Inkább leharapom a nyelvem!

A jó házasság titka: soha ne próbáld meggyőzni a párodat, hogy jó abban, amiben rossz. Remélhetőleg ő is így tesz majd...

Ma az ablakon kinézve, azt hiszem, rábukkantam a boldog házasság egyik titkára. Az történt ugyanis, hogy amikor megjegyeztem a férjemnek: „Nem sáros kicsit még odakint a traktornak?”, teljesen elhűlt, és úgy bámult rám, mintha azt akarná megtudakolni, vajon a négykerék-meghajtású kifejezés melyik eleme nem volt érthető? Vagy elfelejtettem volna, hogy azelőtt repülőgépeket vezetett? Az ég szerelmére, mitől olyan nehéz keresztülhajtani azt a kis traktort a latyakos udvaron?!

Nem mintha valaha is a „kis” jelzővel mertem volna illetni a traktorát vagy bármelyik műszaki kütyüjét. Hiszen a szerelem azt jelenti, soha ne kritizáld a férfi gépének méretét vagy erejét.

Úgyhogy megkérdeztem: – Mit szándékozol csinálni odakünn a vizes fűben a nagyon erős, férfias traktoroddal?

– Lecsapolást – közölte. – El fogom vezetni a vizet az autófeljáróról a csatornába.

– A traktorral? – értetlenkedtem.

– A traktorral – mondta némi megrovással a hangjában, hogy a drága „lecsapolási” idejét rabolom hülye kérdésekkel.

Úgyhogy inkább ráhagytam, mert ez már magában a boldog házasság egyik titka csakúgy, mint a családi költségvetés egyensúlyának biztosítása, amelynek munkálatait éppen félbeszakította a traktor-hadművelet.

Szóval próbálom megteremteni az egyensúlyt. A távolodó traktor zajával a háttérben visszatérek szokásos foglalatosságomhoz: a számlák átnézéséhez és kifizetéséhez.

A hitelkártyám számlaegyenlege mindig különös szorongással tölt el. Végül összeszedem minden bátorságom és kibontom az ezt tartalmazó borítékot. Nem is olyan rossz! Nagy kő esik le a szívemről. És ekkor fölfedezem azt a 79 dolláros tételt, amely a Csuda Csini áruháztól érkezett.

Meghökkenek. Ugyanis az a selyemblúz került pontosan 79 dolláromba, amelyen a „Csak kézzel mosható, nem vegytisztítható” felirat szerepelt. Kicsit furcsállottam ugyan, de én szófogadó vagyok, és a múlt hónapban kimostam kézzel. Poháralátét kicsinységűre zsugorodott.

Teljesen összeomlottam. Tudtam, mit kellene tennem. Berohanni a Csuda Csinibe, megmondani nekik a magamét és visszakérni a pénzem. El is magyaráztam ezt a férjemnek. Csak mondtam és mondtam. Ő meg csak bólogatott. Ismer. Tudja, hogy a haragomnak nagyobb a füstje, mint a lángja az ilyen esetekben.

Látom is őt innen az ablakból. Épp egy pallót cipel. Mi a szösz! Csak nem megfeneklett a traktor?

Nem mindenben egyformán jó az ember. Én például, ha csak tehetem, kerülöm a nyílt összeütközést. Inkább fizetek valakinek, mint hogy megküzdjek vele. A lelkem mélyén mindig erre törekszem, még akkor is, ha hetvenkilenc dollár az ára. Meg egy csomó lelki nyűglődés. Mert utálom, hogy ilyen gyenge vagyok az érdekérvényesítésben. Szóval elfojtom a dühöm, és amikor néha mégis kieresztem, általában a férjemen csattan az ostor.

Hát igen. A széken ücsörögve nézegetem a számlakivonatot, és egyszeriben meglelem a választ. A férjem tette! Visszavitte a blúzt. Nem is szólt, csak zsipsz és zsupsz visszavitte.

Melegség járja át a bensőm. Ez az érzés arra a felismerésre sarkallt, hogy a hősiesség kisebb-nagyobb megnyilvánulásai jelentik a jó házasság titkát. Tehát ez az, amit tennem kell. Kimenni és köszönetet rebegni az én hősömnek.

Az én hősömnek! Látom is őt innen az ablakból. Éppen egy pallót cipel a traktorhoz. Hmm. Sőt már van ott egy csomó a hátsó kerék mögé ékelve. Mi a szösz! Csak nem? Tán megfeneklett a traktor? A mocsárban? Lejjebb süllyed? Szent ég!

De miért nem szólt, hogy segítsek? Lehetetlen, hogy egyedül ki tudjon ásni egy traktort a dágványból. De ő olyan ember, aki képtelen segítséget kérni, bármilyenek legyenek is a körülmények. Ő az a férfi, aki inkább szétszerel egy akkumulátort, semmint hogy kihívja az autómentőt, aki semmi perc alatt beindítaná. Nem ez a legsúlyosabb jellemhiba, de ő már csak ilyen.

A jó házasság titka tehát ez: soha ne próbálj meggyőzni valakit, hogy jó abban, amiben rossz.

Ezért megteszem, amit tennem kell. Majd én hívok segítséget helyette, ő is ugyanígy járt el a blúz-ügyben. Hívom a szomszédot, hogy tudna-e segíteni a nagyobb traktorával (miközben egyetlen szóval sem hasonlítok össze traktorokat!) és esetleg néhány vontatólánccal. Megvárom, amíg a közeledtét hallom, addig ki sem dugom az orrom a házból.

A férjem rám néz és látom rajta, hogy különböző érzelmi stációkon megy át: zavar, sértődöttség, megkönnyebbülés. De én csak a dolgok nyitjára összpontosítok. A nyitjára! A traktor kerékig süppedt a sárba, mégsem fogja hallani tőlem, hogy „na ugye, előre megmondtam”.

Sok titka van a boldog házasságnak. Akár láncra is fűzheted őket.

Vote it up
195
Tetszett?Szavazzon rá!