Spóroljon az energiával
Írta: Dián Tamás
Nem tudni, milyen hosszú és hideg lesz az idei tél Magyarországon, de szinte biztos, hogy sokan drágának fogják érezni. A Katrina hurrikán gondoskodott arról, hogy az energiaárak egy darabig ne csökkenjenek, ráadásul a magyar épületek energiafogyasztása szakértők szerint katasztrofálisan nagy: csaknem háromszorosa az Európai Unió régi tagországaiban mért átlagnak. Ilyen helyzetben a fogyasztó két dolgot tehet: bízik a világpiaci árak mérséklődésében, vagy saját hatáskörben, a fogyasztás ésszerűsítésével "csökkenti" azokat. Mi az utóbbit javasoljuk.Tévedés azt hinni, hogy a kőolaj drágulása csak a benzinkutaknál érezhető. Legfontosabb energiahordozónk ára áttételesen szinte mindenben megjelenik, ha másként nem, szállítási költség formájában. Ráadásul a kőolaj úgynevezett "árcentrum", azaz magával húzza a többi energiahordozó tarifáját is. Hazánkban az otthonok fűtésében az olaj szerepe meglehetősen kicsi, ám a földgázfogyasztás annál tetemesebb: teljes energiafelhasználásunk 43 százalékát teszi ki. Mivel a világ energiafogyasztásában a kőolaj csaknem 50 százalékos részaránya a legnagyobb, az egekbe szökő olajárat még abban a 3 millió magyar háztartásban is megérzik, ahol jelenleg földgázzal fűtenek.
A lakossági földgáz árát hatóságilag határozzák meg: a Magyar Energiahivatal bonyolult számítások alapján tesz javaslatot a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak, ahol eldöntik, menynyit is fizessünk a gázért. Egy biztos: a számlánkon nem annyi szerepel, mint amennyibe a gáz valójában kerül. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. vezetője szerint a hazai árak igencsak nyomottak, számításaik szerint a magyar lakosság jelenleg az európai átlagár 60-65 százalékát fizeti.
Ez a díjtétel állandó témája a politikusoknak és gazdasági szakembereknek. Utóbbiak évek óta sürgetik a támogatások megnyirbálását, s csak idő kérdése, mikor kényszerül erre az adott kormány.
Az állam a hazai földgázvagyon kitermeléséből származó bányajáradékból támogatja a lakossági földgáz árát. Jelenleg évi 1500 köbméter fogyasztás alatt 20,7 forinttal, 1500 és 3000 köbméter fogyasztás között pedig 15,6 forinttal kell kevesebbet fizetniük a lakossági fogyasztóknak köbméterenként. Vagyis idén az állam körülbelül 75 milliárd forintot költ erre.
Ha azt nézzük, hogy ez az irdatlan nagy összeg valamennyiünk közös kasszájából válik gázneművé, bizony elkezdhetünk fázni. Ráadásul a támogatás rendszere a GKI Energiakutató Kft. vezetője szerint igazságtalan is, hiszen a nem gázzal fűtő háztartások nem részesülnek az állami kompenzációból.
A nem gázzal fűtők közül hátrányos helyzetben vannak a lakótelepeken élők is: a többnyire korszerűtlen távfűtési rendszerek révén az ő energiaszámlájuk a legnagyobb. Sok lakótelepi házban nincs szabályozási lehetőség; ha a lakóknak melegük van, egyet tehetnek: kinyitják az ablakot.
Nemzetközi és hazai politika, háborúk, természeti katasztrófák világszerte, időjárás - rengeteg tehát a bizonytalansági tényező az energia árának alakulásában. Ha ön fogyasztóként valamelyest mégis biztosra akar menni, fogadja meg alábbi tanácsainkat! Igenis csökkentheti a fűtésre kiadott pénzt, olykor csak egy kis odafigyelés kérdése az egész. Némelyik megoldás még csak pénzbe sem kerül, amelyikért pedig fizetni kell, az is viszonylag hamar visszahozza az árát.
Állítsa alacsonyabbra a hőszabályozót! Azok számára, akik saját fűtési rendszert használnak, talán banálisnak tűnik ez a tanács, mégis meg kell említeni, mert ez a legkézenfekvőbb. Az emberek többsége éjszaka nem igényli a nappalra javasolt 22 fokos meleget, hiszen a takaró amúgy is melegít, s az alvás is sokkal pihentetőbb friss környezetben. A megtakarítás könnyen kiszámítható: Török Pál okleveles gépészmérnök, energetikus szakmérnök, igazságügyi szakértő szerint aki 20 fokról 18 fokra mérsékli lakásában a hőmérsékletet, az 10 százalékot faraghat a kiadásain. Ha ezt mindennap csak éjszakára, vagyis 8 órára teszi meg, akkor a megtakarítás is értelemszerűen a harmadára, azaz körülbelül 3 százalékra csökken. Vegye elő a fűtésszámláját, számolja ki, hogy ez mennyi lenne, majd hasonlítsa össze az így kapott összeget egy pokróc árával. Ugye, az utóbbi lényegesen olcsóbb?
De nemcsak éjszakánként lehet spórolni a meleggel: akkor is lejjebb csavarhatja a szabályozó gombját, amikor nincsenek otthon! Ma már 10-17 ezer forintért olyan hőfokszabályozókat lehet kapni, amelyekbe egy hétre előre be lehet programozni, mikor milyen hőmérsékletet szeretnénk a lakásban. E készülékek segítségével naponta akár négyszer is változhat otthona hőmérséklete aszerint, hogy elmennek otthonról, megérkeznek, fürdenek vagy éppen vacsoráznak. Egy kis előrelátással nemcsak spórolhat, hanem kényelmesebbé is teheti az életét!
Szigetelje a falakat! - Manapság divatos előtérbe helyezni a megújuló energiaforrásokat (szélenergia, napenergia, bioenergia), holott a "hagyományos" megtakarítási módszerekkel is szép eredményeket lehet elérni - állítja Héder János okleveles építészmérnök.
- Nemrég környezetvédők úgy demonstráltak, hogy kitettek a Parlament elé 20 négyzetméter napkollektort és nyolc darab 200 literes olajoshordót, mondván: egy ekkora berendezés által gyűjtött napenergiával évente éppen ennyi fűtőolajat lehetne kiváltani - mondja Héder János. - Ugyanakkor én kiszámoltam, hogy ezt a megtakarítást 160 négyzetméternyi 10 centiméter vastag vakolható kőzetgyapot szigeteléssel is el lehet érni. Ráadásul ennek költsége a napkollektoros befektetésnek éppen a fele, mindössze egymillió forint.
A szakember szerint többen is elkezdenének így számolni, ha az állam erőteljesebben ösztönözné az "energiafaló" magyar házak korszerűsítését. Ám a jelenlegi gyakorlat az, hogy a pazarlást mintha jobban támogatnák, mint a spórolást. - Elegendő megnézni az árakba épített adókat - mondta Héder János. - A megtakarítást elősegítő anyagok és berendezések áfája 25 százalék, míg például a földgázé mindössze 15 százalék. Amíg ez így marad, addig sokan el sem jutnak az energiatakarékosság gondolatáig.
Ellenőrizze a nyílászárókat! Minden lakásnak van valamekkora hővesztesége, csak az a kérdés, mennyi. Ha sok az olyan pont, ahol a meleg elillanhat, akkor olyasmiért fizet, amit nem is kap meg, hiszen, ahogy mondani szokták, az "utcát fűti". Szakemberek szerint ebből a szempontból a legkritikusabb helyek az ajtók és az ablakok. Számolja csak ki, mekkora felületet foglalnak el ezek otthona falain, s rájön, milyen fontosak a jó nyílászárók. A 20-30 éve épített lakótelepeken mostanra meglehetősen tönkrementek az eredeti ajtók és ablakok, ezeket tömíteni, szigetelni szinte reménytelen vállalkozás - a hideg előbb-utóbb mindig megtalálja az utat befelé. A tökéletes megoldás ebben az esetben a teljes csere lehet. Ma már 35-40 ezer forintért nagyon jó minőségű műanyag nyílászárókat lehet kapni, csak arra kell ügyelni, hogy az üveg is fokozott hőszigetelésű legyen. Minél kisebb egy üvegtábla fajlagos hőátbocsátása, az úgynevezett k-értéke, annál kevesebb az általa áteresztett hőmennyiség. Az argongázzal töltött vagy átlátszó fémgőzréteggel kezelt 1,3 k-értékű üvegfelületek már nagyon jók. Egy lakás összes nyílászáróinak cseréje akár 3-4 fokkal is emelheti a helyiségek hőmérsékletét, ami körülbelül 20 százaléknyi energia- és költségmegtakarítást eredményezhet.
Ugyanakkor energetikus szakemberek szerint nem érdemes a tökéletes záródásra törekedni, mivel a légáramlás megszűnése enyhébb esetben penészesedéshez, saját gázkészülék esetén pedig a légcsere hiánya akár szén-monoxid-mérgezéshez is vezethet. Egyes modern ablakokat ezért ma már olyan berendezéssel egészítenek ki, amely érzékeli a helyiség páratartalmát, és ez szükség esetén kinyit egy csappantyút, amelyen keresztül a helyiség ideiglenesen szellőzhet. Más, egyszerűbb konstrukcióknál ez a "keskenyrés"-funkció kézzel állítható. A legegyszerűbb azonban, ha naponta egy-két alkalommal alaposan kiszellőzteti a szobákat.
Vadásszon a hőre! Ahol a meleg levegő áramlik, ott el is szökhet. Ha figyelembe veszi ezt az aranyszabályt, számtalan hőmegtakarítási trükköt alkalmazhat. A konyhai páraelszívót csak akkor működtesse, ha szükséges, különben ezen keresztül is elillanhat a meleg a házból. A melegvíz-csöveket vegye körül műanyaghab burkolattal. Ha van kandallója, a légelzáróját tartsa gondosan lezárva. Ezek mind olyan "surranópályák", ahol lefülelheti a lakásából kiszökni készülő meleget.
- Keresse a rejtett hézagokat is! Ha nem tudja, hol "húz be" a hideg, gyújtson meg egy gyertyát és egy szelesebb napon járja be vele a lakást - ajánlja Török Pál. - A szigeteléseknél, az ajtók és ablakok mentén vegye alaposan szemügyre a piszkosabb részeket, mert ezek is légszivárgásról árulkodnak: a parányi réseken a levegő átmegy, a por viszont fennakad, ezzel kirajzolja a hideg levegő beáramlásának helyét.
Ellenőrizze a fűtőberendezéseket! Nem is gondolnánk, hogy lényegtelennek tűnő apróságok pazarlásnak minősülnek. Ilyen például az, hogy egyes vízmelegítő készülékek őrlángja állandóan ég. Nem nagy dolog, mondhatnák sokan, ám ha jobban belegondolunk, olyan ez, mintha a gáztűzhelyen az egyik főzőrózsát sohasem zárnánk el teljesen. Ez bizony hosszú távon nagy veszteség, ezért ezeket a berendezéseket ajánlatos olyan korszerűbbekre cserélni, amelyek szikrával gyújtják be magukat akkor, ha erre szükség van.
Ugyancsak pénzt húzhat ki a zsebéből a nem megfelelően karbantartott bojler vagy egyedi gázfűtő készülék. Ezeknél a leggyakoribb probléma a fűtőcső vízkövesedése: a lerakódott réteg egyfajta spontán szigetelésként megakadályozza, hogy a készülék a megfelelő hőmennyiséget adja le, ezért a víz felmelegítéséhez több energiára van szükség. Érdemes évente egy-két alkalommal megkérni egy szakembert, nézze át a berendezést, mivel a hatásfokromlás megelőzésével járó megtakarítás éves szinten itt is elérheti a 10 százalékot.
Váljon le a hálózatról! Aki családi házban lakik, sok mindennel próbálkozhat, hogy kevesebb legyen a fűtésszámlája. De vajon mitévő legyen, aki távfűtésű társasházban él, s a lakás alapterülete alapján kiszámolt tarifát fizeti függetlenül attól, hogy milyen meleg van az otthonában? Nos, a válasz egyszerű: váljon meg a szolgáltatójától!
Ma már ez korántsem olyan bonyolult, mint sokan hinnék. Erről leginkább Barna Aranka tudna mesélni, aki egy fővárosi társasház közös képviselőjeként az országban az elsők között levezényelte a 106 lakásos XIII. kerületi ház önálló fűtésre történő átállását. - A távhőszolgáltatónál nem akarták elhinni, hogy képesek leszünk leválni - mondja. - Ehhez ugyanis a lakók tökéletes egyetértésére van szükség. Amikor először szóba hoztam ezt a lehetőséget a szolgáltató emberének, ő csak annyit mondott: ilyen ház Magyarországon nem létezik, valaki mindig megvétózza a többség akaratát.
Mégis megtörtént a "csoda": a lakóközösség minden tagja beleegyezett a váltásba. Megbízták a közös képviselőt, kérjen árajánlatot cégektől, majd amikor kiderült, hogy a szükséges két gázkazán beszereléssel együtt 16 millió forintba kerül, eldöntötték, hogy megvásárolják azokat.
- Minden család annyiszor 1000 forintot fizetett be a közös kasszába, amekkora alapterületű lakásban él - emlékezett vissza Barna Aranka. - Így 6 millió forint jött össze. Ezenfelül a közös helyiségek hasznosításából volt 7 millió forintunk, 3 milliót pedig az önkormányzattól kaptunk kamatmentes kölcsön formájában.
Már a váltás első évében, 2001 telén kiderült, hogy jól döntöttek a lakók. Az első fűtési szezonban ugyanis annyit spóroltak, hogy a lakóknak megtérült a lakások alapterülete után befizetett pénzük. Sőt még pluszbevételhez is jutottak, mivel a két kazán jóval kevesebb helyet foglalt el, mint a távhőszolgáltató berendezései, az így felszabadult helyet pedig kiadták bérlőknek.
- A váltás óta több mint 20 millió forintot spórolt meg a lakóközösség - mondja a közös képviselő. - A fűtési díj a felére csökkent, egy 62 négyzetméteres lakás után nálunk csak 5900 forintot kell fizetni átalányban. A kazánok egyszerűen működnek, akár mi is be-, illetve kikapcsolhatjuk azokat. Az évi négy karbantartás tarifája pedig a töredéke annak, amit a távhőszolgáltató készenléti díj címén még nyáron is kért.
A Kádár utcai "pionírok" példája ragadós: egyre több lakóközösség képviselője keresi fel őket tapasztalatot szerezni, tanácsot kérni. Barna Arankát érthető elégedettséggel tölti el ez a népszerűség. Nekik sikerült az, amiről sokan ma még csak álmodoznak: saját hatáskörben csökkentették az energiaárakat.



