Észbontó: Sulifrász

Azt kívánom, bárcsak sose múlna el a nyár! Pedig nem hagyják élvezni, minden arról szól, hogy itt az ősz meg az iskola

Kedves Hozzám Hasonlatos Anyukák, ugye, ti is úgy látjátok, hogy augusztusban legszebb a nyári égbolt, sokkal kékebb, mint máskor, és helyes kis bárányfelhők tarkítják. Éjszaka pedig csillagokat potyogtat, hogy kívánhassunk valamit, például, hogy sose múljon el a nyár.

És ez olyan jó. Lenne! Ha békén hagynának még egy kicsit! És nem hergelnének lépten-nyomon iskolatáskát hirdető óriásplakátokkal és áruházi tolltartóakciókkal! Az ember anyukája még le se barnult egészen, máris lépten-nyomon az arcába kiabálják, hogy mindjárt itt az ősz, kezdődik az iskola!

Bárányfelhő, hullócsillag, huss, marad a nyári villámcsapás, miszerint gyermekünknek már csak egyetlen hónapja van, hogy mindent bepótoljon, amit az elmúlt tanévben elmulasztott. És szaladunk, hogy grabancon ragadjuk, de hűlt helye, mert ő is ráeszmélt, hogy már csak egyetlen hónapja van, hogy mindent bepótoljon, amit a nyáron elmulasztott.

És könyörgünk neki, hogy kicsit tanulgasson, hisz mindjárt kezdődik a suli, de ő flegmán visszaszól, hogy minek tanulgasson, úgyis mindjárt kezdődik a suli.

És ekkor valami zizegni kezd bennünk, és számtalan észbontó gondolat üt tanyát anyai kobakunkban. Például, hogy merre lehet a bizonyítvány, amelyet tanévzárón adtak át azzal, hogy be kell vinni tanévnyitóra. Meg hogy milyen állapotban lehet a matrózblúz ott, ahol egyelőre nincs. És hogy a tornatanárnő kiheverte-e már, hogy gyermekünk tavaly szeptemberben Izé néninek szólította, és hogy idén vajon eszébe jut-e majd a neve. És hogy vajon előre kellett volna befizetni a tankönyvek árát.

De legfőképpen az aggaszt engem (meg talán a Kedves Hozzám Hasonlatos Anyukákat), hogy miként faraghatnék pár hét alatt jó tanuló külsejű, érdeklődő arckifejezésű, szimpatikus gyereket ebből itt, akit szintén a sulifrász gyötör (fúúúj, ne má’!), és szintén nem tudja, hol áll a bozontos feje, s főleg nem, hogy hol is az iskola (bár ez nem is érdekli).

Ne idegeskedjünk, ha nincs meg a tavalyi körző, mert rögtön előkerül, amint újat vettünk

Mi, az őrület határán táncoló anyukák ezért úgy gondoljuk, ideje lenne gyakoroltatni a korán kelést, nehogy a hatodik óra közben azzal másszon elő a pad alól, hogy hol a reggeli. És a matekot, meg a törit is át kéne nézetni vele, mert csak családi körben vicces a Circus Maximusból és sinus-cosinusból összegyúrt sinus Maximus, és az is csak júniusban. És talán nyelvünk udvarias társalgási képleteit is át kéne venni, miszerint, köszönni igenis illik, és nem úgy, hogy csavesz, és megköszönni is illik, ám korántsem fejbúbra paskolással.

Hogy miként lehet elkerülni a teljes idegösszeomlást? Hát úgy, hogy csakis a dolog jó oldalát nézzük, és csak azért sem idegeskedünk feleslegesen. Még azon sem, hogy nincs meg a tavalyi körző, szögmérő, vonalzó, mert úgyis azonnal előkerülnek, ahogy megvettük az újakat. Meg azon sem, hogy a gyerek strandpapucsban akar iskolába menni, mert úgyse veszi észre senki, ha meglátja az alkoholos filccel felrajzolt, lemoshatatlan „tetkót” a nyakán. Gondoljuk csak el, kedves anyukák, milyen jó lesz, hogy szeptembertől megint lefekhetünk tizenegy előtt, nem kell éjjel háromkor kikapcsolni a bömbölő tévét, miközben ő édesdeden alszik, avagy a gyanús csendre felriadva nem kell elindulni megkeresni valamelyik tóparti szórakozóhelyen. Végre megint nyugtunk lehet, tudva, hogy egész nap az iskolában van, és nem kell aggódnunk, mit eszik egész nap, mert ott a menza. (Biztos, hogy nem megint turkálós pólókra költi az ebédpénzt?)

És főleg, boldogok lehetünk a tudattól, hogy a lusta, butító nyár után kicsinyünk a nap nyolc óráját megint elméje fényesítésével tölti. (Hol van már az a tavalyi intő, miszerint: „Gyermeke a nap nyolc óráját szemhéja és szája fényesítésével tölti...”)

Vote it up
283
Tetszett?Szavazzon rá!