Mi a finn iskolák sikerének titka?

Az ország oktatási eredményei más nemzeteket is szorgalomra ösztönözhetnek

Véget ért a tanév a Kirkkojärvi kilenc évfolyamos iskolában Espoóban, Helsinki egyik városrészében, amikor Kari Louhivuori, a gazdag tapasztalatú tanár, egyben az iskola igazgatója, úgy döntött, hogy valami szokatlannal próbálkozik. Egyik diákja, egy koszovói albán fiú, nagyon elmaradt az iskolai teljesítményével. Az iskola speciális nevelőkből álló csapata – köztük egy szociális munkás, egy ápolónő és egy pszichológus – arra a következtetésre jutott, hogy ennek nem a lustaság az oka. Louhivuori tehát egy évvel visszatartotta a fiút; ez az eljárás oly ritka Finnországban, hogy gyakorlatilag nem létezik.

Az elmúlt évtizedben Finnország óriásit fejlődött az olvasás, a matematika és a tudományok terén, elsősorban annak köszönhetően, hogy a tanárokra bízzák, bármi áron tereljék helyes irányba a fiatal életeket. A 13 éves Besart Kabashi valami olyasmiben részesült, ami csak az uralkodói sarjak oktatásához hasonlítható.

– Úgy foglalkoztam Besarttal, mintha a magántanítványom lenne – mesélte Louhivuori. A fiú helyét az asztala mellett jelölte ki, egyik könyvet a másik után kellett kinyitnia és végigolvasnia, majd tucatjával „bekebeleznie”. Az év végére a koszovói menekült fiú elsajátította választott hazája magánhangzókban gazdag nyelvét, és megbizonyosodhatott róla, hogy képes tanulni.

Néhány évre rá a húszéves Besart, aki azóta autójavító vállalkozást indított, ajándékként egy üveg konyakkal és széles mosollyal jelent meg a Kirkkojärvi karácsonyi ünnepségén. – Hálás vagyok, sokat segített nekem – mondta Louhivuorinak.

– Nincs ebben semmi különös – jegyezte meg nekem Louhivuori. – Nap mint nap ezt csináljuk: felkészítjük a gyerekeket az életre.

Ez a történet jól példázza, miért ér el olyan komoly oktatási sikereket ez az északi ország. „Bármi áron” – summázható a hozzáállás, ami nem csupán a Kirkkojärvi 30 tanárát, de Finnország 62 000 nevelőjét is vezérli – ezeket az oktatási szakembereket az ország végzős egyetemistáinak felső 10 százalékából választják ki arra, hogy tanárként mesterfokozatot szerezzenek.

Az iskolák jó része nem olyan nagy, hogy a tanárok ne ismerhetnének minden diákot. Ha egy módszer nem válik be, a tanárok megbeszélik a kollégáikkal, hogy valami mással próbálkozzanak. Úgy tűnik, örömüket lelik a kihívásokban. Finnországban a gyerekeknek közel 30 százaléka kap valamilyen speciális segítséget. Az iskolában, amelyben Louhivuori tanít, tavaly az elsőtől a 9. osztályig összesen 240 diákkal foglalkoztak; 150 általános iskolai tanulójuk több mint a fele bevándorló. – A magasan képzett, tehetős családok gyermekeit ostoba tanárok is taníthatják – jegyezte meg mosolyogva Louhivuori. – Mi a gyönge tanulókat próbáljuk megfogni. Ez mélyen benne van a gondolkodásunkban.

A finn oktatási rendszer átalakítása úgy 40 éve kezdődött el, ebben látták ugyanis az ország gazdasági talpra állásának fő mozgatóerejét. Hogy ilyen sikeres lett, arról a tanároknak egészen 2000-ig fogalmuk sem volt, amikor az úgynevezett PISA-felmérés – amely egységes tesztek segítségével a 15 éves diákok teljesítményét mérte fel a világ több mint 40 országában – azt az eredményt hozta, hogy korcsoportjukban a finn gyerekek olvasnak a legjobban a világon. Három évre rá matematikában kerültek az élre. És 2006-ra elsők lettek a természettudományokban is.

De, ahogy Timo Heikkinen, a helsinki Kallahti iskola igazgatója mondja: – Ha az ember csak a számokat nézi, könnyen szem elől tévesztheti az emberi vonatkozásokat.

Finnországban nincsenek kötelezően előírt, szabványos tesztek, eltekintve a középiskola utolsó évét lezáró vizsgától. Nincsenek rangsorok, nem hasonlítják össze a diákokat, az iskolákat vagy a régiókat. A finn iskolákat az állam finanszírozza. A fenntartó feladatát ellátó kormányzati hivatalokban oktatási szakemberek vannak, nem üzletemberek vagy karrierpolitikusok.

Az iskolák mindegyike ugyanazt a célt vallja, a tanárokat az egyetemi képzettségűekből választja ki. Ebből következően egy finn gyereknek, függetlenül attól, hogy az ország mely részében él, minden esélye megvan arra, hogy jó minőségű oktatásban részesüljön. A leggyengébb és a legjobb tanulók közötti különbség itt a legkisebb a világon.

– A finn oktatásban a legfontosabb szó az egyenlőség. Ebben minden politikai párt egyetért – mondta Olli Luukkainen, a finn tanárok szakszervezetének elnöke.

A finnek 95 százalékának gimnáziumi vagy szakközépiskolai végzettsége van, ez 19 százalékponttal több, mint az Egyesült Államokban, 21 százalékponttal több, mint a svédeké, és 14 százalékkal magasabb az olaszokénál. Ráadásul Finnország arányaiban 30 százalékkal kevesebbet költ egy diákra, mint az Egyesült Államok.

A tanulók mintegy 66 százaléka a felsőoktatásban folytatja, ez az arány a legmagasabb az Európai Unióban. – A gyerekeket arra készítjük fel, hogy tanulni tanuljanak meg, ne tesztet írni – mondta Pasi Sahlberg, aki korábban tanárként dolgozott, ma pedig a finn oktatási és kulturális minisztériumban.

Egy áprilisi napon a Kirkkojärvi iskolában Maija Rintola az osztálya előtt állt: a 23 hét-nyolc éves gyerek élénken csivitelt. A tanárnő elmosolyodott, és nyitott tenyerét kissé megdöntve a magasba emelte – ez a jól bevált „néma zsiráf”, amely jelzi a gyerekeknek, hogy hagyják abba a beszélgetést. A nebulók az imént tértek vissza a negyedórás szünetről, amelyet a szabadban játékkal töltöttek. – Ebben az életkorban nagyon fontos a játék – jegyezte meg később Rintola. – Mi is nagyra értékeljük.

A diákok a padjaikból kis zsákokban gombokat, szárazbabot és laminált kártyákat vettek elő, utóbbiak 1-től 20-ig meg voltak számozva. Egy asszisztens sárga szalagokat osztott ki, mindegyik egy tízes egységet képviselt.

A terem elején álló interaktív táblán Rintola bevezette az osztályt a tízes számrendszer alapelveibe. Aztán körbejárva minden gyereknek segített. Akik hamar végeztek a feladattal, egy nehezebb kirakós játékot játszottak. Negyven perc elteltével eljött a meleg ebéd ideje az étkezdében.

Szinte elképzelhetetlen, hogy egy gyerek az iskolában éhesen vagy ápolatlanul jelenjen meg. Az iskolák ételt, orvosi ellátást, tanácsadást nyújtanak, szükség esetén még taxiszolgáltatást is.

Ezzel együtt, meséli Rintola, augusztusban a gyerekek úgy érkeztek, hogy olvasási tudásuk között hatalmas volt a különbség. De áprilisra már majdnem minden gyerek folyékonyan olvasott, sőt, többségük írt is. A fiúkat például képregényekkel próbálják az irodalom közelébe terelni. Az elmúlt öt év nemzeti célkitűzése az volt, hogy egyetlen gyermeket se hagyjanak a tanulásban lemaradni. Rintola diákjait kizárólag a finn mint idegen nyelv órán választják szét.

A Kirkkojärvi tanárai megtanulták, hogyan bánjanak a nagyszámú bevándorló tanulóval. Espoo önkormányzata plusz 82 000 euróval támogatja évenként az iskolát a „pozitív diszkriminációs” alapból, hogy fizetni tudják a tanácsadókat és a speciális vagy fejlesztő tanárokat.

Rintola jövőre is és valószínűleg a következő öt évben is ugyanezeket a gyerekeket fogja tanítani. – Erős kapcsolatot építek ki a gyerekekkel – mondta. A finn, a matematika és a természettudományok mellett az első osztályosok zenét, képzőművészetet, sportot, vallástant és kézimunkát tanulnak. Az angolt a harmadik osztályban kezdik el. A svédet a hetedikben, de akik szeretnék, már a negyedikben nekifoghatnak. Ötödikre a tanrend biológiával, földrajzzal, történelemmel, fizikával és kémiával egészül ki.

Azon tűnődöm, a Kirkkojärvi iskola sikere nem a véletlen műve-e. Néhány amerikai oktatási reformer szerint az Egyesült Államok semmit sem tanulhat egy csupán 5,4 milliós országtól. Németországban és az Egyesült Királyságban a PISA-t bírálók közül többen úgy vélik: a finnek sikere társadalmi és demográfiai tényezőknek tulajdonítható, így például a társadalom homogenitásának, a bevándorlók alacsony arányának és a kis népsűrűségnek – ami kis létszámú osztályokat jelent.

Pedig úgy tűnik, a finnek mégis tudnak valamit. A szomszédos Norvégiában az Egyesült Államokéhoz hasonló oktatási szemléletet alkalmaznak. Egységes vizsgarendszer van, és a tanároknak nincs mester fokozatuk. És az amerikaiakéhoz hasonlóan a norvégok PISA-eredményei is évek óta a középmezőnyben stagnálnak.

Hogy más példát is lássak, elmentem Helsinki egy zűrösebb városrészébe, Siilitiébe. Az ötvenéves iskolaépületben tanuló kétszáz gyerekből minden második tanulási problémákkal küszködik. A legsúlyosabb esetek kivételével – a finn oktatási elvekkel összhangban – közös osztályba járnak.

Elsősök szaladgáltak a fák között, mindegyik gyerek kezében egy csomag laminált kártya – a tanáruk, Aleksi Gustafsson egy ingyenes továbbképzés hatására dolgozta ki a „szabadtéri matek” kártyáit. „Keress egy botot, amelyik akkora, mint a lábad!” – állt az egyiken. „Gyűjts össze 50 kavicsot és makkot, és rendezd őket tízes csoportokba!”

A hét-nyolc évesek csapatokban, egymással versengve hajtották végre a feladatokat. – A gyerekek élvezik, ha a szabadban dolgozhatnak – mondja.

Az egyik osztályteremben két tanár egyfajta csoportos oktatásra szövetkezett. Az előző évben Kaisa Summa nehezen fegyelmezte az első osztályos fiúkat. Benézett Päivi Kangasvieri csöndes, második osztályos termébe, hátha gyakorlott kollégája megosztja vele, mi a titka. Megkérdezte tőle, nem tartanának-e összevont tornaórát, hátha a jó magaviselet ragadós. Idén már heti 16 órát tartanak közösen. Kangasvieri szigorú tanár, Summa érzelmesebb. – Kiegészítjük egymást – mondta Kangasvieri. – Ez kooperatív tanítás felsőfokon.

Az iskola 9. osztályosai közül szinte mindenki középiskolában folytatja. Még az igen szerény képességűek is helyet találnak a finn szakközépiskolák egyikében, ahova a finn diákoknak a 41 százaléka jár – ők éttermekben, kórházakban, építkezéseken és irodákban fognak dolgozni.

Az 1960-as évek elején a finn tanulók zöme nyolc év után befejezte a tanulmányait. Csak a kiváltságosaknak vagy a szerencséseknek jutott minőségi oktatás. 1968-ban a finn parlament úgy döntött: a gazdasági fejlődés igazi motorja a közoktatás. – Ha versenyképesek szeretnénk lenni – mondja Sahlberg –, akkor mindenkit tanítanunk kell. Az volt az elképzelés, hogy minden gyerek járjon jó állami iskolába.

Az iskolákat egységes rendszerbe szervezték, ahova 7-től 16 éves korig járnak a diákok. A nemzeti tantervet az ország minden részéből származó tanárok bevonásával állították össze. A forrásokat egyformán osztották el. 1979-ben az oktatási rendszer megújítói minden tanárnak előírták, hogy a tanulmányai ötödik évben mesterfokozatot kell szereznie a nyolc állami egyetem valamelyikén – az állam költségén. Ezáltal a tanárok az orvosokkal és a jogászokkal azonos státusba kerültek. Az önállóság és a megbecsülés vonzóvá tette ezeket az állásokat. 2010-ben mintegy 6600-an jelentkeztek 660 elemi iskolai tanári álláshelyre.

Az 1980-as évek közepére megszűnt a gyerekek tudásszint szerinti csoportokba sorolása. Minden gyerek a közös osztályteremben tanult, és a tanárok külön segítséggel gondoskodtak arról, hogy egyetlen tanuló se maradjon le. Mindezért ők és az igazgatók tartoznak felelősséggel. – Motiváltak vagyunk a sikerre, mert szeretjük a munkánkat – mondta Kari Louhivuori. – Az ösztönzés belülről jön.

Az 1990-es években menekültek özönlöttek be az országba. A Kallahti igazgatója, Timo Heikkinen felfigyelt rá, hogy a tehetős szülők, akiket megriasztott a szomáliai gyerekek növekvő aránya, más iskolába kezdték küldeni a gyerekeiket. Erre tanártársaival új tantárgyat vezettek be, a környezetvédelmi tudományt, kihasználva, hogy az iskola az erdőhöz közel fekszik.

Van még hova fejlődni, ismeri el Heikkinen. Aztán hozzáteszi: – De mi mindig keressük a módját, hogyan fejlődhetnénk tovább.

Vote it up
238
Tetszett?Szavazzon rá!