Élő hidak gumiból

A fikusz nálunk szobai dísznövény, Északkelet-Indiában, a világ egyik legesősebb vidékén viszont meglepő módon hasznosítják

Kapcsolódó cikkek

A cherrapunjeebeli khasik jól ismerik az esőt. A délkelet-ázsiai mon-khmer népcsoport törzsének több mint tízezer tagja él Északkelet-India e nagyvárosának buján zöldellő környékén. A térség – Meghalaya állam – a bangladesi határ mentén húzódik, és egy sajátos természeti adottságáról híres. A Meghalaya szó szankszkritül „a felhők lakhelyét” jelenti – és ez a Föld egyik legcsapadékosabb területe.

Az itteni hegyek egy viszonylag szűk helyre terelik be a délnyugatról és az északkeletről érkező monszunfelhőket, ami heves és végeérhetetlennek tűnő esőzésekhez vezet. Cherrapunjeeban 1973 és 2010 között évenként átlagosan 12 méternyi eső hullott, amivel a legcsapadékosabb helyek versenyében ha csak egy hajszállal is, de megelőzi a hawaii Waialeale hegyet. Emellett Cherrapunjee tartja az egy év alatt lehullott legnagyobb mennyiségű csapadék világcsúcsát is: az 1861 júliusát megelőző 12 hónapban több mint 26 méter esőt mértek.

Ilyen körülmények között rendkívüli szívóssággal és leleményességgel lehet életben maradni. Tavaly májusban utaztam oda, hogy megnézzem az egyik legelbűvölőbb megoldást.
 

Ez a hely mindentől távol esik. Az út Kolkatából Guwahitibe repülővel csupán egy óra, de azután hat órát kell kuporognom a zsúfolt utakon vánszorgó kényelmetlen taxiban, mire megérkezem Cherrapunjeeba. Itt keresek egy vezetőt, akivel másfél órát gyalogolva jutunk el Sohsaratba. Csúszós, mohlepte köveken ereszkedünk le az árnyas völgyben fekvő faluba, amelynek vezetője, az 58 éves Bakhot Phanrang éppen nagy munkában van.

– Khublei! – köszönt mosolyogva a hagyományos khasi üdvözléssel, amely azt jelenti: „Isten áldjon!” – Üdvözlöm az Ummonoion, Meghalaya egyik legrégebbi hídján. Tulajdonképpen acélhidat szerettünk volna építeni, de nem volt rá pénzünk.

A sűrű erdő, a meredek hegyoldalak és az évnek csaknem a felét kitevő monszunidőszak kellemetlen kombinációja nagyon megnehezíti errefelé a közlekedést, különösen azon falusiak számára, akik csak a megáradt folyókon átkelve érhetik el kertjeiket vagy a tűzifát adó erdőket.

Fiúk Nongriatból

Phanrang falujában minden családnak van egy kis földje, amelyen borsot vagy babért termesztenek, és csak ezen a hídon tudnak átkelni a folyó túlpartján lévő kertjeikhez. Phanrang és a családtagjai hetenként hatszor vagy 700 métert ereszkednek lefelé a völgyben, hogy az őserdőben bételdiót, borsot, tipuit (egy helyi gyógynövény) és babérlevelet gyűjtsenek, amit aztán a heti piacon adnak el.

E nehézségek miatt a khasik nemzedékekkel ezelőtt – írott történelem nélküli kultúrájukban nem lehet tudni, pontosan mikor – különös szövetségre léptek a természettel. Valakinek eszébe jutott, hogyan lehetne szívósabb és ellenállóbb alternatíváját létrehozni a kézzel ácsolt bambusz- és fahidaknak, amelyek az esős évszakban gyakran megsérültek vagy megsemmisültek.

Azért utaztam ide, hogy saját szememmel lássam a Jingkieng deingjri-t, azaz a „gumifa hidat”. A körzetben 11 ma is használt élő híd van, amelyek mindegyikét úgy hozták létre, hogy a Ficus elastica fa másodlagos gyökereit a folyó fölött átfektetett bambuszrudakhoz kötözték. Ahogy a két parton ültetett gumifák gyökerei mind hosszabbra nőnek, a khasik a bambuszrudakat állványzatként használva vezetik át azokat a túlsó oldalra.

Khasi nőA falvak lakói a bambusz helyett ma már sokszor kivájt bételfatörzseket használnak, s a gyökereket azok üreges belsejébe vezetik, azért, hogy a korhadó faanyagok is táplálják a növekedésüket.

Miközben a két parton szépen növekszik a két „anyafa”, a gyökereiket egy idő után össze kell fűzni: a helyiek az újabb gyökerekből kapaszkodókat, amolyan korlátokat alakítanak ki a híd mentén. A híd alján összefonják a gyökereket, a lyukakat pedig kődarabokkal töltik ki, amelyek idővel beágyazódnak a járófelületbe.

A heves esőzésekhez és intenzív talajerózióhoz jól alkalmazkodó gumifák tovább erősödnek, s 15-20 év múltán a híd már elbírja a gondozóit.

Phanrang azt is elmagyarázza, mire van szükség a 17 méter hosszú Ummonoi híd fenntartásához: a falubeliek állandó munkájára.

– A falunkban 450-en élnek, és szinte valamennyien – beleértve a férfiakat, a nőket és a gyerekeket is – hozzájárultak már a híd javításához vagy erősítéséhez. Amikor átmegy rajta valaki, a helyére igazíthat vagy megköthet egy kilógó gyökeret, vagy újabb gyökereket húzhat a hídhoz. – Mivel a szülők a kertbe menet gyermekeiknek is átadják a tudásukat és tapasztalataikat, a gyökérhidak nem csupán két partot kötnek össze, hanem becses kulturális örökségnek is számítanak, amelyek kapcsolatot teremtenek a múlt és a jelen között. Phanrangnak és a feleségének kilenc gyermeke van, akik az élő hidakat a jövőben is nagy gonddal ápolják majd.

– A mi hidunk a legerősebb, mert ez az egyik legrégebbi is – magyarázza a férfi. Írott emlékek nélkül a khasik nehezen tudják pontosan megmondani a hidak korát, de úgy 150 évesek lehetnek. A khasi legendák szerint egy Sri Snaton Chyne nevű férfi agyában fogant meg a gyökérhidak gondolata, miután egy nap befejezte a munkát.

– A parton pihenve jutott az eszébe, hogy gumifát ültet el ott, így a későbbi nemzedékek tagjai könnyebben kelhetnek majd át a víz fölött – mondja Phanrang. – Sok falubeli kételkedett benne, sőt néhányan egyenesen ostobaságnak tartották, hiszen a fa elültetése után sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a gyökerek elég hosszúak legyenek a bambuszra kötözéshez és így a víz fölött való átvezetéshez.

Snaton sajnos már jóval az előtt elhunyt, hogy a híd használhatóvá vált, így soha nem mehetett végig a művén.

Igaz ugyan, hogy az Ummunoi az egyik legrégebbi gyökérhíd, a leghíresebb azonban a csodás, kétszintes Umshiang függőhíd, amely a 150 lakosú Nongriatban, egy festői völgy aljában húzódik.

Khasi nő kel át az Umshiang hídon

A Nongriatba tett látogatás varázsában fontos szerepe van a hét óráig tartó gyalogos visszaútnak egy meredek hegyoldalban. Látványos tájon haladunk, két további, kisebb gyökérhidat is látunk, s torkunkban dobogó szívvel kelünk át a Wha Simtung acélsodronyos függőhídon, amely egy elkorhadt gyökérhíd helyén épült.

A többnemzedéknyi múltra visszatekintő kétszintes híd egyedülálló alkotás. Nem kevesebb mint 20 méter hosszú, s azt mondják, egyszerre akár 50 embert is elbír. A kis földjeikre tartó falubeliek mellett használják a fürdeni ide járó gyerekek és a folyó vizében ruhát mosó felnőttek is.

S miért kétszintes? Andreas Mawa, a falu elemi iskolai tanítója erről a következőket mondja: – Nagyon sokáig csak egy szint volt. Az egyik évben azonban rengeteg csapadék hullott az esős évszakban, és a folyó annyira felduzzadt, hogy a víz már a hidat nyaldosta. Szükség lett egy magasabban húzódó szintre is. Amióta pedig a falubeliek rájöttek, mennyire vonzó a híd a turisták számára, már egy harmadik szint kialakítását tervezik.

– Aki itt születik, annak ez a világa, és természetesnek veszi ezeket a különleges hidakat – mondja Denis P. Rayen, a Cherrapunjee Holiday Resort tulajdonosa. Rayen, a nyugalmazott tamil bankár ma sok mindennel foglalkozik: szállodatulajdonos, természetbarát és az idegenforgalom népszerűsítője. Miután feleségül vett egy khasi nőt, a Cherrapunjeetól 20 kilométerre délre fekvő kis faluban, Laitkynsewben telepedett le.

– 2000-ben jártam itt először, és amikor nekiláttam felkutatni a hidakat, a helybéliek nem akarták elhinni, hogy azok bárkit is érdekelhetnek – magyarázza.

Bár a szállodájából gyalog is könnyen elérhető az Ummunoi híd, Rayennek hat hónapba telt, mire sikerült rábeszélnie egy turistát, hogy látogasson el vele oda. Ma viszont már ez érdekli a leginkább a térségbe érkezőket – mármint az esőn kívül.

– Cherrapunjeeban az eső a legszebb – mondja Rayen. – Aligha gondolnánk, de a monszun tetőpontján roppant romantikus hely a város.

Rayen igazi esőrajongóvá vált, s a feleségével, Carmelával immár 12 éve kísérik figyelemmel a Cherrapunjee-ban hulló csapadék mennyiségét.

A 20 méter hosszú, kétszintes Umshiang híd

Bár a környéken élő khasik nem biztosak abban, hogyan és mikor kezdődhetett a gyökérhídkészítés hagyománya, Rayen szerint a jelenség akár 500 éves múltra is visszatekinthet.

– Az ide érkezésemkor átkeltem egy gyökérhídon, ahol még láthatók voltak egy korábbi híd elkorhadt és szinte már teljesen elmosott maradványai. A hidak oly régóta részei az életüknek, hogy semmi különlegeset nem látnak bennük.

A cherrapunjeei gyökérhidakra vonatkozó első ismert említés 1844-ből származik: H. Yule brit hadnagy a Journal of the Asiatic Society of Bengal hasábjain áradozott róluk.

Feltevések ide vagy oda, a hidak igazi vonzereje valami olyasmi, ami mélyebben érint meg bennünket. Rayen így fogalmaz: – A biológiai mérnöki munka e csodái minden szónál ékesebben mutatják, hogy az ember képes harmóniában élni a természettel.

Vote it up
223
Tetszett?Szavazzon rá!