Császármorzsa

A smarni vagy grízsmarni a bécsi konyha talán legismertebb édessége

Egy legenda szerint Erzsébet királyné, azaz Sisi szakácsa készítette először a császári pár számára, a másik szerint maga Ferenc József találmánya. Eredeti neve, a Kaiserschmarrn szó szerinti fordításban császármorzsát jelent. Szegeden és környékén pedig cicvara vagy csicsvara néven is emlegetik. (Forrás: Wikipédia)

Hozzávalók
3 tojás 1,25 dl tej 10 dkg liszt 1 evőkanál cukor kevés vaníliás cukor 0,25 kiskanál só 10 dkg vaj mazsola

Elkészítés
1. A tojások sárgájából, a tejből, a lisztből, a cukorból, a vaníliából és a sóból sűrű, de még folyékony tésztát keverünk, majd óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét is.

2. Egy serpenyőben felforrósítjuk a vajat, beleöntjük a tésztát, majd kis lángon sütni kezdjük (mint az omlettet). Megszórjuk mazsolával, majd pár perc  múlva megfordítjuk. A tészta másik oldalát is megsütjük, majd fakanállal átkeverjük, hogy 2-3 centis darabokra szakadjon. Ezután alaposan átsütjük, majd porcukorral meghintve, kompóttal vagy lekvárral tálaljuk.

Vote it up
228
Tetszett?Szavazzon rá!