Érdekességek Kínáról

Miközben Kínában lassan beköszönt a holdújév, nézzük meg közelről, milyen is ez az egyre befolyásosabb ország

A Föld népességének majdnem egynegyedét teszi ki, a világ legnagyobb gazdaságává válás felé halad, és mindennapi fogyasztási cikkeink tetemes hányadát állítja elő. Sokan mégis titokzatos, idegenszerű, sőt ijesztő képet alkotnak Kínáról.

Jómagam négy éve járok oda rendszeresen – részint kikapcsolódásként, részint vállalatok munkatársait oktatom arra, hogyan tartsanak kapcsolatot a nyugati médiával –, és hazatérve leggyakrabban azt kérdezik tőlem, milyen is Kína valójában. Katonás rend uralkodik ott? Mindenkinek ugyanazt az egyenruhát kell hordania? Lehet saját házuk meg autójuk?

Az igazság azonban olykor még a különféle tévképzeteknél is furcsább. Most tételesen felsorolom, mi képeszt el leginkább ebben a hihetetlen országban.

Az ország, ahol megáll az idő
A kelettől nyugatig mintegy ötezer kilométer kiterjedésű Kína három időzónát érint, de a kommunisták 1949-es hatalomra jutása óta a nemzeti egység kifejezéseképpen mindenütt egyformán, a pekingi időnek megfelelően járnak az órák. Ez azt jelenti, hogy a nyugati végeken telenként csak délelőtt tízkor, két órával a tanítás és az irodai munkanap kezdete után virrad.

Sokan azonban a biológiai ritmusukhoz kényelmesebben illő – bár nem hivatalos – helyi időbeosztáshoz igazodnak. Sok helyen például a kisdiákok a tanítási szünetekben vacsorázás közben éjszakai tévéműsorokat nézhetnek.

Különc, zsémbes hírharangok
A kínaiak korántsem olyan jámborak, gépiesek és alkalmazkodók, amilyeneknek sokan képzelik őket. Az ott készült egyik fotómon egy kilenc év körüli kisfiú Superman-jelmezben sétáltatja fehér uszkárját. Egy másik fényképet sajnos elszalasztottam: egy középkorú sanghaji hölgy szintén uszkárt sétáltatott, de azt a kutyát a farkától az orra hegyéig rózsaszín pöttyösre festették.

A kínaiak imádnak pletykálni, nyilvános szóváltásba keveredni, remek a humoruk (némelyik ismerősöm rajong Woody Allenért), csak úgy ontják az avantgárd művészetet, a volán mögött ülve lépten-nyomon dudálnak, és szünet nélkül szidják a hivatalokat meg az ügyfélszolgálatokat.

219 megaváros
Hallott már valaha Csungkingről? Én csak azóta, hogy Kínába járogatok. A világ legnagyobb városa – az autó- és motorgyártás, élelmiszer-feldolgozás, vegy-, textil-, gép- és elektronikai ipar roppant központja, mely fölé szürke égbolt borul. Csakis Kínában létezhet 31 milliós település, amelyről a külföldiek szinte nem nagyon tudnak. 2025-re még az ország jelenlegi születési rátája mellett is 219 város lakossága haladja majd meg az egymilliót – míg Európában ma 35 ilyen akad.

Nem is olyan spéci a „sütlizs”
A nyugati köztudatba bekerült kínai ételek a hongkongi kantoni konyha készítményeinek erősen korlátozott változatai, úgyhogy például a kínaiak zömének fogalma sincs, mi az az édes-savanyú sertés – a sült rizst pedig reggelire fogyasztják. Sőt, egy kínai ismerősöm anyukája „külföldi sertésnek” hívja az édes-savanyút. A kínai konyha legalább nyolc fő tájegységre és több ezer helyi változatra oszlik. A nyugatiaknak ismerős kantoni koszt mellett tehát ott a fűszeres hunani és szecsuani, a bambuszban meg gombában dúskáló anhuji, a tenger gyümölcseit föltálaló fucsieni, a földimogyoróval, gabonával és ecettel nem fukarkodó santungi, a rengeteg sült és párolt fehérhúsú halat felhasználó, édeskés csiangszui, valamint a zsírszegény, főleg a friss ízeket hangsúlyozó csöcsiangi.

A kínaiak rajonganak az érdekes állagú falatokért, így aztán lelkesen esznek olyasmit, mint a halfej – amelynek húsát a csontokról egyenesen a szájukba kapargatják –, viszont a fehér halfilét unalmasnak találják. A hamburgertől vagy a bifsztektől meg egyenesen irtóznak egyöntetű íze és állaga miatt.

A csirkemell pedig annyira jellegtelen a kínai ínynek, hogy az élelmiszerboltban az a legolcsóbb hús, leginkább állateleségnek vásárolják.

Egyébként a nyugati konyha, például az olasz – vagy a művelt Sanghajban a francia – inkább divatos, semmint élvezetes a kínaiak számára. És bár a nagyvárosokban minden sarkon működik kávézó, magát a kávét nem sokan kedvelik.

A Kentucky Fried Chicken ezzel szemben fergeteges sikert aratott, mintegy kétezer üzlete nyílt – az Egyesült Államokon kívül sehol nincs ennyi. Kell-e mondani, hogy a csirkeszárny sokkal népszerűbb, mint az unalmas mell?

Kína mindinkább a finom borok tömegpiaca, de a nemes nedűket sokszor zöld teával, sőt akár kólával keverve isszák. Százezer forintnak megfelelő árú palackok pedig felbontatlanul, ajándékként vándorolnak.

Be vannak hálózva
Kína a világ legnagyobb mobiltelefon-piaca, 900 millió polgára rendelkezik soucsi-val („kézi géppel”) – gyakorlatilag az összes felnőtt, mint Nyugaton. Emellett a kínai városlakók átlagosan a szabadidejük 70%-ában barangolnak a világhálón.

Becslések szerint ötvenezer állami alkalmazott figyeli az internetezést, és a politikai ellenzék hivatalosan be van tiltva. Az ellenőrzés azonban nem könnyű, és Kínában kétszázmillióan blogolnak, közülük sokan bírálják a hatóságokat. 2011-ben az internet serkentette arab tavasz a hatalmon lévők egy részét arra indította, hogy szigorításokkal próbálkozzanak, de csak mintegy harminc személy ellen indult eljárás valamilyen vétségért.

A nyugati közösségi kapcsolatépítő hálózatok, például a Facebook és a Twitter szintén nem elérhetők, de kínai megfelelőik – a Twitter helyetti Hszinlang Vejpo és Tenghszün Vejpo meg a Facebookot pótló Zsenzsen és Kajhszin – éppolyan hatékonyak. 2011 júliusában, miután Csejcsiang tartományban két vonat összeütközött, a hatóságok minden híradást cenzúrázni igyekeztek. A szerelvényeken rekedtek azonban üzeneteket posztoltak a Hszinlang Vejpón, mielőtt kimentették őket.

Ven Csia-pao miniszterelnök néhány nap múlva látogatott a helyszínre, és szükségesnek érezte, hogy magyarázatot adjon: azért nem tudott előbb odautazni, mert beteg lett. Ezt a kínai közösségi hálózatok első politikai jellegű diadalaként értékelik.

Élelmes náció
A kínaiak üzleti érzéke rendkívül fejlett, az ember el sem akarja hinni, hogy hivatalosan mindmáig kommunista rendszerben élnek. Egy ismerős asszonnyal egy pekingi nagyáruházban jártam. Ékszereket nézegetett. Miután semmi kedvére valót sem talált, az eladó kitűzőkkel teli tálcát húzott elő a pult alól. Magánvállalkozásban árulta a brosstűket – saját boltot működtetett az áruház épületén belül.

Bőröndüzemben dolgozó kínai barátnőm nemrégiben úgy döntött, hogy díszállat-kereskedést nyit (rohamosan terjed az állattartás), ezért megkérdeztem, fölmondja-e az állását.

Azt felelte, esze ágában sincs. A főnöke befektetett az új vállalkozásába, és fizetésemelést adott neki, hogy a munkahelyén maradjon és inkább vegyen fel magának egy üzletvezetőt. Ez azt a kínai alapelvet példázza, hogy a barátság és a bizalom fontosabb az előnyös üzletnél. A kínaiak inkább kötnek előnytelen megállapodást ismerőssel, mint előnyöset egy idegennel.

A hit titokzatos útjai
A hivatalosan ateista Kínában tömegek fordulnak a kereszténység felé. Becslések szerint az országban 54 millióan vették föl a vallást – többen, mint Olaszországban –, közülük 40 millióan protestánsok és 10 millióan katolikusok.

A titkosrendőrség – a Közbiztonsági Hivatal – időről időre megzavar istentiszteleteket, sőt előállít hívőket, és néhány órás őrizetben tartás után engedi szabadon őket, csak hogy megmutassa, ki az úr. Ez a mérsékelt vallásüldözés azonban mit sem árt a hit terjedésének. Vagyonos üzletemberek már saját gyülekezeteket hoznak létre, és nagyra törő tervek keretében Kína-szerte felekezeti „márkák” építéséről beszélnek.

A kereszténység kínai értelmezése azonban zavarba ejtő lehet. Egy „hívő” nőismerősöm még nem hallott Jézusról, és nem tudta, hogy a feszületnek vallási jelkép volta mellett mi a jelentősége. Ő ama reményért jár templomba, hogy beszélhet elhunyt édesapjával.

Böfögni illik
A kínai etikett valóságos aknamező:

• Soha ne bontsa ki azonnal a kapott ajándékot!
• A szürcsölés és a böfögés tisztelettudónak minősül.
• Az asztalnál mindent kóstoljon meg, amivel kínálják!
• Üzleti ebéden és vacsorán üzletről szót ejteni modortalanság.
• Nem modortalanság viszont értekezlet közben mobilhívást fogadni, azután hangos beszéddel minden mást ellehetetleníteni.
• Nem neveletlen, aki a szájához emeli az evőcsészét.
• Az üzleti szerződés a tárgyalás kezdete. Mihelyt a felek megállapodtak az árban, és kezet adtak rá, nem szokatlan, hogy a vásárló árengedményt kér.
• A már a kommunista rendszer idején felnőttek a borravalót sértésnek tekintik.

Egy ország, sok nyelv
Kínában szinte mindenki beszéli a mandarint, a kínai nyelvnek a pekingi dialektuson alapuló, standardizált válfaját. Az 56 különálló etnikai csoporthoz tartozó kínaiak zöme azonban szívesebben használja a 292 helyi nyelv valamelyikét. A legelterjedtebb a kantoni, amelyet 70 millióan beszélnek, köztük a hongkongiak. A nyugati nagyvárosok kínai negyedeiben is ez az uralkodó.

A kínai írás 80 ezer írásjegyet használ – ebből legalább háromezer kell ahhoz, hogy az ember egyáltalán olvasni tudjon –, de Kínában szinte mindenki megérti, bármilyen nyelvet beszél is.

A gyermekek azonban hétéves korukig a latin betűs pinjint használják, mert azt sokkal könnyebb megjegyezni, mint az írásjegyeket. Ha pedig a kínaiak komputeren vagy telefonon gépelnek, akkor latin betűket billentyűznek be, a készülék megjeleníti az azokhoz rendelhető írásjegyeket, és kiválasztják a megfelelőt.

A világ országai közül állítólag Kínában beszélnek legtöbben angolul. Mintegy 300 millióan tanulták vagy tanulják a nyelvet.

A matematikával együtt ez a legfontosabb iskolai tantárgy, mert azt tartják, hogy a legjobb pályákhoz nyit utat – bár nyugati cégek gyakran tapasztalják, hogy a jó angoltudással állásra jelentkezők máshoz nem is nagyon értenek.

Egyesek még meg is operáltatják a nyelvüket, mert úgy vélik, akkor könnyebben ki tudják ejteni az angol szavakat, főleg a híresen nehezeket, amelyek l és r hangot tartalmaznak.

Bármilyen is, ez a hazájuk
Megkérdeztem egyébként nagyon liberális kínai barátnőmet, Amyt, hogy aggasztja-e a tibetiek nehéz sorsa. Azt felelte, nem, mivel nincsenek tibeti ismerősei, de hozzátette, hogy ha lennének, akkor a segítségükre sietne. Elmagyarázta, hogy a kínaiak habozás nélkül feláldozzák magukat a szeretteikért és magáért Kínáért, de hagyományosan nemigen törődnek azokkal az idegenekkel, akik történetesen a honfitársaik. Ez a helyzet lassanként megváltozik, különösen, ha gyermekekről van szó – ezt mutatja annak a kétéves kislánynak a minap nagy felzúdulást keltett halálesete, akit a Kuangtung tartományi Fosanban gázoltak el, és a járókelők rá sem hederítettek. A kommunista uralom ráadásul erős közösségi szellemet gerjeszt. Egy brit barátom, aki a Hongkonghoz közeli, gyorsan fejlődő elektronikai iparáról nevezetes Sencsenben él, nem győz álmélkodni szomszédai közösségi szemléletén.

– A hétköznapi élet továbbra is jó értelemben vett, határozottan szocialista jelleget sugároz – mondja. – Miután a helybeli pártfunkcionárius gondozatlannak találta az utcánkat, nagytakarítást szervezett. Nem volt semmi erőszakoskodás, mindenki kivette a részét a megmozdulásból, amely tényleg remek légkörben zajlott.

A kommunista gyökerek miatt az alapvető javak és szolgáltatások – bérlakás, egészségügyi ellátás, oktatás, közlekedés – olcsón hozzáférhetők, és egy Gallup-felmérés nemrég megállapította, hogy az amerikai szegényeknek háromszor nagyobb valószínűséggel nincs pénzük élelemre, mint a kínai szegényeknek. A kínai ipar durván környezetszennyező, de sok a helyi környezetvédő kezdeményezés. Az üzletek és közintézmények fölösleges világítását éjszakára lekapcsolják, sok helyütt a piros lámpánál várakozó autóbuszok motorját is kötelező leállítani.

A halál órája
Még a művelt, intelligens kínaiak is erősen babonásak. Általánosan elterjedt hiedelem, hogy a nyolcas szám szerencsét, a négyes balszerencsét hoz, az épületekben a harmadik emelet fölötti szintet ritkán nevezik negyediknek.

A babonásság még egy apró ajándék vásárlását is megnehezíti. Számos cikk kerülendő, ilyen például a kapcsolatok megszakadását jelképező olló, a kínaiul a „halál” szóval azonos elnevezésű óra, a párok különválására emlékeztető jelentést hordozó körte, valamint a cipő, amely azt sugallja, hogy a megajándékozottnak ideje odébbállnia. És persze a zöld fejfedő is, mert egy régi kínai kifejezés, a „zöld kalapot hord”, valakinek a felszarvazottságára utal.

Ilyen előnnyel jár a magány
A híres márkájú termékek éppolyan drágák Kínában, mint Nyugat-Európában – egy pár edzőcipő például 30-40 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül.

Miután a középosztálybeli kínaiak heti keresete ennek a fele, akkor hát hogyan engedhetnek meg maguknak ilyesmit? A kommunisták egykézést ösztönző politikája miatt. A szülők, nagyszülők és dédszülők összes megtakarított pénzüket az egy szem csemetére költhetik, ezzel gyakran jócskán felnőttkoráig megteremtik a kényelmes megélhetésének kereteit. 

Vote it up
157
Tetszett?Szavazzon rá!