Esély az önálló életre

Németh Márta olyan helyet teremt az állami gondozásban felnőtt vak fiataloknak, ahol dolgozni és lakni tudnak

Megjelent: 2010. május

Kapcsolódó cikkek

Betti három és fél éves volt, amikor Márta először meglátogatta a csecsemőotthonban. Nem volt szobatiszta, nem ismerte az állatokat, ha egy cicát meglátott, elsírta magát. Lassan szokott hozzá az őt rendszeresen látogató Németh Mártához, aki úgy döntött, magához veszi a gyermeket. Mivel a magyar törvények szerint egyedülálló ember nem lehet örökbefogadó, nevelőszülője lett Bettinek.

Sok éve ennek. A tanulásban akadályozott Betti ma már 19 éves. Abaújkéren falusi vendéglátást tanul.

A születése óta vak Janó, akit Márta másfél éves kora óta nevel, 13 éves. A Vakok Általános Iskolájába jár Budapestre. Márta hetenként csaknem ezer kilométert autózik, hogy a fiú a megfelelő képzésben részesüljön.

– A mi családunkban természetes, hogy az életünk mások megsegítéséről szól – mondja. – Anyai és apai ágon a nagyszüleim, a dédszüleim, összes felmenőim református lelkészek voltak. Egyik húgom is lelkész. Nekünk természetes az elesettek segítése. Gerincproblémám miatt nem lehet saját babám, de ha született volna, akkor is magam mellé vennék nehéz sorsú gyerekeket. – Bólint. Kicsit gondolkodik. Tekintetében derű, mozdulataiban nyugodt erő.

Márta, miután elvégezte a gyógypedagógiai főiskolát, egy ideig a Vakok Intézetének középiskolai kollégiumában volt nevelőtanár. Ott szembesült azzal, mennyire reménytelen az állami gondozásban felnövő vak gyerekek élete. Az életük céltalan. Kapnak ugyan teljes ellátást, és rendszerint eljárnak dolgozni a Kefegyárba. Ám amikor befejezik a munkát, hazamennek a négyágyas, minden intimitásra alkalmatlan szobájukba, és próbálják valahogyan elütni az időt.

– Pedig sok vak barátom volt már főiskolás koromban is, akikkel kirándulni, evezni jártunk – meséli Márta. – Láttam, hogy képesek az önálló életre. Ezért határoztam el, hogy létrehozom a Búzavirág Alapítványt. Olyan helyet teremtek az állami gondozásban felnőtt vak fiataloknak, ahol dolgozni és lakni tudnak, megtanulhatják az önálló életet.

Márta egy hazánkban élő holland lelkész közvetítésével találkozott a Lindenhof Alapítvány magyarországi képviselőjével. Ezt a nagy múltú holland szervezetet árvaházak építésére hozták létre. – Leültünk beszélgetni, és én néhány felskiccelt terv fölött elmondtam az álmomat – idézi fel Márta a történteket. – „Ha tízmilliót adok, az segít?”, kérdezte az alapítvány képviselője. Nem akartam hinni a fülemnek!

Ennek 13 éve. A holland alapítvány által felajánlott összegből kezdődött el a műhelyek és lakások felépítése Vámosújfaluban, a tokaj-hegyaljai apró községben egy önkormányzattól kapott telken. – Az emberek találgatták, mi épül – emlékszik vissza azokra az időkre Csalog Judit nyugdíjas magyar–latin tanár. – Később megismerkedtem Mártával, az üggyel, és mivel pedagógus vagyok, éreztem, hogy segítenem kell.

– Az építkezésre, a programok beindítására pályázatok útján sikerült pénzt szereznem – folytatja Márta a Búzavirág Alapítvány történetét. – Úgy indultunk, hogy fazekas, szövő és kosárfonó szakmákra is tanfolyamot szerveztünk. Jelenleg hatórás munkaidőben foglalkoztatjuk az itt lakó és a bejáró sérültjeinket – mondja, de nem csak büszkeséget, kis fáradtságot is érzek a hangjában. – Mostanában sok anyagi gondunk van. Olykor még abban sem vagyok biztos, hogy kit tudom fizetni a béreket a dolgozóknak. Harmincketten vannak, nemcsak a lakásotthonunkban élők, hanem Vámosújfalun és környékén élő sérültek is.

Már három, gyerekes család elköltözött, saját lábukra álltak, önállóan élnek

Mindenkinek igyekeznek olyan munkát adni, amit tud és szeret csinálni. Fazekasműhelyükben például a tányérokat egy vak lány, Margó korongozza, értelmi sérült dolgozó tisztítja, szívbeteg festi rá a díszítő virágokat.

Margó mindennap örömét leli a korongozásban. Amikor 33 éve nyolcvandekásan és vakon a világra jött, a családja lemondott róla. A Vakok Intézetében nőtt fel, ott végezte az általánost, ott tanulta a Braille-írást, -olvasást. Később Márta tanította meg fehér bottal eljutni a városon keresztül a fazekasszakmunkás-képző iskolába is.

Természetes, hogy Margó helyet kapott itt. Miközben beszélgetünk, fülét fordítja felém, finom, érzékeny ujjaival szabályos agyaggombócokat formáz. Hogy egyformák-e, tenyere öble méri, egyiket a másik után. Korsó lesz majd belőlük. – Nagyon szerettem a fazekas suliba járni – meséli Margó. Valahová mögém, a semmibe néz. Nem kell látnia ahhoz, hogy tudja, hol állok. – Pedig nehéz volt odáig eljutnom, mert elég rosszul tájékozódom. Ugye, Márta? – kérdezi. – Szerencsére itt nem kell sokat menni – folytatja Margó –, csak átvágok az udvaron, és már otthon is vagyok. Délután takarítok, főzök magamnak valamit, aztán meg átmegyek a barátaimhoz, vagy nézem a tévét.

– Igen – magyarázza Márta elképedésemet látva –, a vakok követik a televízióban játszott filmeket. Ha megtanítjuk őket, szinte mindenben képesek a látás hiányát hallással, tapintással, különleges technikákkal pótolni.

– Az elmúlt tizenhárom esztendőben négy kisbaba született az otthonokban – mondja Csalog Judit, aki a Búzavirág Alapítvány elnöke lett.

– Nagyon nehéz feladat volt a vak anyáknak megtanítani gyerekeik gondozását, mivel állami gondozottakként nem voltak emlékeik, nem volt mintájuk arra, hogyan kell bánni egy pici babával. Márta sokszor állt a kiságy mellett, és „tolmácsolt”: most rád nézett, követ a szemével, nyújtja a kezét.

Márta erőfeszítéseinek és tanításának eredményességét bizonyítja a hat garzonlakásban önállóan élő tizenkét fiatal. – Az évek során három, gyerekes családunk már elköltözött: saját lábukon, önállóan élnek – büszkélkedik. – És remélem, bizonyíték lesz majd két nevelt gyermekem, akik, iskoláik végeztével itt dolgoznak majd velem.
 

Az alapítvány számlaszáma: 10200823-22225218. Az 1% felajánlásához az adószám: 18158634-1-05

Vote it up
176
Tetszett?Szavazzon rá!