Nem kell mindig szerelőt hívni

Egy kis szakismeret és tapasztalat birtokában sokszor saját kezűleg is ki tudja javítani a háztartási eszközök hibáit

Rosszul működő zuhanyrózsa Ha a víz a zuhanyfejből a szokásosnál kisebb sugárban jön ki, és tudomása szerint az ön lakóhelyén kemény a víz, könnyen lehet, hogy a problémát a rózsa lyukainak vízkövesedése okozza. Ilyenkor nincs szükség vízvezeték-szerelőre. Csupán annyit kell tennie, hogy lecsavarozza a rózsát, és megvizsgálja a perforált lemez hátoldalát, hátha ott rakódott le a vízkő. A vízkő nagyon egyszerűen eltávolítható tömény citromlével vagy ecettel, illetve a szupermarketekben is kapható vízkőoldóval. Mielőtt visszatenné a rózsát, folyassa néhány percig a vizet, hogy az kihozza a csövekben rekedt esetleges vízkődarabkákat.

Rothadásnak indult a tömítőanyag Ha a mosogatót körülvevő szilikongumi réteg elkezd lebomlani, a víz lassan beszivárog a munkalapba, amely felduzzad és rothadásnak indul. Ez annyira csúnya látvány, hogy hamarosan azt fontolgatja majd, hogy kicseréli az egész munkalapot, s talán az alatta levő szekrényt is. Ugyanez a fürdőszobában is előfordulhat. A kád vagy a zuhanyozótálca körüli tömítés hibája miatt a víz átszivároghat a födémbe, majd az alatta lévő mennyezetre, s tönkreteheti azt. Egy kis odafigyeléssel és karbantartással megelőzhető az efféle, gyakran igen költséges kár. Ha a szilikontömítés töredezni kezd, távolítsa el az egészet, aztán a tömítendő területet gondosan tisztítsa meg és szárítsa ki. Csak ezt követően vigye fel az új szilikonréteget. Olyan tömítőanyagot használjon, amely gombaölő szert is tartalmaz, hogy meggátolja a penészesedést. A műveletet szinte bárki képes néhány perc alatt elvégezni. Ha viszont nem veszi komolyan a problémát, azt idővel a pénztárcája fogja bánni.

Eldugult lefolyó Mikor máskor dugulna el a mosogató, a fürdőkád vagy a mosdókagyló lefolyója, mint közvetlenül a vendégek érkezése előtt? Nem elég, hogy nem tudnak kezet mosni, még az esetleges kellemetlen szagok miatt is mentegetőznie kell. A legjobb megelőzni ezeket a helyzeteket, ezért mindig használjon lefolyószűrőt. Ha már bekövetkezett a baj, akkor sem kell egyből szerelőt hívnia. Húzzon gumikesztyűt és távolítsa el a kézzel elérhető szennyeződéseket (hajszálak, szappanmaradék stb.). Ezt követően jöhet a lefolyótisztító. Pontosan tartsa be a használati utasításokat, különösen a hatóidő tekintetében. Miután végzett, alaposan tisztítsa és öblítse át az érintett felületet. Amennyiben a napjainkban kapható igen erős lefolyótisztítók sem segítenek, akkor sajnos tényleg szerelőt kell hívni, aki beveti a csőgörényt.

Megmakacsolta magát a zár Nem tud bezárni egy ajtót, mert a zárnyelv nem illeszkedik pontosan a nyílásához? Ez még nem jelenti azt, hogy feltétlenül lakatosra van szüksége. Talán maga is meg tudja oldani a problémát a nyílást tartalmazó lemez áthelyezésével vagy a nyílás kitágításával. Kenjen egy kis cipőkrémet a zárnyelv végére, csukja be az ajtót és addig nyissa és csukja a zárat, amíg a nyelv nyomot nem hagy a lemezen. Ebből tudni fogja, hogy hova kell áthelyezni a lemezt vagy reszelővel kitágítani a nyílást. Rendszeres karbantartással könnyen elkerülhető az egyéb ajtóproblémák túlnyomó része is.

• Ellenőrizze a zsanérokat és zárakat rögzítő csavarokat, mivel egy idő után hajlamosak kilazulni. Ha szükséges, húzza meg azokat kézi, illetve akkumulátoros csavarhúzóval. Utóbbi esetben először állítsa a nyomatékot a legalacsonyabb fokozatra, majd egyenletesen növelje, amíg a csavar kellően megszorul.

• A nyikorgás és a súrlódás megelőzése érdekében kenje meg a zsanérokat és a zárakat az e célra szolgáló kenőanyaggal, amelyet spray alakban is kapni. A flakon végén egy hosszú, hajlékony cső található, amelynek segítségével pontosan a megfelelő helyre tudja felvinni a kenőanyagot.

Kíváncsi 1500 hasonló tippre? Kattintson!

Vote it up
172
Tetszett?Szavazzon rá!