Netes csábítás

Az interneten egyre több pedofil csábít el, majd ront meg védtelen gyerekeket. Ennek véget kell vetni. Mit tehetünk?

Anya, kérlek! Mindenki fenn van rajta!

Marianne* hónapokig hallgatta ezt. Legkisebb lánya, Katrina* mindennél jobban vágyott arra, hogy csatlakozhasson a világ legnagyobb, tinédzsereknek szóló virtuális szállodájához és játszóteréhez, a Habbo.com-hoz. Ez az egész életét megváltoztatná, mondta, és sok emberrel ismerkedhetne meg az ország minden részéből. (*A neveket megváltoztattuk.)

– De még csak 11 éves vagy – felelte Marianne minden alkalommal.

– Becsszóra vigyázni fogok!

Marianne végül beadta a derekát. Katrina csatlakozhatott a hollandiai Habbóhoz és annak félmilliónál is több felhasználójához, feltéve, hogy betart néhány szabályt: senkinek sem árulja el a telefonszámaikat, az e-mail címeiket és főként az ország délnyugati részén lévő lakhelyük nevét.

Ugyan mi baj történhet így?

2010 februárjában, egy szombaton derült fény arra, hogy valami még sincs rendben. Katrina egy születésnapi zsúrra ment, de otthon felejtette a mobiltelefonját, amelyet egy hete kapott az édesanyjától. Marianne éppen egy barátjának mutatta meg a készüléket, amikor jött az sms.

„Legyél ott 15 perc múlva” – szólt a szöveg. „Szeretlek.”

Marianne nem értette a dolgot. Hol legyen? – morfondírozott. Hiszen Katrina egy zsúron van.

– Azt hiszem, egy pedofil szállt rá a kislányunkra – mondta. Aggódva visszanézte a korábbi üzeneteket. Összesen 70 érkezett egy bizonyos Erictől. Sokuk illetlen volt, némelyik még szexuális jellegű is. Te jó ég! Beütötte a telefonba Eric számát, de semmiféle „Eric” nem jelentkezett, hanem egy „Andreas” hang-postafiókja. A hangja alapján pedig nem kisfiúnak vagy tinédzsernek tűnt ez az Andreas, hanem felnőtt férfinak. Marianne rögtön felhívta a férjét a munkahelyén.

– Máris indulok haza – felelte a férfi. – Addig nézd meg Katrina laptopját!

A számítógépen egy szülő legszörnyűbb rémálma fogadta Marianne-t: üzenetek valóságos özöne „Andreas”-tól Katrinának, köztük egy olyan is, amely az előző heti „szeretkezésükről” szólt, és azt is ecsetelte, mit tesz majd a lánnyal legközelebb. De hiszen ez az ő lányáról beszélt, az ő kicsikéjéről, akinek még sportmelltartót sem kellett hordania!

– Lélegezz! – utasította önmagát. Hányinger tört rá, de az agya közben vadul zakatolt. Vajon mit csinálhatott rosszul? Talán azért történt ez, mert a férjével mindketten főállásban dolgoznak? Katrina tudta, hogy sohasem szabad idegenekkel szóba állnia. Ezt neki és a három idősebb testvérének is megtanították.

Hazaérkezése után Katrina először mindent tagadni próbált: Eric egy srác, akit a Habbón ismert meg, Andreas pedig Eric idősebb barátja.

– Na és ezek az e-mailek? – követelt választ Marianne. – És az sms-ek?

A 28 éves férfi érte ment az iskolába, és elvitte egy igazi szállodai szobába, ahol igazi ágy és igazi zuhanyozó volt

Lassacskán aztán fény derült mindenre. Katrina eleinte 12 évesnek gondolta Ericet, aztán 14-nek, végül 18-nak. Eric a hitelkártyájával virtuális hotelszobát vett ki kettőjüknek, ahová együtt „költöztek be”. A lány a „fiújának” nevezte, ő pedig a „hercegnőjének” Katrinát. Az már teljesen természetesnek tűnt, amikor Eric azt javasolta, hogy virtuális szerelmi fészkükből kilépve a valóságban is találkozzanak. Az sem számított, hogy a férfi 28 éves volt.

BMW-jével érte ment az iskolába, és elvitte homárt ebédelni, majd egy igazi szállodai szobába, ahol igazi ágy és igazi zuhanyozó volt. A férfi mellett felnőttnek és gyönyörűnek érezte magát – és a családjából senki sem gyanakodott semmire, mert vacsorára idejében hazaért.

– Szerelmes vagyok bele – mondta Katrina.

Marianne a legközelebbi rendőrőrsre sietett a lány számítógépével, ám ott azt mondták neki, hétfőn jöjjön vissza. A nő nem akart hinni a fülének. A kicsi lánya bajba került, és a rendőrségnek volt képe azt mondani neki, hogy a hétvégén nincs elég emberük a feljelentés intézésére! Nem egy hónapja fogadták el azt a törvényt, amely bűncselekménnyé minősítette az online „széptevést” – azaz a kiskorúak gondosan megtervezett elcsábítását és a való életbe kicsalogatását, hogy ott molesztálják őket?

– Most mit tegyünk? – kérdezte kétségbeesetten a férjétől.

– Elmegyünk egy másik őrsre – felelte a férfi. – Nem várunk.
 

Katrina esete sajnos nem egyedi. Európa-szerte keringenek történetek olyan gyerekekről, akiket hamis biztonságérzetbe ringatott az online világ. Gyerekekről, akiket egy közösségi oldalon, egy üzenetküldő szolgáltatáson vagy egy játékon keresztül környékeztek meg; gyerekekről, akiknek az elcsábításához elég volt egy kibertérből küldött bók, és akik nem gondolták, hogy bármi bajuk eshet, ha a való életben is megpróbálnak találkozni új barátjukkal.
 

Ott volt például az a magányos, 12 éves magyar fiú, aki azt hitte, hogy egy kedves lánnyal ismerkedett meg az egyik chatszobában, és egy parkban beszélt meg találkozót vele, ahol egy, magát a lány nagybátyjának mondó férfi várta, és megerőszakolta. Vagy az a 14 éves finn lány, akit egy 63 éves, de az interneten magát 18-nak kiadó férfi bántalmazott szexuálisan. És persze ott volt az „Alekszej bácsiként” ismert orosz Alekszejev, aki az interneten kutatott kiskorúak után, akiket a lakásába invitált és ott molesztált – némelyiküket többször is. Letartóztatásakor a rendőrség 280 gyermek e-mail címét találta meg a számítógépében.

Ez a bűn a parkokból és iskolákból egy sokkal népesebb színtérre lépett ki: az internetre, amelynek minden pillanatban átlagosan 14,6 millió 17 év alatti felhasználója van. Miközben a gyerekek ujjai a billentyűzeten vagy az okostelefon gombjain repkednek, a szülők, a rendőrség és a kormányok kétségbeesett erőfeszítésekkel próbálják elkapni a tetteseket. Az egyik legfőbb gond az, hogy nincsenek statisztikák, amelyek a munkához alapul szolgálnának, így nagyon nehéz megállapítani, miként lehetne a leghatékonyabban felszámolni a problémát. A londoni Kingston Egyetem kriminológiaprofesszora s egyben az Európai Bizottság első, az internetes megrontással foglalkozó kutatásának egyik vezetője, Julia Davidson szerint ennek oka részben az, hogy ez idáig kevés ilyen „ragadozót” ítéltek el.

– Az Egyesült Királyságban e pillanatban is csak talán ha 70 férfi van ilyen bűntényért őrizetben, s közülük 50-en vállalták, hogy válaszolnak kérdéseinkre a kutatáshoz – mondja. – Ugyanakkor a chatszobákban magukat gyerekeknek kiadó nyomozók elmondása szerint hetenként több százszor keresik meg őket felnőtt férfiak, és valójában sejtelmünk sincs arról, milyen léptékű problémáról van szó.

Yvonne van Hertumot nem érdeklik a számok. A rotterdami gyermekjogi aktivistát hetenként hívják fel szülők – köztük Katrina szülei is –, akiknek tanácsra van szükségük, miután rájöttek, hogy gyermekük internetes ragadozók célpontjává vált.

– Az internet állandó karácsonyt jelent az európai pedofilok számára – mondja.

De hogyan ellenőrizhető egy olyan világ, amelyben – az EU egy tavalyi felmérése szerint – a megkérdezett 9–16 évesek 49 százaléka a hálószobájában használja az internetet, hogy a szülei ne lássák, mit is csinál? Ahol 59 százalékuknak van már saját profilja a közösségi oldalakon, s ezeknek több mint a negyedét bárki szabadon megtekintheti? Ahol csaknem az egyharmaduk ismeri be, hogy kommunikált már olyasvalakivel, akit még sosem látott, és 9 százalékuk a való életben is találkozott az illetővel?

A rendőrségnek ennek ellenére is vannak eredményei a gyermekekkel szembeni egyes internetes bűncselekmények – így a pornográf képek készítése és terjesztése – terén. Az Interpol adatbázisa – amelyet a témára szakosodott nyomozók a világ 25 országából közvetlenül is elérhetnek – már több mint 2100 gyermek megmentésében segített világszerte. Az Europol és a brit Központ a gyermekek kizsákmányolása ellen és internetes védelméért (CEOP) pedig 2011 márciusában számolta fel az eddig ismert legnagyobb internetes pedofilhálózatot, amelynek több ezer tagja titkos online rendszereken keresztül osztotta meg egymással a megrontott gyermekeket ábrázoló képeit.

Az internetes ragadozók problémájával azonban jelenleg minden európai ország önerőből próbál megbirkózni. Csak néhány államban – például az Egyesült Királyságban, Norvégiában és Svédországban – vannak olyan törvények, amelyek kifejezetten az online gazemberek elleni harcot szolgálják.

A nemzeti rendőrségeknek általában van néhány olyan szakemberük, aki folyamatosan figyeli a világhálót és a chatszobákat, de a készülőben lévő bűncselekményt nagyon nehéz észrevenni. A nyomozóknak azt kell tudniuk megállapítani, hordozhat-e rejtett fenyegetést egy elsőre ártalmatlannak tűnő megjegyzés. A legtöbb országban ezért csak a visszaélés megtörténte után kerülnek bíróság elé az internetes ragadozók. És az ítéletek is ezért olyan változatosak, a kiskorú megrontásának vétségétől a nemi erőszakig. A kiszabott büntetések is sokfélék: van, aki megússza pénzbírsággal, másokat – mint egy 63 éves finn elkövetőt – 10 hónap börtönre ítélnek, a többszörös gyermekmegrontó „Alekszej bácsi” pedig 5 évet kapott 2008-ban, de jó magaviselete miatt hamarosan szabadulhat.

Rendkívül gyakori, hogy a nyomozást a személyzet hiánya és a bürokrácia hátráltatja. Erre példa a 13 éves délnyugat-franciaországi kisfiú, Corentin Laborie esete: 2008-ban egy magát tinédzser lánynak kiadó bűnöző rávette, hogy a webkamerája előtt levetkőzzön és önkielégítést végezzen. Amikor a fiú anyja, Gaëlle rájött, hogy mi történt, azonnal a helyi rendőrségre ment. A nyomozók azonban hamarosan megállapították, hogy a férfi egy másik körzetben lakik, ezért az aktát a csendőrséghez továbbították, ahol aztán három évig érintetlenül hevert. Nem tartóztattak le senkit, és Gaëlle mérhetetlen dühbe gurult, amikor az ügyész közölte vele: túl sok üggyel kell foglalkoznia, nem összpontosíthat az ő fiáéra.

Az Európai Parlament 2009-ben megpróbált az egész kontinensre kiterjedő törvényt kidolgozni, ám részben azért nem sikerült, mert a törvénytervezetben szereplő „beleegyezési korhatár” állandó vitákat okozott a tagországok között, mivel mértéke változó: Spanyolországban például csak 13 év, Írországban viszont 17 év.

Az EP most másodszor is nekifut az ügynek. A javasolt irányelv a 47 tagországgal működő emberi jogi szervezet, az Európa Tanács által tavaly ratifikált szerződésen alapul, amely a gyermekek bántalmazásának minden változatára kiterjed, a szexturizmustól egészen a „leszólításig” (ez a fogalom az interneten kívüli hasonló tevékenységekre is kiterjed). A szexuális beleegyezési korhatárt azon életkorként határozza meg, amely alatt az adott ország törvényei szerint tilos szexuális tevékenységet folytatni egy gyermekkel, és maximum ötéves szabadságvesztést tesz kiszabhatóvá az ilyen bűncselekményt elkövető felnőttekre. Azt is előírja, hogy az olyan felnőttek, akik információs vagy kommunikációs technikák segítségével próbálnak kiskorúakkal találkozni, hogy molesztálják őket, akár egyéves szabadságvesztéssel is sújthatók. Sőt kötelezi a tagállamokat, hogy tiltsák le a hozzáférést a gyermekpornográfiát tartalmazó internetes oldalakhoz.

Roberta Angelilli gyermekjogi aktivista, az Európai Parlament egyik olasz képviselője beismeri, hogy vannak még megoldásra váró problémák, főként az internetes oldalak blokkolásával. Ám kitart azon véleménye mellett, hogy a véleménykülönbségek nem akadályozhatják meg a törvény elfogadását, mivel a bántalmazás egy életre nyomot hagy a gyerekekben, ráadásul immár jelentős mértékben határokon átívelővé vált.

Theo Notennek már nehéz lenne újat mutatni. A gyermekek védelmével foglalkozó nemzetközi nonprofit szervezet, az ECPAT igazgatósági tagjaként látta, miként válnak a véletlen folytán áldozattá a Katrinához hasonló vidám, bizalommal teli, internetes barátságokra vágyó gyerekek. Látott sebezhető gyermekeket is, akiket otthon bántalmaztak, és akik túlságosan szégyellik magukat ahhoz, hogy a hatóságok előtt beszéljenek arról, amit tettek.

– Nincs egyetlen megoldás, nem elég egy törvény ahhoz, hogy ez megszűnjön – magyarázza Noten. – Többféle szempontból kell tanulmányoznunk a problémát. Meg kell vizsgálnunk a megelőzés lehetőségeit is.

Az első lépés annak megállapítása, hogyan gondolkoznak a ragadozók. Manipulatívak és nagyon aprólékosak, bármik tudnak lenni, amire az áldozatnak szüksége van – barát és bizalmas, együtt érző hallgatóság vagy – mint nemrég Nagy-Britanniában – jóságos szülő. Ez utóbbi esetben egy 36 éves, nős és családos férfi erőszakolt meg egy 13 éves lányt, miután hamar rájött, hogy a lánykának apafigurára van szüksége. Az internetes udvarlást követően fél év alatt hatszor találkoztak: a férfi ajándékokkal halmozta el a lányt, egy helyi motelbe vitte, hogy ott molesztálja, és elérte, hogy a gyermek azt higgye, ez a szerelem.

– A lánynak nehéz gyermekkora volt – mondja Julia Davidson brit kriminológus, az internetes csábítással foglalkozó európai kutatás egyik vezetője. – A férfi pontosan tudta, mit csinál. Az internetes ragadozók igyekeznek megérteni áldozataik belső késztetéseit, hogy azok segítségével jussanak szexuális kielégüléshez.

A férfi jelenleg a börtönbüntetését tölti.

Davidson szerint a kutatás eddigi eredményei azt mutatják, hogy az internetes ragadozók IQ-ja magasabb az átlagosnál – 110 vagy afölötti –, keveset jártak iskolába, és remekül bánnak a számítógéppel. Sokuk alkalmanként 200-300 profilt néz át a közösségi oldalakon, hogy ki tudja elégíteni a szükségleteit. Célpontjaik legtöbbje elutasítja őket, áldozataik zöme a tízes évei elején járó lány, akinek gyakran rendezetlen a családi háttere.

– Az a kérdés, hogyan vegyük célba a tudatosságot fokozó programokkal a gyermekek e kicsiny, de sebezhető csoportját – mondja Davidson.

A megoldást részben a hatékonyabb felvilágosítás jelenti, gondosan kidolgozott oktatási programokkal és közpénzekből finanszírozott kampányokkal. Ez azonban önmagában nem elég, ezért az internetes oldalaknak is – ahol a sebezhető gyerekek a legnagyobb veszélyben vannak – cselekedniük kell, méghozzá felelősségteljesen és megelőző jelleggel. Jelenleg ugyanis inkább csak utólag, a panaszokra reagálva cselekednek, és egyes szakértők szerint korántsem tesznek meg mindent chatszobáik forgalmának ellenőrzéséért.

– Strucc-szindrómában szenvednek, homokba dugják a fejüket – állítja Rebecca Newton internetes gyermekbiztonsági szakértő, aki egy ideig a Habbo biztonsági felelőse is volt. – A neten sokféle szociopata viselkedést láttam a felnőttek és a gyerekek részéről egyaránt, ám a tulajdonosok nemigen akarják elhinni, hogy ez az ő oldalaikon történik. Egyszerűen nincs elegendő képzett szakember ahhoz, hogy garantálni lehessen a több millió felhasználóval működő oldalak biztonságát – hangsúlyozza Newton.

– Olyan ez, mintha egy helyi polgárőrségnek kellene őrködnie egy-két ország felett – teszi hozzá.

– Az emberi figyelemnek is vannak korlátai, ez tény. Akár éjjel-nappal is kutathatunk bizonyos jellegzetességek és szavak után – folytatja Newton –, csakhogy az internetes szexuális bűnözők okosak.

– Tudják, hogyan kell elkerülni a figyelemfelkeltő viselkedést – magyarázza. – Ez azt jelenti, hogy a vállalkozásoknak olyan szoftvert kellene használniuk, amely hatékonyabban szűri át a chatnaplókat. Végtére is az volna a cél, hogy minél biztonságosabbá tegyük az internetet.
 

Mit tehet és tegyen a szülő?
1. Telepítse a biztonsagosbongeszes.hu weboldalról letölthető ingyenes Dolphin Knight programot, amellyel felügyelheti gyermeke internetes tevékenységét.

2. Kattintson a saferinternet.hu vagy az esafetykit.net weboldalra, ahol akár közösen is megtanulhatják a biztonságos netezés szabályait.

3. Beszéljen a gyerekkel! Minden szakértő szerint ez a legfontosabb. Kérje meg, hogy szóljon önnek, ha valamit fenyegetőnek vagy kínosnak érez az interneten. Tisztázza: mindig a szüleitől kérjen engedélyt, mielőtt személyes adatokat közzétenne.

• Értesse meg a gyerekkel: az emberek online hazudhatnak.

• Kérje meg a gyereket: tanítsa meg önt ismeretlen programok használatára.

• Mindenkor tartsa nyitva a kommunikációs csatornákat. Ha a gyerek tudatában van a veszélyes jeleknek és képes azokat azonosítani, akkor a legjobb védekezés birtokában van.

De bármekkora erőfeszítéseket tesznek is a hatóságok és az internetes vállalkozások, végső soron a szülőknek és a gyerekeknek kell nagyobb felelősséget vállalniuk.

– Szülőkként mi vagyunk a frontvonalon – mondja Noten, az ECPAT munkatársa. – Időt kell szakítanunk rá, hogy elbeszélgessünk gyermekeinkkel ezekről a dolgokról. Nem csak a való életben a park bokrai között bujkáló csúnya bácsiról van szó, hanem az internet valós veszélyeiről is, amelyekre a gyermekek valószínűleg nem is számítanak. Meg kell tanítanunk a gyermekeinket nemet mondani.

Katrina szülei a saját kárukon tanulták meg ezt. Több mint egy év telt el az ominózus sms óta, de a család még mindig nem heverte ki a megrázkódtatást. Marianne felháborodottan hallgatta végig, amikor Andreas a bíróság előtt azt vallotta, hogy ő csupán párt keresett, és idősebbnek hitte Katrinát. Az anya szerint keményebb büntetést érdemelt volna a hat hónap próbaidőre felfüggesztett két év szabadságvesztésnél, hiszen visszaélt egy gyermekkel és megszegte az ország vonatkozó törvényét.
 

A ma 12 éves Katrina tanácsadásra jár, még mindig rajong a megrontójáért, és dühös a szüleire, amiért a kapcsolat megszakítására kényszerítették és mert a rendőrséghez fordultak. Olyan a helyzet, mintha egyszerre két személy lenne: az egyik énje azt súgja, hogy soha ne mondjon le az Andreas iránti szerelméről, miközben a másik tisztában van vele, hogy amit a férfi tett, az helytelen volt. A lány rosszul alszik, és gyakran gyötrik rémálmok.

Eközben a szüleinek is meg kell birkózniuk bűntudatukkal és kudarcérzetükkel. Korábban teljesen normális család voltak: a két szülő teljes munkaidőben dolgozott, az apa szabadidejében sokat bütykölgetett a garázsban, volt négy gyermekük és három örökmozgó kutyájuk. Esténként általában együtt vacsoráztak, és valahogy rendben mentek a dolgok.

Most azonban állandó bizonytalanságban élnek, és félnek az ismeretlentől. Aggódnak, ha bármelyik gyermekük elmegy otthonról, és bizalmatlanok az internettel szemben. Tudják, hogy meg kell találniuk az egyensúlyt a felelős szülői viselkedés és a túlzott féltés között, de ez nem könnyű. Katrinától mindenesetre elvették a számítógépét.

– Rendbe fogunk jönni – mondja Marianne –, de ha másoknak átadhatok egy tapasztalatot, az a következő: hiába hiszed azt, hogy „ez a mi családunkban nem fordulhat elő”, egyszer csak ott találod magatokat a bajban, és kétségbeesetten próbáljátok újra felépíteni az életeteket.

A következő hónapban a Reader’s Digest azt vizsgálja meg, mit tehetnének – de nem tesznek – az internetes vállalkozások és a tinédzsereknek szánt közösségi oldalak azért, hogy ne válhasson több gyermek az internetes csábítás és a még súlyosabb bűncselekmények áldozatává.

Vote it up
231
Tetszett?Szavazzon rá!