A tulipán varázsa

A Hollandiába látogatókat minden tavasszal a tulipánőrület egy sajátos válfaja keríti hatalmába

Cakkos szélű, piros tulipánok, harang alakú, kis zöld tulipánok és gyermektenyérnyi lángvörös-sárga papagájtulipánok állnak vödrökben egy rotterdami piac virágosstandján. „Három csokor 5 euró” hirdeti a táblácska a vödrökön. Nekem a pirosak tetszenek a legjobban. – Szerencséje van – mondja az árus, egy piros kabátos, nagydarab ember, Wim Hogewoning. – Oroszországban egy ilyen csokorért akár 50 eurót is elkérnének!
 

Efelől kétségeim vannak. Hollandia híres a tulipánjairól, és a világ minden tájára szállít belőlük. 2010 júliusa és 2011 júniusa között mintegy 1,9 milliárd tulipánhagymát exportáltak, vágott tulipánból csak 2010-ben 1,4 milliárdot. De kötve hiszem, hogy az oroszok ennyit fizetnének értük.

Ám a tulipán hosszú ideje már-már mágikus hatást gyakorol az emberekre. S hogy ez mit sem változott, arról meg is győződhetek néhány nap múlva, amikor felkeresem a Lisse melletti Keukenhof parkot – 1949 óta ez a tavaszi virágok első számú szabadtéri bemutatóhelye. Egy napfényes áprilisi kedd reggelen a Leidenből induló bussszal utazom több száz tulipánföld mentén. Mintha egy csapat vidám kisgyerek színes ceruzákkal színezte volna ki a tájat.

A Keukenhofban hosszú sorok kígyóznak a jegyekért. Német, angol, orosz, japán és kínai beszédet hallok. Ők is részét képezik annak az évi 800 ezer turistának, aki főleg áprilisban és májusban ellátogat a 15. századi kastély hatalmas kertjébe.

A parkba lépve egyszeriben úgy érzem magam, mint Alice Csodaországban. Micsoda elképesztő tobzódása a színeknek és a formáknak! Rózsaszín árnyalatú cseresznyevirág képez kontrasztot a buján nyíló tulipánokkal, nárciszokkal, jácintokkal... És azok az édes illatok!

De ami ezt a parkot valóban egyedülállóvá teszi, az a különös formájú és színű tulipánok elképesztő kavalkádja. Van köztük vakító fehér, piros-zöld pettyes szirmú, kúp alakú, cakkos szélű és olyan is, amelynek szirmai madártollra emlékeztetnek. A látogatók a földre hasalnak, hogy le tudják fényképezni az élénk színű papagájtulipánt, például a Markgraaf van Baden fajtát vagy a különös fehér csíkozású, piros Rembrandt tulipánt.

Vajon miért éppen Hollandia lett a tulipánok nemzete? Hiszen ez a virág még csak nem is őshonos itt.
 

A választ keresve látogatok el a Fekete Tulipán Múzeumba Lissében, amely a Keukenhof közelében található. A falon térképek mutatják a tulipán eredetét: Kirgizisztán, Türkmenisztán és Kazahsztán vidékét a Pamír hegység vonulatainak környékén. Méltóságteljes portré ábrázolja Carolus Clusius 16. századi flamand doktort és botanikust, aki Németalföldre hozta ezt a növényt. A gondosan nyírt szakállú, spanyolgallért viselő és kacskaringós bajuszú tudós Bécsben volt császári botanikus, mielőtt Leidenbe került volna. Itt létrehozta az egyetem híres botanikuskertjét, és tulipánokat kezdett termeszteni, főként magról, ami a növény gyorsabb szaporodását tette lehetővé, mint a hagymával történő szaporítás.

– A virág remekül megélt a Leiden és Haarlem környéki homokos talajon, a hűs tengeri szélben – meséli nekem később Johan van Scheepen, aki egy könyvekkel telepakolt asztalánál ül. Az 57 éves nyúlánk, vöröses hajú és barátságos modorú Van Scheepen könyvtárosként és botanikusként dolgozik a Királyi Általános Hagymatermesztő Társaságnál (KAVB). Ez a szervezet, amelynek a központja Hillegomban van, a virághagymák termesztése, nemesítése és exportálása terén több mint 150 éve segíti már a hagymatermesztőket.

Huszonöt év elteltével, az 1620-as évekre Clusius kis virágja nagy népszerűséget szerzett. Dúsgazdag kereskedők, régensek és nemesek ültettek tulipánt a kertjükbe – valóságos státusszimbólummá vált, az ára egyre magasabbra szökött. Ennek az úgynevezett tulipánmániának a tetőpontján egyetlen különleges hagymáért 3000 guldent is elkérhettek. Ennyiért, ahogy egy korabeli pamfletíró megjegyzi, „2 szekérnyi búzát, 4 szekérnyi rozst, 4 kövér ökröt, 8 hízott disznót, 12 kövér juhot, 2 hordó bort, 4 hordó sört, 2 tonna vajat, 1000 font sajtot, egy ágyat, egy ezüstpoharat, némi ruhaneműt és mindezek elszállításához egy hajót” lehetett kapni.

– A tulipánban egy ígéret rejlik – mondja Van Scheepen, magyarázni próbálván a mánia természetét. – Itt egy hagyma, de az ember soha nem tudhatja, mi lesz belőle. Merő önzés és spekuláció mozgatta az egészet.

És nem maradhatott így. Amikor 1637. február 3-án egy haarlemi kereskedőnek nem sikerült 1400 guldenért túladnia néhány hagymán (akkoriban az évi átlagfizetés 150 guldenre rúgott), a lufi óriási pukkanással kidurrant. Ez az esemény volt a történelem első tőzsdekrachja.

A tulipánkrach szerencsére nem vetett véget a hagymák termesztésének. A Lisse, Hillegom és Noordwijk környéki virághagyma-régiók, ahogy ma ismerjük őket, valójában a 19. században lendültek fel. A termesztők bejárták a világot új fajtákat keresve, amelyekkel keresztezhetnék a saját tulipánjaikat.

Ma Johan van Scheepen évente körülbelül 200 új tulipánfajtát regisztrál. A KAVB kertjeiben, amelyeket hatalmas virághagymaszobrok díszítenek, 2500 különböző tulipánfajta nő. Egy tulipánszakértőkből álló bizottság minden új tulipánt a gyűjtemény darabjaival hasonlít össze, hogy kiderüljön, valóban új fajtáról van-e szó.

Eszembe jutnak a Keukenhofban látott különleges példányok, mint a piros csíkos fehér tulipán. A Flaming Kiss (tüzes csók) azokra a tulipánokra emlékeztet, melyekhez hasonlót a 17. századi németalföldi festők képein láttam. Névtábláján azt olvasom, hogy „feltalálója” Jan Ligthart.

Pontosan hogyan is hoz létre az ember egy tulipánt? Kiderítem, hogy Jan Ligthart Breezandban él, egy csatorna menti kis faluban, a Noord-Holland nevű provincia északi részén, a hagyományos tulipánföldektől távol. De amikor autóval elmegyek hozzá, egyik tulipánföldet a másik után hagyom el, rajtuk milliónyi tulipán.

A figyelmemet különösen egy sokszínű tulipánföld kelti fel: ez a Ligtharté, tele a tulipánkísérleteivel.

Az 55 éves Jan Ligthart óriás termetű, kék szemű, őszes-szőke hajú, és több ezer tulipán közt állva vár rám. Azt se tudom, hova nézzek: bazsarózsaszerű tulipánok, cakkos tulipánok, öklömnyi virágok és zöld, szögletes levelű virágok. – Tizenhárom évesen kezdtem foglalkozni a tulipánok keresztezésével. – Jan kiveszi egy piros virág porzószálát, és rákeni egy fehér tulipán bibéjére. – Ez a keresztezés.

A mesterséges megtermékenyítés egy fajtája, ami után hat hónappal már be lehet takarítani a tulipánmagokat.

De ez még nem tulipánhagyma. Az, hogy az első magoktól elegendő mennyiségű virághagymáig jusson el az ember, amivel már megjelenhet a piacon, sok-sok évet vesz igénybe. Ligthart a lábam mellé mutat, ahol hat kis tulipánt látok, fehérek piros csíkokkal. – Ezek a hagymák körülbelül ötévesek. – Egy következő sorban mintegy száz, nagyobb vörös-fehér sávos tulipán van. – Ez tíz év termesztésének az eredménye. Egy új tulipánfajta piaci bevezetése huszonöt évet vesz igénybe.

A Jan Ligthart által keresztezett ötvenezernél több tulipán között észreveszek egy különleges tulipánt, tövén egy szalaggal. – Ezek a tulipánok már megmaradhatnak – mondja Ligthart. A kiválasztás kritériumainak több ezer tulipán közül olykor csak egy felel meg. Ligthart egy zöld lángtulipán fölé hajol. – Helyes kis példány. Kap egy szalagot.

Azért, mert ilyen szép? – kérdezem. – Nem, színkiválasztással nem foglalkozom. A divat nagyon szeszélyes. Amit most termesztek, az legalább még húsz-huszonöt évig nem lesz eladható. Ki tudná megmondani, mi számít majd divatosnak 2035-ben? – Azokat a tulipánokat, amelyek nem felelnek meg a kritériumoknak, az idény végén elpusztítják.

Amit Ligthart szem előtt tart, az a tulipán betegségre való hajlama, a virág élettartama, a gépesített termesztésre való alkalmassága, a hagymák mérete és a vízben hajtatásra való alkalmasságuk. Negyvenévi kísérletezgetés után mintegy 200 tulipánfajtát tartanak számon az ő nevén.

Aukciókon a közönséges tulipánhagyma darabja 0,13 eurót hoz. Egy különleges tulipán 0,20 eurót. És egy tetszetős nevű, szép tulipánért 0,25 eurót is megadnak. Hogy milyen álmainak a tulipánja? Jan Ligthart egy pillanatra eltöpreng ezen, majd így válaszol: – A kék tulipán utópisztikusnak tűnik, de szeretnék olyat létrehozni, amilyen még nem létezik. Ebben rejlik a tulipán varázsa: olyan sok új fajtát lehet belőle létrehozni!
 

Ha Ligthart a tulipánok tervezője, akkor Jan Pennings (70) a kivitelezőjük. Családjában a hagymatermesztők harmadik generációját képviseli. Az ő feladata az, hogy néhány tulipánmagból az évek folyamán több ezer vagy több százezer hagymát hozzon létre.

Szívélyesen fogad a farmján. Tulipán formájú csészékből isszuk a kávét, a kilátás a virágföldekre nyílik.

A tulipánokat, amelyeket látok a földeken, nyáron fogják betakarítani, közli velem. A hagymákat megszárítják, héjukat lehántják, hogy eltávolítsák róluk az elhalt gyökereket és a piszkot, és leválasztják a kisebb hagymákat, melyek a tél és a tavasz folyamán az anyahagymához nőttek. Ezután kiválogatják őket, és ősszel ezeket a hagymákat újra elültetik.

Eszembe jut, hogy amikor iskolás voltam, diákokat fogadtak fel a hagymák hámozásához.

– Hajdanán mindent kézzel csináltak, de ma már a hagymatermesztés teljesen gépesített – mondja. – A hagymák ültetése, a virágok levágása, miután elnyíltak, a betakarítás és a hagymák hámozása, egyszóval minden gépekkel történik. Manapság már robotokat fejlesztenek, amelyek kiválogatják a beteg növényeket.

Az elmúlt két évtizedben a termesztők sikereket értek el a hagymák agyagon való termesztésében is, így már kevésbé függenek a hollandiai homokos talajtól, mondja Pennings. A hagymákat hatalmas hálók felett nevelik, ezeket betakarításkor egyszerűen csak fel kell húzni, ami a hagymatermesztésben óriási mennyiségi növekedéshez vezetett, teszi hozzá.

Minthogy a növekvő terméshozam lenyomja az árakat, sok hagymatermesztő speciális fajták kinevelésével kezdett foglalkozni. Ilyen például a Vincent van Gogh, egy magas, cakkos szélű, vörösesbarna színű tulipán, amelynek kelyhe belül szinte teljesen fekete. Pennings nappalijában egy vázában van is néhány szál belőle.

Odakint, a futballpálya nagyságú földeken rengeteg olyan tulipán van, amilyeneket korábban még nem láttam. Teljesen zöld tulipánok, összetett virágzatú piros tulipánok (egyetlen szárról 11 virág ágazik el), valamint fehér-zöld csíkos és rózsaszín-zöld virágzatú tulipánok.

Odavagyok értük. De az őszinteség kedvéért még hozzá kell tennem valamit. Az Alkmaar környéki faluban, Limmenben található Hortus Bulborumban termesztik a ma ismert legrégebbi holland tulipánfajtákat, amelyek a 16. századból származnak, amikor Clusius először hozta őket Közép-Ázsiából a Németalföldre.

Parányi tulipánok ezek, nem sokkal nagyobbak, mint egy krókusz. – E régi fajták 95 százalékát ma már sehol a világon nem termesztik – mondja a hetvenéves Joop Zonneveld természetvédő.

Valahol a kert végében rábukkanok a legrégebben termesztett holland tulipánra, az 1595-ből származó Duc van Tolra. Ez a kis tulipán piros és sárga parányi szirmaival nem magasabb 10 centiméternél. Közép-Ázsia hegyvidékéről származik, ahol 2500 méter magasságban hegyi szelekkel dacolt. Ezért is ilyen pici.

– A magok a Selyemúton át jutottak el a Németalföldre – mondja Zonneveld. – Több mint 400 év elteltével még mindig csodálhatjuk ezt a virágzó hagymát, a tulipánt. – És hogy milyen messzire nyúlik vissza az eredete Közép-Ázsiában? Zonneveld megvonja a vállát. – Ki tudja? Ezer év? Tízezer év? Ez már a tulipán titka marad.

Vote it up
176
Tetszett?Szavazzon rá!