Gyarapítsa gyermeke szókincsét!

Egyáltalán nem mindegy, hogy esténként milyen könyvből és hogyan mesél

Ha serkenteni akarja gyermeke anyanyelvi fejlődését, maradjon csendben, hagyja, hogy a kicsi kezdeményezzen beszélgetést – legalábbis a Sydney-i Egyetem kísérletei szerint. Dr. Susan Colmar négy hónapon át vizsgált tizenöt 3–5 éves kisgyermeket. Képeskönyvekből olvasott nekik, és azt tapasztalta, hogy alanyainak beszédkészsége ennek hatására tizenegyszeres javulást mutatott.

– Nyilvánvaló, hogy a szülők és óvodapedagógusok túl sokat hallatják a hangjukat, amikor gyermekekkel társalognak – mondja. – Akárcsak a szokványos társas érintkezésben, ha szólunk valakihez, és az illető nem felel, hajlamosak vagyunk túlzásba vinni a beszédet. Ugyanez a helyzet a gyerekeknél.

A kutatónő az alábbiakat javasolja:

Olyan könyveket válasszon, amelyeknek érdekes a meseszövése, és egy-egy oldalra körülbelül kétsornyi szöveg jut.

 Miután új oldalra lapoz, ne siessen az olvasással. Előbb tartson egy kis szünetet, hadd nézze meg a gyermek a képet, és hagyja először őt beszélni.

 Buzdítsa beszédre a gyermeket az általa választott témában kiegészítendő kérdésekkel, amelyekre nem lehet egyszavas választ adni.

Vote it up
224
Tetszett?Szavazzon rá!