Newton árnyéka

Mit rejthet egy név? Számomra például egy életen át tartó különös kapcsolatot egy híres tudóssal

Kapcsolódó cikkek

 

Grantham is a market town in the English county of Lincolnshire. Its most famous son is Sir Isaac Newton, one of the foremost scientists in world history. A statue of the great man stands proud and erect in the town centre, with the name “Newton” chiselled boldly below. That name has haunted me from birth, seems to have governed my life, and will be with me until I die.

All I relate now is true.

There are many streets in Grantham, but I was born on Newton Street. Every school day until I was 12, I passed Newton’s statue on my way to and from school. From the moment I set eyes on that marble figure I experienced the strangest reaction. A chill would come over me and the hair on the back of my neck would stand up. I’d feel compelled to stare into the eyes of the statue, and I’d feel the name Newton burning into my brain. It honestly felt as if Newton was drawing me into the statue’s stone.

As a small boy, I became frightened by this almost daily experience and confided in my parents. They suggested that I take a different route to school and avoid the statue altogether. This was sensible advice, but nonetheless I found it difficult to follow. My fascination with the statue occupied my thoughts even when I was nowhere near it.

As my 12th birthday approached, I was informed that I had passed the grammar school entry exams. I was sent off to The King’s School, which Isaac Newton attended, and on my first day there was duly assigned to one of six sporting houses. Mine, of course, was Newton House.

Grantham kisváros az angliai Lincolnshire grófságban. Leghíresebb szülötte Sir Isaac Newton, a világtörténelem egyik legkiválóbb tudósa. A nagy ember szobra büszkén, szálfaegyenesen áll a város központjában, és talapzatába csak egyetlen szót véstek: „Newton” Ez a név születésemtől fogva elkísért, úgy tűnik, egész életemet meghatározta, és halálomig velem lesz.

Mindaz, amit most elmondok, színigaz.

Granthamben jó néhány utca van, de a ház, ahol születtem, a Newton utcában áll. Iskolába menet és onnan hazafelé tartva 12 éves koromig mindennap elhaladtam Newton szobra mellett. Amint megpillantottam a márványalakot, egészen különös érzés vett rajtam erőt. Borzongás futott át rajtam, és libabőrös lettem. Szinte akaratom ellenére kénytelen voltam a hideg szemekbe nézni, úgy tűnt, mintha a Newton nevet beleégették volna az agyamba. Őszintén szólva úgy éreztem, mintha Newton be akart volna szippantani önnön kőszobrába.

Kisfiúként nagyon féltem ettől a szinte mindennapos élménytől, és erről a szüleimnek is beszámoltam. Azt javasolták, menjek más úton az iskolába, és kerüljem el a szobrot. Bármennyire ésszerű tanács volt, mégis nehezemre esett megfogadni. A szobor ugyanis még akkor is lekötötte a gondolataimat, amikor távol voltam tőle.

Nem sokkal a 12. születésnapom előtt kaptam meg az értesítést, hogy sikerült a felvételi vizsgám. A The King’s School középiskola diákja lettem, ahová Isaac Newton is járt, és rögtön az első napomon beosztottak az iskola hat sportrészlegének egyikébe – természetesen a Newton-házba!

 

Ki tudhatja, milyen más egyetemes titkokat
fedezett fel élete során Newton?

 

About a year later, as part of a school project, about 60 of us in my year were divided into small groups and sent to local government and council offices for the day, to see how the system worked. It was pot luck where anyone was sent. Four of us were dispatched to the town museum, where we were each given a section to clean and rearrange for display. Mine was the section devoted to, sure enough, “The Life and Works of Isaac Newton”.

At 14, I was unexpectedly made a last-minute replacement in the school’s First XI during a cricket match. A team member had suddenly become ill and I was the nearest boy who had his kit handy. I went in to bat, smiled at the 17- and 18-year-olds who surrounded me, and slashed away every ball. My eye was in and luck was with me. Together with my partner, we established a new school record for a last-wicket stand. My proud partner, Titch, so called because of his size, had the last name Newton.

At the age of 18, I was called up for national service in the RAF. After basic and trade training, I was given my permanent posting. There were hundreds of RAF stations in Britain and around the world, and I could have been sent to any one of them. I was sent to RAF Newton.

After national service, I joined the Nottingham City Police Force. It was up to the police administration to find suitable lodgings for its young single officers. Nottingham is a big city with a vast network of streets. But I was sent to an address on Newton Street.

In January 1958, I went to the Palais de Dance in Nottingham, a place of sumptuous decor and, at that time, the most popular of the city’s dance halls. Among the many women there, one beauty especially enchanted me and, at the earliest opportunity, I asked her to dance.

To my delight, she accepted and we exchanged first names. Later, after a few dances, we paused for coffee and, to pass the time, I told Jean the story of how Newton had been a constant companion all my life. Jean looked increasingly amused – I was delighted that she found me so entertaining.

“You won’t believe this,” she said when I’d finished, “but my full name is Jean Newton.”

She gazed at me with delight as I felt the hair on my neck prickle again. It seems incredible, but a voice from somewhere, very clear, was telling me I was looking at my future wife.

A few weeks later, upon meeting Jean’s mother, I was reliably informed that Jean’s great-grandfather had been born and raised in the tiny village of Woolsthorpe, just outside Grantham. So had Isaac Newton. In fact, his manor house is still there. I later contacted the verger at the church closest to Woolsthorpe, who made inquiries through the parish records on my behalf. Jean’s family, as it transpired, was almost certainly of Sir Isaac Newton’s line.

Jean and I have been married for 49 years now, but I still wonder about the strange force, generated by Sir Isaac’s image, that took control of my life from an early age. Could the scientist have selected me to marry one of his descendants? After all, Sir Isaac Newton was one of the greatest minds that ever lived, capable of understanding the forces that govern the universe and also able to prove them scientifically. Who can imagine what other universal secrets he unearthed in his lifetime? Was my life just a string of incredible coincidences?

We’ll never know...

Vagy egy évvel később, az egyik iskolai projektben az évfolyamom mintegy hatvan diákjával együtt kis csoportokra osztottak minket, hogy töltsünk el egy napot a helyi önkormányzat különböző irodáiban és intézményeiben, és ismerjük meg a rendszer működését. A véletlenen múlt, kit hová küldtek – engem és három társamat például a városi múzeumba, ahol mindegyikünket megbízták egy-egy részleg kitakarításával és átrendezésével, új kiállításra alkalmassá tételével. Ugyan mi más lett volna az én részlegem neve, mint „Sir Isaac Newton élete és munkássága”.

Tizennégy éves koromban teljesen váratlanul behívtak cserejátékosnak az iskolai krikettcsapat mérkőzésére. Az egyik játékosunk megbetegedett, és én meg a felszerelésem voltunk éppen kéznél. Beálltam ütőjátékosnak, rámosolyogtam a körülöttem állókra – és minden labdát eltaláltam. Ráéreztem a játékra, és a szerencse is mellém szegődött. Ütőjátékostársammal új iskolai rekordot értünk el labdaelhárításban. Apró termetéből fakadóan Tökmag becenevű, büszke társam a Newton vezetéknevet viselte.

Tizennyolc éves koromban behívtak, és katonai szolgálatomat a Királyi Légierőnél (RAF) töltöttem. Az alap- és a szakkiképzés után derült csak ki, hol lesz a végleges állomáshelyem. A RAF-nak több száz támaszpontja van Nagy-Britanniában és a világ különböző pontjain, és én bármelyikre kerülhettem volna – de a RAF Newtonra osztottak be.

A katonaság után a nottinghami rendőrségnél vállaltam munkát, és ott az is a szervezet feladatai közé tartozott, hogy szállást keressen az egyedül élő fiatal rendőröknek. Nottingham nagy város, rengeteg utcával – de nekem a Newton utcában találtak lakást.

1958 januárjában felkerestem a nottinghami Palais de Dance-et, ezt a fényűzően díszített szórakozóhelyet, amely akkoriban a város legdivatosabb tánctermének számított. Sok szép lány várt ott táncpartnerre. Az egyikük különösen megtetszett, s az első adandó alkalommal felkértem táncolni.

Legnagyobb örömömre szívesen fogadta kérésemet, és gyorsan be is mutatkoztunk egymásnak, legalábbis a keresztnevünkön. Néhány tánc után tartottunk egy kis kávészünetet, és jobb ötletem nem lévén a társalgáshoz, azzal szórakoztattam Jeant, hogyan kísérte végig Newton az életemet. Egyre jobban elkerekedett a szeme, és én boldogan nyugtáztam, milyen szórakoztatónak tart.

– Szerintem nem fogod elhinni – szólalt meg végül –, de a teljes nevem Jean Newton.

Ragyogó szemmel nézett rám, és éreztem, hogy libabőrös lettem. Hihetetlennek tűnik, de tisztán hallottam egy távoli hangot, amely közölte velem, hogy a leendő feleségem áll előttem.

Néhány héttel később, amikor megismerkedtem Jean édesanyjával, ő elmesélte, hogy a kedvesem dédapja Granthamtől nem messze, egy Woolthorpe nevű faluban született és nőtt fel – akárcsak Isaac Newton. A nagy tudós családjának udvarháza ma is ott áll. Később megkerestem a Woolthorpe-hoz legközelebbi egyházközség sekrestyését, aki megbízásomból némi kutatást is végzett a templomi anyakönyvekben. Az derült ki, hogy Jean családja szinte bizonyosan rokonságban állt Sir Isaac Newtonnal.

Negyvenkilenc éve vagyunk házasok Jeannel, de még mindig gyakran gondolok arra a különös, Sir Isaac képmása keltette erőre, amely egészen kiskoromtól kezdve hatással volt az életemre. Lehetséges, hogy a tudós szemelt ki engem egyik leszármazottjának férjéül? Végtére is Sir Isaac Newton a valaha élt legnagyszerűbb elmék egyike volt, aki megértette a mindenséget irányító erőket, és tudományosan is képes volt bizonyítani azok létét. Ki tudhatja, milyen más egyetemes titkokat fedezett fel élete során? Vajon az életem csupán hihetetlen véletlenek sorozata volna?

Soha nem fog kiderülni...

Vote it up
142
Tetszett?Szavazzon rá!