Nincs mese, jobb beszélgetni

Ön is azért olvas mesét gyermekének, mert azt hiszi, így fejleszti legjobban a nyelvi készségeit? Van jobb módszer

Sok szülő azért olvas mesét gyermekének, hogy a kicsi hamarabb tanuljon meg beszélni. Ám a Kaliforniai Egyetem kutatója, Frederick Zimmerman vezetésével végzett kutatás kimutatta, hogy a nyelvi fejlődés szempontjából a beszélgetés sokkal hatékonyabb, mint a meseolvasás.

A szakemberek 275 olyan családot vizsgáltak, amelyben négyéves vagy kisebb gyereket nevelnek. Mérték, mennyit beszélnek hozzájuk a felnőttek, más gyerekek, és mennyi szöveget hallanak a televízióból.

Ezután tesztelték a gyerekek nyelvi eredményeit, vagyis azt, hogy milyen jól tudtak beszélgetni vagy magukban beszélni.

A beszélgetésnek „kitett” gyerekek eredményei hatszor jobbak voltak, mint azokéi, akiknek meséltek: nagyobb szókincsük volt, és kevesebb hibáztak. A sokat tévéző gyerekek nem mutattak javulást nyelvi készségeikben, de a közhiedelemmel ellentétben negatív hatásokat sem észleltek náluk.

A kutatók azt javasolják, a szülő javítsa ki a hibákat, vezessen be új szavakat. – Nem elég a gyerekhez beszélni – mondja Zimmerman. – Adjon neki esélyt, hogy elmondja, mi jár a fejében, még akkor is, ha csak gügyög.

Vote it up
154
Tetszett?Szavazzon rá!