Élet a rák után

Hat olyan ember meséli el reményről szóló történetét, aki már sikerrel megküzdött ezzel a félelmetes betegséggel

Megjelent: 2012. február

Kapcsolódó cikkek

Bár a rák továbbra is naponta szed áldozatokat szerte a világon, ha ma valakinél felfedezik ezt a betegséget, annak minden korábbinál nagyobb az esélye a túlélésre.

– A rákkal összefüggő halálozások száma csökkenni kezdett, ami igen fontos eredmény a daganatos betegségek elleni harcban – mondja dr. Siddhartha Mukherjee Pulitzer-díjas szerző és elismert rákszakorvos. – A szakértők elkezdték elemezni, mi lehet e változás oka, és a válasz roppant kielégítő volt: a megelőzéstől kezdve a kezelésig minden szerepet játszott benne.

Az alábbiakban hat olyan ember meséli el reményről szóló történetét, akik már megküzdöttek a rákkal.
 

Kovács Zsuzsanna 43 éves önkormányzati referens. Budapesten él két gyermekével.

Nyolc éve a volt férjemmel nyaraltunk, amikor kemény csomót fedeztem fel a jobb mellemben. Amint hazaértünk Budapestre, elmentem a nőgyógyászomhoz, aki beutalt a kórházba – és tíz nap múlva már meg is volt az első műtét. Nem csak a csomót távolították el, hanem a hónaljban lévő nyirokmirigyeket is. Nagyon agresszív fajta emlőrákom volt, és elég későn vettük csak észre.

Eleinte kétségbe voltam esve, de aztán – bármilyen rosszak voltak is az esélyeim – úgy döntöttem, hogy rendbe fogok jönni. Az öt műtét, majd az intenzív kemoterápia és sugárkezelés két évig tartott. Mivel kétséges volt, hogy a szokásos gyógymódok hatásosak lesznek-e, szerencsémre kaptam egy új gyógyszert, amely megakadályozza áttétek képződését.

Ebben az időszakban semmit sem tudtam dolgozni. Minden figyelmemet a gyermekeimre összpontosítottam és arra, hogy meggyógyuljak. A pillanat értékét is kezdtem felismerni. Pszichológushoz jártam, önfejlesztő könyveket olvastam. Lassacskán rájöttem, mely dolgok igazán fontosak az életemben. Sokáig boldogtalan voltam, de aztán éppen ebben az időszakban találtam meg magamban a bátorságot az életem megváltoztatásához. Miután három évig önmagamra koncentráltam, megismertem egy férfit, aki igazi társam lett.

Még ma is kapok hormonkezelést, háromhavonta járok onkológushoz, de tele vagyok reménnyel és célokkal. Elvégeztem egy posztgraduális pszichológiai képzést, és klubot alapítottam más emlőrák-túlélők számára. Bátorítást adunk egymásnak, és újfajta kezeléseket ismerünk meg.

Pokoli, rettenetes pillanat, amikor az ember megtudja, hogy rákja van, de ha tehetném, akkor sem csinálnám vissza az elmúlt évtizedet. A betegségtől többet kaptam, mint amennyit elvett tőlem.
 

Marnix Allegaert: Egy évvel a rák diagnózisa után olyanok között akartam helytállni egy versenyben, akiknek nem volt rákjukMarnix Allegaert 42 esztendős, a belgiumi Kuurnéban él a feleségével és három gyermekükkel. Az ypres-i szövetségi rendőrség kábítószer-ellenes osztályának a nyomozója.

2004. január 19-én hajnalban a lágyékom jobb oldalán érzett szúró fájdalomra ébredtem. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, és bementem dolgozni, de fél óra múlva már egyenesen állni is alig bírtam. Azt hittem, vakbélgyulladásom van.

Hat nappal később, amikor kiderült, hogy hererákom van, tehetetlennek éreztem magam. De ami még rosszabb volt, úgy éreztem, hogy kudarcot vallok az egyetlen dologban, amit tényleg jól szerettem volna csinálni – nem leszek ott a gyerekeim mellett. Hatévesen veszítettem el az édesapámat, anyámat pedig 20 évesen. Nagyon meg voltam rémülve. Meddig fogok élni? Mennyi fájdalomra kell számítanom?

Az onkológusom azonban azt mondta, jók az esélyeim az életben maradásra. Ez segített végigcsinálnom a kezeléseket – meg persze a család és a barátok szeretete és törődése. Nyíltan beszéltem a betegségemről – végül a rák meg is változtatott: sokkal nyitottabb személyiségűvé váltam.

Egy évvel a rákom felismerése után részt vettem a Survivor című televíziós vetélkedőben: be akartam bizonyítani, hogy helyt tudok állni olyanok között is, akiknek nem volt rákjuk. Végül sikerrel jártam.

2010 januárjában rákmentesnek nyilvánítottak. Most az a nagy álmom, hogy lábadozó rákbetegek egy csoportját a Mount Everest nepáli alaptáborába vezetem. Addig pedig minden egyes napot úgy élek, mintha az lenne az utolsó. Örömmel nézek minden jó dolog elé, és sokkal jobban kezelem a negatívumokat is. Kis dolgokban lelem a legnagyobb örömömet. És persze élvezek minden pillanatot, amelyet a feleségemmel és a gyermekeimmel tölthetek.
 

Mi újság?
• Emlőrák A legújabb kutatások arra derítettek fényt, hogy a rák genetikai jellemzőinek pontos meghatározása kulcsfontosságú lehet a betegség legyőzése szempontjából. Egy 29 génből álló úgynevezett „mintázat” felfedezésének köszönhetően az orvosok képessé váltak pontosabban előre jelezni, melyik emlőrákos betegnek lesz szüksége kemoterápiára és melyiknél lesz elég csak a műtét. Ez a módszer rengeteg nőt kímélhet meg a számára felesleges kemoterápiától. Remélik, hogy három éven belül már teszt formájában is alkalmazható lesz.

Azon emlőrákos pácienseket pedig, akik a BRCA1 vagy BRCA2 nevű genetikai mutációt hordozzák, egy olyan új gyógyszer kecsegteti remek kilátásokkal, amely az ilyen esetekben kialakult daganatokat sorvasztja úgy, hogy gátolja önjavító folyamataikat.

Bőrrák Fény bukkant fel a horizonton a bőrrák diagnózisa és kezelése terén egyaránt. Kanadai tudósok olyan új eszközt fejlesztettek ki, amellyel már korai, még jól kezelhető stádiumában is kimutatható a melanóma. Ez fénysugár segítségével ellenőrzi, hogy az anyajegyek nem rákos jellegűek-e. Az eszköz használatát egyelőre csak Kanadában engedélyezték.

Melanóma Az előrehaladott stádiumú melanómában szenvedőknek is van remény: két új hatóanyag, a vemurafenib és az ipilimumab a vizsgálatok szerint hónapokkal, sőt, néha több mint egy évvel hosszabbíthatja meg az életet.

Tüdőrák A hatóságok engedélyezték, hogy a krizotinib nevű új hatóanyagot is felhasználják olyan késői stádiumú tüdőrákos betegek kezelésére, akiknél a betegség hátterében az ALK nevű enzim működését érintő rendellenesség áll. Egy tanulmány szerint a kezelés hatására az ilyen betegek 57 százalékánál indult zsugorodásnak a daganat.

Folytatás a következő oldalon!

 

Bärbel Ollech 67 éves özvegyasszony a németországi Essenben él. Egy felnőtt fia van.

Bärbel Ollech: Igen szerencsés vagyok, hogy korán észrevették a daganatotSok éven át erős dohányos voltam. Gyerekkorom óta krónikus hörghuruttal küszködtem. Az orvosom rájött, hogy jó alany lennék egy újfajta tüdőszűrési eljáráshoz, amelyben a hagyományos röntgen helyett CT-felvételt készítenek. 2009-ben be is utalt egy szűrővizsgálatra, ahol kisebb elváltozást fedeztek fel a bal tüdőm felső lebenyében. Az orvos akkor azt mondta, hogy nem kell vele foglalkozni.

Aztán 2011 júliusában, amikor pajzsmirigyvizsgálatot végeztek, kértem, hogy ismételjék meg a tüdőszűrést. Az 52 éves unokatestvérem, akire mindig is a húgomként tekintettem, alig kilenc hónappal azelőtt halt meg tüdőrákban, ezért eléggé fel voltam kavarodva. A második CT-felvétel szerint az elváltozás megnőtt, s a növekedés sebessége alapján igen valószínűnek tűnt, hogy rákról van szó. Egy héten belül elvégezték a műtétet, és eltávolították a daganatot. Az orvosom azt mondta, az esélyem az ötéves túlélésre 90 százalék, mivel a daganatot korán észrevették.

Rendkívül szerencsésnek mondhatom magam. A műtét után azonnal letettem a cigarettát. Most pedig élvezem, hogy élek, hogy együtt lehetek a fiammal – s egy nap talán majd az unokáimmal is.

Vote it up
371
Tetszett?Szavazzon rá!