Ételfüggés

Ön tudja, hogyan ismerhető fel a túlevéses zavar, illetve hogyan különböztethető meg az alkalmankénti túlzott ételfogyasztástól?

Aki már állt egy csábító finomságoktól roskadozó asztal előtt, az tudja, hogy néha mindenki ehet túl sokat. Bár erre is mondhatjuk, hogy „túlettük” magunkat, az orvosi meghatározás szerint csak akkor beszélhetünk túlevésről, ha az rendszeres, kényszeres szokássá válik.

– Fő jellemzője az az érzés, hogy muszáj ennie, illetve hogy nem tudja abbahagyni, ha már elkezdte – magyarázza dr. Eva Conceição, a portugál Minhoi Egyetem kutató pszichológusa.

A túlevést először a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve 2013-ban megjelent ötödik kiadása (DSM-5) ismerte el mentális betegségként. A tudósok sem biztosak abban, mi okozza a túlevéses zavart (TEZ), de gyanújuk szerint örökletes tényezők is közrejátszhatnak benne, akárcsak az alkoholizmus egyes eseteiben.

Mivel a TEZ sokszor összefügg a szorongással vagy az alacsony önbecsüléssel, beszédterápiával is kezelhető. Az orvosok emellett többféle, eredetileg más célra engedélyezett gyógyszert is felírhatnak rá, például depresszió vagy epilepszia elleni szereket.

A TEZ ellen eddig hivatalosan egy gyógyszert engedélyeztek, a liszdexamfetamin-dimeszilátot, de ezt is csak az Egyesült Államokban. A figyelemhiányos-hiperaktivitás betegségben (ADHD) szenvedőknél is hatásos szer állítólag csökkenti a túlevők nehezen megfékezhető falásrohamait. A készítmény azonban nem fogyókúrás tabletta, és ezért nem ajánlják azoknak, akik csupán le szeretnének adni néhány kilót.

A TEZ-betegek
35-40 százaléka férfi

De hogyan is különböztethető meg a TEZ az alkalmankénti túlzott ételfogyasztástól? A diagnózis nem mindig könnyű. A súlyproblémák önmagukban nem elegendők a diagnózis felállításához: bár a túlevők kétharmada elhízott, lehet normális is a testsúly. Sokan az ülő életmód, a kiegyensúlyozatlan étrend vagy a túl nagy ételadagok következtében túlsúlyosak.

A DSM-5 pontosan meghatározza a TEZ kritériumait: az általában hetente legalább egyszeri evési rohamok idején a túlevők gyorsan és sokat esznek, függetlenül attól, hogy éhesek-e, és ezt többnyire egyedül, esetleg mások elől titkolva teszik.

Ha ez ismerősen hangzik önnek, és tenni akar ellene, a legjobb az orvosánál kezdenie. A szakemberek a túlevéses zavar lelki tényezőinek kezelése mellett tanácsokat adhatnak a fogyáshoz (ha szükséges), és segíthetnek elkerülni az olyan egészségtelen stratégiákat, mint az étkezések kihagyása vagy a kalóriabevitel időnkénti jelentős csökkentése – ezek ugyanis az újabb rohamok kiváltásával éppen ellentétes hatást hozhatnak.

Vote it up
152
Tetszett?Szavazzon rá!