Fotó/illusztráció: Shutterstock

Önműködőre kapcsol
A panasz: „Ahogy a munkahelyemre megérkezve beálltam a parkolóhelyemre, rádöbbentem, hogy egyáltalában nem emlékszem az oda vezető útra. Lehetséges, hogy teljesen robotpilótára kapcsoltam?”

David Perlmutter agykutató válasza: A pompás királylepkék agya kisebb a gombostű fejénél, mégis képesek minden ősszel és tavasszal megtenni ugyanazt a több mint 3000 kilométeres utat. Természetes, hogy az ember jelentősen nagyobb méretű agya képes kifejezett koncentrálás nélkül elvezetni önt a munkahelyére – nem mintha az agyhalott kocsikázást akarnám támogatni. A rendszeresen végzett cselekvések idővel információs csomagokként elraktározódnak az agyban, és automatikus utasításként működhetnek, ha az adott cselekvés újból ismétlődik. Normális körülmények között az emberben a pillanatnak és a helyzetnek megfelelő módon egyszerűen öntudatlanul megjelennek ezek az utasítások a hasonló feladatok elvégzésére. Ha pedig az úton közeledik ön felé egy szokatlan nagy objektum, az agya visszakapcsol, hogy ön tudatosan legyen képes kikerülni a veszélyt.

Gondban van az ismerős arcokkal
A panasz: „Sokszor teljesen elfelejtem egy-egy ismerősöm nevét, amikor be szeretném mutatni valakinek. Egyszer például egy bevásárlóközpontban voltam a legjobb barátommal, véletlenül összetalálkoztunk egy ismerősömmel, de egyikük neve sem jutott eszembe, amikor be akartam mutatni őket egymásnak! Ez hogyan lehetséges?”

Dr. Perlmutter: Hiába volt az információ mélyen az agyába vésődve, a felidézésével volt gond. Elképzelhető, hogy az ismerősének megpillantása egyfajta apró sokként érte, vagy csak zavarba jött, és nem tudta, hogyan kezelje a szituációt, ez az érzés zavarta meg az információ áramlást – ez teljesen normális. Van azonban rossz hír is: mivel előfordult ez az eset és megalázónak érezte, bármilyen hasonló szituáció újból zavartsághoz vezethet: újra és újra megtörténhet, hogy leblokkol az agya. Ez a lámpaláz hétköznapi megfelelője, ugyanúgy is kell kezelni, mintha a színpadra állna ki: előre mondja el magában a „szövegét”, ha látja, hogy ismerősöket kell bemutatnia egymásnak.

A női és a férfiagy különbözik
A panasz: „A férjemnek elég egyszer elvezetnie valahova, de az is elég, ha őt viszik, emlékezni fog az útvonalra hónapokkal később is. Eközben én folyamatosan eltévedek még a szülővárosomban is, ha letérek a megszokott útvonalamról. Elképzelhető, hogy az emberek tájékozódási képessége az agy egy adott területének fejlettségétől függ, vagy egyszerűen csak a férjemnek kivételesen jó memóriája van (bár tejet mindig elfelejt venni)?”

Dr. Perlmutter: Jó megfigyelés! Valóban, más egyéb területekkel együtt főképp a jobboldali fali lebeny felel az egyes útvonalak megtanulásáért és memorizálásáért. Ebben a férfiak, úgy tűnik, jobb képességgel rendelkeznek. Ugyanakkor a nők például fejlettebbek az emberi érzelmek leolvasásában – különböző emberek, különböző tehetségek.

Összezavarja önmagát az agya
A panasz: „Körülbelül másfél éve az utolsó pillanatban vásároltam repülőjegyet egy üzleti tárgyalásra. Az utat szinte teljesen végigaludtam, a landolásra riadtam fel. Kábultan az aktatáskámba nyúltam, és felcsaptam a határidőnaplómat: „Aha, a torontói tárgyalás” – vettem tudomásul. Csak leszállás után, a reptérre vezető buszozás közben ugrott be, hogy hiszen egy teljesen másik reptéren vagyok, mint az imént hittem! Nyilván belejátszott, hogy kicsit zavart voltam a hirtelen ébredéstől, de hogyhogy nem fogtam fel a bejelentéseket a repülőn, nem vettem észre a kiírásokat és nem ismertem fel a repülőteret sem?”

Dr. Perlmutter: Az egyik alapvető magyarázat már el is hangzott: gyakori az ébredés utáni zavartság, főleg ha nem a megszokott időben alszik, például napközben egy repülőúton. A magyarázat tovább árnyalható az ön által leírt helyzettel: az utolsó pillanatban vásárolta repülőjegyét, lekötötte, hogy mennyi időt szánhat az útra és így tovább – nem csoda tehát, hogy az agya máshol járt. Nagy megkönnyebbülés a túlterhelt agynak, ha egy kérdésre könnyen kap megbízhatónak tűnő választ – ilyen volt az ön határidőnaplója, ami után már nem kellett foglalkoznia azzal, hogy hol van. Ha nem ilyen stresszesen érkezik, valószínűleg nem fordul elő az eset.

A legnépszerűbb cikkek: Életmód

  1. Segítő testtartás
  2. Az egészséges haj hat titka
  3. Mire jó még a zabpehely?

További cikkek: Hasznos ismeretek

Hozzászólás

Név*
E-mail cím*
Szöveg*