Hová tűnt a kisfiunk?

Daniel hátul ült a járó motorú autóban, míg apja visszaszaladt valamiért a házba. Aztán becsapódott a kocsi ajtaja...

Megjelent: 2011. január

Kapcsolódó cikkek

Rudi és Katja Keet egy ideje már arra vártak, hogy meglátogathassák Hollandia egy másik részén, Assenben élő barátaikat. Kisfiuk hat hónappal korábbi születése óta ez ígérkezett az első alkalomnak, amikor az egész család együtt kimozdul.

2009. szeptember 26-a, szombat reggel fél nyolc van. Az útra előkészített holmik: összecsukható gyerekágy, ruhanemű, pelenkák és játékok a család utrechti házának előszobájában várták, hogy bepakolják őket a kocsiba.

A 32 éves Katja a konyhában keres valamit, miközben a 37 éves, vékony, sportos alkatú Rudi elkezd bepakolni mindent a kocsiba.

Az autójuk, egy fekete Volvo S40-es a házuk előtt áll, az Ondiep utcában, az azonos nevű kerületben, egy kőhajításnyira a városközponttól. A csípős reggelen már a levelek őszi illata érződik a levegőben. Rudi beindítja a motort, hogy az fölmelegedjen. Amikor már minden készen áll, beteszi Danielt a hátsó ülésen lévő Maxi Cosi gyerekülésbe, ahol a vidám szőke kisfiú kíváncsian nézelődik.

A számítástechnikusként dolgozó Rudi öt évvel korábban, a Moszkvától 960 kilométerre keletre, és az Ural-hegység közelében fekvő szülővárosában, Kirovban ismerkedett meg orosz feleségével, Katjával.

Rudit egy barátja és kollégája hívta meg családlátogatásra ebbe a közepes méretű városba. 2005 karácsony este Rudi egy furgonban utazott a barátjával. Kirándulni készültek, és azt tervezték, hogy az összes rokont az otthonánál veszik fel.

– Javában viccelődtünk, amikor kinyílt a furgon ajtaja – mondja Rudi. – Az ajtónyílásban egy hatalmas szőrmebundát és szőrmesapkát viselő fiatal nőt láttam. Hollandul kiáltottam fel: „Ez az a lány, akit feleségül fogok venni!” Bármilyen furcsa, én akkor, ott, rögtön tudtam, hogy így lesz. – Rudi megérzése helytállónak bizonyult. Három éve házasodtak össze, és a frigyből egy egészséges kisfiú született, Daniel.
 

Miközben Daniel kényelmesen elhelyezkedve üldögél a járó motorú autó hátsó ülésén, Rudi gyorsan bemegy az alig néhány méternyire lévő előszobába. – Igyekezz, Katja, induljunk!

A csinos, fiatal anyuka eloltja a lámpát a konyhában, és indul a férje után. Abban a pillanatban hallják a kocsiajtó becsapódását. Rudi megfordul, és egy idegen, feltehetően harmincas éveiben járó férfit lát az autójuk volánjánál. Miközben a fiatal apa rohan a kocsi felé, farkasszemet néz a tolvajjal. Aztán a férfi beletapos a gázpedálba. – A kisfiam! A kisfiam! – kiabálja Rudi és Katja a kocsijuk után futva. Az idegen nagy sebességgel elhajt, majd az utca végén balra kanyarodik, miközben a kis Daniel elégedetten gőgicsél a hátsó ülésen.

A közeli kereszteződésnél, közvetlenül a buszmegálló előtt egy taxi várakozik. Rudi odarohan a taxihoz, épp amikor az elindul a járdától. A távolban lévő autóra mutat, és levegő után kapkodva magyarázza el, mi történt. A sofőr int neki, hogy üljön be, és üldözőbe veszik az autót. A következő kereszteződésnél azonban az autó, benne a kis Daniellel, hirtelen balra kanyarodik, miközben a taxisofőr és Rudi jobbra kanyarodnak.

Úgy érzi, kicsúszik a talaj a lába alól. A kis Daniel talán örökre eltűnt

Katja, aki mindezt a távolból figyeli, leint egy autóbuszt. Felszáll, és megkéri a sofőrt: – Hívja a rendőrséget! Gyorsan! Ellopták az autónkat a kisfiunkkal együtt! – A buszsofőr értetlenül néz rá. Katja ekkor hirtelen rájön, hogy oroszul beszélt. Hollandtudását összeszedve megpróbálja elmagyarázni, mi történt. A buszsofőr azonnal hívja a rendőrséget, de aztán azt mondja neki, hogy nem várhat, mert tartania kell a menetrendet. Katja leszáll, és a busz megy tovább. Katja magára marad egy forgalmas utca járdáján. Járművek suhannak el mellette. Úgy érzi, kicsúszik a talaj a lába alól. A kis Daniel talán örökre eltűnt.
 

Forduljon meg, rossz irányba megy! – kiáltja a taxisofőr mellett ülő Rudi. – Nézze! Ott vannak! Ott! – Rudi látja, hogy a kocsi, a hátsó ülésen ülő kis Daniellel, őrült sebességgel elhajt. A sofőr tekeri a kormányt, és megy hátrafelé, amilyen gyorsan csak tud. A lopott autó épp ekkor tűnik el egy mellékutcában. – A fenébe! – fakad ki a sofőr könnyekkel a szemében. Remeg a keze, ahogy fogja a kormányt. – Nem állunk meg addig, amíg meg nem találjuk a kicsit, fiam – mondja Rudinak atyai hangon. – Addig keressük a kisfiát, míg meg nem találjuk.

A rendőrségre eközben beérkezik az ellopott autóra és a kisgyermekre vonatkozó riasztás. Rudi látja, hogy szirénázó rendőrautók érkeznek a környékre. Megszólal a telefonja: a rendőrök azt kérik, hogy a legközelebbi benzinkútnál szálljon át egy rendőrautóba. Rudi két rendőrnővel folytatja a hajszát. Addigra már szörnyen ideges. Miért megy minden olyan lassan? Teljesen tehetetlennek érzi magát.

Katja hazamegy. A bejárati ajtó még mindig nyitva. A nagy riadalom miatt elfelejtették becsukni. A nappaliba érve Katja térdre borul, imádkozni kezd. Körülbelül negyedóra múlva Rudi hazatér két rendőrnővel. Ekkor háromnegyed nyolc múlt öt perccel. – Hol van Daniel? – kérdezi Katja. Rudi hallgat. Nehezen tudja elrejteni az érzéseit. – Nem hagyhatják abba a keresést! – könyörög Katja. – Még forró a nyom.

A rendőrnők ragaszkodnak hozzá, hogy Rudi és Katja menjen be velük a rendőrségre, bár ők ezt nem akarják. – Nem értem, mit tudnánk mi ott tenni – mondja Katja. – Én Danielt akarom keresni! Ennyi, semmi más! – Katja évekig dolgozott rendőrként a szülővárosában, Kirovban. A szőke fiatalasszony pontosan tudta, minek kell történnie ilyen helyzetben. De így, hogy ő az áldozat, nehezen tudja megőrizni higgadtságát.

Minden hírcsatorna beszámol Daniel eltűnéséről. A rendőrség előkészíti a Borostyánriadót, azt az országos riasztási rendszert, amelyet olyan sürgős esetekben alkalmaznak, amikor gyermekek tűnnek el. Rudi és Katja a hideg rendőrségi váróteremben magára hagyatva ül, teljes tehetetlenségben. – Nem tudom elhinni – mondja a dermedt Rudi. Próbálnak valami halvány reménybe kapaszkodni. Egy autótolvaj miért akarná a gyereket? Kizárt, hogy ez lett volna a szándéka!
 

A közeli Overvecht kerületben, a Keet család házától körülbelül négy kilométerre a 37 éves Mehmet Toprak, 35 éves felesége, Rabia és a férj 32 éves húga, Fatima együtt megy az utcán. Reggel negyed kilenc körül jár az idő. Útban vannak Toprakmarkt nevű családi vállalkozásuk, a Ganges sugárúton lévő török élelmiszer-áruház felé. Miközben Mehmet az áruház ajtaját nyitja, Rabia úgy húsz méterre észrevesz egy Maxi Cosi gyerekülést a járdán. Megböki a sógornőjét. Mindhárman csodálkozva indulnak el a Maxi Cosi felé. Kilátszik egy baba feje a támla mögül. Nem mozog, és hangokat sem hallanak.

Az utca teljesen néptelen. Ahogy közelebb érnek, látják, hogy egy szőke baba van az ülésben. – Biztosan fázik! – mondja Rabia. A gyereken csak egy póló és farmer van, pedig a hőmérséklet mindössze hat fok. A kicsi már kezd kékülni a szeme alatt.

Rabia, Mehmet és Fatima egy pillanatig sem habozik. A gyerek láthatóan rossz állapotban van. Rabia rögtön felkapja, férjével és sógornőjével együtt elviszi az egysaroknyira lévő otthonukba. Meleg takarókba bugyolálják, és Fatima, akinek nemrég született gyermeke, pelenkát cserél, és felmelegít egy üveg tápszert. Mehmet hívja a rendőrséget.

– Képtelen vagyok elhinni, hogy valaki otthagyhat egy kisbabát az utcán. Ha csak tíz perccel később érünk oda, talán meg is halhatott volna – mondja Rabia. Mérhetetlenül megkönnyebbül, amikor néhány perc múlva a szín visszatér a baba arcára, és mozgatni kezdi a kis karját, lábát.

A rendőrségen Rudi és Katja egyre idegesebb. Rudi fel-alá járkál. Megpróbálja elemezni az autótolvaj indítékait lépésről lépésre. Katjának felállni sincs ereje. Fejét a kezébe temetve ül az asztalnál. – Mintha egy rémálomban volnék, amelyből nem tudok felébredni.

Aztán egyszer csak nyílik az ajtó. Egy rendőrnő lép be a terembe. Elmondja nekik, hogy egy török család talált egy kisbabát, de még nem tudják, hogy Daniel-e az. Aznap a 41 éves Thomas Aling rendőrtiszt az ügyeletes az utrechti rendőrségen. Amint megkapják az értesítést a talált babáról, máris odamegy a Toprak családhoz. A magas, szőke rendőr alig tud uralkodni az érzelmein, amikor látja, hogy a család úgy törődik a babával, mintha a saját gyermekük volna. Aling beviszi a babát a rendőrségre.
 

Rudi azonnal felismeri a kisfiát, amikor egy rendőrnő megérkezik a Maxi Cosival.

Katja fut Daniel felé. Megfogja a gyerek pici kezét, megsimogatja a lábát, az ujjait. – El se hiszem! – mondja, és a szeme megtelik könnyekkel. Átöleli Danielt, és úgy szorítja magához, mintha el se akarná engedni. Rudi mindezt kissé távolabbról nézi. Zaklatott, mert úgy véli, megelőzhette volna mindezt. Én vagyok a felelős ezért a rémálomért – gondolja.

Odahaza aggódó rokonok és barátok veszik körül Rudit, Katját és Danielt. A rendőrök néhány órával később megtalálják az ellopott autót.

A tolvajt nem sikerült elfogni. – Átfésültük az egész környéket, hátha mégis találunk valami nyomot – mondja Thomas Aling rendőrtiszt. – De annál több információt nem sikerült szereznünk, hogy a férfi világosbarna bőrű, és a húszas évei végén járhat. – A rendőrtiszt szerint a járó motorral otthagyott autókat rendszeresen lopják. Tipikus eset, amikor valaki egy percre kiszáll a kocsiból, a postaládába bedobni egy levelet. – A rendőrség azt ajánlja, hogy soha senki ne hagyja benn az autóban a slusszkulcsot, még egy pillanatra se.

Katja és Rudi nagyon hálás, amiért Mehmet és Rabia Toprak (balra és jobbra) gondjaiba vette Danielt

Rudi és Katja nagyon boldog ugyan, hogy az eset jól végződött, de nem érzik magukat biztonságban otthon, főleg mivel a tolvajt nem sikerült elfogni. – Feltehetően valahol a közelben lakik – mondja Katja. – Nagyon valószínű, hogy egy másik parkoló autó mögött rejtőzve várta, hogy tiszta legyen a levegő.

Rudit az is nyugtalanítja, hogy a tolvajnak semmi nyoma. – Azonnal felismerném. Mielőtt elhajtott Daniellel a hátsó ülésen, farkasszemet néztünk. Az arca bevésődött a memóriámba.
 

2009. szeptember 30-án, szerdán, az eset után négy nappal az újságírók csapatostul érkeznek Mehmet és Rabia Toprak élelmiszer-áruháza elé. Aznap találkoznak Daniel szüleivel.

– Vajon milyenek lehetnek? – morfondírozik Mehmet, aki a bejárat előtt várakozik Rabiával és a húgával, Fatimával együtt. Egy kicsit ideges. Néhány perccel később egy kocsi érkezik az áruház előtti járdához. Rudi és Katja, a karján Daniellel és egy hatalmas virágcsokorral száll ki az autóból. Elindulnak a gyermekük megmentői felé. Katja átöleli Rabiát, és sírva fakad. – Mostantól maga lesz Daniel második anyukája – mondja, amikor már meg tud szólalni. – Bármikor szívesen látjuk önöket nálunk!

Daniel vidáman nézeget körbe, láthatóan élvezi a nézelődők reá irányuló figyelmét. – Később, amikor már elég nagy lesz hozzá, hogy megértse, el fogjuk mesélni neki, mi történt – fogadkozik Rudi.

– Olyan, mintha a saját kisfiunk lenne – jelenti ki Rabia, és gyöngéden magához öleli Danielt.

Vote it up
555
Tetszett?Szavazzon rá!