Az igazi olimpiai szellem

A modern olimpiák történetében számos versenyző mutatott példát az ötkarikás játékok legfőbb eleméből

Kapcsolódó cikkek

Az olimpia megnyitóján a sportolók esküt tesznek, hogy „igazi sportemberhez méltón” betartják a játékok szabályait. Sajnos azonban a korábbi játékokon volt néhány versenyző, aki semmibe vette e magasztos elveket, és csak a mindenáron győzni akarás vágya hajtotta, csalt vagy tiltott szereket használt. – Van néhány romlott gyümölcs a kosárban, amelyek lerontják az összképet, és nagyon könnyű elfeledkezni arról, hogy sokkal több a hazafias, becsületes és elkötelezett sportoló, mint a gátlástalan csaló és a doppingoló – mondja John Lucas olimpiatörténész.

Tény, hogy a modern olimpiai játékok 1896-os kezdete óta sok száz olyan, nagyszerű sportemberi cselekedet volt – gyakran említetlenül vagy azóta elfeledve –, amelyek tökéletesen megtestesítik az olimpia szellemiségét. Íme, tíz a legnagyszerűbbek közül.

Cecil Healy (Stockholm, 1912)
Cecil Healynek, az első nagy ausztrál olimpiai úszók egyikének szinte az ölébe pottyanhatott volna a győzelem a 100 méteres gyorsúszásban, mivel az igen erősnek tartott amerikai csapat késve érkezett az elődöntőre. Az amerikaiak félreértésre hivatkoztak, és azt kérték, hogy kapjanak még egy lehetőséget a versenyzésre. Az ügyet különleges versenybíróság elé utalták.

Healy arra kérte csapatának a testületbe delegált tagját, igyekezzen elérni, hogy az amerikaiak kapjanak még egy esélyt. Végül úgy döntöttek, hogy külön elődöntőt rendeznek az amerikaiak számára.

A futamon Duke Kahanamoku, a kiváló hawaii úszó helyet szerzett magának a döntőben, ahol Healyre két métert rávert, és így megszerezte az aranyérmet. A versenyszám végén a közönség állva ünnepelte az ausztrál sportolót.

Healy versenyzői pályafutásának az első világháború vetett korai véget: az úszót besorozták, és 1918-ban a harctéren veszítette életét.

Lucien Duquesne (az élen) és Paavo Nurmi (mögötte) az akadályfutás selejtezőjében (1928) • Fotó: © Getty ImagesLucien Duquesne (Amszterdam, 1928)
Paavo Nurmi, a legendás finn hosszútávfutó verseny közben mindig stopperórát tartott magánál, hogy megfelelő tempóban tudjon haladni.

A 3000 méteres akadályfutás selejtezőjében azonban elbotlott egy vizesároknál, és elejtette az óráját. A francia Lucien Duquesne ekkor megállt, hogy talpra segítse riválisát, és még a stopperóráját is megkereste neki.

Nurmi ezután nem száguldott előre, hanem a táv fennmaradó részén együtt haladt Duquesne-nel, és a célban át akarta engedni a franciának az első helyet – aki azonban nem fogadta el.

Ralph Hill (Los Angeles, 1932)
Az olimpiai játékok történetének egyik legtöbbet vitatott futóversenyén az amerikai Ralph Hill az 5000 méteres futamban az utolsó helyről tört előre, és már-már lehagyta a szám élen haladó világcsúcstartóját, a finn Lauri Lehtinent is.

Ötvenezer néző biztatása közepette kétszer is megpróbálta megelőzni, de a finn mindkét alkalommal elállta az útját. Lehtinen végül csupán néhány centiméteres különbséggel nyerte meg a versenyt.

Hillt nyilvánvalóan feltartották, azonban ő nem volt hajlandó hivatalos óvást benyújtani. Azt nyilatkozta, képtelen elhinni, hogy Lehtinen a győzelem érdekében szándékosan csalt volna. „Egyébként is, ugyan miért nem jó az ezüstérem?” idézte szavait a New York Times.

Hill gesztusának gyorsan híre ment szerte a világban, és a svéd Dagens Nyheter napilap így írt róla: „Ő azon fiúk és leányok hőse, akik minden iskolában oly szívesen vesznek részt különféle sportversenyeken.”

Sunzo Kido (Los Angeles, 1932)
A japán lovascsapat tagja, Sunzo Kido vezetett az egyik akadálylovagló számban, amikor észrevette, hogy a lova, Kju Gun kimerült és botladozik. Kido inkább azonnal feladta a versenyt, mert nem akarta megkockáztatni, hogy az állat megsérüljön.

Két évvel később egy kaliforniai állatvédő társaság a kaliforniai Riverside-ban állított emléktáblával tisztelgett a gesztus előtt.

A szöveg szerint Kido azzal, hogy a lova megmentése mellett döntött, „a könyörületesség suttogását választotta a dicsőség ujjongása helyett.”

Luz Long (Berlin, 1936)
Adolf Hitler úgy gondolta, a berlini olimpia tökéletes alkalom lesz az úgynevezett árja faj felsőbbrendűségének bizonyítására, és nyomatékosan felszólította a német sportolókat arra, hogy ne barátkozzanak a színes bőrű versenyzőkkel. Egyvalaki azonban vakmerően dacolt a Führer parancsával.

Jesse Owens, a nagyszerű amerikai atléta a távolugrás selejtezőjében elrontotta az első két próbálkozását. Ha az utolsót is elvéti, akkor kizárják a versenyből.

Owens később úgy mesélte a történetet, hogy ekkor odalépett hozzá Carl Ludwig „Luz” Long német távolugró, és azt tanácsolta, hogy az utolsó alkalommal néhány centiméterrel előbbről indítsa az ugrást, mint a korábbi két próbálkozásnál. Így valószínűleg rövidebbet ugrik ugyan, de elkerülheti a kizárást, és bekerülhet a döntőbe.

Owens megfogadta Long tanácsát, bejutott a döntőbe, ahol aztán megnyerte az aranyérmet (ez volt a negyedik aranya azon az olimpián). Az amerikai sportoló később a következőket mondta: „Beolvaszthatnák az összes érmemet és serlegemet, de még bevonatnak sem lennének elég jók arra a 24 karátos barátságra, amelyet Luz Long iránt érzek.”

Long a második világháborúban vesztette életét, de halála után Pierre de Coubertin-éremmel tüntették ki: a modern olimpiai játékok atyjának nevét viselő elismerést azoknak ítélik oda, akik különösen nemes sportemberi tettet hajtanak végre.

A kanadai négyes bobcsapat kapitánya Victor Emary (áll) Eugenio Montival, miután aranyérmet nyertek • Fotó: © CorbisEugenio Monti (Innsbruck, 1964)
Eugenio Monti, az olasz bobcsapat kapitánya két számban is olyan helyzetbe került, hogy vetélytársaira műszaki hiba miatt kizárást várt. Balszerencséjük mindkét esetben növelte az olaszok győzelmi esélyeit. Monti és csapattársai azonban csak úgy akartak győzni, ha mindenki másnál jobbnak bizonyulnak.

A kettes bobok küzdelmében Monti hírét vette, hogy a brit csapat járművében eltört egy csavar, és emiatt fel kellene adniuk a versenyt. Mivel Montiék már befejezték a versenyzést, a kapitány kiszerelt egy csavart a saját bobjából, és elküldte azt az indítóhelyen veszteglő briteknek – akik azután meg is nyerték a versenyt, míg az olasz páros bronzérmes lett.

Ezután a négyes bobverseny előfutamában a kanadai csapat olimpiai csúcsot ért el, de közben megsérült bobjuk egyik tengelye. Az éllovast tehát a kizárás fenyegette, ám Monti és csapata ezúttal is segített: olasz szerelőket küldtek, hogy a következő futamig sikerüljön helyrehozni a járművet. A kanadaiak végül aranyérmet szereztek, Montiék pedig ebben a versenyszámban is harmadikok lettek.

Lanny Bassham (Montreal, 1976)
A kisöbű sportpuska összetett (fekvő, álló, térdelő) számában az amerikai Bassham és honfitársa, Margaret Murdock holtversenyben állt az élen. A bírók aprólékosan elemezték mindkét versenyző céltábláit, és végül úgy döntöttek, hogy Bassham találatai valamivel pontosabbak voltak, ezért neki ítélték az aranyérmet.

Bassham azonban úgy vélte, a döntés képtelen formaságokon alapult, ezért az érmek átadásakor maga mellé húzta a dobogó legfelső fokára Murdockot, és egymást átölelve hallgatták végig az amerikai himnuszt. Murdock hivatalosan ezüstérmet nyert – és ezzel ő lett az első nő, aki sportlövészetben olimpiai érmet szerzett.

Anton Joszipovics (Los Angeles, 1984)
Az ökölvívók félnehézsúlyú elődöntőjében az amerikai Evander Holyfield kiütötte az új-zélandi Kevin Barryt. Úgy tűnt tehát, hogy az amerikai vívhatja a súlycsoport döntőjét a jugoszláv Anton Joszipoviccsal – azonban a bírók ekkor egy szabálytalanság miatt kizárták.

Így Barryt győztesnek nyilvánították, de az olimpiai szabályzat azt írja elő, hogy a kiütött ökölvívó legkorábban 28 nap elteltével léphet újra ringbe. A jugoszláv Anton Joszipovics végül mérkőzés nélkül kapta meg az aranyérmet.

Noha az amerikai csapat vezetői felszólították bokszolójukat, hogy bojkottálja az eredményhirdetést, Holyfield mégis elment, hogy átvegye a bronzérmet. A főként amerikaiakból álló közönség hangosan fütyült, mialatt a jugoszláv himnuszt játszották. Amikor azonban Joszipovics felhúzta maga mellé Holyfieldet, a nézők felállva ünnepelték.

Évekkel később az időközben nagy profi ökölvívói karriert befutó Holyfield így nyilatkozott: „Sráckorom óta bokszolok, de Joszipovics tette a legelegánsabb dolgot, amit valaha láttam.”

Larry Lemieux (Szöul, 1988)
Az egyszemélyes finn dingi hajóosztály egyik versenyén a kanadai Larry Lemieux a második helyen állt, amikor észrevette, hogy az egy másik versenyszámban induló szingapúri Joseph Chan egyre messzebb sodródik felborult hajójától az örvénylő vízben. Chan kiesett kis hajójából, és fennállt annak veszélye, hogy belefullad a háborgó tengerbe.

Lemieux letért a kijelölt pályáról – eljátszva ezzel esélyét az éremre –, és visszavitte Chant felborult sportvitorlásához. Chant és társát innen már mentőhajó szállította partra.

Lemieux hivatalosan a tizenegyedik helyen zárta a versenyt, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Juan Antonio Samaranch később Pierre de Coubertin-éremmel tüntette ki sportemberi helytállásáért.

Bjoernar Haakensmoen norvég edző segítsége döntő szerepet játszott abban, hogy a kanadai Sara Renner csapata végül sífutásban ezüstérmet nyert 2006-ban • Fotó: © ScanpixBjoernar Haakensmoen (Torino, 2006)
A kanadai Sara Renner nagyszerű versenyzéssel az élen tartotta csapatát a kegyetlenül kimerítő női sprintsífutás váltójában, amikor a bal síbotja eltört. Szívét-lelkét beleadva versenyzett tovább, de ő is tudta, hogy reménytelen a helyzete. Egy emelkedőn többen is elhúztak mellette.

Ekkor valami rendkívüli történt. A pálya széléről egy férfi lépett elő, és síbotot nyomott Renner kezébe. A nő visszaállt a mezőnybe, és a lemaradásból is sikerült kissé lefaragnia, így Kanada végül ezüstérmet nyert.

Renner csak a verseny után tudta meg, hogy jótevője Bjoernar Haakensmoen, a negyedik helyen végző norvég csapat edzője volt. Kanadában hősként ünnepelték Haakensmoent; az egyik montreali napilap egyszavas szalagcímmel jelent meg: TAKK!, ami norvégul azt jelenti, köszönjük.

Haakensmoen nem értette, mire a nagy felhajtás. „Hiszen valamennyien az olimpiai szellemet igyekszünk követni – nyilatkozta egy napilapnak. – Ha az ember győz, de nem segít valakin, akin segítenie kellene, ugyan miféle győzelem az?”

Vote it up
179
Tetszett?Szavazzon rá!