Hasznos hüvelyesek

A babfélék rostdús, vitaminnal teli fehérjeforrások, de még ennél is több ok szól amellett, hogy jóllakjunk belőlük

Kapcsolódó cikkek

Temérdek antioxidánst tartalmaznak
Az Észak-dakotai Állami Egyetem ranglistáját ebből a szempontból a fekete bab vezeti, utána a lencse, a fekete szója és a vörös vesebab következik. A bennük levő hatóanyagok rendkívül kedvező hatásúak, ugyanis akadályozzák a plakk-képződést a verőerek falán, egészségesen tartják a keringési rendszert, ezzel hozzájárulnak az érelmeszesedés megelőzéséhez.

Csökkentik a koleszterinszintet
Az Arizonai Állami Egyetem vizsgálatai szerint a cukorbetegségre fokozottan hajlamosaknál több mint 8 százalékkal csökkent az össz- és az ártalmas (LDL) koleszterin szintje, ha nyolc héten át naponta 1 dl tarkababot fogyasztottak. Ez jelentős javulás, hiszen például ugyanennyi zabpehely csak mintegy 2 százalékkal csökkenti a koleszterinszintet.

Betegségmegelőzők
Számos vizsgálat tanúsítja, hogy a hüvelyesek tápanyagai a fentieken kívül védelmet nyújthatnak több súlyos betegséggel, így az Alzheimer-kórral, valamint az emlő- és vastagbélrákkal szemben is.

Vote it up
335
Tetszett?Szavazzon rá!