Ételmítoszok: melyik igaz és melyik nem?

Tényleg távol tartja az alma az orvost? A csoki pattanásokat okoz? A sok csípős fűszer meg fekélyt?

A csoki pattanásokat okoz
– Bár ez az állítás helyet kapott több bőrgyógyászati szakkönyvben is, alátámasztani még sosem sikerült – mondja dr. Pam Brown, az Ausztrálázsiai Bőrgyógyászati Intézet tagja. A legenda az 1930-as években terjedt el, a 60-70-es években végeztek is kutatásokat a témában, de ezek nem voltak alaposnak nevezhető vizsgálatok.

– Azt tudjuk, hogy az öröklött hajlam és az étrend mellett az esetleg pattanást előidéző tényezők közé egy-egy konkrét étel is tartozhat – állítja a szakember. Magas glikémiás indexű ételek hatására elképzelhető, hogy megemelkedik a férfi nemi hormonok termelése, egy erre érzékeny szervezet esetében ez pedig a pattanások megjelenéséhez vezet. A csokoládé azonban nem ilyen típusú étel.

Mindennap egy alma, az orvost távol tartja
– Természetesen ez így, szó szerint, nem igaz, de mint metafora sok igazság van benne – magyarázza dr. Ronald McCoy, az Ausztrál Családorvosok Intézetének szóvivője. Az alma legyen az étrend fontos eleme, rendszeres fogyasztása erősen ajánlott – ezt egyértelművé teszi a mondóka. Azonban azt is kiköti, hogy „egy alma”, és nem ötven, hiszen a szélsőséges étrend ártalmas lehet. Végül, bár az alma valóban tele van antioxidánsokkal, ez nemcsak rá jellemző, hanem általánosságban elmondható az összes gyümölcsről. Tehát ha picit pontosabban akarnánk fogalmazni, a mondóka így hangozna: a rendszeresen, de mérsékelt mennyiségben fogyasztott gyümölcs nagyban hozzájárulhat a hosszú, egészséges élethez.

A halfogyasztás serkenti az agyműködést
Igaz! A halak fogyasztásának több előnyös hatása ismert, a halolaj például gazdag omega–3 telítetlen zsírsavban, amely gátolja a vérlemezkék összecsapzódását és növeli a vörösvértestek rugalmasságát, így hatására jelentősen csökken az éren belüli vérrögképződés, és ezzel együtt a szívroham esélye. Ugyancsak az omega–3 pozitívumai közé sorolható, hogy főleg idősebb korban jót tesz az agynak.

A chicagói Rush Orvostudományi Egyetem vizsgálatai szerint 60 százalékkal lassítható az időskori kognitív hanyatlás, ha hetente egyszer hal kerül az asztalra, továbbá csökken az Alzheimer-kórhoz hasonló betegségek esélye is. – Tény, ami tény, minél több halat fogyasztunk, annál inkább csökken az időskori elbutulás kockázata – mondja dr. Emiliano Albanese , aki 15 ezer 65 évesnél idősebb ember étrendjét tanulmányozta. Azok között, akik heti néhány alkalommal ettek halat, a demencia esélye 20 százalékkal csökkent, és ennek kétszeresét produkálták azok, akiknek a tányérjára mindennap került hal.

A sárgarépa javítja a látást
A répa fogyasztása sem megelőzni, sem visszafordítani nem fogja a látásromlást, de heti néhány répával elkerülhető az a típusú látásromlás, amelynek a hátterében az A-vitamin-hiány áll. Ezt farkasvakságnak hívják: ilyenkor a szem nem tud alkalmazkodni a homályos, gyenge fényhez. A répa gazdag béta-karotinban, amelyet az emberi szervezet A-vitaminná alakít.

A csípős fűszerek fekélyhez vezetnek
Nem igaz! Kutatások során kiderült, hogy ha csípős étel fogyasztása után fáj a hasa, az nem fekély, hanem irritábilisbél-szindróma jele. A gyomorfekélyt legtöbbször a Helicobacter pyloris nevű baktérium okozza, de nem szteroid gyulladáscsökkentő (például ízületi gyulladásra szedett gyógyszer vagy aszpirin) is előidézheti. A Helicobacter egyébként általánosan elterjedt, az emberek többsége már gyermekkorában megfertőződik vele.

Joghurttal a kandidiázis ellen
Dr. Kristine Barnden nőgyógyász szerint ebben az ügyben még nem született ítélet. A fenti állítás mögötti elmélet kézenfekvő: normálisan a „barátságos” baktérium, a laktobacillus nagyon savas környezetet hoz létre a hüvelyben, így gátolja a candida nevű gomba elszaporodását. Azonban ha valami a laktobacillust pusztítja, például egyéb okokból szedett antibiotikum, akkor elszaporodnak a gombák. Az élő baktériumot tartalmazó, de akár csak az egyszerű natúr joghurt is azért jön szóba, mert az egyensúly helyreállítását remélik tőle.

Ezt sajnos még komolyan vehető kutatás nem bizonyította, ezzel szemben több vizsgálat arra jutott, hogy a joghurtnak semmilyen hatása nincs. Sokat hallunk ilyen szempontból a probiotikumokról (jótékony baktériumokat tartalmazó táplálék kiegészítőkről) is, azonban a kutatások sorra inkább placebóhatást mutattak, mint valós előnyt. Tehát, ha beválik a joghurt, annak inkább az a magyarázata, hogy az emberek hisznek benne. Ettől függetlenül, ha kandidiázis ellen nem is segít, akkor sem árt joghurtot enni.

Kandidiázis ellen a vény nélkül is kapható gombaellenes gyógyszerek segíthetnek, de ha biztos akar lenni a dolgában, inkább forduljon orvoshoz.

A teába áztatott gyömbér enyhít a felkavart gyomron
Több gyógynövényes orvosságnak valószínűleg azért tulajdonítunk gyors és jó hatást, mert a baj, ami ellen hozzájuk fordulunk, hamar elmúlik. – Bármit szed be ilyen esetben, mindenképpen jobban lesz – állítja Bolin professzor.

Nincs rá bizonyíték, hogy a gyömbér gyomornyugtató hatású lenne, szemben például a teaként és kapszulában fogyasztható borsmentával. Ne várjon azonban ilyen hatást a mentacukortól!
 

A cikk egy változatát elolvashatja angolul is!

Vote it up
257
Tetszett?Szavazzon rá!