Mr. Energia

Aki felvillanyozó munkájával egy egész szigetet tett önellátó ökooázissá

Megjelent: 2010. július

Kapcsolódó cikkek

Az Északi-tenger tajtékos vizén haladó komphajó fedélzetéről elhagyatottnak tűnik a dániai Samsø szigete: az alacsonyan sötétlő fellegek alatt hófödte mezők, lombjuk vesztett fák, életnek semmi jele. A legenda szerint hajdanában gigászi csaták dúltak errefelé, és Odin, a skandináv mitológia főistene ide jött varázslást tanulni. Ahogy a párafüggönyön át fürkészem a tájat, el is hiszem.

Mihelyt beállunk a kis kikötő öblébe, tucatnyi utastársam lesiet a járműfedélzetre az autójához, és perceken belül mindenki elrobog. Egyedül maradok a szélfútta rakparton, és azon tanakodom, honnét kerítsek taxit, amely elvisz Søren Hermansenhez, Samsø jelenkori varázslójához.

Az erős testalkatú, kisportolt és vidám férfit, aki épp búvárkodással töltött szabadságról tért haza, a Samsøi Energetikai Akadémián sikerül utolérnem. A viking hosszúházra emlékeztető, modern formájú, csúcstechnikás felszerelésű épület 2007-ben nyílt meg, környezetbarát kialakításával és megújuló energiára alapozott üzemelésével Hermansen azon nagyszabású törekvésének tanúpéldája, hogy Dánia „energiaszigetévé” változtassa Samsøt.
 

Hermansen környezetvédelmet oktatott Samsø egyik középiskolájában, amikor látta, hogy újsághirdetésben keresnek vezetőt a sziget energetikai és környezetvédelmi szervezetébe. A feladat abból állt, hogy nagyra törő kísérletbe vonják a helybelieket, segítve buzdítsák őket arra, hogy egy évtizeden belül önellátókká váljanak megújuló energiából.

Pompás! – gondolta Hermansen. Éppen nekem való. A szigeten született és nőtt fel, maga művelte a földjét, környezetvédelmi képzettséget szerzett, és hitt az összefogás erejében.

– Az együttes kockázatvállalás és kölcsönös támogatás az alapja az itteni és más hasonló mezőgazdasági települések működésének – mondja.

A bentlakásos iskolában, ahol tanított, hozzájárult az energetikai és élelmezési önellátás megteremtéséhez. Néhány évvel azelőtt a szomszédaival közös tulajdonú áramfejlesztő szélturbinát épített a saját birtokán.

Hermansen, aki saját jellemzése szerint „se nem zöldhippi, se nem konzervatív üzletember”, délen lakott, északon dolgozott, így mindkét helyi tájszólást beszélte.

– Ha az állam mondja meg az ittenieknek, mit tegyenek, elutasítják – magyarázza egy volt pedagóguskolléga, Inge-Dorothe Larsen. – Sørenben viszont bíznak, van hitele az egyszerű emberek körében.

Hermansen megkapta az állást. Izgatta az erőpróba, bár tartott is tőle.

A sziget négy másik pályázó előtt nyert, és végül a dán állam rábólintott környezetgazdálkodási tervére, amelyben parti és part menti óriás áramfejlesztő szélturbinák, a sziget gazdaságainak hulladékszalmájával fűtött közösségi hőközpontok, faforgács-tüzelésű kályhák és a drága, környezetszennyező olajkazánokat kiváltó geotermikus hőszivattyúk éppúgy szerepeltek, mint a napelemek, fényelektromos cellák és a – remények szerint – villanyautók elterjesztése.

A dán kormány a kísérlet bátorításától azt remélte, működőképes modellt talál arra, hogyan válhat a gazdaság függetlenebbé az olajbehozatal­tól, miként csökkentheti az üvegházhatású gázok kibocsátását. Koppenhága állta Hermansen munkabérét, ezenkívül azonban Samsø csak magára számíthatott.

Hermansennek ki kellett fundálnia, hogyan ragassza át lelkesedését a szigeten lakókra

A helybeliek ehhez már hozzászoktak. A Dánia földrajzi középpontjában található, 114 négyzetkilométeres sziget terményei igen keresettek, nyaranta látogatók hadát vonzza. Az év nagy részében viszont csak a négyezer állandó lakos van ott, akik a Kattegat vizein egyórás kompozással juthatnak át Jyllandra, kétszer annyi idő alatt Sjællandra.

Hermansennek ki kellett fundálnia, hogyan ragassza át lelkesedését földijeire. Sokan kétkedve fogadták, de 1998-ban, amikor Hermansen falugyűlések sorát rendezte, a kíváncsiság odacsábított ötven-száz érdeklődőt.

A falusiak udvariasan végighallgatták Hermansent. – Ugye milyen nagyszerű lenne, ha együtt mindezt megvalósítanánk? – próbálta lelkesíteni őket. Egy helybeli betongyártó azt indítványozta, építsenek atomerőművet, hogy még több betont használjanak föl! – Csak tréfált persze – emlékszik vissza Hermansen –, de mintha azt kérdezte volna, „nekem mi hasznom ebből?”

Helyi biomasszával táplált kommunális fűtőrendszerek, fűrészporhulladékból sajtolt fabrikettel táplált házi vízmelegítők, napelemek vagy geotermikus fűtés révén jócskán lefaraghatják az energiakiadásokat – válaszolt neki Hermansen.

Befektetők szavatolt áron értékesíthetik a szélturbináikkal termelt áramot. Amint a létesítési költségek megtérülnek – azaz jellemzően egy évtizeden belül –, a tengeri szél egyenletes nyereséget hoz.

Emellett – érvelt Hermansen – az energiaprogram munkát ad helybeli kovácsoknak, fűtésszerelőknek, ácsoknak és más szakmunkásoknak, további jövedelmet a gazdálkodóknak és a samsøi önkormányzatnak. A vállalkozás 2000 és 2005 között harminc emberévnyi foglalkoztatást biztosított.

Søren Hermansen a kutyájával

Jørgen Tranberg, aki százhektáros tejgazdaságot vezet a sziget déli felén fekvő Nørreskiftevejben, az elsők között állt az ügy mellé. Eleve egy kis szélturbina résztulajdonosa volt, és mivel háza fűtőenergia-, valamint melegvíz-szükségletét a tehéntej hűtésével összekötve oldotta meg, remek üzleti lehetőséget látott a dologban.

A konyhájából zárt láncú videón át figyeli a marháit. – Jobb, mint a rendes tévéműsor – viccelődik –, sosincs ismétlés.

Mindössze tíz percébe telt rábeszélnie a bankját arra a hatmillió dán koronás (körülbelül 200 millió forint) kölcsönre, amelyből 2000 augusztusában megvásárolta és fölállította az egyik elsőt a samsøi energiaprogramban szereplő tizenegy óriás méretű parti szélturbina közül.

Ötven gazda kopogtatott Hermansennél, hogy szélkerék kerüljön a földjükre, és nyolcan kaptak engedélyt. – Megdöbbentem, hogy ilyen sokan jelentkeztek – mondja.

Közben több mint háromszáz kisbefektető pénzelt két közös tulajdonú parti turbinát.

Egyes ellenzők attól féltek, hogy a hatalmas szélkerekek ártanak az idegenforgalomnak. – A hangulat azonban hamar átváltott elutasítóból rokonszenvezőre – vigyorog Hermansen. – Egy-egy üzletrész birtokában mindjárt szebben fest az a szélturbina, a hangja pedig bankjegyzizegést juttat az ember eszébe.

Egyik este Tranberg elfuvaroz bennünket a földeken át, hogy megcsodáljuk a szélkerekét. Az ötven méter magas, fehér, elegánsan karcsú alkotmány három forgólapátja halk zümmögéssel szeli a levegőt, akár minimalista műalkotás is lehetne. – Már több mint tízmillió dán korona (360 millió forint) értékű villanyáramot adtam el, és visszafizettem a bankkölcsönt.

A rendszeres karbantartás költségeinek levonása után már tiszta hasznot hoz a szélkerék, amely Tranberg szerint még húsz évig működni fog.
 

Egy-egy üzletrész birtokában szebben fest a szélturbina, a hangja pedig bankjegyzizegés

A 2003-ban üzembe helyezett tíz további, magasabb és több mint kétszer termelékenyebb turbina Samsø déli peremén sorakozik, mint holmi jól kiképzett díszőrség. Öt magánszemélyek szövetkezeti tulajdona, öt pedig az önkormányzaté. – Az önkormányzat révén Samsø minden egyes lakója a tengeri turbinák résztulajdonosa – nyilatkozta Jørn C. Nissen polgármester. – Ha az emberek érzik, hogy bevonták őket az ügybe, a megoldás részeseivé válnak.

Arra már nehezebben sikerült rávenni a településeket, hogy létesítsenek közösségi hőközpontokat. Hermansen és önkéntes segítőtársai házról házra jártak két északi falu, Nordby és Mårup utcáin, hogy csatlakozásra bírják az embereket. – Egy hónapon át kopogtattunk az ajtókon – emlékszik vissza.

A hőközpont megépítése és a vezetékhálózat lefektetése csak a túlnyomó többség csatlakozása esetén válhatott gazdaságossá. Akik 1999 közepéig elszánták magukat, azok ösztönzésképpen száz korona (3700 Ft) fejében léphettek be. A később ébredőknek már a tényleges költséget, negyvenezer koronát (1,5 millió Ft) kellett fedezniük.

Ez hatott! A helyi lakosok nyolcvan százaléka föliratkozott a listára. 2002 elejétől faforgács-tüzelésű kazán adja a fűtést és a meleg vizet, a szomszédságában felállított 2500 m2-es naptelep pedig a turistaidényben megnövekedő terhelés egy részét viseli. A községek, lakótelepek és iskolák sorra a biomasszával táplált kommunális fűtőrendszert választották.

Ilyen a Brundby és Ballen között található szalmaüzemű hőközpont is. A 600 kilós – egyenként 200 liter olajnak megfelelő – szalmabálákkal teli raktár egyik falánál húzódó szállítószalag a naponta egyszer villástargoncával ráemelt bálákat az aprítóba továbbítja. A szecskázott szalmát a kazánba borítják. Ez nyolcvan Celsius-fokosra melegíti a vizet, amely szigetelt csöveken jut a háztartásokba. A füstből kiszűrik a szennyezőanyagokat, a hamut pedig a gazdák hordják el trágyának.

Brian Kjaer félreeső házához nem alkalmas a kommunális fűtés, ezért a fiatal villanyszerelő több samsøi lakoshoz hasonlóan saját megoldás után nézett. Három éve vett egy használt szélkereket, fölújította és fölállította. Ha fúj a szél, a rendszer egy óriási víztartály közbeiktatásával fűtést és meleg vizet ad, így várhatóan két éven belül megszolgálja az árát. Szélcsendes napokra Kjaer faforgácsos kályhával váltotta föl költséges olajkazánját. A nyári meleg vizet napelemek állítják elő. Az energiaköltség a felét sem teszi ki a korábbinak.

– Az energiasziget-program óta mindenki „zölden” gondolkodik – mondja Kjaer. – 2009-ben ő még egy lépéssel tovább ment. Kétüléses villanyautót vásárolt. A jármű lényegében ingyen, a szélkerékből nyert árammal fut, és tökéletes a kis szigeten.

– A tanulság az, hogy ha az emberek lehetőséget kapnak a részvételre, megragadják – mondja Hermansen.

Igaz, a környezetbarát közlekedés még várat magára. A teherkocsik, traktorok, személyautók, buszok és a szigetet kiszolgáló kompok zöme ma is gázolajjal vagy benzinnel jár. Hermansennek azonban erre is van terve. Járműgyártókat kért föl, hogy használják Samsøt az elektromos járművek következő generációjának próbapályájaként, és szeretne „akkumulátorcsere”-szolgáltatást bevezetni az üzemanyagtöltő állomásokon. – Van áramunk az újratöltéshez, még szén-dioxidot sem kell kibocsátanunk miatta – hangsúlyozza.
 

Samsønak és Hermansennek egy évtized sem kellett, hogy a sziget önellátóvá váljon megújuló energiából. Már 2005-ben elérték a kitűzött célt. A sziget 40 százalékkal többet termel, mint amennyit felhasznál. A háztartásienergia-kiadások jellemzően 30 százalékkal mérséklődtek. – Ne másolják a módszereinket! – tanácsolja Hermansen mindazoknak, akik tanulni szeretnének Samsø példájából. – Hasznosítsák a helyi erőforrásokat: Dél-Európában a napsugárzást, északon a szelet, bárhol a biomasszát. És természetesen a helybeliek aktív részvétele mellett.

Hermansen nem ül a babérjain. Az önkormányzat szélerőmű-befektetésből származó hasznát a jövő megújulóenergia-programjaira teszik félre. Máris korszerűsítik a középületeket, javítják a szigetelést, hőtakarékos ablakokat és intelligens világítórendszereket szerelnek föl. Emellett létrehoztak „okos házakat”, amelyekben számítógép vezérli a fűtést, szellőztetést és vízellátást.

Hermansen energikus egyéniség a javából. De hát mi mást várhatnánk az energiaszigeten?

Vote it up
164
Tetszett?Szavazzon rá!