Én és a főztöm

Régen könnyebb volt a háziasszonyok dolga. Én viszont hiába vagyok a táplálkozástudomány mestere, mert a családom magasról tesz erre

A fehérjék és a szénhidrátok királynője vagyok. Az élelmiszerek mikroszkopikus címkéin is kiszúrom a hidrogénezett zsírokat, kikalkulálom, mennyi a kekszenkénti energiatartalom. Az igazi nehézség otthon vár,  a konyhámban. A családom ugyanis etethetetlen. Folyton faggatom őket: – Mit ennétek legszívesebben?

A modern idők kettős sorscsapása az élvhajhászás és  az individualizmus. Kislányom a halrudacskákért és a ketchupban tocsogó spagettiért rajong. A ház ura a vörös  húsokat és a zöldborsót kedveli. Én minden másnap diétázom, míg tinédzser lányom olyan gyakorisággal vált véleményt, mint edzőcipőt. – Megmondtam, hogy utálom a zöldbabot! Az a múlt héten volt, hogy szerettem a lazacot!

Igyekszem mindenkinek a kedvére tenni, összeütök hát négy semleges kaját, amely végül senkinek sem ízlik. Néha meglepem őket, ám az újításaim ritkán részesülnek meleg fogadtatásban.

A férjem gyanakodva szimatol a tálba, a kicsi felnyög: – Nem szeretem  a lencsét! – A nagyobbik a legpragmatikusabb: megkérdi, főzhet-e magának egy kemény tojást.

Gyerekkoromban azt ettük, amit kaptunk.  Ha valaki nem szerette a borjúmájat, pechje volt. Az emberek érzésből főztek, nem tudták, hogy naponta ötször kell gyümölcsöt és zöldséget enni. A forró vajban sült krumpli dietetikailag talán helytelen, de annál finomabb volt. Anyámnak fogalma sem volt a táplálkozástudományról, viszont mesésen főzött.

A tökéletes ellentétem…

Vote it up
137
Tetszett?Szavazzon rá!