Remek orvosi hírek

Tíz izgalmas fejlemény a korai diagnózis és kezelés terén – a ráktól a szívinfarktuson és a migrénen át az ízületi gyulladásig

Új vizsgálatok, amelyekkel korán felismerhető a tüdőrák
A rák legyőzésének leghatékonyabb módszere a korai diagnózis. Ezen a téren jó hírekről lehet beszámolni. Két új vizsgálattal is korai stádiumában felismerhetővé vált a tüdőrák, így hatásosabb a kezelés, ezáltal pedig nagyobb esélyt kapnak a betegek a gyógyulásra.

Az első módszerrel, amelyet Vadim Backman, az amerikai Northwestern Egyetem Orvosbiológiai Mérnöki Tanszékének vezetője dolgozott ki, a száj nyálkahártyájának sejtjeit vizsgálják speciális mikroszkópon keresztül. A készülék kimutat bizonyos sejtváltozásokat, jelezve, hogy a tüdőrák kifejlődött-e már.

A második egy egyszerű szondázás. A kilélegzett levegő több ezer különböző illékony szerves vegyületet tartalmaz. A tüdőrákos betegek által kilélegzett levegőben négy speciális vegyületet mutattak ki.

Ezek mérésére a cambridge-i Owlstone Medical vállalat mikrocsipes, szenzoros technológiát fejlesztett ki, az eljárás már rendelkezésre áll. Billy Boyle, az Owlstone Medical társalapítója és elnöke úgy véli, a készülék kisebb és olcsóbb változatát akár a rendelőkben is használhatják majd az orvosok.

– Reméljük, hogy a betegek lélegzetének elemzésével kezdeti stádiumban megállapítható a tüdőrák, amikor még többféle kezelésre van lehetőség és a legnagyobb a gyógyulás esélye – fogalmaz dr. Erin M. Schumer szívsebész, akinek a módszerrel kapcsolatos kutatása 2016 elején jelent meg az amerikai Annals of Thoracic Surgery című folyóiratban.

A szagvizsgálat kimutathatja a prosztatarákot
Az úgynevezett szagvizsgálat a prosztatarák közvetlen és pontos diagnosztikus eszközének ígérkezik. Több ezer ember életét mentheti majd meg, egyben több ezer férfit kímélhet meg a beavatkozással járó kivizsgálások kellemetlenségeitől.

Jelenleg a klinikai kipróbálása zajlik, és várhatóan 2017 végétől lesz hozzáférhető. – Ha a kísérlet sikeres lesz, forradalmasítani fogja a diagnosztikát – mondja dr. Raj Persad, a bristoli Southmead Kórház urológus főorvosa. – A részletes szövettani vizsgálat mellett is fennáll annak a kockázata, hogy egyes esetekben nem sikerül kimutatni a prosztatarákot.

A rákkutatókat tömörítő nemzetközi szervezet, a World Cancer Research Fund International adatai szerint 2012-ben világszerte több mint 1,1 millió prosztatarákos esetet jelentettek.

Mekkora a veszélye a szívinfarktusnak?
Képzelje el, amikor egy nap már a vérvizsgálat előre jelzi, hogy a következő öt éven belül kap-e infarktust, és ezzel lehetőséget biztosít arra, hogy a háziorvossal együtt mindent megtegyen ennek megelőzéséért.

Nos, az Imperial College London Nemzeti Kardiológiai és Pulmonológiai Intézete által kifejlesztett egyszerű teszt pontosan ezt ígéri.

A klinikai kipróbálások sikere esetén az új vizsgálat a szervezetben már meglévő védő ellenanyagokra fog támaszkodni, nem pedig a kort, a nemet, a koleszterinszintet és a vérnyomást, valamint a kórelőzményt mérlegelve becsüli meg a szívbetegségek kockázatát. Ezek az immunrendszer által termelt, specifikus IgG-nek nevezett ellenanyagok látszólag még magas koleszterinszint és vérnyomás mellett is képesek megvédeni a szervezetet a szívinfarktustól.

A kísérletben részt vevők közül azoknak, akiknél a legmagasabb ilyen specifikus IgG-értéket mérték, 58 százalékkal kisebb volt az esélye arra, hogy szívkoszorúér-megbetegedésük alakuljon ki vagy szívinfarktusuk legyen. Ezeknek az embereknek 38 százalékkal kisebb esélyük volt arra is, hogy az ötéves kísérleti időszak alatt szélütést szenvedjenek.

Áttörést jelentő kezelés emlőrákosoknak
Egy vadonatúj klinikai kísérlet eredményeit az emlőrákkal foglalkozó szakemberek bámulatosnak, a vizsgálatot mérföldkőnek és sorsfordítónak nevezték.

Az egyesült királyságbeli rákkutató intézet, a Cancer Research UK két rákgyógyszer kombinációjával kezelt olyan nőket, akiket az emlőrák agresszív fajtája támadott meg. Az egyik készítmény a trastuzumab, a másik a lapatinib hatóanyagot tartalmazta. Tizenegy nappal a kombinált gyógyszeres kezelés megkezdése után a nők 17 százalékánál jelentősen csökkent a daganat mérete. Ugyanennek a csoportnak 11 százalékánál teljesen eltűnt a tumor.

A kutatók a kísérlet során arra keresték a választ, hogy a kombinált gyógyszeres kezelés miként hat a daganatra a diagnózis és a műtét közötti időszakban. A váratlan eredmények nagyon markánsak voltak. Mivel mindkét készítmény jelenleg már forgalomban levő rákgyógyszer, a kombinált kezelés rövid időn belül elérhető lesz, ami nagyszerű hír az emlőrákos betegek egy részének.

Beavatkozásmentes segítség a részleges látássérülteknek
A zöld hályog (glaukóma), illetve a látóideg-károsodás miatti látásromlást egészen idáig általában visszafordíthatatlannak tartották. Ám egy német klinikai vizsgálat 2016 júniusában közölt eredményei szerint részleges látássérülteknél a beavatkozásmentes, szemüregen keresztüli váltakozó áramú stimulálással 10 nap után jelentős látásjavulás érhető el.

A kezelés során az agy látásfeldolgozó területét ingerlik árammal. – A kezelés biztonságos és hatásos módszer arra, hogy a látóideg károsodása után részben vissza lehessen állítani a látást – magyarázta a kutatásokat vezető dr. Bernhard A. Sabel, a magdeburgi Otto-von-Guericke Egyetem Orvosi Pszichológiai Intézetének igazgatója.

Van egy másik jó hírünk is azok számára, akiknek gyenge a látásuk: a szemüvegre szerelt különleges kisméretű kamera jelentősen javítja az olvasási képességet. Az amerikai tudományos egészségügyi központ, a UC Davis Health System kutatói szerint a készülék felismeri a szöveget, és felolvassa azt a fülhallgatót hordó felhasználónak. A készüléket arc-, pénz- és élelmiszer-felismerésre is be lehet programozni.

Vérvizsgálatok, amelyekkel kimutatható az Alzheimer-kór
Csakúgy, mint a ráknál, az Alzheimer-kór esetében is komoly segítség lehet a betegek számára a korai felismerés. Két újfajta vérvizsgálatból rendkívül pontosan meghatározható, hogy az enyhe szellemi hanyatlástól szenvedő beteg az Alzheimer korai szakaszában van-e, vagy más oka van az elbutulásnak. Világszerte több mint 47 millió ember szenved demenciában, és többségüknél az Alzheimer-kór áll ennek hátterében.

A vérvizsgálatokat az amerikai Rowan, a bochumi Ruhr, valamint a Göttingeni Egyetemen fejlesztették ki a kutatók. Az új diagnosztikai módszerek fontos áttörést jelentenek, mivel számos lehetőséget kínálnak az alzheimeres betegeknek. Esetenként lehetővé teszik, hogy a szakemberek életmódbeli változtatással, gyógyszerrel és célzott orvosi kezeléssel lassítsák a betegség súlyosbodását.

A német vizsgálat már túljutott a klinikai kipróbáláson, és most újabb kísérletek előtt áll.

Döbbenetes javulás jóval a szélütés után
Ismét jár egy 71 éves, kerekesszékbe kényszerült szélütéses beteg. Az amerikai Stanford Egyetem Orvostudományi Karának tudósai nemrég arról számoltak be, hogy tizennyolc szélütéses beteg közül, akik alávetették magukat a kísérleti kezelésnek, amelynek során őssejteket fecskendeztek az agyuk sérült részére, hét esetében elképesztő eredmények születtek.

Gary Steinberg, a tanulmány vezető szerzője, egyben a Stanford Egyetem Idegsebészeti Tanszékének vezetője egy interjúban úgy fogalmazott, hogy bár óvna egy ilyen kis esetszámú vizsgálat eredményeinek túlértékelésétől, a csoportja „megdöbbent”, hogy a kezelést követően a tizennyolc betegből hétnek a képességei jelentősen javultak.

– A javulás nem minimális volt. Azaz nem úgy kell elképzelni, hogy valaki hirtelen meg tudta mozdítani az egyik ujját. A gyógyulás ennél sokkal átfogóbb volt – mondta a műtétek többségét személyesen végző Steinberg.

A kezelés meglepő módon olyan betegeknél volt hatásos, akik legalább hat hónapja és legfeljebb három éve szenvedtek szélütést. A terápia lényegében gyermeki aggyá alakítja vissza a felnőtt agyat, hogy az újra felépíthesse magát. Máig ezt elképzelhetetlennek tartották.

A tudósok úgy vélik, hogy a kezelés szintén sikeres lehet traumás agysérülések, valamint olyan idegrendszer-fejlődési betegségek esetén is, mint az Alzheimer-, a Parkinson- és a Lou Gehrig-kór.

– Kétségkívül bizakodásra ad okot, hogy ezek a betegek ilyen jól reagáltak a kezelésre – mondta Nicholas Boulis, az amerikai Emory Egyetem idegsebésze és kutatója.

Oltóanyag várható egyes kórházi baktériumok ellen
Semmiképpen sem vicces, hogy manapság amiatt aggódunk, a kórházban esetleg betegebbek leszünk, mint amikor oda bekerültünk. A kórokozók továbbra is remekül érzik ott magukat; közülük a Clostridium difficile baktérium az egyik legelterjedtebb, és különösen az idősekre veszélyes. De erre hamarosan megoldást kínálhat egy oltóanyag.

A potsdami Max Planck Kolloid- és Határfelület-kutatási Intézet, valamint a berlini Freie Egyetem tudósai olyan anyagot dolgoztak ki, amely védőoltásként immunreakciót vált ki a vastagbelet megfertőző Clostridium difficile baktérium ellen.

A lehetséges oltóanyag felkészíti az immunrendszert, hogy egyrészt felismerje magát a kórokozót, másrészt ellenanyagot termeljen az elpusztítására. A felfedezés később elősegítheti, hogy olcsó és hatásos oltóanyagokat és gyógyszereket fejlesszenek ki e baktérium ellen. Egyéb gyógyszeripari cégek, köztük a Pfizer és a Sanofi Pasteur, szintén egy oltóanyagon dolgoznak.

Elektromos ingerekkel a reumás fájdalom ellen
Az agytörzsből a hasüregbe futó bolygóidegbe vezetett elektromos áram hatását vizsgáló klinikai kísérletek kimutatták, hogy a bolygóideg stimulálásával jelentősen csökkenthető a reumás ízületi gyulladásban szenvedő betegek fájdalma és duzzanata.

A krónikus gyulladást okozó betegség Európa-szerte közel hárommillió embert érint. Holland és amerikai kutatók 2016 júliusában jelentették be a kutatási eredményeket.

– Az eredmények megerősítik, hogy jó úton járunk a bioelektromos gyógymódok fejlesztésével. Ezeket arra terveztük, hogy javítsák a krónikus gyulladástól szenvedők életét, valamint újabb és várhatóan biztonságosabb kezelési módokat kínáljanak az egészségügyben dolgozók számára. Ezzel összességében sok pénz takarítható meg az egészségügyi rendszernek – mondja Anthony Arnold, az amerikai biotechnológiai cég, a SetPoint Medical vezérigazgatója.

Bár a kutatás a reumatoid artritiszre összpontosított, az eredmények olyan betegek sorsát is befolyásolhatják, akik egyéb gyulladásos betegségektől szenvednek, mint a Crohn-, a Parkinson- vagy az Alzheimer-kór.

Fény jelenti a reménysugarat a migréntől szenvedőknek
Zöld jelzést kapott a zöld fény, miután a Harvard Egyetem kutatói felismerték, hogy az alacsony intenzitású zöld fény csökkenti a migréntől szenvedők fájdalmát.

Egy ideje közismert, hogy a fény kiválthatja vagy erősítheti a migrénesek fájdalmát: a fehér, a kék, a piros és a sárga mind fokozza azt. De miután kiderült, hogy a zöld csökkenti a fájdalmat, a kutatócsoport most azt reméli, hogy a zöldön kívül minden más fényhullámot kiszűrő, különleges fejlesztésű szemüvegek segítenek majd a migréntől szenvedőknek.

– Meglepődtünk, hogy a kék fény ugyanolyan fájdalmas, mint a fehér, a sárga vagy a piros – mondja dr. Rami Burstein, a Harvard aneszteziológiai és idegtudományi tanára. – Mind a négy fájdalmat okozott.

Ám ennél is meglepőbb volt az a kutatási eredmény, hogy az alacsony erejű zöld fény enyhítette az önkéntesek fájdalmát.

Vote it up
40
Tetszett?Szavazzon rá!