Él még bennünk a becsület?

Írta: Simon Hemelryk

Marcelo Elías egy langymeleg délutánon gazdátlan mobiltelefon mellett kocog el az argentin főváros, Buenos Aires legnagyobb parkjában, a Bosques de Palermóban. A készülék cseng. A 38 esztendős házgondnok megáll, hogy fogadja a hívást.

- Igen, a futópálya mellett hagyta a telefonját - mondja a vonal túlsó végén érdeklődő női hangnak. - Ön hol van most?

A hálás tulajdonos azt feleli, öt háztömbnyire. Marcelo kisvártatva odafut hozzá, és kezébe nyomja az elveszett mobilt.

A világ másik felén, London szívében elevenen nyüzsgő, kozmopolita Soho negyed egyik terén egy másik elkeveredett mobiltelefon hever II. Károly király szobra tövében. A közelben egy harminc körüli, fekete dzsekis férfi kenyérmorzsával eteti a galambokat. Kivárja, amíg egy japán turistacsoport továbbhalad, majd fölkapja a mobilt. Óvatosan körbesandít, és elsiet a zsúfolt Oxford Street felé. Nem hívja föl a készülék telefonkönyvében szereplő egyik számot sem, és a tulajdonos azóta sem látta viszont a masináját.

Egy budapesti bevásárlóközpontban a napbarnított, fiatalos külsejű nyugdíjas, Juhász Ildikó ugyancsak csengő mobiltelefonra bukkan. Fölveszi, beszél a nővel, aki elhagyta a készüléket, és türelmesen várakozik egy padon, amíg az érte nem jön.

- Mindent visszaadok, amit találok - mondja neki Ildikó. - Egyszer egy tb-kártyát találtam, és egy hétig tartott, de végül csak kinyomoztam a tulajdonosát.

A felsorolt esetekben nem gondatlan tulajdonosok hagyták el a készülékeket, hanem a Reader’s Digest munkatársai, akik egy kísérletet végeztek. Tavaly nyáron világszerte feltűnést keltettünk globális udvariassági felmérésünkkel ("Ki milyen udvarias?", 2006. július). Idén úgy döntöttünk, az emberek becsületességét tesszük próbára: 32 ország legnépesebb nagyvárosaiban összesen 960 darab közepes árfekvésű mobiltelefont hagytak el munkatársaink forgalmas köztereken.

Távolról figyeltük a mobilokat, mindegyiket megcsengettük, majd vártunk, hogy fölveszi és visszajuttatja-e valaki, később fölhív-e bennünket a készülékbe programozott valamelyik számon, vagy pedig megtartja magának. Végtére is a csábító, vadonatúj telefon SIM kártyája lehetővé tette, hogy eltulajdonítója használni tudja, ha nem adja vissza.

Ezután aszerint rangsoroltuk az egyes nagyvárosok lakóinak becsületességét, hogy hány telefont kaptunk vissza. Nem tudományos vizsgálatot folytattunk, csupán pillanatképet készítettünk arról, miként viselkednek hétköznapi emberek, ha váratlanul ilyen helyzetbe kerülnek: megpróbálják visszaadni a talált tárgyat, vagy inkább megtartják maguknak?

Meglepő és elgondolkodtató tapasztalatokra tettünk szert.

Szlovénia fiatal állam ugyan - csak 1991-ben vált ki Jugoszláviából, és 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz -, de a szlovén főváros, Ljubljana lakói régimódian tisztességes polgári magatartást tanúsítottak. Ez az Alpok lábánál megbújó, képeslapra illő szépségű város mindössze 267 000-es lélekszámával felmérésünkben messze a legkisebb. Talán ezért végzett a becsületességi tabella élén. Lakói, a buszmegállóban ácsorgó apácától a kávézó fiatal pincéréig - aki mellesleg "helyi emberünk" véletlenül otthagyott bőrdzsekijét is visszaszolgáltatta - egyöntetűen segítőkészeknek mutatkoztak, harminc elhagyott telefonunkból csak egynek veszett nyoma.

Lehetséges volna, hogy egy jóval nagyobb város fokozott nyomásnak, temérdek idegfeszültségnek kitett polgárai ugyanilyen becsületesek? Az 5,4 milliós népességű kanadai Toronto lakosai igencsak megközelítették a szlovén eredményt: a 30 telefonból 28 megkerült.

- Ha segíthetek valakinek, miért ne tenném? - kérdezte Ryan Demchuk 29 éves biztosítási alkusz, aki a TD Bank környékén egy metrócsomópontban hagyott mobilt hozta vissza. - Ez a város párját ritkítóan tisztességes. Elveszítettem a tárcámat, és visszakaptam, én pedig egy hét alatt kettőt adtam vissza.

Szöul, a dél-koreai főváros ranglistánk harmadik helyén végzett, a nyomában Stockholmmal, ahol beszélgetőpartnereink szerint a helyénvaló viselkedés a dolgos hétköznapok része. Lotta Mossige-Norheim vasúti jegyellenőr, aki egy bevásárlóutcában talált telefonunkat adta vissza, kijelentette: - Mindig fölhívom azokat, akik véletlenül a szerelvényen hagyják a mobiljukat.

Tavaly némi meglepetést keltett, amikor New York megnyerte a globális udvariassági felmérést, de az ottaniak bebizonyították, hogy ez nem csupán egyszeri véletlen eset volt, mert idén az indiai Mumbaijal (egykor Bombay) és a Fülöp-szigeteki Manilával holtversenyben az 5. helyet szerezték meg. Mindegyik városban 24 telefont adtak vissza az "elvesztett" 30-ból.

Derrick Wolf 25 éves New York-i szakmunkás egy darabig idegesen bökdöste a lábával a Central Park egyik szökőkútjánál hagyott telefonunkat, mielőtt fölvette, és beszélt velünk.

- Reméltem, hogy nem pokolgép - mondta. - Biztonsági megfontolások egyes New York-iakat talán visszariasztanak attól, hogy hozzányúljanak egy idegen mobilhoz, de a többségük tényleg becsületes.

Mumbai lakói annyira buzgón bizonyították városuk tisztességes voltát, hogy miután egy férfi zsebre dugta Manodzs Patil vegyesboltjában talált telefont, és közölte vele, hogy megtartja magának, a kereskedő mozgósította néhány barátját, fülön csípték az imposztort a közeli divatáruüzletben, ahol eladóként dolgozott, és visszacipelték, hogy vállalja a felelősséget tettéért.

- Visszahoztam volna a telefonját - győzködte a férfi munkatársunkat, miközben a tömeg dühösen szidta azért, amit művelt.

- Akkor miért kapcsolta ki? - tudakolta újságírónk, mire az illető zavarában fölnevetett, és elszaladt.

A ranglista végére a maláj főváros, Kuala Lumpur és Hongkong szorult, itt is, ott is csak 13-at adtak vissza 30 telefonunkból.

A hongkongi Causeway-öböl menti Times Square-en egy biztonsági őr fölvette a telefonunkat, megkérdezte a közelben cigarettázókat, az övék-e, majd egy darab papírba csomagolta.

- Miféle telefont? - dadogta zavartan, amikor munkatársunk odalépett hozzá. - Nem láttam semmilyen telefont. Ha elveszített valamit, jelentse be a talált tárgyak osztályán - magyarázta, miközben egészen nyilvánvalóan a mobilt szorongatta.

Bizony úgy tűnik, nem mindig bízhatunk az egyenruhásokban, mert a fenti úriember csak egy volt azon hat biztonsági őr közül a világ több bevásárlóközpontjában, akik tudósítóink szeme láttára zsebre vágták a mobilt, és nem jelentették az esetet. Megnyugtató viszont, hogy ahány rendőrrel csak találkoztunk, mind becsületesen jártak el (a brazíliai Sao Paulóban munkatársunkat kellemes meglepetés érte, mivel a dél-amerikai ország zsarui a közvélekedés szerint korruptak).

Az Amszterdammal együtt 14 visszahozott telefonnal európai sereghajtó Bukarestben egy harminc-egynéhány éves, kék pulóveres férfi feltűnően meg akarta tartani a mobilt, amelyet egy élelmiszer-áruház bevásárlókocsijában hagytunk. Amikor munkatársunk hívni próbálta, kinyomta a készüléket, azután Skodájához rohant, beletaposott a gázba, és csikorgó gumikkal robogott el a parkolóból. Minden jel szerint a román fővárosban égi hatalmak közbenjárása kell a becsületességhez. A 68 éves Vica Stanciu egyike volt azoknak, akik a vallást említették, amikor megmagyarázták, miért segítettek nekünk.

- Jaj, kedveském, hát hogy vehetnék el valamit, ami nem az enyém? - kérdezte az idős asszony. - Isten menten kővé dermesztene.

A jómód nem szavatolja a becsületességet. A tehetős Új-Zélandon egy elegánsan öltözött, ötvenes asszony fölkapott egy "elveszett" mobilt a drága aucklandi Smith & Caughey nagyáruház kirakatának párkányáról, és elfutott az utcán - meg sem próbált kapcsolatba lépni munkatársunkkal. Ezzel szemben egy már-már toprongyos fiatal brazil asszony, aki három kisgyermeket terelgetett, visszaadta a mobiltelefont, amelyet egy Sao Pauló-i parkban talált.

- Nincs ugyan sok pénzem - mondta -, de a gyerekeim megtanulják, mennyit ér a becsület.

Sok országban hallottuk a helybéliektől, hogy szerintük a fiatalok megbízhatatlanabbak, mint az öregek. Mi azonban azt tapasztaltuk, hogy az ifjú nemzedék semmivel sem kevésbé becsületes a hajlott korúaknál. A mexikóvárosi Plaza Universidadon működő ízek utcájában egy ősz hajú hetvenes pár elporoszkált leejtett mobiltelefonunk mellett, majd az idős úr villámgyorsan visszaszaladt érte, fölkapta, és egyszerre fölélénkülve iszkoltak el egy mozgólépcsőn anélkül, hogy a telefon csörgésére reagáltak volna.

A New York-i Harlem negyedben viszont egy befont hajú, fekete bőrű fiú fölemelte telefonunkat a járdáról, és aznap estére találkozót beszélt meg munkatársunkkal az utcasarkon. A 16 éves Johnnie Sparrow fiatalabb afroamerikai fiúkkal érkezett, akik fölnéztek rá. Miután megtudták, miféle titkos próbatételnek vetettük alá példaképüket, Johnnie büszkén mondta nekik:

- Azt tettem, amit kellett.

A nők valamivel nagyobb valószínűséggel vitték vissza a telefonokat, mint a férfiak.

- A nők többet foglalkoznak a kapcsolatépítési lehetőségekkel, és a jó cselekedetek erre alkalmas eszköznek tűnnek - jegyzi meg Terrence Shulman ügyvéd, a Michigan állambeli Franklinben létrehozott Shulman Kényszeres Lopási és Költekezési Kutatóközpont alapítója. - Ugyanakkor kevésbé valószínű náluk a törvényszegő észjárás.

A becsületes megtalálók a leggyakrabban világszerte azzal indokolták viselkedésüket, hogy maguk is veszítettek már el értéktárgyat, és nem akarják, hogy mások is olyan kellemetlen helyzetbe kerüljenek, mint akkor ők.

- Háromszor lopták el az autómat, sőt egyszer még a pincében száradó ruhákat is - mondta az 51 éves Kristiina Laakso, aki Helsinkiben sietett segítségünkre.

Lewis Lim ingatlanügynök inkább visszavitt egy Szingapúr pénzügyi negyedében elhagyott telefont, nehogy egy kevésbé lelkiismeretes személy akadjon rá.

- Elhagytam egyszer egy mobilt, és kaptam egy sms-t, hogy csak kétszáz dollár fejében adják vissza. Azóta nem merek drága készüléket használni.

Más segítőkész polgárok tudatában voltak, mennyire fontos lehet - árától függetlenül - egy mobil a benne őrzött személyes információk miatt.

- Egyszer találtam egy gyönyörű mobilt, az egyiptomi nagykövetség egy magas rangú tisztviselőjéét - mesélte Yann, a küldönc, aki a párizsi HSBC bank székháza közelében fedezte föl telefonunkat. - Tele volt igazán fontos emberek telefonszámaival, de persze visszaadtam.

Egyeseknél nagy súllyal esett a latba a szülői befolyás.

- A szüleim arra tanítottak, hogy ne vegyem el azt, ami nem az enyém - mondta Mohamed Faizal Bin Hasszán, egy szingapúri üzletközpont dolgozója, aki a munkahelyén vette föl a csengő telefont, és fogadta a hívást.

Sok, gyerekkel lévő felnőtt szívesen mutatta meg a kicsinyeknek, hogyan kell viselkedni, amikor észrevett egy-egy elhagyott telefont. A nyugat-londoni Hounslow-ban a 33 éves Mohamed Yuszuf Mahmud két kislányával egy forgalmas sétálóutcán járva fogadta hívásunkat és igazolta vissza, hogy megtalálta a mobilt.

- Örülök, hogy a csemetéim ott voltak, és látták ezt. Remélem, jó példaként szolgál nekik - mondta.

Nem mindenkinek ennyire fontos azonban, hogy jó benyomást tegyen gyermekeire. Amszterdamban egy tíz év körüli holland fiúcska könyörgött a szüleinek, hadd tartsa meg a telefont, amelyet a Kalverstraaton talált. Úgy tűnt, vívódnak, de miután a gyerek behízelgő mosollyal puszit nyomott az édesanyja arcára, beadták a derekukat.

Milyen teljesítményt nyújtott tehát bolygónk a becsületpróbán? Bárhol jártunk, munkatársaink gyakran hallottak borúlátó véleményeket a telefonok megkerülésének esélyeiről.

- Németországban minden nagyon lezüllött - sopánkodott Doreen, a berlini elárusítónő. A Bangkokban megkérdezett thaiföldiek jó része úgy gondolta, legfeljebb a telefonok felét látjuk viszont. Milánóban munkatársaink meg voltak győződve arról, hogy "ravaszkodó és sunyi" olasz honfitársaik nem fognak segíteni nekik. Mexikóváros lakói kijelentették, hogy az emberek a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt önző módon fognak viselkedni. És mégis: Berlinben és Bangkokban a 30 készülékből 21, Mexikóvárosban és Milánóban pedig 20 lett meg.

Világszerte 654 mobilt - összességében tehát szívderítő 67 százalékot kaptunk vissza.

- Ellentétben azzal, amit a média sugall, nem a bűnözés a norma - hangoztatja Paul Ekman, a Kaliforniai Egyetem pszichológusa, a megtévesztő viselkedés szakértője, aki könyvet is írt a témában. - Az emberek bizalomra vágynak, és bízni akarnak másokban.

Ezt Kozma Ferenc sem vitatja. Az 52 éves férfi, aki régebben építőmunkásként dolgozott, hat éve hajléktalan, mégsem jutott eszébe, hogy megtartsa a telefont, amelyet egy budapesti vasútállomás peronján talált. Leadta egy újságárusnál.

- Az ember hol talál, hol meg elveszít dolgokat - mondta -, de a becsületét nem szabad elveszítenie.

A budapestiek becsületesebbek, mint hiszik
Huszonhárom telefont visszakaptunk, a válaszadók fele mégis rossz véleménnyel volt a fővárosiak becsületességét illetően. Arra a kérdésre, hogy miért vették fel a telefont, a többség úgy válaszolt, hogy azért, mert azt gondolták, hogy a tulajdonosa hívja. A "miért adta vissza?" kérdésre sokan visszakérdeztek: "hogyan tarthatnék meg valamit, ami nem az enyém?" Legtöbbször a megtaláló vagy valaki a családban járt már hasonlóan, vagyis vagy elvesztett vagy talált egy mobilt, és többen panaszkodtak, hogy ellopták az övékét. Aki válaszolt a hívásra, életkortól és nemtől függetlenül mind visszaadta a mobilt. Íme, néhány eset:

Két bevásárlóközpont kávézójában is hagytunk el telefont. Mindkettőt az asztalt takarító pincér találta meg és vitte oda a pulthoz. Az egyik esetben a csaposlány egyszerűen letagadta, hogy nála lenne a készülék. A harmincas éveiben járó Gombocz Ágnes viszont mosolyogva fogadott, amikor aggódó arccal visszatértünk a helyszínre: - Gyakran találunk telefonokat, és ha senki sem jön értük, felhívunk valakit a benne lévő nevek közül.

Egy bevásárlóközpont kis parkjában gyerekek játszottak, amikor észrevették a telefont, és odavitték a velük lévő felnőttek egyikének. A 30 éves Lengyel Zsuzsa azonnal fogadta a hívást, és megvárta kollégánkat, hogy visszaadja. - A férjem nemrég elvesztette az övét, mire én felhívtam, és visszakaptam a megtalálótól, aki maga is ugyanígy szerezte vissza a sajátját - mondta a tanárnő. A hölgy úgy véli, a budapestiek becsületesek. - Természetemnél fogva optimista vagyok - tette hozzá mosolyogva.

Egy másik bevásárlóközpontban, a szökőkút mellett egy magas, színes pulóvert viselő, hátizsákos fiatalember felemelte a telefont, majd távozott. Félóra múlva hívta a kollégánkat, és megegyezett vele, hogy visszaviszi a készüléket a szökőkúthoz. A 27 éves Takács Lajos beismerte, hogy először meg akarta tartani, aztán meggondolta magát: - Arra gondoltam, hogy hiányozni fog a tulajdonosának - mondta. A kerékpárszerelő úgy véli, az emberek általában becsületesek.

A HÉV végállomásánál, az egy üzletsor melletti padon hagyott telefont első csöngésre felvette egy magas, izmos férfi. Mivel jellegzetes akcentussal beszélt magyarul, megkérdeztük, hová valósi. Mint kiderült, Miklós Szilágyi jellegzetes londoni angolt beszél. - Sok mindent megértek - mondta magyartudásáról. - De itt tanultam, egy hat hónapos tanfolyamon. Többször is elvesztette már a saját telefonját, és örült, hogy visszakapta.


Visszakerült mobilok száma (30-ból)
1. Ljubljana (Szlovénia) 29
2. Toronto (Kanada) 28
3. Szöul (Dél-Korea) 27
4. Stockholm (Svédország) 26
5-7. Manila (Fülöp-szigetek) 24
5-7. Mumbai (Bombay, India) 24
5-7. New York (Egyesült Államok)24
8-13. Auckland (Új-Zéland) 23
8-13. Budapest (Magyarország) 23
8-13. Helsinki (Finnország) 23
8-13. Prága (Csehország) 23
8-13. Varsó (Lengyelország) 23
8-13. Zágráb (Horvátország) 23
14-17. Bangkok (Thaiföld) 21
14-17. Berlin (Németország) 21
14-17. Párizs (Franciaország) 21
14-17. Sao Paulo (Brazília) 21
18-20. Milánó (Olaszország) 20
18-20. Mexikóváros (Mexikó) 20
18-20. Zürich (Svájc) 20
21-22. London (Egyesült Királyság)19
21-22. Sydney (Ausztrália) 19
23. Madrid (Spanyolország) 18
24. Moszkva (Oroszország) 17
25-27. Buenos Aires (Argentína) 16
25-27. Szingapúr (Szingapúr) 16
25-27. Tajpej (Tajvan) 16
28. Lisszabon (Portugália) 15
29-30. Amszterdam (Hollandia) 14
29-30. Bukarest (Románia) 14
31. Hongkong (Hongkong) 13
31. Kuala Lumpur (Malajzia) 13