Az út végén ott a boldogság

Nem lehetetlen, csak jó helyen kell keresni. E bevált tanácsokkal elérheti azt, amire mindig vágyott

Kapcsolódó cikkek

Egy esős napon a 41 éves Gretchen Rubin a taxiban ülve feltette magának a kérdést, mire vágyik a leginkább az életben. – Rájöttem, hogy boldog akarok lenni – idézi fel. – Villámcsapásként ért az új felismerés.

Néhány évvel ezelőtt, Gretchen, a feleség és anya, Sandra Day O’Connor főbíró volt munkatársa főfoglalkozásként egy boldogságprojektet indított útjára, hogy hagyományos és vadonatúj módszereket tegyen próbára életcélja elérése érdekében. Cselekvési stratégiájához tartozott többek között az, hogy naponta „hálanaplót” vezetett, elolvasott egy verset és gyakran randevúzott este a férjével. Állítása szerint ma már sokkal boldogabb.

Manapság szinte mindenki szeretne a boldogabbak közé kerülni. A boldogság lapok címoldalára kerül, könyveket lehet eladni vele, ösztönzi a tudományos kutatást, szaporítja a nevetőklubok számát. Hogy miért? Ahogy a pozitív pszichológia eme születőfélben lévő ágazata bizonyítja, a boldog emberek kreatívabbak, eredményesebbek, jobban keresnek, több a barátjuk, boldogabb a házasságuk, egészségesebbek és tovább is élnek a rosszkedvűeknél.
 

Képzeljen el egy orvosságot, amitől nyolc-kilenc évvel tovább él, többet keres, és kevésbé hajlamos elválni – mondja dr. Martin Seligman, aki már közel egy évtizede indította útjára a pozitív pszichológia mozgalmát.

Ez az orvosság a boldogság.

Vannak azonban, akik felteszik a kérdést: nem csupán egy újabb teljesítendő feladatról van szó, amúgy is percre beosztott, túlzsúfolt életünkben?

Létezhet-e mindenki számára érvényes út a boldogsághoz? És ha nem úszunk a boldogságban, akkor örök kudarcra ítéltettünk? Egyes kétkedők egyenesen elutasítják a „happichondriát”, s divathóbortnak tartják.

– Azt mondani, hogy a viselkedés megváltoztatása boldogságot eredményezhet, egyszerű szemfényvesztés – mondja dr. Charles Goodstein, a New York-i Egyetem pszichiátere.

A boldogságkutatók azonban vizsgálatok ezrei alapján állítják: a boldogság igenis mérhető. Ha esélyt akar adni az élet napos oldalának, íme némi segítség az alapok lerakásához.

Vidám természet vagy töltekezés
Négyezer ikerpár bevonásával végzett kísérletek azt mutatták, hogy az ember boldogsághányadosáért felerészben a genetika a felelős. De ha ön vidám gének helyett szomorúságra hajlamosítóakat örökölt is a családjától, nincsen egy életre búskomorságra kárhoztatva. De nem szabad minden reményét olyan tényezőkbe vetnie, mint az egészség, a vagyon, az iskolázottság és az előnyös külső – ezek nem szereznek jelentősen több örömet. Ha ön nem nyomorog vagy nem súlyos beteg, az életkörülmények mindössze a boldogság 10 százalékát határozzák meg, a fennmaradó 40 százalék azon múlik, amit ön tesz azért, hogy boldog legyen.

És ez az, ami igazán nehéz. Az emberek zöme úgy véli, hogy egy nagyobb ház, jobb állás, nyertes lottószelvény derűsebbé tenné az életét. Igaz, átmenetileg örömet szereznek, de ez hamarosan elszáll.

– Miután 18 éven át tanulmányoztam a boldogságot, ugyanúgy csapdába estem, mint a többi ember – mondja Sonja Lyubomirsky pszichológus, aki könyvet írt a témáról. – Régen szerettem volna egy új autót, egy hibridmodellt, de két hónap múlva már rutinná vált a vezetése. A boldogság olyan, mint a fogyókúra. Mindannyian tudjuk, hogyan lehet ledobni pár kilót, de az új súlyt megtartani igazán nehéz.

Kutatásaik során Lyubomirsky és munkatársai megállapították: a tartós boldogság titka az, ha az ember a múló örömökön túl a Seligman által autentikus boldogságnak nevezett állapot tartópilléreire tud ügyelni, ilyen család, a munka vagy a hobbi, továbbá valami magasabb célban talált értelem.

– A különböző embereknek más-más módszer válik be – magyarázza Lyubomirsky. – Sokan érzelgősnek tartják a „hálanapló” vezetését, pedig egy köszönőlevél megírása nagyon sokat jelenthet.

Az időzítés és a „dózis” ugyancsak számít. Ha valaki egy nap öt jócselekedetet hajt végre, állítja Lyubomirsky, az jelentősen javítja a közérzetét, míg ha ezeket több napra elosztva teszi, a hatás elmarad.

A hosszabb élet általában nagyobb elégedettséggel jár, legalábbis azon kutatások szerint, melyek egy emberöltőn belül vizsgálják a boldogság görbéjét. A kamaszévektől a húszas évek elejéig jellemzően csökken a boldogságérzet, de aztán az évek múlásával egyre növekszik.

– A fiatalok hajlamosabbak jobban odafigyelni a rossz dolgokra – fejtegeti Stacey Wood, a Scripps College neuropszichológusa. – A korosodással megtanuljuk szabályozni és legyőzni ezt a reakciót.

Sőt, állítják egyes szakemberek, a boldogság idős korban még növekedhet is. – Az idősebbek nem reagálnak olyan erőteljesen az élet eseményeire, kevesebb negatív és több pozitív érzelemről számolnak be – állítja Wood.

Nem mindenki gondolja így. Nora Ephron, a Sirámok a nyakamról című könyv szerzője szerint egy bizonyos kor után az ember a döntéseibe belekalkulálja azt a felismerést, hogy az élet rövid. – És megpróbálja távol tartani magától azokat az embereket és dolgokat (például a rossz ételeket), amelyek nem szereznek örömet – mondja. – De mindezt beárnyékolja egyfajta szomorúság, mert ebben az időszakban az ember már kezd betegeskedni, és ez alaposan megtépázza a boldogsághányadost.

Merjen hangosan nevetni
Kortól vagy vérmérséklettől függetlenül már akár e percben is boldogabb lehet, hangoztatja Will Fleeson, a Wake Forest Egyetem pszichológusa, aki megtalálni vélte a hangulat javításának holtbiztos módszerét. Csináljon valami olyasmit, ami szokatlan, vakmerő vagy merész. Amikor a vizsgálatba bevont személyek feljegyezték érzéseiket, mindegyikük boldogabbnak érezte magát, ha lekötötte magát valamivel, függetlenül attól, hogy eredendően introvertált vagy extrovertált személyiség volt-e.

– A vizsgálat legmeglepőbb eredménye az volt, hogy az ember könnyen tud másként viselkedni, és rögtön boldogabbnak érzi magát tőle – mondja Fleeson, aki szerint bármilyen aktivitás – még az éneklés és a rádiózenére való táncolás is – pozitív hatással van a hangulatra. – Valamin hangosan felnevetni pontosan az a tett, amitől az ember máris boldogabbnak érzi magát.

Már az is sokat jelent, ha az ember vidámabb képet vág. A Clark Egyetem kísérlete során James Laird pszichológus a jelentkezőkre álelektródákat kapcsolt, majd utasította őket, hogy feszítsék meg és lazítsák el bizonyos arcizmaikat, úgyhogy tulajdonképpen minden ok nélkül mosolyogtak. Azon résztvevők zöme, akik mosolyra görbítették a szájukat, sokkal humorosabbnak ítélte a rajzos vicceket, mint akik az utasítás szerint rosszkedvűen összeráncolták a szemöldöküket.

Más felmérésekben a mosolygó egyének vidámabb emlékeket idéztek fel, mint akik gondterhelt vagy közömbös arcot vágtak.

– A lényeg, hogy a mosoly semmibe sem kerül, és jót tehet az embernek – véli Laird. – Akkor hát rajta!

Vannak olyanok, akik nem dőlnek be a pozitív gondolkodásnak. Barbara Held, a Bowdoin College pszichológusa szerint a borúlátók számára ez az egész boldogságduma egyenesen lehangoló lehet. A mosolygás ellen írott könyvében Held hadat üzen „a pozitív hozzáállás egyeduralmának”, mely szerinte túlságosan is eluralta az amerikai kultúrát. Nem mindenki képes a sugárzó derűlátás pózát felvenni az élet viszontagságai közepette, mondja Held, és nem is mindenkinek kell. – Ha olyan viselkedésre próbáljuk kényszeríteni az embereket, ami ellenkezik a természetükkel, az ártalmas lehet.

– Amikor valaki szenved, mert elveszítette az állását, véget ért a kapcsolata vagy meghalt egy kedves hozzátartozója, csak ront a helyzetén, ha azt mondják neki, hogy legyen optimistább és nézze az élet napos oldalát – mondja Held. A tetejébe most még azért is szomorkodik,mert nem képes hatékonyan megküzdeni a helyzettel.

Ha ellenben szabadon elpanaszolhatja a baját egy barátjának, amit Held kreatív rinyálásnak hív, annak katartikus hatása lehet. Held üzenete: Az elégedettséghez mindenkinek meg kell találja a neki legmegfelelőbb stratégiát, még ha ez azzal is jár együtt, hogy menet közben dühös vagy szomorú.

A mosoly hatalma
Pillanatnyi hangulatuktól függetlenül a fejlettebb országokban élő embereknek van okuk a mosolygásra, mondja Will Wilkinson, a Cato Intézet elemzője.

– Egészségesebbek vagyunk és kényelmesebben élünk, mint a Földön valaha élt emberek többsége, és ezért bárki másnál jobban érezhetjük magunkat – hangsúlyozza.

Gretchen Rubin úgy érzi, személyes boldogságkeresése értelmet kölcsönzött az életének. – Rájöttem, azzal, hogy keményen dolgozom a hangulatom javításán, időt szakítok a bolondozásra, többet nevetek és minden reggel énekelek, sikerült mélyebb változásokat elérni önmagamban – viselkedésem szeretettelibb, együttérzőbb és tapintatosabb. Ha minden erőmmel azon vagyok, hogy lépéseket tegyek a boldogságom érdekében, akkor nyilvánvalóan sokkal inkább képes leszek másokat is boldoggá tenni.

Vote it up
12
Tetszett?Szavazzon rá!