Medellín kertésze

Álvaro Cogollo eltökélte, hogy a kolumbiai város 13 hektáros botanikus kertje nem fog elpusztulni

Kapcsolódó cikkek

Egy kellemes szombat délelőtt Álvaro Cogollo Pacheco, a Medellíni Botanikus Kert tudományos igazgatója vezet körbe a birodalmában. A zömök alkatú és szelíd arcú, 56 éves férfi fiatalosan fürgén mozog. Körülöttünk családok sétálgatnak a 13 hektáron elterülő pálmaligetekben, bambuszok és virágágyások között, a telepített esőerdőkben.

– Amikor először jártam a kertben – mondja büszkén –, a gazdagok itt voltak, a szegények meg amott. Most ez a hely azon kevesek közé tartozik Kolumbiában, ahol minden társadalmi osztály együtt van.

– Akkor nagyon beteg volt ez a város – teszi hozzá. – Meg akartuk mutatni az embereknek az előrelépés egyik lehetőségét.
 

Cogollo imádja a növényeket, amióta az eszét tudja. A karib-tengeri partok közelében, félanalfabéta földművelők öt gyermekének egyikeként felnövekvő Cogollo kiskorában azzal nyaggatta a nagyapját, hogy a család földjén található minden fa és bokor nevét és gyakorlati hasznát mondja el neki. Órákat töltött egy közeli kis erdőben. A falujukban nem volt középiskola, ezért 14 évesen egy nagynénjéhez költözött a legközelebbi nagyobb városba, Monteríába.

Ott Cogollo matematikából és természettudományból jeleskedett, emellett elkezdte komolyan tanulmányozni a vallenato néven ismert kolumbiai népzenét, amelynek a dalai az ő számításai szerint 71 növényfajt, -fajtát és -családot említenek. Ösztöndíjat kapott a medellíni Antioquia Egyetemre, ahol agronómiát készült tanulni. Az első év utáni nyáron azonban ellátogatott egy közeli őserdőbe, és magával ragadta annak szépsége és gazdagsága. – Olyan volt, mint az az erdő, amelyet gyermekkoromban szerettem, csak végtelen – emlékezik vissza. – Arra gondoltam, hogy ez az, amivel foglalkozni szeretnék.

Cogollo a botanikát vette fel fő szaknak, és vallenato dalok segítségével memorizálta az őshonos fajok sokaságának nevét. Miután 1980-ban végzett, a Medellíni Botanikus Kertben helyezkedett el, asszisztens lett a herbáriumban. A kertet nyolc évvel korábban, 1972-ben alapították. Elvileg bárki bemehetett ugyan, de többnyire a tehetősebbek látogatták, mivel a kőfal és a magas belépődíj távol tartotta a szegényeket.

Cogollo rövidesen a herbárium igazgatója lett. Tekintélyt vívott ki magának mint Dél-Amerika egyik legjelesebb terepbotanikusa, aki az évek folyamán 150-nél több új fajt fedezett fel a hazája távoli zugait bejáró expedíciói során. Szerénységével és lelkesedésével, hogy fenntarthatóan termeszthető fajokat találjon, elnyerte a helybeliek támogatását.

1998-ban, 42 évesen kinevezték a botanikus kert tudományos igazgatójává. A gyűjtemény bővítése mellett igyekezett elérni a kert igazgatótanácsánál, hogy tegyék mindenki számára hozzáférhetővé a parkot, de nem sok sikerrel járt.

A kert helyzetében kedvezőtlen fordulat állt be, miután a rivális kábítószerbandák közötti háborúskodás következtében Medellín a világ egyik erőszaktól leginkább sújtott városa lett. Akert környéke olyan veszélyessé vált, hogy a látogatók távol maradtak. A kertet jómódú támogatói egyre inkább sorsára hagyták, és a pénzhiánnyal küzdő helyi önkormányzat felfüggesztette az anyagi támogatást.

Csőd fenyegetett. A mélypontra egy forró júliusi reggel értek, amikor megszűnt a világítás: ugyanis nem tudták kifizetni a villanyszámlát. Cogollo néhányszor megpróbálta bekapcsolni az íróasztalán lévő lámpát, aztán az ablakhoz ment, nézte a buja növényzetű, de néptelen kertet. Emberekkel teli kertet képzelt maga elé: márpedig nem hagyja, hogy ez elpusztuljon.

Cogollo felhívta a polgármesteri hivatalban egy barátját, és elmondta neki, hogy a herbárium gyűjteménye tönkremegy, ha rövid időn belül nem kapcsolhatják be a légkondicionálót. Aztán a sajtót tájékoztatta. Miután a híradások közfelháborodást keltettek, és Cogollo barátja is megmozgatott bizonyos szálakat, a szolgáltató cég egy héten belül beleegyezett, hogy elfogad részleges fizetést, és visszaállította az áramszolgáltatást. Cogollo a következő hónapokban adományokat gyűjtött, így a botanikus kert megmenekült az azonnali bezárástól.

Ám a csőd még mindig fenyegetett. Szerencsére 2003 októberére polgármester-választást tűztek ki. Cogollo meggyőzte a fiatal Sergio Fajardót, hogy a kertet is vegye bele a programjába, amely a város szegényeit szolgáló parkok és oktatási létesítmények építését tűzte ki célul. Miután Fajardót megválasztották, Cogollo felkereste az új polgármestert, hogy emlékeztesse az ígéretére.

Fajardo a reformer Pilar Velillát nevezte ki a botanikus kert élére. – Cogollo elmesélte nekem az álmait – mondja. – Beszámolt az általa elvégzett tudományos munkáról, a herbárium gyűjteményének fontosságáról és arról, hogy milyen jövőt képzel el ennek a csodálatos helynek.

Miután a kert pénzügyi támogatást és új épületeket kapott, Cogollo segített meggyőzni a környéken élőket, hogy a változások az ő javukat szolgálják. – Mindenkivel megértette, hogy ez értünk van – mondja John Pipoly, egy amerikai botanikus, aki együtt dolgozott vele.

A kertet körülvevő falat lebontották, a belépődíjat megszüntették. Környékbeli gyerekeket szerveztek be önkéntes parkőrnek, a szüleiket pedig parkgondozással bízták meg. Cogollo élő zenekari kísérettel előadásokat tartott a növények szerepéről a valletano zenében. A park korábban pusztuló környéke mára eleven közösséggé vált.
 

A Medellíni Botanikus Kert, amely ma Kolumbia legnépszerűbb, évente több mint kétmillió látogatót vonzó kulturális látványossága, 2012 áprilisában ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Cogollo a munkáját elismerő oklevelet kapott. – Álvaro Cogollo nélkül eltűnt volna a Medellíni Botanikus Kert – jelenti ki Pilar Velilla.

Vote it up
164
Tetszett?Szavazzon rá!