Észbontó: Fogyjunk másmilyenre!

Koplalás, testedzés, zsírégetés, konyhai pepecselés – mindenki tudja a tutit. De én még jobbat tudok

Kapcsolódó cikkek

Kétféle nő létezik. Van az EGYIK, aki olyan, amilyen. Meg van a MÁSIK, aki pont nem olyan, viszont nagyon szeretne olyan lenni. A dolog szépsége, hogy az EGYIK (aki olyan, amilyen) sem olyan szeretne lenni, amilyen, hanem amolyan. Vagyis olyan, mint a MÁSIK. Ezért aztán fogyóznak.

Minden nő – ha ilyen, ha olyan – tudja, hogy a fogyás a nem evéssel érhető el leghatásosabban, de ezt egyikük sem képes hosszabb időre betartani (aki mégis betartotta, az már semmilyen). Ezért inkább azt a megoldást választják, hogy csak akkor esznek, ha muszáj. (Ez a muszájérzet ugyanakkor nem arányos az éhségérzettel, mert a legtöbb nő kéjelegve tűri, hogy apró kis éhségszörnyek harapdálják a gyomrát éles fogaikkal, morgó hangokat hallatva, mert úgy gondolja, hogy közben fogy.)

A nő ugyanis nem akkor eszik, amikor éhes, hanem amikor bánatos. A bánat elsődleges kiváltó oka az aznap reggeli mérlegelés szokott lenni, ami szerint az előző napi éhezésnek jó, ha húsz deka mínusz lett az eredménye. Ekkor a nő elkedvetlenedik, felrántja a frigó ajtaját, majd mindent befal, ami hizlal.

A másik ok, amiért a nő eszik, ha örül. Mert az öröm megszédíti, egy pillanatra még önmagával is megbékíti, és így kiált: „Az élet szép, nem érdekel semmi, és most eszem!“ És odalép a frigóhoz, felrántja az ajtaját, és...

A harmadik kényszer az evésre, ha unatkozik, mert épp se nem örül, se nem bánatos. Ilyenkor tétován megindul a szobabicikli felé, majd mégis egy fogyimagazint lapozgat, végül rádöbben, hogy inkább futni kéne menni, mint enni, de ekkor már késő, mert ahogy az enni szó felvillan elméje kivetítővásznán, már lép is oda a frigóhoz...

A nő – legyen bár ilyen vagy olyan – jól tudja, hogy a nem evésen kívül a fogyás csak akkor érhető el, ha a mégiscsak megevettet mielőbb eltünteti magából. Ezért rózsaszín vagy iszapzöld trutyikat iszik vödörszám, aminek a dobozára rá van írva, hogy vitaminnal dúsított anyagcsere-gyorsító és zsírégető. A borzalmas ízek tovább fokozzák benne a hitet, hogy ez aztán tuti hat.

A nők abban roppant mód hasonlítanak, hogy igen kreatívak, ha diétákról van szó

De vannak speciális (100% hatékony!!!) diéták is, mert a nők – emilyenek, amolyanok – abban roppant mód hasonlítanak, hogy igen kreatívak, ha diétákról van szó. A speciális diéták mind ugyanazon az alapelven működnek: hogy a nő, az alapvető tápanyagok megvonása miatt legyengülve, ám az éhségtől egyre idegesebben, már-már fogcsikorgatva induljon napi körútjára, ahol a másmilyen nőkkel hasonlítódik össze.

A folyton örülő, bánatos, illetve unatkozó nőknek az olyan (örökre lefogyasztó!!!) diéták valók, amikor annyit lehet enni, amennyi jólesik, mégis fogyunk. Mivelhogy semennyi sem esik jól. Mert ki bír naponta három doboz tojást megenni főve, vagy kizárólag húst meg egy kis húst.

A másmilyen típusú (egy hét alatt öt kiló!!!) diéták a rendszerető, precíz és pepecselős nőknek kedveznek, itt grammra elő van írva, mennyi olaj nélkül mennyi tengeri halat mennyi sótlan brokkoliágyon. Mindennap más az ebéd és más a vacsora, vagyis lehet egész nap közértbe rohangálni, sorban állni, mérni , főzni, mosogatni, ami már önmagában is fogyaszt.

Diéták ide, fogyókúrák oda, felmerül a kérdés: miből fogy, ha tényleg fogy, aki folyton fogy? És különbözik-e végre az amolyantól, aki (állítólag) szintén csak fogy és fogy? Hát megéri ez a sok kín és szenvedés? Nem lenne egyszerűbb és humánusabb simán csak nevet cserélni egymással, hajszínt, kocsit, férjet, gyerekeket?

Én mint nő (az olyanok csoportjából) ezennel forradalomra hívlak titeket, ilyen és olyan nőtársaim! Legyünk mostantól úgy amolyanok, hogy közben jól érezzük magunkat, együnk szépen, amennyi jólesik, finomat és könnyűt, meg egy kis csokit is azért, aztán lejtsünk hastáncot vagy sétáljunk egy nagyot, és örüljünk, hogy vagyunk, akármilyenek is.

És ne akarjunk többé ilyenek vagy olyanok lenni, mert úgyis mindenki másmilyen, nézőpont kérdése csak az egész.