Gésa leszek

Komomo vagyok. A fiatalságomat áldozom arra, hogy beléphessek egy kifinomult, ugyanakkor magas követelményeket állító világba

Megjelent: 2010. augusztus

Kapcsolódó cikkek

Japán vagyok. Mexikóban születtem, ahol a szüleim akkoriban éltek. Nagyon kicsi voltam még, amikor visszatértünk Japánba. Néha a szüleim és a nagymamám kimonóba öltöztettek, amit imádtam. Ahogy jobban érdeklődtem a japán kultúra iránt, rávettem a szüleimet, hadd menjek el Kiotóba, Japán ősi fővárosába. Beleszerettem a városba és hagyományos kultúrájába.

Rajongásom az idő múlásával egyre inkább elmélyült, és ez végül elvezetett a gésák negyedébe, a hanamacsiba (jelentése: virágváros) és a gejkókhoz, ahogy a gésákat Kiotóban nevezik. Számomra ők testesítették meg a stílust és a kifinomultságot. Épp befejeztem az elemi iskolát, amikor a szüleim megkérdezték, mit szólnék, ha Kínában élnénk. Apámat ugyanis oda helyezték.

Életem fordulópontját jelentette, amikor édesanyám egy újságcikket mutatott nekem egy Kojtó nevű asszonyról, az első kiotói gésáról, aki saját honlapot indított. Olyan izgalomba jöttem, hogy nyomban e-mailt küldtem Kojtó asszonynak, amelyben megírtam, hogy majkó, azaz gésatanuló szeretnék lenni. Képzelhetik, mennyire meglepett és boldog voltam, amikor válaszolt, és közölte velem, hogy elvállalja az oktatásomat.

Egy év sem telt bele, és a szüleimet Kínában hagyva Kiotóba utaztam, hogy Kojtó asszonynál tanulhassak. Régóta várt kalandom kezdődött el, melynek során majkóból fokozatosan gejkóvá lehetek. Tizenöt éves voltam. Rengeteg mindent kellett tanulnom, és nagyon sok feladatot kellett végrehajtanom. Nap mint nap olyan dolgokkal szembesültem, amelyeket egyáltalán nem értettem; néha úgy tűnt, mintha Mijagava kerület utcái taposóaknákkal lennének megszórva, amelyek mind közvetlenül előttem robbannak fel. Olyan volt ez, mintha heti hét napot és naponta huszonnégy órát járnék iskolába.

Egy majkónak szigorúan meghatározott feladata van. Esténként ozasikin (rendezvény) kellett részt vennem, hat órától késő éjszakáig. Az ilyeneket rendszerint teaházban tartják, bár néha étteremben és szállodában rendezik meg. A vendégek szórakoztatására, a velük való társalgásra gejkókat fogadnak fel, de a mi feladatunk az italok töltése és a beszélgetés is.

Amikor a majkó (tanuló) a piros gallérját a gejkó fehér gallérjára cseréli, a gésanegyed felnőtt tagjává válikAz életem akkoriban jórészt gyakorlással telt. Tőlem mint majkótól elvárták, hogy tanuljak meg énekelni és samiszenen – egy háromhúros hangszeren – játszani, emellett ritmushangszereken, sajátítsam el a teaszertartást, és persze táncoljak. A táncórára kellett a leginkább összpontosítanom. A majkónak havonta két különböző táncot kell elsajátítania, és az ozasikin a vendégek előtt bemutatnia.

Egyetlen tánc megtanulása is rengeteg időmet emésztette fel. Az egyes gyakorlások háromnegyed óra-egy óra hosszat tartottak, és nekem három-négy órába telt az alaplépések elsajátítása. Az olyan fontos táncok megtanulásához, mint a „Gion balladája” vagy a „Négy évszak Kiotóban”, több mint tíz órára volt szükségem.

Legfiatalabb növendékként nekem kellett a tánctanárról gondoskodnom. Valahányszor kiürült a teáscsészéje, tele kellett töltenem, és ügyelnem kellett arra, hogy ne fázzon vagy ne legyen túl melege. Meg kellett várnom azt is, amíg valamennyi rangidős növendék (szempaj) üdvözli őt, én csak ezután köszönhettem neki.

Amikor tanulni kezdtem, nagyon féltem a szempajoktól; mindig dühösen rám förmedtek, hol ezért, hol azért, és úgy tűnt, soha nem vagyok képes valamit jól csinálni. Minthogy tartottam tőlük, néha már a mester előtt köszöntem nekik, sőt a vendégek előtt az ozasikin. Amikor ez történt, szempajtársaim persze haragudtak rám, amiért először nem a mestert vagy a vendégeket üdvözlöm, és ettől csak még inkább rettegtem tőlük.

Ha most visszatekintek, úgy látom, hogy majkóidőszakom kilencven százalékban azzal telt, hogy egyszerűen megpróbáljam túlélni egyik nehéz napot a másik után. Mindennap tíz óra tájban ébredtem. Miután felöltöztem kevésbé elegáns kimonómba, az előadóművészeteket gyakoroltam, aztán ebédidőben sorra felkerestem csaknem negyven teaházat Mijagava kerületben ahol az ozasikik többségét tartották.

Az egyik első ilyen rendezvényen szempajtársam a vendégek előtt megkérdezte tőlem, melyik táncot szeretném előadni. Amikor lelkesen válaszoltam kedvenc táncom nevével, hirtelen dühbe gurult. Ma már persze tudom, hogy a dühe is része volt az én oktatásomnak: hogy szerénynek és tartózkodónak tűnjek, nem lett volna szabad válaszolnom.

A kimonó 7 méter hosszú is lehet, és akár 10 kilót is nyomhat

Bármily különösnek tűnjék is, soha nem jutott eszembe, hogy hivatásos gejkó legyek. Azokban az években sokat töprengtem azon, mihez kezdjek, ha a szolgálatom időszaka véget ér. Rengeteg dolgot akartam csinálni: külföldre menni egyetemre, megtanulni angolul, és talán kutatni a japán kultúrát és folklórt. Két hónappal azelőtt, hogy a hanamacsit el kellett volna hagynom, hirtelen rádöbbentem, mennyire szeretem ezt a világot a kultúrájával és a tradícióival együtt. Eszembe jutott, mi mindent kellene még megtanulnom, és elszégyelltem magam, amiért azt hittem: csupán hat év alatt mindent elérhetek, amit el szándékoztam érni.

Úgy döntöttem, elmondom Kojtó asszonynak, hogy gejkó akarok lenni. Megbeszéltük, hogy 2005. december 8-án hivatásos gejkó leszek. De először a szakkó időszaka következett, amely a mi gejkóházunkban 15 napig tart. Először öt napig fekete ünnepi kimonót viselek, majd öt napig színeset, aztán öt napig újra a feketét. Hamarosan arra is rájöttem, teljesen mást jelent az ozasiki egy gejkónak és egy majkónak. A majkót gyakran sablonos figurának tartják; senki sem veszi a fáradságot, hogy a smink alatt megkeresse az igazi embert.

A gejkót ellenben egyéniségnek tekintik, akinek neve van, és önálló személyisége. A majkó számára az a legfontosabb, hogy megfeleljen annak a képnek, amelyet az emberek formálnak róla, ám gejkóként jogunk van ahhoz, hogy láttatni engedjük önálló egyéniségünket. Miután annyit aggódtam, hogy vajon lehet-e belőlem gejkó, végre szabadnak éreztem magam.

Vote it up
257
Tetszett?Szavazzon rá!