Egyetlen túlélő

Még a legsúlyosabb légi katasztrófák esetében is 76% a túlélés esélye. Ám az szinte kizárt, hogy csak egyvalaki maradjon életben. Velük megtörtént

Kapcsolódó cikkek

Bahia Bakari francia diáklány 2009. június 30-án édesanyjával, Aziza Aboudou-val egy Airbus A310-es gépen repült az Afrika keleti partjainál található Comore-szigetekre, hogy családtagjaival találkozzon. Pár perccel a leszállás előtt a Yemenia 626-os járata 64 km/órás szélviharba kerülve vadul rázkódni kezdett; a lámpák villogtak, a hajtómű leállt, és a gép, fedélzetén 142 utassal, valamint a 11 fős személyzettel az Indiai-óceánba zuhant, majd kettétört.

Bahia kirepült a gépből. Mentőmellény, élelem és ivóvíz nélkül 13 órán át hánykolódott egy roncsdarabba kapaszkodva, míg egy magán-mentőszolgálat hajója kimentette. Napokkal később, miután felgyógyult sérüléseiből, egy pszichológus közölte vele a hihetetlen hírt: a balesetet egyedül ő élte túl.

Nevezhetjük csodának, véletlennek, szerencsének – de óriási terhet visel, aki egyedüli túlélője egy balesetnek, állítja a 36 éves Ky Dickens, aki 2013-as Egyetlen túlélő című dokumentumfilmjében légi balesetek túlélőinek történeteit mutatja be.

– Ezek az emberek úgy érzik, hatalmas nyomás nehezedik rájuk – állítja Dickens, aki tinédzserként túlélt egy autóbalesetet, amelyben több barátja az életét vesztette. Ez a személyes élmény is vonzotta a témához, amikor felkereste ifj. George Lamsont. Ő egyedüliként élt túl egy légi katasztrófát, amelyben az édesapja is meghalt. Dickens Lamson segítségével rávett más túlélőket, hogy osszák meg a történetüket a világgal. – Az jár a fejükben, hogy biztosan okkal maradtak életben. Talán valami rendkívüli dolgot kell tenniük – magyarázza Dickens.

Az alábbiakban Lamson, valamint két másik túlélő, Annette Herfkens és Jim Polehinke elmondja, hogyan élnek egy olyan szűk körű klub tagjaiként, amelybe nem jelentkeztek, de óriási szerencséjükre felvételt nyertek.
 

Túlélő: ifj. George Lamson
Dátum: 1985. január 21. Járat: Galaxy Airlines 203 Honnan: Reno, Nevada Hová: Minneapolis Személyzet: 6 Utas: 65
A gép személyzete jelentősen csökkentette a hajtómű teljesítményét, hogy megszüntesse a szokatlan remegést. A kapitány elvesztette az irányítást a gép fölött, amely egy lakókocsiszalon parkolójára zuhant Reno központjában.

Miután apámmal megtaláltuk az üléseinket, helyet foglaltam, és próbáltam elaludni. Nem sokkal később odalépett hozzánk két férfi: – Bocs, de ez a mi helyünk.

Nem volt igazuk, de helyet cseréltünk velük; átültünk az első osztálytól elválasztó fal mögötti első sorba.

Felszállás után eleinte úgy tűnt, minden rendben van. Aztán légörvénybe kerültünk, és a gép jobbra dőlt. Nem tűnt veszélyesnek, de amikor kinéztem az ablakon, észrevettem, hogy igen gyorsan süllyedünk. A hangszóróból a pilóta hangját hallottuk, aki azt mondta, leszállunk. Alig öt-tíz másodperccel később földet értünk. Háromszor csapódtunk a betonhoz, harmadszor egy lakókocsi-parkolóban. A gép szétesett. Mentünk vagy kétszázhússzal. Én több mint 12 métert repültem, és egy belvárosi utcában landoltam.

A repülőgép roncsa kigyulladt. Túlélőket kerestem. Soha nem fogom elfelejteni azt a fickót, akivel helyet cseréltem. A földön feküdt, arccal a tűz felé. Láttam, hogy nyitva van a szeme. Próbáltam segíteni neki, de aztán rájöttem, hogy már meghalt. Ha nem cserélünk helyet, én feküdtem volna ott.

Aztán kórházba szállítottak egy másik túlélővel. Az egész testén harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A bőre fekete lett.

– Nem hiszem el, hogy nem találtam senkit – mondtam neki. – Mi meg itt vagyunk, élünk és beszélgetünk.

– Senki sem maradt – felelte.

Nem gondoltam volna, hogy olyan súlyos a sérülése, de amikor megkezdték a kezelésünket, üvöltött a fájdalomtól. Néhány nappal később meghalt.

Nagyon nehéz volt elmagyarázni az embereknek, mennyire lesújtott, ami történt. Amikor először találkoztak velem, mindenki azt hitte, különleges vagyok. – Nahát, elképesztő – mondták. – Életben maradtál.

Aki nem élt át hasonló esetet, nem értheti meg, mit érzek. Rengeteg ember meghalt körülöttem, nekem meg csak azon jár az eszem, mi a fenét keresek én itt. Miért pusztult el ennyi ember?

Miután kiengedtek a kórházból, hazamentem. Befejeztem a középiskolát, egyetemre mentem. Előttem állt az élet. Mindig arról álmodoztam, hogy ha megszerzem a diplomámat, jelentkezem a légierőhöz, és pilóta leszek. Aztán az első egyetemi félév után a szünetben döbbentem rá, hogy végérvényesen megváltozott az életem, hiszen az édesapám már nincs velünk.

Édesanyámat és nővéremet nagyon megviselte a veszteség. Átvészeltem valahogy az ünnepeket, majd visszamentem az egyetemre. Ám amikor a Challenger űrrepülő felrobbant, elhatalmasodott rajtam a depresszió.

Kimaradtam az egyetemről, és később Renóba költöztem. Jelenleg a kaszinóban dolgozom mint kártyaosztó.

Ha a fiatalkori terveimet vesszük, úgy tűnhet, nem sokra vittem az életben. El tudom képzelni, hogy a baleset áldozatainak családtagjai azt gondolhatják: „Nézd csak ezt az alakot, kapott az élettől egy másik lehetőséget. Én elvesztettem a férjemet, a fiamat, az apámat. Miért ő maradt életben? Hiszen elfecsérelte az életét. Az én apám biztos véghezvitt volna valamit, vagy a bátyám véghezvitt volna valamit.”

Elfojtottam ezeket a gondolatokat, de mindig újra előjöttek, és ilyenkor depresszió gyötört, vagy dühöngtem. Nehéz volt türtőztetnem magam.

2010 júliusában Minnesotába utaztam, hogy három utastársam családtagjaival találkozzam.

Rettegtem a találkozóktól. Fizikai rosszullét kerülgetett, amikor az első családtag házához vezettem Minneapolisban. Sarah a szüleit és két nagyszülőjét vesztette el azon a járaton. Hatéves volt a baleset idején.

Arra gondoltam, mennyire megviselhette az esemény.

Megtaláltam Sarah házát, bementem, és megöleltem. Mindenféléről beszéltünk. Aztán leültünk a konyhaasztalhoz, és Sarah megmutatta a szülei fényképét.

Ebben a pillanatban minden megváltozott. Különösnek tűnhet, de úgy éreztem, a családja is velünk van. Mintha ott álltak volna mosolyogva Sarah mellett.

És ekkor azt éreztem, hogy bocsánatot nyertem az elvesztegetett lehetőségeimért.

Sarah örült, hogy találkozhatott velem, és én örültem, hogy találkozhattam vele. Néztem a hatéves korában készült fotóját, majd őt magát harmincévesen, és elsírtam magam. Úgy éreztem, a családommal vagyok. Csodálatos érzés volt, a megkönnyebbülés és a szeretet érzése.
 

Miután a 90-es években Renóba költözött, Lamson megnősült, és lánya született, aki most 18 éves. Lamson a lányával él Renóban.

Vote it up
466
Tetszett?Szavazzon rá!