Halálos csapda

A sztráda lejtős szakaszán elromlik a kocsi fékje, és kigyullad a jármű. Idejében ki tudják-e menteni a benne ülő három nőt?

Melanie, Bettina és Alexandra hazafelé tart a Németország középső részén található Giessen városából, ahol többnapos szakmai továbbképzésen vettek részt. 2013. április 17-én kora délután süt a nap, az égen csak itt-ott látszik egy-egy bárányfelhő, a hőmérő 20 Celsius-fokot mutat. A három nő egy kozmetikai és tisztítószereket forgalmazó cég direktmarketing osztályán dolgozik, és évek óta ismerik egymást.

Az elmúlt napokban minden figyelmüket lekötötte egy új termék, de most már a családjukra gondolnak. Az ország déli részén levő Freiburg körzetében élnek, s mindhárman két gyereket nevelnek, 3 és 11 év közöttieket. A délután lassan telik, 16 óra 45 percet mutat az óra, amikor az A5-ös autópályán Karlsruhe közelében haladnak. Már 200 kilométert megtettek, de még 130 előttük van.

– Már alig várom, hogy otthon legyünk – mondja a 31 éves Melanie, aki kék színű Renault Grand Scenic márkájú kocsiját vezeti.

– Én is! – helyesel mosolyogva a hátsó ülésen a 43 éves Alexandra Danneger. – Bár mindig rengeteg tennivaló vár otthon, ha pár napig távol vagyok.

A 31 éves Bettina Zink nyári terveiről mesél a többieknek. – Az a lényeg, hogy kicsit kiszakadjunk a hétköznapokból – magyarázza, majd felcsavarja a hangerőt. Még másfél óra, és hazaérnek.

Ekkor a GPS különös dolgot mutat. – Mit művel ez a vacak? – fakad ki Melanie. – Miért nem bír hazavinni minket Freiburgba?

A három nő kocsija dél helyett keletnek tart. Bettina gyorsan ellenőrzi a térképet a mobilján. – Nincs vész – mondja. – Hajts ki a következő kijárónál!

A karlsbadi kijáró csak pár kilométerre esik, az út egy emelkedős szakaszán. Végül Melanie visszakeveredik a haza vezető útra.
 

Karlsruhe felé erős a forgalom az A 8-as autópályán, de nincs torlódás. A Renault mögötti autót Wilhelm Dirkmann vezeti. Ő sem úgy tervezte, hogy ezen az úton fog haladni. A 45 éves szoftvertanácsadó Pforzheimben járt egy ügyfelénél, s most visszafelé tart cége karlsruhei központjába. Eredetileg el akarta kerülni a sztrádát, de meggondolta magát. Most ér a Wolfartsweierer Hang nevű hosszú lejtős szakaszra. Az ötórás híreket mondják.

Melanie Augustin észreveszi, hogy lassítanak előtte az autók. Finom mozdulattal rálép a fékre, de nem történik semmi. Ekkor erősen lenyomja a fékpedált, de ismét csak semmi. Rémülten rátapos a kuplungra, de az sem működik.

– Most mi lesz, Mely? – kérdezi mellette Bettina Zink. Ebben a pillanatban a műszerfalon kigyullad a „Hibás fékrendszer” üzenet.

– Mi ez a szag? – kiált fel hirtelen Alexandra a hátsó ülésről. – Nem érzitek? Valami ég!

– Valami ég! – üvölti Bettina, ahogy a torkán kifér. – Füstöl a kocsi, Melanie, állj meg! Azonnal ki kell szállnunk!

A nők rémülten leeresztik az ablakokat. Melanie újra meg újra rátapos a fékre. – Nem működik! – sikítja.

A fék, a váltó, a kuplung, minden elromlott. Csak a motor jó. A meredek lejtőn a Renault vészesen felgyorsul. – Nem tudok mit csinálni! – kiáltja Melanie kétségbeesetten.
 

Wilhelm Dirkmann látja, hogy az előtte haladó autóból valamilyen folyadék szivárog. Alaposabban megnézi, és nem akar hinni a szemének. A folyadék ég, először csak pár csepp lobban fel, majd tócsákban lángol az aszfalton. De hiszen ez benzin! – döbben rá. Most már azt is látja, hogy a Renault belsejét füst borítja el. Ma aligha érek korán haza – vonja le a következtetést.

A Renault-ban a nők már köhögnek, és a sűrű füst a szemüket marja. Égő műanyag szagát is érzik. – Egyre forróbb az ülés – lihegi Alexandra. – Nem bírom tovább!

– Csússz oldalra! – kiáltja neki Bettina. Alexandra kikapcsolja a biztonsági övet, és a bal sarokba húzódik. Csak távol a lángoktól!

Már levegőt venni is kész gyötrelem. Melanie keményen markolja a kormányt, de olyan sűrű a füst, hogy alig látja maga előtt a forgalmat. Összeszedi az erejét, és legyűri a rátörő pánikot. Ne veszítsd el a fejedet! – biztatja magát. – Gondolj a gyerekekre!

– Melanie, csinálj már valamit! – könyörög Alexandra. A fullasztó füstöt már nem bírják, ezért kidugják a fejüket az ablakon. A szél a hajukat tépi, és az arcukba csap. De kit érdekel, ha odabent meg lehet fulladni.

– Próbáljam a korlátnak hajtva megállítani a kocsit? – kérdezi Melanie háromszor is, de nem kap választ. Aztán elveti az ötletet, mert Bettina nem tudná kinyitni az ajtaját, és bent rekedne az autóban.
 

Több jármű is megelőzi a füstölgő Renault-t, néhányan dudálnak, mások mobiltelefonjukkal videón rögzítik a szokatlan eseményt. Wilhelm Dirkmann továbbra is a nők mögött halad, és látja, hogy kidugják a fejüket az ablakon. Nem tudnak megállni! – tör rá a felismerés. – Még lassítani sem képesek! Tudja, hogy az előttük álló lejtős szakasz néhány száz méteres. Talán 12 másodperc, de 15-nél biztosan nem több telt el az óta, hogy észrevette az üzemanyag szivárgását, és ez alatt a helyzet drámaian romlott a Renault-ban.

A férfi számára nyilvánvalóvá válik, hogy cselekednie kell, méghozzá azon nyomban, különben késő.
 

Melanie továbbra is sűrűn tapos a fékpedálra, mindhiába. A kocsi gyorsul a lejtőn, a füst egyre sűrűbb. A nők tudják, hogy az autóban kigyulladt valami, de nem látják a lángokat.

A forróság a hátsó ülés jobb szélén a legnagyobb, ott, ahol a Renault üzemanyagtartálya van. Ugorjunk ki? – tépelődik Melanie. Kinyitja az ajtót, lenéz az aszfaltra, és rájön, hogy lehetetlen, túl gyorsan mennek. Balról egymás után süvítenek el mellettük az autók. Aztán észreveszi, hogy egy BMW óvatos előzésbe kezd. – Mit csinál ez az ember? – kérdezi Bettina reményvesztetten.

– Te jó ég! – kiált fel Melanie. – Menjen innen! Nem működik a fékünk.
 

Wilhelm Dirkmann-nak csak az jár a fejében, hogy meg kell állítania a Renault-t, különben a bent ülőknek nincs esélyük. A lejtőn haladó égő autó halálos csapda. Kizárólag az ösztöneire hagyatkozhat, és érzi, ahogy az adrenalin szétáramlik a testében.

Autóját közvetlenül a pórul járt Renault elé kormányozza, amely 80-90 kilométeres sebességgel halad. Aztán nagyon óvatosan fékezni kezd. Ha a Renault túl erősen ütközik neki, az égő üzemanyag a hátsó ülésre fröccsenhet.

Dirkmann-nak fogalma sincs, honnan támadt ez az ötlete, talán egy filmben látta vagy olvasott róla. Tekintete ide-oda ugrál az előtte lévő út és a visszapillantó tükör között. Csak remélni tudom, hogy sikerülni fog – gondolja. A Renault közeledik. Öt méter. Három. Kettő. Egy. Ütközés!
 

Melanie Augustin jobb keze olyan erővel szorítja a kormányt, hogy kézcsontjai fehéren kitüremkednek, mintha nem is volna rajtuk bőr. Nem látja a kilométerórát, fogalma sincs, milyen gyorsan mennek. Még egy pillanat, és a BMW hátának ütköznek. Az ablakon kihajolva levegő után kapkod. Hirtelen megjelenik előtte a két lánya képe, aztán mindent elborít a maró füst.
 

Dirkmann érzi, ahogy a Renault nekikoccan a kocsija hátsó ütközőjének. Azonnal rátapos a fékre, méghozzá olyan erővel, hogy néhány méter után mindkét autó megáll.

A férfi kipattan a kocsiból, és a Renault-hoz siet, amelyből sűrű fekete füst dől ki. – Szálljanak ki! – ordítja. – Másszanak át a korláton, és menjenek minél messzebb. Hányan vannak?

A három nő valósággal kizuhan a Renault-ból. Alexandra Danneger azonnal átmászik a korláton. Melanie Augustin és Bettina Zink kiveszi a csomagját. Dirkmann sürgeti őket, gyorsan, el a kocsitól!

Majd amikor épp áttornázza magát a korláton, a Renault felrobban. Melanie, Bettina és Alexandra a fűre roskad, sokkos állapotban kapkod levegő után. A Renault-t a szemük láttára lepik el a lángok. Wilhelm Dirkmann a nők mellé térdel, és holtsápadt arcukat nézi. – Biztonságban vannak, most már semmi baj nem érheti magukat – nyugtatgatja őket. Falfehér arcuk láttán attól tart, mindjárt elájulnak. Amikor a tűzoltók és a rendőrök a helyszínre érnek, hitetlenkedve hallgatják, mi történt. A profi életmentőket lenyűgözi Wilhelm bátorsága és lélekjelenléte.

Melanie Augustin, Wilhelm Dirkmann, Bettina Zink és Alexandra Danneger (balról jobbra) vidáman ünnepli a megmenekülést • Fotó: Wolf-Peter Steinheisser

Máig nem tudni, mi okozta a tüzet Melanie kilencéves kocsijában. Egy nappal a látványos mentőakciója után Karlsruhe helyettes rendőrfőnöke, Roland Lay kiemelkedő bátorságáért kitüntette Wilhelm Dirkmannt. Az eseményen Lay beszédet tartott: – Az ön határozott és bátor közbelépése nélkül ez a három asszony szörnyethalt volna, és most három édesanyát gyászolna a családja. Cselekedetével mindnyájunknak példát mutatott.

Dirkmann szerényen próbálja kisebbíteni az érdemeit. – Bár egy fontos tanulságot megemlítenék – teszi hozzá. – Jó volna, ha ez az eset felhívná a figyelmet a társadalomban manapság eluralkodó közönyre. Amikor a dolgok kellemetlen fordulatot vesznek, sokan elfordulnak, vagy csak fényképeznek. Pedig a segítőkészség és a bátorság olyan erények, amelyeket a szülőknek kellene továbbadniuk a gyerekeiknek. – Kis időre elgondolkodik. – Legalábbis valaha így volt.

Melanie és barátnői még nem találnak szavakat, hogy kifejezzék hálájukat. Amikor a rettenetes megpróbáltatás után újra találkoznak a bátor férfival, egyszerűen csak megölelik. Örömükben sírnak. Mind a hárman a gyerekeikre gondolnak, a hat gyermekre, akiket, hála Wilhelm Dirkmann-nak, a saját édesanyjuk nevelhet fel.

Vote it up
41
Tetszett?Szavazzon rá!