Az ösztöneit követi

Mióta 1992-ben leforgatta a Sonka, sonkát, Javier Bardem sikert sikerre halmozott azzal, hogy mindig bízott önmagában

 

If seeing him with blond hair is strange, the fact that he is in a James Bond movie is even stranger. But the first Spanish actor to win an Oscar for a lead role does not cease to surprise us. He is as able to play the villain in the multimillion-dollar blockbuster Skyfall, as to participate in the independent film To the Wonder, by the great director Terrence Malick.

At 43, Javier Bardem is as faithful to his acting instincts as when he first caught international attention in Jamon Jamon, Bigas Luna’s 1992 film in which Bardem lived an intense onscreen romance with the actress who was to become his wife, Penelope Cruz. They now have a son, Leo, 21 months old.

Bardem has just finished shooting a film that keeps him present in Spanish cinema, Alacrán enamorado [Scorpion in Love]—his brother Carlos wrote the script—and is still shooting The Counselor, for cinema great Ridley Scott.

Q: You’ve won an Oscar and a Best Actor award in Cannes. You’re famous. What do you have left to achieve?
A: You’ve mentioned the things that matter the least. To me, what’s important is to have work, and to try and do things that one respects and that earns one the respect of others. To work with directors who give you something worth telling is very relevant, because doing so has an impact on us as actors, and perhaps on the public, too.

Q: Why did you agree to work in the latest James Bond movie, Skyfall?
A: Because of the quality of the cast, as well as the technical staff. It’s a great honor to have been invited to take part. But it’s also got a very solid story line that has everything you expect from a James Bond movie.

Q: Is it true that you were a fan of James Bond movies as a boy?
A: Yes. One of the most beautiful memories I have of going to the movies with my family is seeing a James Bond film.

Q: How often do you say no to job offers?
A: When you read a script something either happens to you or it doesn’t. If it happens, then you go for it; if it doesn’t, no matter how much you like it, you let it go. But if it’s not written, it will never happen. Unless you work with Terrence Malick. With him, very few things are written, but you know what the commitment is: to go hunting and see what we catch.

Q: What is it about extreme situations that attracts you, such as those of the characters you played in Mar adentro [The Sea Inside] and Biutiful?
A: I am captivated by the possibility of portraying the experiences of people who face situations where they test themselves to see if they can grow in a different way. I don’t think life is made of huge extremes, There are no heroes or villains, but I like films that speak of that complexity.

Q: In your work as an actor, are you touched more by playing a man who is dying of cancer or a paralyzed man confined to a bed whose only wish is to die?
A: I think that one of the most precious gifts of being an actor is to leave judgment behind and discover inside you something more related to an emotional consciousness of things. Actors put themselves in situations in which they have not been before, but, by simulating them, end up really finding themselves. The result is that, when one finishes a job, one goes into the next one with a better consciousness of things.

Q: When you were 14 you could have followed the family tradition and gone into theater, but you chose to do things differently and lead your own life. Do you think the experiences you had then were essential for you to become the actor that you are today?
A: No, it was the fact that I was surrounded by people—my family, friends—who had solid values about what is important. Values are not provided by work, they are provided by people. 

Furcsa szőke hajjal látni, az pedig még furcsább, hogy egy James Bond-filmben szerepel. De az első spanyol színész, aki főszerepért kapott Oscar-díjat, folyton meglep minket. Ugyanúgy képes eljátszani a gazember szerepét a több millió dolláros költségvetésű Skyfall című kasszasikerben, mint részt vállalni a nagy rendező, Terrence Malick To the Wonder című független műalkotásában.

A 43 éves Javier Bardem ma is éppúgy megbízik színészi ösztöneiben, mint 1992-ben, amikor először került a nemzetközi figyelem középpontjába Bigas Luna Sonka, sonkájában, amelyben Bardem szenvedélyes szerelmet él át a filmvásznon Penélope Cruzzal, aki később a felesége lett. Kisfiuk, Leo, 21 hónapos.

Bardem nemrég fejezte be az Alacrán enamorado (Szerelmes skorpió) című spanyol film forgatását – melynek forgatókönyvét Carlos bátyja írta –, s a The Counselor című filmet forgatja a filmes óriás Ridley Scott rendezésében.

RD: Ön elnyerte a legjobb színészi alakításért járó Oscart és a cannes-i nagydíjat. Híres. Mi maradt, amit még el akar érni?
JB: Azokat a dolgokat említette, amelyek a legkevésbé számítanak. Nekem az a fontos, hogy legyen munkám, és olyasmit próbáljak csinálni, amiket az ember becsül és amikkel kivívja mások megbecsülését. Fontos, hogy azokkal a rendezőkkel dolgozzam, akiktől olyasmit kapok, amit érdemes elmondani, mert ez hatással van ránk, színészekre, és talán a közönségre is.

RD: Miért vállalt szerepet a legújabb James Bond-filmben, a Skyfallban?
JB: A szereplők és a technikai stáb színvonala miatt. Nagy megtiszteltetés, hogy meghívtak ebbe a produkcióba. És tartalmazza mindazt, ami elvárható egy James Bond-filmtől.

RD: Igaz, hogy kisfiúkorában rajongott a James Bond-filmekért?
JB: Igen. Az egyik legszebb emlékem, amikor a családommal moziba mentünk egy James Bond-filmre.

RD: Milyen gyakran utasít vissza szerepajánlatot?
JB: Amikor elolvasol egy forgatókönyvet, vagy történik benned valami, vagy nem. Ha igen, akkor rákattansz, ha nem, függetlenül attól, hogy tetszik neked, vagy sem, elengeded. De ha nincs megírva, akkor soha nem történik meg benned. Kivéve, ha Terrence Malickkel dolgozol. Nála alig valami van leírva, de tudod, hogy mi a dolgod: indulás vadászni, és majd kiderül, mi lesz a zsákmány.

RD: Mi az, ami vonzza önt a szélsőséges szituációkban, az olyan karaktereknél, amilyeneket A belső tengerben vagy a Biutifulban alakított?
JB: Magával ragad a lehetőség, hogy azoknak az embereknek a tapasztalatait ábrázoljam, akiket az élethelyzetük próbatétel elé állít: el kell dönteniük, képesek-e más irányban továbbfejlődni. Nem hiszem, hogy az élet óriási szélsőségekből áll. Se csak hősök, se csak gazemberek nincsenek, de az olyan filmeket szeretem, amelyek megmutatják ezt a komplexitást.

RD: Színészi munkája során jobban megérinti, ha haldokló rákbeteget vagy egy lebénult, ágyhoz kötött embert alakít, akinek egyetlen vágya az, hogy meghaljon?
JB: Szerintem a színészet egyik legértékesebb adománya az, hogy nem ítélkezni kell, hanem fel kell fedezni magunkban azt a valamit, ami a dolgok érzelmi tudatosságával függ össze. A színészek olyan helyzetekbe kerülnek bele, amilyenekben korábban még nem volt részük, de azáltal, hogy eljátsszák azokat, végül igazából rátalálnak önmagukra. Mindennek az az eredménye, hogy amikor az ember befejez egy munkát, mélyebb tudatossággal kezd bele a következőbe.

RD: 14 évesen folytathatta volna a családi hagyományt és színházban játszhatott volna, de ön másképp döntött. Az akkori élményei meghatározták, hogy mára milyen színésszé vált?
JB: Nem. Az volt a lényeg, hogy olyan emberek vettek körül – a családom és a barátaim –, akiknek szilárd elképzeléseik voltak a fontos értékekről. Az értékeket nem a munka, hanem az emberek nyújtják.

Vote it up
142
Tetszett?Szavazzon rá!