A legjobb írások az életről

Az amerikai Reader’s Digest szerkesztői 6652 pályamű közül választották ki ezeket a nyerteseket

Kapcsolódó cikkek

A felhívás Írja meg a saját igaz történetét 150 – vagy annál kevesebb – szóban, kérte amerikai anyamagazinunk

A válasz 6652-en jelentkeztek a felhívásra a Facebookon, és várták a szavazatokat. A száz legnépszerűbb közül választották ki a nyerteseket

Az eredmény A 25 ezer dolláros fődíj nyertese, egy „közönségdíjas”, akit az olvasók választottak és tíz további helyezett (egyenként 2 500 dollárt kaptak) – csupa gondolatébresztő rövid történet. Jó olvasást!

Útban hazafelé
Írta Jim Ruland, San Diego, Kalifornia
A zsűri véleménye:
Jim Ruland története ügyes hasonlatok vizén evez, de a mélyebb réteg megindító bepillantást enged egy ember elhagyatottságába és megújulásába, amelyhez a családja hite és szeretete segítette hozzá. Ezt a történetet érdemes kétszer elolvasni – és másokkal is megosztani.

A haditengerészetnél úgy ittam, mint egy matróz. Miután leszereltem, úgy ittam, mint egy matróz. Úgy is lehet mondani, hogy erős túlzásokba estem. Cápákkal úsztam, és sellőket kergettem. Az összes gyöngykagylót elvertem a polipok birodalmában. Jól elvoltam a mélyben és sötétben. Közeledett a záróra; körülnéztem. Ott voltam egy szál magam a kalóz Davy Jones fogdájában. Kerestem a kiutat, de nem volt hajó a flaskában. Csak még több flaska, és mindegyik maga az óceán. Sokáig tartott, mire lemerültem a fenekére. De nicsak! Hajó a láthatáron. Mentőcsónak, benne a feleségem és a lányom. – Hát itt vagy! – örvendeztek. – Vigyél ki minket a partra!

– Én csak egy részeg matróz vagyok – feleltem. A feleségem biztatott: – Nem! Te vagy a kapitány!

Felnéztem a csillagokra, és kiötlöttem, miként jutunk haza.

Audrey HagarVadász, a tanár
Írta Audrey Hagar, Los Angeles, Kalifornia
A zsűri véleménye:
Legjobb tanáraink néha négy lábon érkeznek, és szőrös bundájúak. Vadász megmentésével, egy lehetőség megragadásával Audrey Hagar megváltoztatta az életét, és maga mögött hagyta a múltat.

Én voltam önmagam legrosszabb jósnője. A jövő csak még több csalódást jelentett. A gyermekkori trauma volt az ürügy a bezárkózásra és a túlzott óvatosságra. Minek utat nyitni még több szégyennek és fájdalomnak? Aztán találkoztam Vadásszal.

A sintértelepen azt mondták, nem lehet örökbe fogadni. Szerintük a többéves fizikai és lelki bántalmazás miatt már soha nem lesz „normális”. Jobb lenne neki nem élni. Hazavittük. Talán magamat láttam ebben a kutyában. Eleinte vicsorgott és meg akart harapni bennünket. Megértettem, hogy harciasnak kell mutatkoznia. De aztán Vadász nyitott, felszabadult lett, már nem félt. Túltette magát az emberektől elszenvedett sérelmein. Felfedezte az új világát, és hancúrozott az új kutyabarátaival. Nem használta arra a múltat, hogy az kibúvó legyen a kalandkeresés alól. Vadász most szokás szerint itt ül a hátam mögött, miközben ezt a történetet írom egy olyan lényről, aki bizakodva tekint a jövőbe anélkül, hogy hátranézne.

A semmitmondó diagnózis
Írta Brian Mayer, Antelope, Kalifornia
A zsűri véleménye
: Ettől a történettől mindannyian fészkelődtünk ültünkben – egészen a legutolsó mondatig, amely fejbe kólintott minket.

A legtöbben nem mosolyogtak volna a helyemben. Ültem a pszichiáterrel szemben, fogtam a feleségem kezét, miközben kétéves kisfiunk szórakozottan játszott a háttérben. – Az önök fia olyan súlyos autista, hogy valószínűleg nem lesz képes önálló életre. Lehet, hogy soha nem fog beszélni, nem lesznek barátai. A szellemi fejlődés gátoltsága még tovább súlyosbítja a helyzetet. – A pszichiáter elhallgatott, és az arcunkat fürkészte. A feleségem egy kicsit erősebben szorította a kezemet, de ő is mosolygott, mi ugyanis első kézből tudtuk, hogy semmitmondó a diagnózis: hároméves koromban egy pszichológus ugyanezt mondta rólam a szüleimnek.

Nicole MalatoMindezek plusz még egy
Írta Nicole Malato, Toms River, New Jersey
A zsűri véleménye
: Minden beteg sokkal sokkal több, mint a diagnózisa, de ezt néha szem elől tévesztjük. Hajrá, Nicole!

Feleség vagyok, anya, lány és nővér. Nagynéni vagyok, unokahúg, rokon és barát. Humánerőforrás-menedzser vagyok, és Mary Kay kozmetikaitermék-tanácsadó. Gyakorlott nyoszolyólány vagyok. Én voltam az egyházközségünk ifjúsági csoportjának vezetője. MBA-diplomám van. Nem vagyok remek táncos, kétballábas vagyok. Olyan vagyok, aki segít másoknak, és római katolikus vagyok. Countryzene-rajongó és BlackBerry-függő vagyok. Nagyszerű családom és barátaim vannak. Erős vagyok. Allergiás vagyok. Olyan vagyok, aki imád nevetni. Tériszonyom van. Jersey-i lány vagyok, tiszteletbeli pennsylvaniai lánynak választva. Odavagyok a naptej, a szivar és a rózsa illatáért. Szórakozott vagyok. És még valami vagyok. Emlőrákos beteg. Valamikor pedig emlőráktúlélő leszek.

Primatológia
Írta JJ Keith, Los Angeles, Kalifornia
A zsűri véleménye:
Íme, egy példa arra, hogy az alma nem esik messze a fájától. Avagy a lány ugyanúgy köti az ebet a karóhoz, mint az anya. Bár jelen esetben majmokról van szó.

– Nem, nem emberszabású. Ez itt félmajom. – A lányom két és fél éves, és a lehető leghatározottabban állítja, hogy az állatkerti rhesus makákó márpedig emberszabású. Talán megúszhatná, hogy rosszul azonosítja be a főemlősöket, ha más lenne a mamája. Azt súgom: – Biológiai antropológia szakon végeztem. Ha én mondom, hogy félmajom, nekem elhiheted. Farka van. Az emberszabású majmoknak nincs farkuk. – Körülnézek. Szerencsére senki nem hallotta, amint egy csöppséggel vitatkozom. Vállon vereget, és továbbra is rendületlenül állítja: – Nem, mama. Ez majom. – Emberemre akadtam benne, vagyis hát tőlem ilyen. Életem első 30 évét mások kiigazításával töltöttem, a következő 30-ban engem fognak kiigazítani. Én megérdemlem, de szegény férjem... Ő nem kért kettőt belőlem.

Julia BoyceGazdálkodóvá válni
Írta Julia Boyce, Foster, Rhode Island
A zsűri véleménye:
Nem mindig figyelünk oda eléggé arra, hogy mit teszünk a tányérunkra és a szánkba, de Julia Boyce odafigyel. Története emberközelbe hozza a fenntartható fejlődést.

Nem akartam gazdálkodó lenni, mégis így alakult. Amikor a férjem hazahozta Cowie-t, a fiatal ökröt, én azt mondtam, valószínűleg képtelen lennék megenni egy olyan állatot, amelyet mi nevelünk fel, főleg ha még neve is van. Cowie-t nem is ettük meg, de vele indult el a gazdálkodóvá válásunk folyamata. Elkezdtük magunk nevelni a húsnak valót. A helyi biopiac akkor még nem volt nagy, de a barátaink győzködtek minket, hogy tőlünk szeretnének húst venni. Rövidesen felépítettük a saját hentesboltunkat. Ma már tenyésztünk szarvasmarhát, birkát és baromfit is természetes körülmények között. Feldolgozzuk a többi helybeli gazda termelte húst is. Ha megkérdik tőlem, hogy tudom megenni azt, ami korábban az udvarunkon legelészett, azt válaszolom: tudni akarom, mit eszik a családom és hogy annak az állatnak jó élete volt. Azért nevet már rég nem adunk nekik.

Karen DahlDühös anya
Írta Karen Dahl, New York, New York
A zsűri véleménye:
Bátorság kell ahhoz, hogy valaki olyan őszinte legyen, mint Karen Dahl. Erő kell ahhoz, hogy beismerjük a hibáinkat. És hősnek kell lenni ahhoz, hogy valaki jó anya legyen. Fogadni merünk rá, hogy ő nagyszerű mama.

Kőkeményen dolgozom azon, hogy milyen nyomot hagyok az ártatlan lelkükön, mert tudom, hogy a testük még pici, de az agyuk magába szív minden pillanatot, szót, gesztust. Nem számíthatok rá, hogy ezt a munkát bárki elvégzi helyettem. Annál ez fontosabb. Tudom (elméletileg), hogy nem tudom tökéletesen csinálni, segítség nélkül semmiképp. Ezért terápiára járok, hogy elűzzem a démonjaimat, frusztráltságomat, szorongásomat. Negyvenöt perc nem elég. Ezért szüneteket tartok – ebéd egy barátnővel, elbliccelek egy-egy fürdetést. Néha ugyanannyit dolgozom egy-egy szünetért, mint a teljesítés, a kiteljesedés igényéért. Mondogatom magamnak, hogy ez a munka, az anyaság fontosabb mindannál, amit a karrier nyújthat. Legalábbis addig, amíg kicsik. Mindezt azért teszem, hogy a saját gyerekeimből ne váljon az, ami én már vagyok: dühös anya.

Bocs, mama
Írta Meghan Thompson, Ferndale, Washington
A zsűri véleménye:
Tetszik nekünk ez a szabad szellemű nő, aki úgy döntött, hogy a maga útját járja. Örömmel láttuk kalandvágyát, kíváncsiságát és humorérzékét.

Kellene, hogy legyen 2,5 gyerekem, ingatlanhitelem és kutyám – legalábbis a mamám szerint. Ehelyett havi bért fizetek egy abszolút átmeneti lakásért. A „hitel-törlesztőrészleteim” jóval távolabbra mutatnak; léckerítés építése helyett dublini, római, isztambuli utakat fizetek, és kerítésmentes kerteket keresek fel. Első alkalommal a legkülönfélébb termetű és alkatú fiúkkal randizom, a második randikra azokkal vállalkozom, akik túlélték az elsőt, harmadik randik viszont már csak elvétve adódnak. A meg nem állapodottság életmódjánál állapodtam meg. Annál, hogy minden egyes napon igyekszem úgy élni, mintha az lenne az utolsó. Egy hétre, egy hónapra, egy évre tervezek, egy életen át akarok világjáró turista lenni, tanulmányozni az embert, megfigyelni az életet, a szerelmet és a veszteséget. Mégsem vagyok teljes csődtömeg. Kutyám azért van.

Katharine HanschuÖrökség
Írta Katharine Hanschu, Harrison, Arkansas
A zsűri véleménye:
Bárcsak ismerhettük volna Katharine Hanschu nagypapáját! De bizonyos értelemben mégis megismertük. Tisztelgünk egyszerű, ám mélyreható öröksége előtt.

Nagyapa farmer volt, aki imádta a családját, és egyszerű, mégis fontos életbölcsességeket örökített az utódaira. Apám meséli, hogy egyszer segített a papájának alaposan megtisztítani a kölcsönkapott földművelő eszközt, mielőtt visszaadták volna a szomszédnak. – Miért pucoljuk meg? – kérdezte. – Piszkosan kaptuk. Mindig egy kicsit jobb állapotban kell visszaadni, ami hozzánk került – hangzott nagyapa válasza. Nagyapa temetése után egy héttel segítettem a papának kiporszívózni, lemosni és megtankolni a kocsit, amelyet egy barátjától kapott kölcsön. A barát odahajolt hozzám, és azt mondta: – Ahányszor kölcsönadok apádnak valamit, mindig jobb állapotban kapom vissza. – Ez az én nagypapám öröksége. Egy kicsit jobb állapotban hagyta itt a világot, mint amilyen az érkezése előtt volt.

Az enyém a szennyes: a bejárónő emlékei
Írta Chely Roach, Overland, Missouri
A zsűri véleménye:
Izgalmas bepillantás volt ez egy diszkrét profi életébe.

Mint az ön bejárónője, sokkal, de sokkal többet tudok önről, mint ön rólam. Tudom, mit olvas, mit eszik, mi rejtőzik az ágya alatt. Tudom, hogy mániás-depressziós-e, hogy sebtiben belegyömöszöli a szanaszét levő cuccokat három fiókba, mielőtt én jövök. Tudom, hogy jár-e templomba, vagy ateista. Ismerem a politikai nézeteit, a fogamzásgátló módszerét. Tudom, hogy a gyerekei nyíltszívűek-e, vagy kétszínű, számító kölykök, annak alapján, ahogy az ön távollétében velem beszélnek. Én vagyok az, akinek bátran el meri panaszolni, ha a férje elhanyagolja az ágyban, ha a szomszédnak viszonya van valakivel, ha a szülei kivételeznek a húgával. Tudom, hogy önnek én „csak egy bejárónő” vagyok, de én nem bánom. Az ön jóvoltából tiszteletbeli szociológus lettem. Cserébe számíthat a diszkréciómra.

Erik ZeidlerKígyómarás
Írta Erik Zeidler, Bronx, New York
A zsűri véleménye:
Ami nem öl meg, az erősebbé tesz, vagy akár életre szóló hivatással ajándékoz meg. Egy nagyszerű mese rugalmasságról, kíváncsiságról és a sorsról.

A méreg gyorsan hatott. Éreztem, hogy a szervezetem megadja magát. Egy pillanatig becsapva éreztem magam. Kígyómarás után csak órák múlva szoktak meghalni az emberek, de az én szívem már pár perc elteltével leállt. A következő két nap néhány fel-felvillanó homályos emlékképpé sűrűsödött. Az agyam egy távoli zugából a megmentőm szavai visszhangzottak: – Bronxból való kölykök nem halnak meg Kansas erdeiben! – Hallottam a helikopter rotorjának ritmikus dobogását, amely halk volt, mint a szívemé, amelyet előzőleg sokkoltak vissza az életbe. Anyám kezének meleg érintésére ébredtem fel az újraszületésem napján. Az oxigénhiány miatt még vakon tisztán láttam a jövőmet. A szenvedélyemet nem tagadhatom meg. Bár kis híján megöltek, az életemet mégis a kígyók tanulmányozásának szentelem.

Courtney RothEgy „csúcs” mami
Írta Courtney Roth, Pontchatoula, Louisiana
A zsűri véleménye:
Nem nehéz belátni, miért kapott Courtney Roth története 46 962 online szavazatot! Ez itt egy rendkívüli helytállásról és áldozathozatalról tanúságot tevő anya portréja, aki olyan próbát áll ki, amilyennel keveseknek kell megküzdeniük.

A nevem Courtney Roth. A fiam, Tripp születése megváltoztatta az életemet. Egy ritka veleszületett bőrbetegséggel jött a világra, amelyet epidermolysis bullosának hívnak. A bőréből hiányoznak a sejteket rögzítő fehérjék, ami azt jelenti, hogy a legapróbb sérülés hatására felhólyagosodik a bőre, illetve a nyálkahártyák is. Azt sem lehetett remélni, hogy egy évig él, de már kétéves is elmúlt. Bepólyálva és fájdalmakkal él, csövön át táplálkozik és lélegzik, már elveszítette a látását. Tripp még egyetlen szót sem ejtett ki, de a küzdelme a betegséggel szerte a világon számtalan ember lelkét érintette meg. Az én kicsi fiam az én hősöm, és tőle többet tanultam két év alatt, mint az egész addigi életemben. Tudom, hogy Isten nagy dolgokat tartogat számára... akár itt, akár a mennyben.
 

Szerkesztő megjegyzése: a kis Tripp elhunyt januárban.

Vote it up
210
Tetszett?Szavazzon rá!