A sikeres szülő trükkjei

Az iskolai beíratáshoz több finesz, reflex és könyörtelenség kell, mint a mocsári antilop puszta kézzel való vadászatához

A strandon már csak horgászok üldögélnek, a lehúzós halsütő eladja az utolsó adag busafarkat egy gyanútlan pomerániai turistának, a gyerek egész nap élete első iskolatáskájával rohangál, a Sikeres Fiatal Családapa (SFCS) pedig bölcs félmosollyal végigsimít a vállától a bal könyökéig húzódó, cakkos szélű hegen. Egy megvadult anyuka harapta meg még márciusban, mert tévesen azt hitte, hogy hősünk elhappolta előle az utolsó helyet az eszperantó-drámajáték-curling tagozatos osztályban.

Szóval nem volt könnyű, de hősünk sikerrel járt: pár hónap leforgása alatt egy Senkiből Akinek Gyereke Lett SFCS-vé vált. A boldog hajadonok és legények azt hihetik, az általános iskolába való beíratás valami papírízű rutinművelet, pedig több finesz, reflex és könyörtelenség szükséges hozzá, mint a mocsári antilop puszta kézzel való levadászásához.

Az általános iskolai felvétel rendszere Magyarországon egyszerű, világos, és nem enged kiskapukat, így tényleg csak a legrafináltabbak maradnak benne talpon.

A lényeg, hogy a törvény tiltja a gyerekek felvételiztetését.

Viszont valahogy mégis el kell dönteni, hogy ki kerülhet be a körzeteseken kívül. Az intézmények kétféle módszert követnek. A többségük a Darwinista Ketrecharcra esküszik, míg egy jelentős kisebbség azt mondja, hogy ha a gyereket tilos felvételiztetni, hát felvételiztessük a szülőket.

A Darwinista Ketrecharc heteken át tartó, nindzsaképességeket (gyorsaság, rugalmasság, rejtőzködés, kíméletlenség, megtévesztés, vérszomj) kívánó küzdelem. Az iskolák elvileg egyetlen dologra alapozva tudnak dönteni arról, hogy kit vesznek föl és melyik osztályba: az úgynevezett nyílt órák alapján. A nyílt óra azt jelenti, hogy minden érdeklődőt beterelnek a tornaterembe vagy az ebédlőbe. Ezután a tömeg elé vezetik az elsős tanító néniket, akik magukkal viszik a gyerekeket egy órára, hogy az egy térbe zárt szülők között megindulhasson a rituális küzdelem.

A kezdő fiatal apa általában szemérmes, és úgy képzeli, hogy ő aztán tuti nem fog részt venni ilyen ízléstelen tülekedésben. Ám az SFCS perceken belül rájön, hogy aki szépeleg, az elhullik. Na de melyik taktika a célravezető?

A lényeg az, hogy valamiről jegyezzék meg a nevünket. Meglepően sok szülő a „Senki nem kérdezett akkora hülyeséget, mint én” kategóriát választja, és ráront a teremben lévő tantestületi tagokra. Finnyás ember csak nevet az egészen, de a finnyás ember sose lesz SFCS.

A másik lehetőség a szabadon választott feltűnéskeltés. Ha ön két méter magas, ugandai nagykövet, híres sorozatszínész vagy 17 éves, akkor vegye úgy, hogy a gyerekét már felvették. Ha nem, találjon ki valamit, és süsse el az egyik nyílt napon. Íme, egy induló tippkészlet:

• engedjen szabadon egy prémes állatot, majd fogja el;
• ecsetelje félhangosan, hogy az óvodában két hektó bort szállított ingyen a pedagógusnapi bulira;
• fakadjon sírva.

Vércseként kell figyelni, mert egyes szülők zsebre vágják a jelenléti ívet

A nyílt óra személyes benyomásai mellett a dolognak egyetlen kézzelfogható nyoma marad, a jelenléti ív. Aki nincs rajta, az ne is álmodozzon felvételről. Vércseként kell figyelni, mert egyes szülők aláírás után szeretik zsebre vágni. A végén persze átadják a szervezőknek, de arra játszanak, hátha nem jut ívhez egy-két bénább versenyző. Gyakori praktika, hogy az ismerős szülők egymásnak írnak alá. Az ellenszer: ön is csatlakozzon egy ilyen csoporthoz!

Az igazán kemény iskolákban nem rendeznek ilyen álságos színjátékot, hanem nyíltan megfelvételiztetik a szülőket. Barátom, D. mesélte, hogy épp most ment át sikeresen a kétfordulós akadályversenyen. Kétszázan jelentkeztek az első évfolyamba, az első feladat jellemzés írása volt a gyerekről. Csak a száz legjobbnak a szerzőjét hívták vissza.

A módszer persze igazságtalan, de könnyű kijátszani: mutatkozzunk bizarrnak vagy kőkorszaki szegénységben élőnek. Jó trükk álnépi vagy álidegen kifejezések beékelése a szövegbe, ezek ugyanis zavarba hozzák az olvasót: „Rómeó igen érdeklődő fiú, már kétévesen beugrott a családi veszencébe.” Csakúgy, mint az olyanok, hogy „Andika imádja a számokat, mióta az ötödik születésnapjára a Vörökereszt segítségével tudtam venni neki egy villamosjegyet”.

D. második próbatétele a szóbeli vizsga volt: külön-külön el kellett beszélgetnie az igazgatóval és az iskolapszichológussal, de nem a gyerekről, hanem arról, hogy ő milyen diák volt az iskolában. Itt is tartsuk magunkat a különc- vagy poétikusan szegény vonalhoz, semmi értelme annak az átlagos gyereknek mutatkozni, aki voltunk.

Az általános iskolai beíratás közben az ember férfivá érik, és olyan kérdésekre is megkapja a választ, amelyekre igazából nem is szerette volna. Mint például arra, hogy mire képes egy fiatal anya, ha veszélybe kerül a curlingtagozat.

SFCS tehát elégedetten hátradől az ősz eleji napsütésben, ő már megtette a kötelességét, bár valahol a mélytudatában motoszkál egy apró kérdés: ha az általános iskolai felvételi ilyen brutális volt, milyen kihívások elé állíthatja az oktatási rendszer a következő 8/12/15/18/ év alatt?

Vote it up
183
Tetszett?Szavazzon rá!