Fülbemászó edzés

Nem is hinné, miféle pozitív hatással bír az edzés közbeni zenehallgatás. Aki így sportol, többszörösen is jót tesz magának

Ha zenét hallgat, miközben az edzőteremben izzad, az nem a gyenge figyelemösszpontosítás jele, nem is a belső tartás hiányáról árulkodik. Éppen ellenkezőleg: az elméje élesítését segítheti.

Régóta ismert, hogy a testedzés hangulatjavító, és az is bebizonyosodott, hogy jótékonyan hat a koszorúér-megbetegedésben szenvedők szellemi képességeire. A zenéről szintén úgy gondolják, hogy serkenti az agyműködést, ezért az Ohiói Állami Egyetem kutatói együtt alkalmazták a kettőt.

Harminchárom szívbeteg edzés előtti, illetve utáni szóbeli nyelvi készségét és kedélyállapotát vizsgálták. A csoport egyik fele Vivaldi művét, a Négy évszakot hallgatta, a másik fele semmit.

A betegek az edzés után valamennyien jobb kedvűek lettek, a zene ebben nem okozott különbséget. Mindannyiuk szellemi működése is javult – azonban a zenehallgatóknál a változás mértéke kétszerese volt a csendben edzőkhöz képest.

Vote it up
183
Tetszett?Szavazzon rá!