Én kaptam a koronát

Egy középkorú szépségkirálynő vallomásai, aki tényleg csak kíváncsiságból nevezett be

Megjelent: 2005. szeptember

Kapcsolódó cikkek

 

For 28 years, judges in the Mrs. America Competition have awarded a tiara to the contestant they deem the best-looking married woman in America. Although I am not even the best-looking woman on my block, I am married and I am an American. So I decided to experience what it’s like to enter a beauty pageant in middle age.

I found it reassuring that the Mrs. America online application, which asked for my name, address and color of my eyes and hair, offered gray as a hair choice. Just hours after I filled out the form, the director of the Mrs. District of Columbia pageant, Laurett, called and welcomed me to the competition.

Don’t you want to see if I’m pageant material? I asked. That would not be necessary, she assured me. Since one of Laurett’s businesses is coaching contestants, she offered me an hour of free consulting.

When Laurett opened the door to her home and saw me on the stoop, I suddenly knew what it must be like to weigh 300 pounds and show up for a blind date. Her eyes popped, and she gasped.

A Mrs. Amerika szépségverseny zsűrije immáron 28 éve választja meg Amerika legszebb férjezett asszonyát, és az ő fejére helyezik a koronát. Ugyan még az utcánkban sem én vagyok a legszebb, de férjezett vagyok, és amerikai. Ezért úgy döntöttem, első kézből szerzek tapasztalatokat arról, milyen lehet középkorúként részt venni egy szépségversenyen.

Megnyugtató volt, hogy a Mrs. Amerika-verseny internetes jelentkezési lapján, ahol többek között a nevemet, a címemet, a szemem és a hajam színét is meg kellett adnom, az ősz hajszín is szerepelt a lehetséges válaszok között. A jelentkezési lap elküldése után néhány órával felhívott Laurett, a washingtoni szépségkirálynő-választás rendezője, és üdvözölte a jelentkezésemet.

Nem szeretne megbizonyosodni afelől, hogy alkalmas vagyok-e a versenyen való részvételre? – kérdeztem tőle. Biztosított róla, hogy erre nem lesz szükség. Mivel Laurett mellesleg a versenyzők felkészítésével is foglalkozik, egyórás ingyenes tanácsadást ajánlott fel.

Amikor Laurett ajtót nyitott nekem, és meglátott a tornácon, hirtelen átéreztem, milyen lehet, amikor valaki 140 kilósan jelenik meg egy vakrandin. A szeme majd kiugrott, és elakadt a lélegzete.

 

Hirtelen átéreztem, milyen lehet,
amikor valaki 140 kilósan jelenik meg egy vakrandin

 

Not that I’m fat. I’m a normal weight. But normal weight is not beauty-contestant weight, not even Mrs. District of Columbia beauty-contestant weight.

We sat, and Laurett gave me a thorough looking-over. You need to build yourself up, she said, surveying my chest. Maybe taping to give you a cleavage.

Smile, she said. I did. You need to overwrite your lips. She explained that I should powder out my lips so they were invisible, then draw a new, full set of lips outside my natural lip line. Also, I should get a pair of false eyelashes and wear them around the house for practice. I was starting to worry that all this cosmetic improvement would leave me looking like Tammy Faye Bakker.

Later, I asked Laurett how many competitors had entered Mrs. District of Columbia.

You’re the only one. You’re going to be crowned.

The pageant was being held at a community recreation center in a fluorescent-lit meeting room, with no stage, two tables for judges, and about 60 stacking chairs for guests. My pageant was being held jointly with the Mrs. Maryland-America pageant, so the audience would not realize I was the only D.C. entrant.

The Mrs. Maryland contestants ranged in age from their 20s (Amber, who was there with her infant son, whom she took breaks to nurse), to, like me, their 40s (Dianne, a former Army supply specialist who was about to become a grandmother).

Before the show, Heather, the 2003 Mrs. Maryland, led us through the opening dance number to some Latin-sounding song coming out of a boom box. It was very much like the moves in any aerobics class, but having to remember which leg is my right and which is my left is why I stopped taking aerobics.

Then Heather had us practice our evening-gown walk. The others had plenty of good advice. Turn to face the judges and keep looking at them even when you’re walking by, said Dianne. You’ve got to sell yourself. Sybil, a real estate agent and 37-year-old mother of four, said square your shoulders and turn your upper body to the judges.

All the women except Amber were pageant veterans. It was clear this was no passing girlhood fantasy of being chosen the most beautiful. It was a perpetual chance to be celebrated for the hard work they put into perfecting themselves.

It was time to meet the judges. Like a speed-dating session, we each got five minutes with them. Their questions were eclectic: What message would you deliver as Mrs. D.C.? How did you like being pregnant? I was usually pretty good on first dates, so it was fun coming up with sincere, not-too-sappy answers.

Then it was show time. We got into our cocktail dresses and did our opening number. I achieved my goal of not bumping into another contestant while we twirled.

Next we were each asked questions in front of the crowd by an emcee. After babbling incoherently about my writing career, the afghan I took two years to knit, and how I met my husband, I went backstage and put on my bathing suit.

I thought having a bathing suit competition in the Mrs. America contest was perverse. A Mrs. pageant should consist of maneuvering a minivan, saying Go brush your teeth, and modeling flannel nightgowns.

As I did my circuit for the judges, I had a dissociative experience. You’re home in your sweat pants, you’re home in your sweat pants, I keep saying to myself, while hoping none of my falsies popped out the monumental dome of my bathing suit top.

After the pageant, I asked my husband just how bad the whole bathing suit thing had been. I don’t know, he replied. I couldn’t look.

After the evening-gown event, it was time to announce the winners. Nikki looked truly ecstatic when she was selected Mrs. Maryland. I tried to look surprised when I was crowned Mrs. District of Columbia. Laurett handed me a two-foot-tall trophy and fastened my sash, while Heather put the tiara on my head.

I thought of times it would be appropriate to wear my crown. Grocery shopping and walking the dog seemed right.

I called Laurett the next day and told her I was resigning as Mrs. District of Columbia.

My husband and I had discussed canceling our existing vacation plans and going to the nationals in Palm Springs. We assumed we could carve some kind of vacation out of it. This didn’t sound like one. I imagined being yelled at for two weeks by the choreographer (Mrs. D.C., it’s merengue, then cha-cha!) and sitting in a tub of Nair each evening. On top of that, contestants and husbands weren’t allowed to share hotel rooms.

I was no beauty queen, but I was married. And I was at least a good enough Mrs. to want my husband around during our vacation.

Nem mintha kövér lennék. Teljesen normális a testsúlyom. Csakhogy a normális testsúly még nem egyenlő a szépségverseny-testsúllyal, még akkor sem, ha csak a Mrs. Washington címért versengek.

Leültünk, s Laurett alaposan szemügyre vett. Itt bizony erősítésre lesz szükség, közölte a mellkasomat fürkészve. Egy fűző talán javíthatna a dekoltázsodon.

Mosolyogj! – utasított. Engedelmeskedtem. Újra kell rajzolnod az ajkaidat. Azt tanácsolta, hogy púderezzem láthatatlanná az ajkaimat, majd rajzoljak magamnak új, teltebb ajkakat a természetes ajakvonalamon kívül. Továbbá javasolta, hogy szerezzek be műszempillát, és gyakorlásképpen viseljem otthon. Kezdtem aggódni, hogy a sok szépészeti újítástól úgy fogok kinézni, mint egy hátborzongatóan agyonsminkelt televíziós prédikátor.

Később megkérdeztem Laurettől, hogy hányan neveztek be a washingtoni szépségversenyre.

Te vagy az egyetlen. Te kapod a koronát.

A szépségversenyt egy neonvilágítású tanácsteremben rendezték meg, ahol nem volt színpad, csak két asztal a zsűrinek és körülbelül 60 szék a vendégeknek. A szépségversenyt együtt rendezték a Mrs. Maryland-választással, így a közönségnek nem tűnhetett fel, hogy én vagyok az egyetlen jelölt a washingtoni kategóriában.

A Mrs. Maryland mezőnye a huszonnyolc évesektől (Amber az újszülött fiával érkezett, aki miatt néha szünetet is kellett tartania) egészen a hozzám hasonló negyvenesekig terjedt (köztük Dianne, aki nemsokára nagymama lesz).

A verseny előtt Heather, a 2003-as Mrs. Maryland cím győztese végigvette velünk a nyitótáncot egy latinos hangzású dalra. A lépések nagyban hasonlítottak a bármelyik aerobikórán tanultakra, de az aerobikot annak idején pont azért hagytam abba, mert sosem tudtam megjegyezni, hogy melyik a bal és melyik a jobb lábam.

Ezután Heather az estélyiben való járást gyakoroltatta velünk. A többiek rengeteg hasznos tanáccsal láttak el. Mindig a zsűri felé fordulj, és akkor is feléjük nézz, amikor már kifelé mész, mondta Dianne. El kell tudnod adni magad. Engedd le a vállad, és fordítsd a felsőtested a zsűri felé, intett Sybil, a 37 éves, négygyermekes ingatlanügynök.

Ambert kivéve mindegyikük megfordult már szépségversenyeken. Egyértelmű volt, hogy nem csupán múló leánykori álom, hogy valakit a legszebbnek válasszanak. Sokkal inkább állandó lehetőség arra, hogy elismertessék azt a kemény munkát, amit önmaguk tökéletesítésébe fektettek.

Eljött a zsűritagokkal való találkozás ideje. Olyan volt, mint egy villámrandi: mindegyikünk öt-öt percet töltött velünk. A kérdéseik elég változatosak voltak: „Milyen üzenetet közvetítene Mrs. Washingtonként?”, „Hogyan élte meg a terhességet?” Mivel általában jó voltam az első randikon, ezúttal is szórakoztató volt őszinte, de nem túl érzelgős válaszokat kitalálni.

Aztán elkezdődött. Átöltöztünk a kisestélyinkbe, és előadtuk a nyitótáncot. Sikerült elérnem, hogy pörgés közben ne botoljak bele egyik versenyzőbe sem.

Ezután a nézők előtt kellett válaszolnunk a műsorvezető kérdéseire. Miután összefüggéstelenül hablatyoltam az írói karrieremről, a gyapjúsálról, amit két év alatt kötöttem, és a férjemmel való találkozásról, hátramentem, hogy átöltözzem a fürdőruhámba.

Úgy gondoltam, hogy elég perverz dolog a Mrs. Amerika-verseny keretén belül fürdőruhás versenyszámot rendezni. Nekünk inkább a következő számokban kellene versenyeznünk: gyermekszállítás, a „Mosd meg a fogad” mondogatása és flanelhálóing-bemutató.

Miközben megtettem a kört a zsűri előtt, muszáj volt elvonatkoztatnom a helyszíntől. Otthon vagy a melegítőben, mondogattam magamnak, s reméltem, egyik szivacs sem esik ki a fürdőruhám hatalmas kosaraiból.

A végén megkérdeztem a férjemet, hogy mennyire voltam szörnyű. Nem mertem odanézni, válaszolta.

Az estélyis felvonulás után eljött a győztesek kihirdetésének ideje. Nikki el volt ragadtatva, amikor Mrs. Marylandnek választották. Én pedig megpróbáltam meglepetést színlelni, amikor elnyertem a Mrs. Washington címet. Laurett átadta a több mint fél méter magas trófeát, és feladta a vállszalagot, miközben Heather a fejemre rakta a koronát.

Elgondolkoztam azon, hogy milyen alkalmakkor viselhetném a koronámat. A bevásárlás és a kutyasétáltatás is megfelelőnek tűnt.

Másnap felhívtam Laurettet, és közöltem, hogy lemondok a szépségkirálynői címemről.

A férjemmel beszéltünk róla, hogy esetleg lefújjuk tervezett nyaralásunkat, és helyette elmegyünk az országos döntőre Palm Springsbe. Először úgy gondoltuk, jó kis nyaralás lehetne. Később azonban elképzeltem, hogy egy szégyenletesen fiatal koreográfus két héten keresztül kiabál velem (Mrs. Washington, először szamba, aztán csacsacsa!), vagy hogy minden este szőrtelenítenem kell a lábam. Valamint ott volt még az az apróság, hogy a versenyzők és a férjeik nem alhatnak egy szobában.

Nem voltam igazándiból szépségkirálynő, házas viszont igen. És voltam olyan jó feleség, hogy a férjemmel akartam nyaralni.

Vote it up
26
Tetszett?Szavazzon rá!