Észbontó: Nincs ki a két kereked?

Nem kéne rám hoznod a frászt, kedves lángcsóvás bukósisakos motorbőgető

Kedves lángcsóvás bukósisakos, arany-ezüst motorbiciklis Embertárs, ki múlt hét kedden a pirosnál mellém settenkedtél, majd motorodat felbőgetve a frászt hoztad rám, kérlek, állj meg egy percre, mert beszédem van veled.

El kell mondanom, hogy sajnos én már nem szeretlek téged. Pedig hidd el, alapvetően minden embertársamat szeretem, már aki hagyja, és nem rémisztget halálra lépten-nyomon.

Mert ha nem tudnád, kedves Lángmotoros, én meg a kisautóm szelíd szimbiózist alkotva haladunk méterről méterre az élet útján, nem sietünk, nem kapkodunk, megcsodáljuk a világ elénk táruló szépségeit. Én eközben szívderítő dolgokra gondolok, például, hogy vacsorára hagymás lapcsánka lesz savanyú káposztával.

És ha az élet kisebb megtorpanásra kényszerít, mert például piros a lámpa, akkor nem idegeskedem, nem pumpálom a tuc-tuc zene ütemére a gázt, hanem még jobban belesüppedek ezekbe a lelket gyönyörködtető képekbe, sőt még az is előfordul, hogy a visszapillantót elhajlítva megigazítom a rúzsomat, amit előzőleg tán lenyaldostam a lapcsánka képzetének okán.

Na mármost, ha ebbe az álmodozó tudatállapotba valaki hirtelen egy irdatlan nagyot bődül tőlem húsz centire, épp a bal fülembe bele, akkor én azt az Embertársat nem szeretem.

Nem, ha még ráadásul kackiásan, nyolcvannal elém penderülve vissza is bámul, hogy a béna sisakja alól a képembe vigyorogjon, majd irdatlan bűzt eregessen az orrom alá.

Jó, megértem, hogy nem lehet folyton tekintettel lenni a kisautómban rám törő álmos-merengős hangulataimra, de akkor legyünk tekintettel egészségi állapotomra (tüdő, szív, fül), ami azonnali Ross doktoros intubálást igényel abban a pillanatban, amikor a sávomon belül, a záróvonalon feltűnsz.

Amikor apukám vezetni tanított, azt mondta, csak szépen lassan nyomjad a gázt, kislányom, és ne nagyon válts sávot, akkor biztonságban vagy. Meg a többiek is. De te elragadtad tőlem e biztonság megnyugtató érzetét, amikor egy kerékre ágaskodva feldübörögtél az én sávomban, az én kisautómtól öt centire, az én szélvédőmre szikrákat pattogtatva a flasztert sikáló kipufogóddal!

Hát neked nem mondta az apukád, hogy a közlekedés veszélyes üzem, és ha elém vágsz, azzal fékezésre kényszerítesz, aminek hatására letörik a rúzsom és belém rohan a mögöttem döcögő egész autósor?

És nem szeretem az út mentén sokasodó kis művirágkoszorús, szomorú kereszteket sem

Nem szeretlek, kedves bukósisakos Embertárs, és azt sem szeretem, hogy a tavasz illatában és üdezöld fényében lebegő országutakat használod versenypályának hasonszőrű barátaiddal. És nem szeretem az út mentén sokasodó kis művirágkoszorús, szomorú kereszteket sem, amelyekre valahogy sosincs kiírva, milyen szupergyorsan merted VOLNA bevenni a kanyart... Nem szeretem, hogy ennyire nem szereted magad, nem szeretem, hogy tiszteletlenül bánsz az életeddel és a másokéval.

Kedves Brűgető embertárs! Én már mindenfélét kiterveltem ám ellened: hogy legközelebb például a piros lámpánál mögéd settenkedem, és felfújt légzsákokat szerelek csillámporos motorod mindkét oldalára, hogy ne tudj tükörtörögetve kacskaringózni az autók között. És kétszázhússzal száguldani se, mert nem engedi a légellenállás. Vagy hogy a kipufogód végére illesztek egy porszívócsövet, amelyet a sisakod hátsó részére fúrt lyukon bevezetek. Kipufogód andalító dübörgését csakis te élvezhetnéd! De azért nem fulladnál meg egészen, mert a sisakod tetejére is fúrnék egy lyukat, ahol – mint a kéményen – a füst kivezetődne.

Most, hogy így elképzellek a felhőszerű párnácskáiddal meg a gőzölgő kobakoddal, amint szép halkan és illedelmesen gurulsz szerényen a kocsisor végén, már kezdelek is újra megszeretni.

Vote it up
186
Tetszett?Szavazzon rá!