Élj a tyúkkal barátságba’

Meghökkentő, de hatékony recept magány ellen: aki hasonszőrűek társaságára vágyik, tartson tollas jószágot

Kapcsolódó cikkek

Az Anglia északkeleti részén fekvő Gatesheadben a Wood Green szociális és közösségi otthon társalgója zsúfolásig megtelt ezen a szerda reggelen. A férfiak biliárdoznak, az asszonyok egy csoportja óriási, egész asztallapot betöltő puzzle fölé hajolva nevetgél, a többiek pedig buzgón kóstolgatják az eperrel és tejszínhabbal megrakott süteményt, amelyet frissen sütött nekik Lynne Walker. Ő gondoskodik a Wood Greenhez tartozó 65 házikó valamennyi idős lakójáról.

Annak oka, hogy ez a sok ember egybegyűlt ma a társalgóban, a terem egyik sarkában álló műanyag keltetőben keresendő. A Wood Green nyújt otthont a HenPower nevű projektnek, amely azon a felfedezésen alapszik, hogy már egy olyan egyszerű elfoglaltság is, mint a tyúktartás, jótékony hatással lehet az idős emberek életminőségére. És az otthon lakóinak szívét mindennél jobban melengeti, amikor a kismadarak kikelnek.

– Láttátok már a csibéket? – kérdi a 89 éves Doreen Railton. – Öten vannak!

– Akár a kisbabák! – lelkendezik Doreen barátnője, a 78 éves Pat Cain. A keltetőben pedig öt pelyhes kiscsibe keresi az utat a külvilág felé.

– Már tegnap kocogtatni kezdték a tojásokat – mondja Owen Turnbull 85 esztendős nyugalmazott mérnök. – Lynne éjjel többször is ellenőrizte a keltetőt. Hajnali ötkor is itt volt, mert szabályozni kellett a páratartalmat. Én hét órakor érkeztem, hogy lássam, minden rendben zajlik-e.

Owen barátja, Albert Hibbert segítségével gondoskodik Wood Green jelenleg 40, de esetenként akár 60 tyúkjáról és csirkéjéről. – Én vagyok Owen inaslegénye – mondja mosolyogva. – Ő minden reggel kiereszti őket, én pedig enni-inni adok nekik. Rendes főnök, mert mindig felszedi utánuk, amit elpotyogtatnak.

Miközben beszélünk, Owen berak egy lemezt a társalgó DVD-lejátszójába, és elmagyarázza, mit fogunk látni: – Meg kellett mosdatnunk a csirkéinket egy tetvek és atkák elleni szerből készített fürdővízben. Mivel hideg nap volt, a hölgyek előhozták a hajszárítóikat, és a kezelés után megszárogatták a madarak tollazatát.

A felvételen a Wood Green asszonyai körben ülnek a társalgóban, ölükben egy-egy csapzott madárral, és kényeztetik a tyúkokat, mint valami divatos szépségszalon vendégeit, azok pedig láthatóan élvezik a gondoskodást.

– Szerintem jólesett nekik a meleg – mondja Doreen. – Felemelték a szárnyukat, hogy mutassák, hová fújjuk a langyos levegőt.

A Wood Green lakóinak igen kifinomult az előadói érzékük, állapítom meg magamban. Nem csoda, hisz a HenPower mostanra olyan sikeressé vált, hogy Owen, Doreen, Pat és barátaik turnézni kezdtek sajátos műsorukkal. – A múlt héten az egyik idősotthonban megszólalt egy hölgy: „Én, kérem, jobban szeretem a sült csirkét” – idézi fel Pat. – A teremben megfagyott a levegő. Együtt mondtuk neki: „Mi nem esszük meg a tyúkjainkat. Ők a barátaink!”

– Ám a hölgy csak nem hagyta abba. Kérdezgette, hogy milyen az ízük. Nem lehetett lelőni – meséli nevetve Doreen, és Pat bólogat: – Úgy van! Látnia kellett volna Owen arcát!

A projekt híre gyorsan terjedt, és a Wood Green idős férfiakból, nőkből, illetve tollasokból álló csapatát rendszeresen hívják tévés, rádiós műsorokba, kulturális fesztiválokra, egyetemi konferenciákra, és gyakran felkérik őket, hogy tartsanak előadást leendő ápolóknak a tapasztalataikról.

Ellátogatnak a környékbeli iskolákba is. – Jó érzés nézni a gyerekek arcát – mondja Owen gyengéd hangon. A gyerekek kézbe vehetik a madarakat, lerajzolhatják őket, kérdéseket tehetnek fel. – Általában tudok nekik válaszolni – teszi hozzá Alan Richards, a HenPower oszlopos tagja –, bár az egyik kisfiúnak sikerült zavarba hoznia. Megkérdezte, hány tolla van egy tyúknak!

– A madaraknak hála, rengeteg barátra tettem szert 4-től 94 éves korig – mondja Alan, az egykori taxisofőr, aki 2015 márciusában Points of Light díjat kapott. A brit kormány olyan önkénteseket tüntet ki ezzel az elismeréssel, akik munkájukkal pozitív változást idéznek elő a közösségben.

A brit állami szerencsejáték-vállalat alapítványa, a Big Lottery Fund egymillió font értékű támogatásának köszönhetően a HenPower Nagy-Britannia-szerte egyre több közösségi otthonban fejti ki tevékenységét, sőt nemrégiben kísérleti programot indított Ausztráliában is.

Douglas Hunter, a HenPowert életre hívó Equal Arts nevű karitatív szervezet igazgatója elmondja, hogy a Frankfurti Egyetem tanárai is tesztelnek egy hasonló kezdeményezést Németországban.

Az egész 2012 tavaszán kezdődött az északkelet-angliai Tyneside-ban, ahol a Shadon Ház nevű otthonban egy demenciával kezelt idős lakó folyton női neveket emlegetett, és panaszkodott, hogy mennyire hiányoznak neki ezek a hölgyek.

Időbe telt, míg a személyzet rájött, hogy a férfi nem a nőismerőseit, hanem a volt tyúkjait hiányolja. Gondozói ekkor utánajártak, van-e rá mód, hogy tarthassanak néhány baromfit a Shadon Ház udvarán. Itt kezdte meg munkáját az Equal Arts. A szervezet, amely harminc éve azzal a céllal jött létre, hogy különféle művészeti élményekkel gazdagítsa az idősek életét, ekkor a baromfitartást is felvette tevékenységeinek körébe.

– Első látásra eszement ötletnek tűnt, mégis belevágtunk – emlékezik vissza Hunter. – Hat hónapos kísérleti projektnek szántuk, de azonnal sikeresnek bizonyult. A személyzet meg a lakók nagyon örültek a csirkéknek, és a hozzátartozók is elégedettnek tűntek.

2012 szeptemberében az Equal Arts támogatást kapott, hogy Gateshead területén más otthonokban is elindítsa a programot.

Eközben a Wood Greennél Lynne Walker szembekerült egy olyan problémával, amely meglehetősen gyakori az idősgondozói intézményekben: a hölgyek szívesen barátkoztak egymással, a férfiak azonban közösségben is elszigetelten éltek.

Alan Richards harminc éve elvált, s azóta a gyermekeitől távol él. – Időm nagy részét a televízió előtt töltöttem – meséli az idős férfi.

Sivár volt az élete a most 89 éves Ossie Cresswellnek is, aki nyugdíjazásáig hegesztő-lakatos művezetőként dolgozott. – Tizenhét éve meghalt a feleségem, azóta egyedül élek. Egyetlen társaságom a tévé volt. Szép időben a kertemben dolgozgattam, más szórakozásom nem is volt.

Történt, hogy Lynne részt vett egy előadáson, amely arról szólt, milyen jótékony hatást gyakorolt a csirketartás a Shadon Ház gondozottjainak életére. Az ott élők nem voltak megfelelő egészségi állapotban ahhoz, hogy maguk gondoskodjanak a tyúkokról, de Lynne úgy vélte, hogy a Wood Greennél ez is megoldható lenne. Úgy érezte, a lakóknak pont efféle elfoglaltságra lenne szükségük, segítséget kért hát az Equal Artstól a program beindításához.

A lakók közt akadtak szkeptikusok is. – Borzasztóan ellene voltam – emlékezik vissza Alan Richards. – Nevetséges ötletnek tartottam. A háború alatt a szomszédjaink tartottak csirkéket. Ezek Rhode Island-i rózsatarajúak voltak, de én azt hittem, minden tyúk ilyen. Aztán egy újságcikkből megtudtam, hogy nagyjából 400 fajta létezik, és lassanként elpárolgott az ellenérzésem.

Ossie-t könnyebb volt meggyőzni. – Az első délután, aznap, mikor megérkeztek, lementem megnézni a csirkéket. Tetszett a dolog. Beszédbe elegyedem a többiekkel, akikkel – bár látásból ismertem őket – soha korábban nem beszélgettem. Ettől kezdve heti rendszerességgel összejöttünk, és egy idő után mindig nagyon vártam ezeket a találkozásokat.

A férfiak, mint Alan és Ossie, akik éveken át alig váltottak szót egymással, egyszerre barátságot kötöttek. Később a nők is bekapcsolódtak a programba. Meghívást kaptak a környékbeli iskoláktól, idősotthonoktól, és fokozatosan összeállt a műsor.

– Amikor demenciában szenvedőkhöz látogatunk el, a gondozóik rettentő hálásak, amiért törődünk azokkal, akikkel ők törődnek – mondja Ossie. – Magunkkal visszük és elengedjük a tyúkokat, hadd cirógassák őket. Az emberek, akik egyébként csak a falat bámulják, ilyenkor gyakran beszélni kezdenek.

Minden egyes madár külön egyéniség. – Látott már ennél aranyosabbat? – kérdi Owen, és az egyik kifutóra mutat, ahol kistestű holland bantam fajtát (törpe dísztyúkot) tartanak. – Csinos, kíváncsi kis jószágok. Az a világos tollú például roppant szemtelen! – mutat egy apró madárra, majd némi szünet után hozzáteszi: – Én is egy bantamot vettem nőül… A feleségem 150 centi magas!

Owen és a felesége, Belle 60 éve házasok. Mint a Wood Green hölgyei közül sokaknak, Belle-nek is van egy tyúkja, amelyet róla neveztek el.

– Egy ezüst ancona – mondja Owen. – Amikor turnézunk, igyekszik a figyelem középpontjába kerülni. Meg kell adni, elég lusta, mert igencsak kezd elnehezedni. – A férfi elgondolkodik, majd sietve hozzáteszi: – Mármint a tyúk, nem a feleségem!
 

A Henpower tagjainak bőven akad mesélnivalójuk. Ezeknek a történeteknek egy része igen szórakoztató, például annak a hölgynek az esete, aki egy baromfiaukción folyton magasba emelte a kezét, és úgy elkapta a hév, hogy a végén már saját maga ellen is licitált. Vagy amikor Gateshead polgármestere ragaszkodott hozzá, hogy ölében egy tyúkkal lefotózzák, de visszautasította a törülközőt, amelyet öltönye védelmében a tyúk alá akartak tenni…

Akadnak azonban megindító történetek is. Meglátogattak például egy stroke-on átesett idős férfit, aki a szélütés óta nem tudott beszélni.

– A kezébe adtunk egy tyúkot. Arcán boldog mosollyal csak simogatta és simogatta a madarat – meséli Jos Forrester-Melville, az Equal Arts munkatársa, aki a HenPower projektet vezeti. – Eltelt fél óra, s én el akartam venni tőle a tyúkot, de nem engedte. Szélesen mosolygott, és egyszerre megszólalt: SZERETEM!

A lánya könnyekre fakadt. Hónapok óta nem hallotta az apja hangját. Másnap felhívott telefonon, hogy az édesapja elhunyt. Azt mondta: „Akkor láttam őt utoljára. Hónapok óta tehernek érezte az életet, de tegnap nagyon boldog volt.”

Az idősek mind arról számolnak be, hogy amióta tyúkjaik vannak, újra hasznosnak érzik magukat. A legszebben Ossie Cresswell összegzi a tapasztalatait. Miután beszámol a HenPower műsoraiban vállalt szerepéről, azt mondja: – Ez a tevékenység nem engedi, hogy elcsüggedjek. Ha az ember csak magával törődik, akkor gyakorlatilag semmije sincs. De ha örömöt szerezhet másoknak, akkor az élete megtelik értelemmel.

Vote it up
145
Tetszett?Szavazzon rá!