belülről megtekinthesse az épületet. Ezután következne a Reagan házaspárral folytatandó magántalálkozó, amelyen a tervek szerint a személyzet tagjainak gyermekei is jelen lennének. De amikor Jacksont bevezetik a diplomáciai szalonba, az énekes 75 felnőttel találja magát szembe.

Sarkon fordul, végigfut a folyosón az elnöki könyvtár melletti mosdóba. Bezárkózik, és nem hajlandó kijönni. – Azt mondták, hogy gyerekek lesznek. De nincsenek gyerekek! – háborog Frank Dileónak, a menedzserének.

Dileo szót vált a Fehér Ház személyzetének egyik tagjával, majd a mosdóajtón keresztül bekiabál Jacksonnak: – Oké, Michael, mindjárt előkerítjük a gyerekeket.

– Tüntessétek el onnan azokat a felnőtteket! – követeli Jackson.

Egy asszisztens ront be a szalonba. – Kifelé, mindenki!

Michael Jackson visszatér a frissen kiürített szalonba. Pár gyerek várakozik. Megérkezik a Reagan házaspár, és bevezeti Jacksont a Roosevelt terembe, ahol találkozik még néhány gyerekkel és munkatárssal.

Miközben Jackson a gyerekekkel beszélget, Nancy Reagan odasúgja a sztár egyik kísérőjének: – Hallottam, hogy úgy akar kinézni, mint Diana Ross, de hát sokkal csinosabb Dianánál. Maga szerint is?

A férfi nem válaszol.

– Bárcsak levenné azt a napszemüveget – folytatja Mrs. Reagan. Majd megkérdi: – A szemét is átoperáltatta?

Továbbra sincs válasz.

– Az orrát biztosan – suttogja Mrs. Reagan, és alaposan szemügyre veszi Jacksont. – Szerintem többször is. És az arccsontját? Azt is megplasztikázták? Olyan nagyon különös. Egy fiú, aki úgy néz ki, mint egy lány, suttogva beszél, az egyik kezén mindig kesztyűt hord, és napszemüveget. Fel sem foghatom.

Jackson kísérője úgy érzi, neveletlenség volna tovább hallgatni. – Hát ha még a többit is tudná! – mondja cinkos mosollyal. De a first lady úgy reagál, mint aki elítéli az ilyen üres pletykálkodást.

– Nos, tehetséges. És csakis ez számít – mondja kurtán.

Monroe a szovjet vezetőt hallgatja • Fotó: © Magnum NYC

Marilyn és Nyikita
1959. szeptember 19-én a Beverly Hill Hotelben lévő bungalójában Marilyn Monroe éppen találkozóra készül Nyikita Hruscsovval, az első számú szovjet vezetővel. Amikor először meghívták a Twentieth Century-Foxnál rendezendő díszebédre, Marilyn számára nem hangzott ismerősen a név, nem is akart elmenni. Csak akkor gondolta meg magát, amikor a stúdióban felvilágosították, hogy az oroszok számára Amerika két dolgot jelent, a Coca-Colát és Marilyn Monroe-t.

– Imádta ezt hallani – emlékezik vissza Marilyn szobalánya, Lena Pepitone. Marilyn közli Lenával, a stúdió azt szeretné, ha a legszűkebb, legszexisebb ruháját viselné. – Szerintem Oroszországban nincs sok szex – vonja le a következtetést, miközben belepréseli magát egy mélyen kivágott, testhez simuló fekete ruhába.

Nyikita Hruscsov amerikai körútján akadtak hullámhegyek és hullámvölgyek. Temperamentumos egyéniség, aki a legkisebb provokációra is könnyen felkapja a vizet. Az amerikai média nem tudott betelni vele. „Ez Hrus, Hrus, Hruscsov! – írja róla a New York Daily News kolumnistája. – A fickónak ezer arca van… mosolyog, nevet, aztán elkomorul, fenyegetően rázza a mutatóujját, vagy összeszorítja vasöklét.”

A rivális New York Mirror újságírója nem ennyire nagylelkű a jellemzésben: „Egy vidéki tökfej, aki akaratlanul leleplezi önmagát és a rendszerét.”

Hruscsov megérkezik a Twentieth Century-Foxhoz, és belép a zsúfolt terembe. Itt mindenki valaki: Elizabeth Taylor, Tony Curtis, Edward G. Robinson, Judy Garland, Ginger Rogers, Kirk Douglas, Nat ‘King’ Cole, Frank Sinatra, Maurice Chevalier, Gábor Zsazsa. Hruscsovné Bob Hope és Frank Sinatra között foglal helyet.

A társalgás dagályosnak bizonyul.

Gary Cooper felveti: – Miért nem költöznek ki ide? Tetszene a klíma.

– Nem – feleli Hruscsovné. – Nekem Moszkva megfelel.

Hruscsov gesztikulál a Hollywoodban tartott háromnegyed órás beszéde közben • Fotó: © Paul Slade/Paris Match/GettyHruscsov a főasztalnál ül Spyros Skourasszal, a Twentieth Century-Fox elnökével. Hruscsov folyton közbekérdez Skouras üdvözlő beszéde alatt, és ugyanezt csinálja, amikor Henry Cabot Lodge az amerikaiak orosz kultúra iránti szeretetéről beszél.

Saját beszédében Hruscsov támad. – Kérdezek valamit önöktől. Melyik országban van a legjobb balett? Az önökében?! Itt a színházak abból prosperálnak, amit a gazdagoktól kapnak! Nálunk az állam adja a pénzt! És a legjobb balett a Szovjetunióban van!

Így folytatja háromnegyed órán keresztül, majd hirtelen eszébe jut valami. – Azt mondták, nem mehetek el Disneylandbe. Megkérdeztem: „De miért nem?” Rakétakilövő állomás van ott? Vagy kolerajárvány? Gengszterek foglalták el a helyet? – belebokszol a levegőbe, és láthatóan dühbe gurul. – Ez felfoghatatlan!

Végre leül. A közönség tapsol. Majd elkísérik, hogy megtekintse a Kánkán című film forgatását, és bemutatják Marilyn Monroe-nak. Marilyn elmondja, amit az oroszul folyékonyan beszélő Natalie Wood tanított be neki: – Mi, a Twentieth Century-Fox dolgozói örülünk, hogy ellátogatott a stúdiónkba és az országunkba.

Hruscsov láthatóan értékeli az erőfeszítést. – Ön elragadó ifjú hölgy – mondja, és megszorítja Marilyn kezét.

Ezt követően Marilyn lelkendezik: – Ez volt a filmipar történetének legnagyobb napja. – De hazatérve már azt mondja Lenának: – Kövér és csúnya, az arca bibircsókos, és kötözködött. Ki akarna kommunista lenni, ha ilyen a vezetőjük?

De abban biztos, hogy az első titkár élvezte a találkozójukat. – Állítom, hogy tetszettem Hruscsovnak. A bemutatáskor többet mosolygott, mint bárki másra. Olyan sokáig és erősen szorongatta a kezem, hogy azt hittem, eltöri. De még mindig jobb volt, mint ha meg kellett volna csókolnom.

Vote it up
13
Tetszett?Szavazzon rá!