Évi ezer bálna élete a tét

Önkéntes állatvédők, köztük egy magyar nő küzdelme a japán cetvadászok ellen a Déli-óceánon

Kapcsolódó cikkek

2013. február 20. A Sea Shepherd nemzetközi környezetvédelmi szervezet három hajója hónapok óta küzd az Antarktisz térségében a mostoha időjárással, a jéghegyekkel és a japán bálnavadászokkal. Ez utóbbiakkal a konfliktus évről évre élesebb, a japán flotta ugyanis egyre agresszívabb eszközökkel próbálja eltávolítani útjából a „Tenger pásztorait”.

A dráma késő délután hág a tetőfokára, amikor a 130 méteres Nisshin Maru japán bálnafeldolgozó hatalmas súlyával valósággal ránehezedik a Steve Irwinre. Mindenkit a fedélzeti szintre rendelnek, felkészülve a legrosszabbra. A népszerű ausztrál természettudósról és tévés személyiségről elnevezett Steve Irwin szakácsai, köztük a magyar Kristóf Veronika a hajó hátsó fülkéjéből figyelik az eseményeket.

Megkönnyebbülnek, amikor a hatalmas monstrum letolat róluk, azonban a támadásnak ezzel nincs vége. A Nisshin Maru most ráfordul a Bob Barkerre, valósággal maga alá gyűri, és súlyos sérülést okoz annak gépházában.

Zúdul a víz mindenhonnan. A Bob Barker kapitánya, Peter Hammarstedt vészjelzést ad le, majd a rádióba harsogva üzen az ellenségnek: – Nem mozdulunk innen! Meg kell ölnötök minket, ha hozzá akartok férni az üzemanyag-ellátó tankerhez!

Nem tudni, meddig mennének el a cetvadászok a világ e távoli szegletében, de szerencsére a száz bálnavédő aktivistának némi védelmet jelent, hogy az Animal Planet filmes stábja percről percre rögzíti és a világhálóra tölti az ütközet eseményeit.

Az 1946 óta működő Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság szavazati joggal bíró országai 1986-ban döntöttek a cetek kereskedelmi célú vadászatának betiltásáról. De van egy jogi kiskapu: a tudományos célú bálnavadászat engedélyezett. Japán erre, valamint kulturális hagyományaira hivatkozva ejti el a tengeri emlősöket az Antarktisz környékén 1994-ben létrehozott Déli-óceáni Bálnavédelmi Területen is.

A „tudományos vizsgálat” azonban csak pár percig tart, a leölt állatokat még a hajókon feldolgozzák, majd Japánba visszatérve piacra dobják. Ausztrália 2010-ben nyújtott be keresetet Japán ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon, amely tavaly márciusban egyértelmű tiltó és elmarasztaló döntést hozott.

Ennek ellenére Japán tovább folytatja a bálnák elejtését, és a moratórium azon pontját is folyamatosan megsérti, amely szerint természetvédelmi okok miatt a 60. szélességi fok alatti területen tilos az üzemanyag-vételezés.

Híres támogatók
Számos ismert ember nyújtott már erkölcsi támogatást a Sea Shepherdnek azzal, hogy kiállt a nyilvánosság elé, részt vett a demonstrációin, illetve jelentős anyagi támogatásban részesítette a szervezetet, például elősegítette egy-egy hajó megvételét. Íme, néhány név a teljesség igénye nélkül: Martin Sheen, Daryl Hannah, Richard Dean Anderson, Edward Norton, Pierce Brosnan, Emily Deschanel és Christian Bale.

A Sea Shepherd Conservation Society a világ talán legradikálisabb természetvédelmi szervezete. Alapítója, a kanadai születésű Paul Watson 1977-ben azért vált ki a Greenpeace-ből, mert úgy vélte, sokkal erőteljesebb fellépésre van szükség a tengeri élővilág védelmében. Elkötelezett önkéntesei közvetlenül a bűncselekmények helyszínén küzdenek a bálna-, delfin-, fókamészárlás, a cápauszony-vadászat és az orvhalászat ellen.

A Sea Shepherd 2003 óta vív sajátos fegyvertelen háborút a japán cetvadászok ellen. Az állatvédők úgy próbálják ellehetetleníteni a munkájukat, hogy akadályozzák a cetek felkutatását, a bálnák és a szigonyágyúk közé hajóznak, illetve blokkolják az üzemanyag-vételezést. Sikeres küzdelmük eredményeként Japán az általa önkényesen kikényszerített éves kvótának (1035 bálna) kevesebb mint a 20 százalékát tudta csak kihasználni az elmúlt években.

Az évek során azonban megváltozott a küzdelem. Nyolc évvel ezelőtt a nemzetközi bálnavédők puszta felbukkanása is elég volt ahhoz, hogy a japánok összepakolják a szigonyágyúikat és meneküljenek a Sea Shepherd jellegzetes fekete hajói elől. Ma már egyre szélesebb fegyverarzenállal: vízágyúkkal, villanógránátokkal és úgynevezett hangfegyverekkel igyekeznek távol tartani az állatvédőket.

A Tenger pásztorai viszont csak a média nyilvánosságát vetik be, meg orrfacsaró vajsavbombákat és más ártalmatlan, ám kellemetlen vegyületeket, amelyek lehetetlenné teszik a munkát az ellenséges hajó fedélzetén. Állításuk szerint szakértelemmel megtervezett és végrehajtott akcióik során még soha senki nem sérült meg az ellenfél hajóin.

– A japán bálnavadászok viszont nem bánnak kesztyűs kézzel velünk – mondja Veronika. – 2008-ban rálőttek Paul Watson kapitányra, akinek az életét csak a golyóálló mellény mentette meg. Négy éve pedig a Shonan Maru 2, a japán kormány biztonsági hajója egyenesen keresztülgázolt az Ady Gil világrekorder trimaránon, amelynek a tulajdonosa azért csatlakozott az antarktiszi bálnavédelmi kampányunkhoz, hogy segítse a felderítő munkánkat. Az utolsó pillanatban tudtuk a hatfős legénységet kimenteni a jeges óceánból.

Veronikát nem tántorítja el a bálnavadászok agressziója. – Számomra ez az egyetlen értelmes cél, amiért érdemes élni – mondja az elkötelezett bálnavédő, akinek a figyelmét Richard O’Barry Delfinmosoly című könyve hívta fel a tengeri emlősök nehéz sorsára. Később a Kalóz vagy hős? című francia dokumentumfilmben hallott a Sea Shepherd tevékenységéről.

Jelentkezett, pedig tudta, hogy csak a legrátermettebbeknek és legelszántabbaknak sikerül a Sea Shepherd kötelékébe állni. Nem kevesebb, mint tízezer jelentkező közül, szigorú szabályok szerint válogatják ki a hajók 30-45 fős legénységét. Az elhivatottság azonban kevés. Az önkéntesek saját maguk finanszírozzák a felszerelésüket és az utazásukat. A kampányok közötti időszakban ezért visszatérnek civil foglalkozásukhoz, és a következő úthoz keresnek támogatókat.

Veronika eddig hét alkalommal vett részt a decembertől márciusig tartó kampányban. A hajón újságíróként és szakács önkéntesként dolgozik: három-négy fős csapatával napi 8-10 órában főz több mint 40 főre – szigorúan vegán ételeket. Munka után pedig a szervezet híreit fordítja angolról magyarra, illetve cikkeket ír a tengeri emlősök védelmében.

– Nemcsak 20 ezer kilométerre, a Déli-tengeren, hanem itthon, a szárazföldön is harcolok az állatok megmentéséért – mondja. – Fontosnak tartom, hogy a felnövekvő generáció minél korábban halljon a természetvédelemről, ezért szívesen tartok előadásokat iskolásoknak a bálnák védelméről. Bepillanthatnak az önkéntesek küzdelmébe, és beszélgetünk arról is, hogy ők és a szüleik mit tehetnek a tengeri élővilág pusztítása ellen. Például hogy környezettudatosan vásárolnak és nem látogatják az állatokat rabságban tartó delfináriumokat.

A hajón spártai körülmények uralkodnak. – Üzemanyag-takarékossági okokból a jégtáblák között hajózva is csak korlátozottan, reggel és este néhány percre használhatjuk a fűtést – meséli Vera. – Speciális outdoor-aláöltözetben, zokniban, polárpulóverben és sapkában alszanak az emeletes ágyakban, a takarók és paplanok között is hálózsákban, mivel a kabinokban körülbelül 3 fok a hőmérséklet.

Többször kerültek már a jégtáblák fogságába a nem sarki vizekre tervezett hajójukkal, és keserves küzdelembe telt, mire kiszabadultak. A legutóbbi tomboló sarki viharban pedig a konyhaszekrény egy eleme szakadt ki a falból és repült egyik sarokból a másikba. Az is előfordult már, hogy a kampány végére szűkösnek bizonyultak az élelmiszerkészleteik, és napokig rizses-babos fogásokon éltek.

– A több hónapig tartó út nemcsak fizikailag merít ki – folytatja. – A családomtól, a szeretteimtől való távolság is kemény próbatétel, a mai napig nehéz szívvel válunk el egymástól. Mivel a legénység majdnem fele nő, alkalmanként sírás is előfordul. A nehéz helyzeteken valamennyiünket átsegít azonban az a szilárd meggyőződés, hogy mindennél fontosabb a bálnák élete.

Vote it up
244
Tetszett?Szavazzon rá!