Árral szemben

A klímaváltozás Európa-szerte árvizekkel fenyeget. A hollandok megmutatják, hogyan nézhetünk szembe a feladattal

Kapcsolódó cikkek

Frank Pluym és felesége, Monique, egy szervizt üzemeltet Nijmegenben, a német határtól néhány kilométerre lévő holland városban. Amikor csak ideje engedi, a férfi az új házukhoz látogat, amely a várost átszelő Waal folyó partján épül.

Ezen az őszi délelőttön Frank a kétemeletes épület legfelső szintjére tervezett gyönyörű nappali helyén áll. Kimászik az állványzatra, és lenéz a ház előtt húzódó gátra meg a mögötte hömpölygő folyóra.

Az 55 éves férfinak tetszik a látvány. – Rálátok Nijmegen kikötőjére, ahol nap mint nap rengeteg hajó megfordul. Szeretem nézegetni őket.

Vagyis elmondhatjuk, hogy boldogan költözik az új házba? Frank őszes bajszának vége felkunkorodik, ahogy elmosolyodik. – Hát persze.

A válasz nem olyan nyilvánvaló, mint amilyennek elsőre tűnik. Frank, Monique, valamint négy, 16 és 23 év közötti gyermekük nem önszántából vállalkozott a költözésre. Boldogan éltek és dolgoztak a Waal északi partján fekvő Lent faluban.

Ám a régi otthonuk már nem létezik, ahogyan az utca sem, amelyben egykor állt. Lebontották, hogy kialakíthassák azt az új 200 méter széles csatornát, amellyel két ágra tervezik bontani a Nijmegenen átfolyó Waalt.

Ez egyike annak a 34 projektnek, amelyből összeáll a „Helyet a folyónak” elnevezésű 2,2 milliárd eurós program. Hollandia nagy része deltavidék, ahol a Rajna és mellékfolyói, a Waal meg az IJssel, illetve a Maas alacsonyan fekvő vidéken át haladnak a tenger felé. Évszázadokon keresztül gátakkal tartották kordában a folyókat, ám ez olyan, mint amikor fűzőbe préselnek egy kövér embert: a fűző olykor szétreped.

A hollandok most jobb megoldáson dolgoznak. Elfogadják, hogy az áradás természetes jelenség, amelynek hatását a folyók kiszélesítésével, illetve a többletvíz árterületekre irányításával enyhítik. A „Helyet a folyónak” programnak köszönhetően 2015 végére a Rajnán és mellékfolyóin percenként 1 millió köbméter víz folyhat le majd emberélet veszélyeztetése nélkül.

Ugyanakkor egész Hollandia léte azon múlik, sikerül-e megakadályozni, hogy az Északi-tenger elárassza az ország nyugati felét.

Jelenleg egyebek között az északi partszakasz utolsó gyenge pontjának erősítéseként létrehozzák a 8 kilométer hosszú Új Hondsbossche dűnét. A grandiózus vállalkozás jegyében a tengerfenékről 35 millió köbméter homokot kotornak ki, amelyből megépítik Európa legnagyobb egybefüggő dűnerendszerét, s így további ötven évre védelmet nyújtanak az Északi-tenger ellen.

Henk Ovink a kormány árvízvédelmi és katasztrófafelügyeleti specialistája, irodája Hágában van. Vajon ha a tenger áttöri a gátat, ő is víz alá kerülne? – Mivel a második emeleten vagyok, valószínűleg megúsznám – mondja kényszeredett mosollyal –, de a lentiek bajba kerülnének, hiszen az épületet körbevenné a tenger. A holland gazdaság 75 százalékát fenyegeti árvíz. Ha erre nem fordítunk figyelmet, akár át is költözhetünk Németországba.

A hollandok egy 3500 polderből kialakított rendszerben élnek: így hívják a tengertől elhódított, gátakkal védett területeket. Az ország nagy része a tengerszint alá esik, a látszólag száraz talajt átszövő csatornák vezetik el folyamatosan a felszínre törő vizet.

Koen Olthuis tizenkét éve tervez házakat, épülettömböket, de még mecsetet is a vízre holland, maldív-szigeteki, floridai és dubaji megrendelői részére. – A természet olyan erős, hogy félelmet kelt az emberben, de ha együttműködünk vele, csodálatos dolgokat hozhatunk létre – állítja a holland építész.

Három okból is érdemes vízre építkezni. Az egyik a tér. Az építészek állandóan teret keresnek az épületeiknek, miért ne dolgozhatnának hát a vízen? A második a biztonság. Ha egy várost árvíz fenyeget, a víz felszíne a legbiztonságosabb hely. De a legfontosabb a rugalmasság. A házakat úgy építik meg, hogy 70 évig álljanak, de 20 év után már nem felelnek meg a lakók igényeinek. Ezért sokat lebontanak közülük, és ezzel az épület élettartamának 50 évét elvesztegetik. Ám egy lebegő házat el lehet vontatni más helyre, ahol még megbecsülik.

Olthuis úgy véli, az újító szellemiség jellemző a hollandokra. – Az emberek gyakran elfelejtik, hogy Hollandia voltaképpen mesterséges ország – mondja a csatornákra mutatva, amelyek keresztül-kasul szövik az otthonának helyt adó Delft történelmi belvárosát.

– Mintha egy gépezet volna. Állandóan, a hét minden napján szünet nélkül pumpálni kell a vizet. Ha leállnánk, két-három hét elteltével Hollandiát elárasztaná a víz.

A hollandok évszázadok óta tanulmányozzák, hogyan élhetnek együtt az őket fenyegető veszéllyel.

Ennek eredménye, állítja Olthuis, hogy „a hollandok rugalmasak. Tudják, hogy bármikor megváltozhatnak az életkörülményeik, és állandóan készen állnak arra, hogy az új helyzethez alkalmazkodjanak.”

Jól példázza ezt Frank és Monique Pluym története. – Amikor először olvastam a tervről [hogy kiszélesítik a folyót], elszörnyedtem – mondja Monique. – El sem tudtuk képzelni, mit hoz a jövő és hogyan hat majd az életünkre. De arra gondoltunk: a változás elkerülhetetlen, hozzuk hát ki belőle a legtöbbet.

A hollandok megtanulták, hogyan bánjanak a vízzel, és most készen állnak tudásuk átadására. Hiszen bőven volt részük víz okozta katasztrófában.

Sokan emlékeznek még az 1953-as áradásra, amelyet egy erős vihar okozott, és Hollandiában 1836, Nagy-Britanniában 326, Belgiumban pedig 28 áldozatot követelt.

Henk Ovink az ideje javát az Egyesült Államokban tölti, ahol városi, állami és szövetségi tisztviselőknek ad tanácsokat, hogyan építsék újra a Sandy hurrikán által letarolt keleti partvidéket. – 1991 és 2000 között több mint 65 ezer ember halt meg természeti katasztrófákban, amelyeknek a 90 százaléka vízhez köthető – mondja Ovink.

Ezek a jelenségek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, ahogy a globális felmelegedés következtében kezd megváltozni a bolygó klímája. Nemcsak a tengerek szintje emelkedhet meg, hanem a hevesebb viharok nyomán felhőszakadások is okozhatnak árvizeket.

Mégis mekkora a veszély? És mi mit tanulhatunk a hollandok tapasztalataiból?

Brenden Jongman, az amszterdami Free Egyetem kutatója árvizek kockázatait és költségeit tanulmányozza, és nemzetközi szervezeteknek ad tanácsokat ebben a témában.

2014 áprilisában közreműködött egy jelentés összeállításában, amely arra a következtetésre jutott, hogy az EU-tagállamokat sújtó árvizek éves költsége 4,5 milliárd euróról 23 milliárdra fog növekedni 2050-re.

– A tengerek Európa nagy részén nem jelentenek olyan súlyos veszélyt, mint Hollandiában – magyarázza Jongman. – A folyók kiáradásának magasabb a kockázata, ám ez is súlyosabbá válhat, ha a tengerszint emelkedése miatt a víz nem tud majd elfolyni.

– 2013 júniusában, amikor egyszerre áradt ki a Duna és az Elba, a költségek 12 milliárd euróra emelkedtek. Olaszországban a Pó áradása okoz károkat, de árvizek sújtják Horvátországot, Albániát, Spanyolországot és Portugáliát is.

– A franciáknak eddig szerencséjük volt. Párizs árvízveszélynek kitett területen fekszik, mégsem élt át súlyosabb áradást 1913 óta. Ám a védekezés azóta szinte változatlan, és ha ma érné akkora áradat, mint száz éve, körülbelül 40 milliárd euró veszteséget kellene elszenvednie.

Hogyan lehet mindezt megakadályozni? – Stratégiákról kell beszélnünk, együttműködésről és megoldásokról, ahelyett hogy segítségért kiáltanánk – mondja Henk Ovink.

A hollandoknak száz évre előre megvannak az árvízvédelmi terveik, köztük hatalmas vállalkozások, mint a „Helyet a folyónak” és kisebb városi kezdeményezések. Ezek között találunk átmeneti víztározókat pincékben, föld alatti garázsokban és „vízi plázákban”: sportlétesítményekben, mint például süllyesztett kosárlabdapályákon.

Ám ezek az intézkedések csakis akkor hatékonyak, ha a hatóságok együttműködnek azokkal, akiket az árvíz fenyeget, illetve akiket az intézkedések érintenek. – Nyitottnak kell lenni a párbeszédre, nem szabad az emberek nélkül dönteni, mondván: a szakértők mindig tudják a megoldást. Nem tudják.

Stan Fleerakkers 44 éves farmer, aki a Hollandia délnyugati részén lévő Overdiepse Polderben él, ismeri azt az érzést, amikor a hatóságok nem vonják be az embereket a döntésbe. Néhány éve ő és a szomszédjai elmentek egy gyűlésre, ahol a helyhatóság tisztviselőivel találkoztak.

Ott egy térképet mutattak nekik, amelyen Overdiepse Poldert, amely a Maas folyó két ága között fekszik, kék színnel ábrázolták. A „Helyet a folyónak” program keretében a területet védő gát magasságát 6 méterről 2,5 méterre csökkentik, értesültek a gyűlés résztvevői. Amennyiben a folyó szintje azt meghaladja, a földjüket elárasztja a víz.

– A tervet egy irodában készítették – mondja Stan. – Egy számunkra ismeretlen férfi azt mondta: „Ha a folyónak nagyobb tér kell, elárasztjuk a farmokat. Kitelepítjük az embereket és a jószágot, a házakat pedig majd rendbe hozzuk, amikor vissza lehet költözni.”

A tizenhét farm tulajdonosa természetesen megdöbbent. De hasonlóan Pluymsékhoz, úgy döntöttek, nem harcolnak a terv ellen, hanem a hasznukra fordítják.

Két farmer azzal az ötlettel állt elő, hogy alkalmazzák a holland árvízvédelem egyik legelső megoldását: emeljenek terpeket, azaz lapos tetejű magaslatokat, amilyenekre 1000 évvel ezelőtt a földművesek menekítették otthonaikat és istállóikat. Ha a terpek akkor megvédték a családokat meg az állatokat, megvédik majd Overdiepse Poldert is.

A hatóság meghallgatta a javaslatot, és beleegyezett, hogy támogatja nyolc, egyenként hat méter magas terp építését egy kéthektáros területen.

A polder földtulajdonosainak fele elhagyta a vidéket, de Fleerakkersék maradtak. Ma már régi birtokuk egy terp alatt húzódik, amelynek tetején élnek és dolgoznak.

Gyönyörű, modern, egyterű otthonban laknak, 120 tehenüket pedig vadonatúj istállóban feji két számítógépvezérlésű robot.

Stan nevetve mondja: – A tehenek több tejet adnak és egészségesebbek, talán azért, mert nem kell egy zsémbes farmert látniuk.

Ám Stan, Yvonne és három gyermekük csak az után költözhetett be boldogan új otthonába, hogy évekig bankokkal tárgyaltak, és tetemes adósságot halmoztak fel az új épületek felhúzásához és a berendezések megvásárlásához.

– Stan nagyon bizakodó. Nekem voltak álmatlan éjszakáim – mondja Yvonne. – Mindig újabb problémákkal szembesültünk. De nem adtuk fel. Most már örülök, hogy itt maradtunk. Szerintem ez ideális hely egy családnak. A mi gazdaságunk az első az utcában, így látom a gyerekeket, amikor iskola után jönnek haza a hídon, és már csinálom is a teájukat.

Megkérdezem, mit tanácsolnának azoknak, akik más országokban hasonló nehézségekbe ütköznek, mert áldozatot kell hozniuk a növekvő árvízveszély miatt. Yvonne megismétli a hollandok jeligéjét: – Rugalmasnak kell lenni, amikor megpróbáltatásokkal nézünk szembe.

Henk Ovink egyetért: – Meg kell változnunk, ez elkerülhetetlen, de én optimista vagyok.

Koen Olthuis építész még ennél is tovább megy. – Ha árvíz fenyeget, költözz a legbiztonságosabb helyre: a víz felszínére. A jövő nem zöld. A jövő kék!

Vote it up
118
Tetszett?Szavazzon rá!