Lencseleves barna rizzsel

Még egészségesebbé tesszük a csodatévő lencsét

Hasonló receptek

Hozzávalók 4 személyre
2 liter csirkealaplé 10 dl víz 40 dkg barna rizs 50 dkg lencse 80 dkg hámozott konzervparadicsom 6 szál sárgarépa 2 fej vöröshagyma 2 szál zellerszár 6 gerezd zúzott fokhagyma 1 kiskanál szárított bazsalikom 1 kiskanál szárított oregánó 1/2 kiskanál szárított kakukkfű 2 db babérlevél só, bors 6 evőkanál frissen aprított petrezselyem 4 evőkanál almaecet (vagy ízlés szerint)

Elkészítés
1. Az alapléhez hozzáöntjük a vizet, beletesszük a rizst és az előzőleg már beáztatott és lecsepegtetett lencsét, majd a levével együtt az apróra vágott paradicsomot.

2. Ezután hozzáadjuk a karikára vágott répát, a felaprított hagymát, az apróra vágott zellert, a fokhagymát, a szárított fűszereket és a babérlevelet, és forralni kezdjük.

3. A levest időnként megkeverve fedő alatt addig főzzük, míg a lencse és a rizs meg nem puhul (kb. 40-45 perc). Sózzuk, borsozzuk, végül hozzáadjuk a petrezselymet és az ecetet, a babérlevelet pedig eltávolítjuk. (Ha túl sűrű, egy kevés alaplével vagy vízzel hígíthatjuk.)
 

Ha bizonyítékra vágyik, kattintson, és megtudhatja, miért egészséges a lencse. Mindezek fényében ajánlhatunk további lencsés recepteket?

Vote it up
172
Tetszett?Szavazzon rá!