A kút fogságában

A pórul járt dombóvári fiú két napig várt, hátha valaki meghallja, aztán rájött, hogy csak magára számíthat, ha élve ki akar jutni

Kapcsolódó cikkek

Dobos Mihály kinyitotta a bejárati ajtót, és belépett a besötétített, egyszobás kis házba. Félrehúzta a függönyt, de az apró ablakon alig szűrődött be a késő októberi fény, hogy elűzze a rideg, barátságtalan hangulatot. A szoba olyan dermesztően hideg volt, akár a jégverem.

A tizenkilenc éves fiú megborzongott, és kihátrált a házból. Körülnézett, és látta, hogy hullanak a levelek a fákról a közeli erdőben. 1991. október 31-e volt, közeledett a halottak napja. Misi leült az ajtó elé a küszöbre, és elgondolkozott. Az egész nyarat itt töltötte, legszívesebben haza sem ment volna. Édesanyjával, általános iskolás húgával, Katival és barátjával, Nagy Attilával gyakran jártak ide hétvégeken kirándulni és dolgozni. Vakoltak a fiúk, festettek, mázoltak, üvegeztek, még a mestergerendát is szépen lelakkozták.

Amióta pár éve apja elhagyta a családot, a férfimunka elvégzése Misire maradt. Édesanyja, aki a dombóvári szociális otthonban dolgozik, megtakarított pénzén vette az öreg vályogfalú parasztházat, hadd ismerjék meg a gyerekek a természetet.

Misi segített a ház körül, amit tudott: vizet hordott az utcai kútról, fát vágott, kiirtotta az elvadult bodzás bozótot, hogy édesanyja virágot ültethessen, veteményezhessen, és kijavította Attilával a ház egérrágta falait.

Ezen a csütörtökön kijött a parasztházhoz, útban hazafelé a szombathelyi Vadász- és Vadtenyésztő Szakközépiskolából. Elég, ha délután megyek haza – gondolta a fiú, nincs otthon senki. Édesanyja nem várta aznap, és most dolgozik, húga pedig iskolában van. Misi nem akart egyedül várni rájuk az üres dombóvári lakásban. A kis csibráki vasútállomáson ő volt az egyetlen leszálló. Sietve elindult a három kilométerre lévő házukhoz.
 

Misi ült a napsütötte küszöbön ezen az októberhez képest szokatlanul hűvös időben és azon töprengett, mivel töltse el az időt a délutáni vonat indulásáig. Sok a tennivaló – gondolta, s egyszerre megakadt a tekintete a bejárattal szemközti kúton. Már régóta ki akarták tisztítani, hátha ismét ad vizet. Attilával többször nézegették, mi lehet az alján. A csillogó víztükör néha fodrozódott. – Kígyó lehet lenn vagy béka – vélte Attila.

Misi arra gondolt, most utánajár. Fogta a zseblámpáját, közelebb ment, és bevilágított. De a kút olyan mély volt, hogy pár méter után csak sötétséget látott. Fölállt terpeszben a kút peremére, hogy levilágítson. Nem vette észre, hogy nedves, mohos, jeges a kút kávája. Hirtelen megcsúszott, és bezuhant.

Felnézett a huszonkét és fél méteres mélységből, és látta, hogy valahol messze fenn, a kút szájánál dereng csak világosság

Egyre csak zuhant, lábbal lefelé, kezét ösztönösen felemelte, hátát, karját, fenekét a kút falán lehorzsolta. Nagy puffanással talpra, majd arcra esett, alig kapott levegőt. Nem kelt fel, feküdt a másfél méter átmérőjű kút alján, megmarkolta a földet, és megnyugodott, hogy életben maradt. Később felnézett a huszonkét és fél méteres mélységből, és látta, hogy valahol messze fenn, a kút szájánál dereng csak világosság.

Homályosan látott, mivel a zuhanáskor leesett a szemüvege. Tapogatózott a poros földön. Mellette egy kisebb pocsolya volt, a másik oldalon az előző tulajdonos által behajigált szemét, vasbetondarabok, bezuhant kúthenger. Átvillant az agyán, mi lett volna, ha oda esik. Körbetapogatta a nyálkás köveket, és hirtelen a kezébe akadt a szemüvege, amely szerencsére nem tört el. Tovább tapogatott, kereste a zseblámpáját, de hiába. Annak örült, hogy a karórája megmaradt. A világító számlapra nézett. Délután fél kettő volt.

Megpróbált lábra állni, de fájt az oldala, könyöke és a csípője. Hihetetlen, hogy ez történt velem – gondolta magába roskadva. Bal lábát szorította a cipő. Lehúzta, így hamar alábbhagyott a sajgás. Azt azonban még nem tudhatta, hogy a bal bokáján mély seb van, és a bal nagylábujja eltört.

Egy idő után nagy kínnal visszahúzta a cipőjét, felállt, és nekiveselkedett, hogy kimásszon. Helyet keresett lábainak a köveken, két kézzel megkapaszkodott, majd kezdte felfelé húzni magát. A kút fala nyirkos volt, nedves, hiába próbálta megmarkolni a téglákat, lecsúszott a keze, két-három méternél feljebb nem jutott, visszazuhant a mélybe. Mégis egy órán keresztül próbálkozott, míg az erőlködéstől teljesen ki nem fulladt.

Kimerülten leült. Délután háromkor már sötét volt a kút fenekén. Mit csinálok itt éjszaka étlen-szomjan? – tűnődött. Próbált egy kicsit pihenni, de nem tudott elhelyezkedni a göröngyös talajon. Szerencsére ott volt a régi, félig elkorhadt kúthenger. Annak a végére kuporodott, majd lehunyta a szemét, pihenni próbált.
 

Öt-tíz perceket bóbiskolt, aludni nem tudott, egy sodronydarab szúrta a sebeit. Odatette a sálját. Hirtelen valami belemart a lábán levő sebbe. Rémülten felugrott, és leseperte magáról. Akkor látta meg, hogy egy nagy fekete bogár az, amely élelem után kutatott. Misi szorongva vette tudomásul, hogy a hely tele van rovarokkal. Ebbe bele lehet tébolyodni – gondolta, és összerázkódott.

Misi kuporgott a kúthengeren, fejére húzta a kabátját, lehelte, melengette a hidegtől elgémberedett ujjait. Időnként elszenderedett.

A legszörnyűbb az volt, hogy a sötét kútban teljesen elvesztette a tájékozódási képességét. A sűrű sötétségben csak karórája világító számlapját figyelte.

Arra gondolt, hogy pirkadatkor kimászik. De reggelre úgy fájt a lába, hogy képtelen volt ráállni. Addig nem esett kétségbe az erős, edzett fiú, mert biztos volt benne, valahogy ki tud majd jutni. Évek óta végzett erősítő gyakorlatokat, napi négy-öt kilométert futott. Most azonban teljesen tehetetlennek érezte magát.

– Hahó! Hahó! – kiabálta torkaszakadtából. – Segítség! Beestem a kútba!

Orsós István rokkantnyugdíjas segédmunkás Dobosék háza előtt ment el kerékpáron aznap reggel, három kutyájával. A kutyák berohantak az udvarra, és veszettül ugattak. Róka vagy vaddisznó – gondolta Orsós. Nem követte őket, hiszen idegen udvarba nem illik bemenni.

Kisebbik fia, aki Misi barátja volt, szintén hallott valamit. – Anyu, mintha az erdőszélről segítségért kiabálna valaki, a kutyák is ugatják – mondta a gyerek. Valóban, Orsósné is hallani vélt valamit, de nem engedte, hogy a gyerek odamenjen. – Még baj érheti – okoskodott.

Kiáltozás közben Misi is hallotta a kutyák csaholását. Gondolta, hogy a szomszéd ebei, ezért torkaszakadtából üvöltött. Misinek úgy tűnt, hogy az egyik kutya legalább egy órán keresztül ugatott a kút mellett. De csak nem jött segítség.

Misi rekedten és fáradtan visszaült a kúthengerre. Mivel a lába szörnyen hasogatott, lehúzta a cipőjét, zokniját, és áztatta a lábát a pocsolyában, hogy a fájdalmát csillapítsa. Közben azért fohászkodott, hogy az édesanyjáék jöjjenek ki hétvégén a telekre.

A gyerekeit egyedül nevelő Dobos Mihályné azonban ezen a hétvégén otthon maradt. Az édesanya nyugodt volt, hogy a fia jó helyen van a szombathelyi kollégiumban.

Éhség és szomjúság gyötörte Misit. Ha lehunyta a szemét, rögtön valami ennivalót látott maga előtt

Éhség és szomjúság gyötörte Misit. Ha lehunyta a szemét, rögtön valami ennivalót látott maga előtt. Még a lecsó is eszébe jutott, bár azt szörnyen utálta, most mégis úgy érezte, óriási tállal meg tudna enni belőle.

Szombaton, november másodikán, halottak napján, Misi két órán át kiabált. Amikor nem hallott semmi választ, egyre sötétebb képek jelentek meg előtte. Istenem, hát tényleg itt kell meghalnom, egy kút mélyén? Még a holttestemet sem fogják megtalálni. Az elhagyatott, kétségbeesett fiú arcát a tenyerébe temette, és úgy sírt, mint egy kisgyerek.

A családra gondolt. Katalin, a kishúga rajongó szeretettel csüngött Misin. Amikor az utcán a lányokat nézte a nagyfiú, Kati féltékenyen közbelépett, meggyorsította lépteit. Most már bánta, hogy ezért sokszor nem vitte magával Katalint.

Az is fájt Misinek, hogy édesanyja, akivel mindig bensőséges volt a kapcsolata, nem fogja megérteni, hogyan tűnhetett el a fia. Soha nem ment el úgy otthonról, hogy ne közölte volna, hová megy, kivel és meddig marad. Cserbenhagytam őket – gondolta.
 

Délre beborult, így Misi alig látott a kút fenekén. Rettentően szomjas volt. Amikor esni kezdett, a kút közepére állva próbálta nyelvével elkapni a lehulló vízcseppeket, mint az első hópelyhet a gyerekek. Az arca vizes lett, kabátja átázott, a nyelve azonban száraz maradt.

Ült a fiú a kúthengeren, fejét a falnak támasztotta, és becsukta a szemét. Hirtelen úgy érezte, nincs egyedül. Ismeretlen emberek vették körül, akik föld alatti üregekből bújtak elő. Beszélgettek mindenféle hétköznapi dolgokról, a termésről és a korai fagyról. Nagyon barátságosak voltak egészen addig, amíg enni vagy inni nem kért tőlük. Akkor elkomorultak.

– Mutassák meg a kivezető utat! – könyörgött a fiú. A látogatók hátat fordítottak, és eltűntek föld alatti kis ajtókon. – Én is jövök! – kiáltotta, és próbálta őket követni. Misi összerezzent, szertefoszlott a látomás.

Később kényelmesebb helyet keresve el akarta mozdítani a kúthengert. A végébe ácskapocshoz hasonló vasdarab volt beverve. Amint a hengert emelte, a vas levált a korhadt fáról. Nézegette, forgatta a fémdarabot. Mihez kezdjek ezzel? – tűnődött.

A vasdarabbal a téglák közét ütögette, hátha vizet talál a kút falában. De csak maroknyi nedves agyagot kapart ki, zsebkendőjébe tette, azt szopogatta. Az annyira áhított víz helyett sárral lett tele a szája.

A vassal ütötte-verte a kút falát, beleadva minden kétségbeesését és dühét. Úgy érezte magát, mint a ketrecbe zárt vadállat.

Ismét megpróbált feljutni a kút falán, de nem tudott mibe kapaszkodni, és visszacsúszott. – Istenem, ki kell innen jutnom! – kiáltotta.

Az erőfeszítéstől még szomjasabb lett. Már a pocsolya vize sem tűnt olyan undorítónak. Kivett a kabátzsebéből egy műanyag igazolványtokot, azzal merített a bűzös vízből, a férgeket óvatosan kerülve. Kortyolt, öklendezett, mocsárízűnek érezte a száját. Aztán befogta az orrát, úgy itta a második kortyot. Érezte, hogy erőre kap.

Észrevette, hogy az egyik oldalon hiányzik egy tégla. Arra gondolt, ha negyvencentinként jobbról-balról kiszedi a téglákat, akkor a falon, mint egy létrán, felmászhat. Félt, hogy esetleg az egész beomlik, de ez tűnt az egyedüli kiútnak.

Ám a kemény, vizes kúttéglákat Misi nem bírta kibontani, ezeket darabonként kellett szétvernie. Mindössze két téglát sikerült szétzúznia egy nap alatt. Lehetetlen vállalkozás – gondolta csüggedten a fiú.

Sokáig üldögélt fáradtan és elkeseredetten. Megszomjazott, ivott egy kis poshadt vizet, és ismét nekifogott. Amibe belevágok, azt mindig megpróbálom befejezni, biztatta magát.

Két-három méter után könnyebb lett a dolga, mivel feljebb már nem voltak annyira szorosan a téglák. Haladt néhány métert, majd visszamászott a kút aljába pihenni. A kiszedett téglákat sorba rakta, és valamennyi erőt gyűjtött a téglaágyon, amely a szúrós kúthengernél mindenesetre sokkal kényelmesebb volt.

Bár rendszeresen pihent és ivott, Misi az ötödik napon érezte, hogy kevesebbet bír, napról napra fogy az ereje

Bár rendszeresen pihent és ivott, az ötödik napon érezte, hogy kevesebbet bír, napról napra fogy az ereje. A képzeletbeli látogatók ismét gyötörték a fiút. Misi megpróbált nem törődni velük. Gyerünk, tovább – buzdította magát. Nem szabad feladni!
 

A következő nap Misi már félúton járt. Amikor úgy döntött, hogy visszamászik pihenni meg egy korty vizet inni, a félhomályban nem találta a falon lévő réseket. Hirtelen megcsúszott a lába, mire kétségbeesetten kapaszkodni próbált a téglák közötti résekbe – a körme tövig törött. Végre megtalálta a rést. Zihálva várt egy kicsit, hogy megnyugodjon, majd óvatosan lemászott.

A hetedik napon úgy tűnt Misinek, hogy a munkának már csak az egyharmada van hátra. Miközben dolgozott, hideg nedvességet érzett a cipőjében. Lemászott, óvatosan lehúzta a cipőt. Döbbenten látta, hogy elfagyott a lábfeje, és üszkösödni kezdett.

A pocsolyában áztatás megszüntette ugyan a fájdalmat, de a lába ijesztően nézett ki. Úgy döntött, nem vár tovább, hanem megállás nélkül dolgozik, különben, ha netán kijut is innen, amputálni kell a lábát. Visszahúzta a cipőt, és felmászott, hogy tovább bontsa a falat.

Órákon keresztül bontotta a téglákat. Dél körül hirtelen úgy érezte, nem bírja tovább. Elhagyta minden ereje. Szédült. Mégis visszamenjek? – töprengett. Vagy kijutok és megmenekülök, vagy visszaesem és meghalok.

Egyik kezével a téglák közé szorította a vasat, a másikkal a hézagokba kapaszkodott. Csak az erősödő fényt figyelte a feje fölött. Még egy téglát kipattintott, egy lépéssel feljebb kúszott. Ekkor megérezte hátán az enyhe őszi napsugár kellemes melegét.
 

November 7-én, hat nappal és huszonhárom órával az után, hogy a kútba esett, végre kiszabadult kényszerű rabságából. Amint átmászott a kút peremén, térdre esett, hálát rebegett. Mégsem volt pusztulásra ítélve. Amikor minden elveszettnek tűnt, akkor rátalált a szabadulásához szükséges szerszámra. És amikor már azt hitte, hogy semmiképp sem bírja tovább, összeszedte a maradék erejét, és ez csodával határos módon megmentette.

Próbált felállni, de nem tudott. Ült, és egyre csak nevetett. Mindent furcsának talált maga körül. Mintha minden megváltozott volna, és a fák sem lettek volna ennyire csupaszok. Legjobban azon csodálkozott, hogy mennyire örül az életnek.
 

A szomszédok nem akartak hinni a szemüknek, amikor Dobos Misit meglátták, de végül mentőt hívtak, amely a dombóvári kórházba szállította. Orvosai elmozdulás nélküli törést állapítottak meg bal lába nagyujján, valamint különböző fagyásos sérüléseket, sebeket találtak az egész testén. Az első napokban Misi infúziót kapott, mert teljesen kiszáradt a szervezete. Tizenhárom napi kezelés után engedték haza, de még otthon is ápolni kellett. Csak egy hónap múlva mehetett iskolába.

Misi ma minden olyan apróságnak tud örülni, amit azelőtt észre sem vett. Boldog, ha süt a nap, ha kényelmes, tiszta ágyban alhat, ha valami finomat kap vacsorára, és főleg, ha a barátaival és a családjával lehet. Még az idén bevonul katonának. Bízik benne, hogy leszerelése után megkezdheti erdészi és vadgondozói munkáját.
 

Utóirat: Minden igyekezetünk hiábavalónak bizonyult, nem akadtunk Dobos Mihály nyomára. Ön esetleg tudja, mi történt vele cikkünk 1992. novemberi megjelenése óta? Írja meg kommentben!

Vote it up
74
Tetszett?Szavazzon rá!