Így csökkentheti a rákbetegség kockázatát

Huszonkilenc egyszerűen követhető tanács: egyik sem csodaszer, de a hatásuk bizonyított

Intsen búcsút a cukros italoknak
Nemcsak az elhízáshoz és a cukorbetegséghez járulnak hozzá, ráadásul a méhrák kockázatát is növelik! A Minnesotai Egyetem vizsgálata szerint azoknál a nőknél, akik rendszeresen nagy mennyiségben fogyasztottak magas ilyen üdítő italokat, 87 százalékkal nőtt a méhrák veszélye.

Fogyasszon rezisztens keményítőket
A bélben az emésztésnek ellenálló, úgynevezett rezisztens keményítőt (RS) olyan ételekben talál, mint a zöld banán, a zab vagy a fehér bab. Kellő mennyiségű RS fogyasztásával csökkentheti a vastagbélrák kockázatát! A Cancer Prevention Research című szaklapban megjelent vizsgálat eredményei szerint bemutatott kutatás résztvevőinél 30 százalékkal fokozódott a vastagbélfalsejtek szaporodása, miután 4 héten át napi 300 gramm sovány vörös húst ettek. A szaporodás azonban normalizálódott, miután kiegészítették a résztvevők étrendjét napi 40 gramm rezisztens keményítővel.

Álljon többet, igyekezzen minél kevesebbet ülni
A legújabb kutatási eredmények szerint azoknál, akik a nap nagy részét ülve tölti, 24 százalékkal nő a vastagbél- és a méhrák kockázata! További kutatások pedig azt mutatták ki, hogy a tévé előtt több időt töltő embereket 54 százalékkal jobban fenyegeti a vastag- és végbélrák, mint a kevesebb tévét néző társaikat. Lehet, hogy épp ideje lenne bárpultra váltania? Ha erre nincs lehetősége, óránként szakítson időt legalább néhány perces sétára a szobában.

Egyen párolt brokkolit
A brokkoli rákellenes szuperétel – érdemes rendszeresen fogyasztani! Nem mindegy azonban, hogyan készíti el: egy 2008-ban végzett olasz vizsgálat szerint a párolt brokkoli jelentősen többet tartalmaz a glükozinolát nevű, jótékony hatású vegyületből, mint ha főzve, sütve vagy mikrózva készíti.

Paradió!
A paradió (vagy brazil dió) gazdag szelénforrás. A szelén egy olyan mikroelem, mely fontos védő enzimek működéséhez kell. A Harvardon végeztek egy kutatást több mint 1000 prosztatarákos férfi bevonásával; a 13 évig tartó vizsgálat során azt állapították meg, hogy 48 százalékkal kisebb volt az esélye a betegség súlyosbodásának valószínűsége azoknál, akiknek a legmagasabb volt a szelén vérszintje. A Cornell Egyetem és az Arizonai Egyetem közös kutatása szerint napi 200 mikrogramm szelén (amely mennyiség 2 szem paradióból kinyerhető) már a prosztatarák kockázatának 63 százalékos, a vastagbélrák kockázatának 58 százalékos, a tüdőrák kockázatának 46 százalékos, a rákos halálozás kockázatának 39 százalékos csökkenéséhez vezet. Fontos, hogy a szelén ne étrendkiegészítőkből, hanem táplálékból származzon: a kutatások szerint a szelént tartalmazó étrendkiegészítők inkább növelték a prosztatarák veszélyét.

Fokhagymából sosem elég
Ez a csípős fűszernövény a benne található allilszulfid miatt értékes. Az allilszulfid egy olyan vegyület, amely egyrészt elősegíti az immunrendszer működését, segítve a természetes védekezést, másrészt apoptózist, a ráksejtek elhalását válthatja ki. Az Iowa Women’s Health Study vizsgálatnak köszönhetően sikerült kimutatni, hogy azoknál a nőknél, akik a legtöbb fokhagymát fogyasztják, akár 50 százalékkal is kisebb lehet a vastag- és végbélrák veszélye, mint akik a zöldségből a legkevesebbet fogyasztanak.

Egyen keresztes virágú zöldségeket
A brokkolit, illetve az ahhoz közeli káposztát, karfiolt vagy épp bordáskelt hetente legalább egyszer fogyasztó embereket kevésbé fenyegeti a veserák, mint az ezeket a keresztes virágú zöldségeket havonta egy alkalomnál is ritkábban fogyasztókat – állítja egy nemzetközi európai felmérés.

Komplett rákellenes vacsora
Nyomjon szét 2 gerezd fokhagymát, futtassa meg 2 evőkanál olívaolajon, majd keverjen hozzá 1 konzervdoboznyi nátriumszegény kockázott paradicsomot. Kevergesse, míg át nem melegedik, majd 1 csésze teljes kiőrlésű lisztből készült tésztával tálalja. Ennek a receptnek hála számíthat a fokhagyma rákellenes tulajdonságaira, a tészta csökkenti a vastag- és végbélrák veszélyét, a paradicsomban található likopin véd a vastagbél-, a prosztata, a tüdő és a húgyhólyagrákkal szemben, amit az olívaolaj pedig azzal segít, hogy serkenti a likopin felszívódását.

Több articsókát!
Az articsóka remek forrása a szilimarinnak, egy olyan antioxidánsnak, ami segíthet megelőzni a bőrrákot! Fogyasztása előtt húzza le az alsó, keményebb leveleket, majd vágja le a zöldség alsó és hegyes felső részét is. Ezután főzze meg vagy párolja, míg meg nem puhul – ehhez körülbelül 30-45 percre van szükség. Szűrje le, és eheti is!

Minimum 15 perc napfény mindennap
A szervezetben a D-vitamin mintegy 90 százaléka a bőrben termelődik napsugár hatására, nem pedig ételekből vagy akár étrendkiegészítőkből származik. A D-vitamin-hiány a kutatások szerint elősegíti a rák kialakulását is – olvasható az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság weboldalán. Ráadásul D-vitaminra van szükség az egészséges sejtnövekedéshez és reprodukcióhoz; ennek zavara könnyen rákos betegséghez vezethet. Azoknál, akiknek a szervezetében alacsonyabb D-vitamin szintje, nagyobb a különböző rákos betegségek, így többek között az emlő-, a vastagbél-, a prosztata-, a petefészek- és a gyomorrák veszélye, továbbá a csontritkulás, a cukorbetegség, a szklerózis multiplex és a magas vérnyomás is jobban fenyegeti őket. Vigyázni kell azonban a napfénnyel: ha túlzásba viszi, az bőrrákhoz vezethet! Napi 15 perc napfény nyáron a mérsékelt égövön már elegendő D-vitaminnal ajándékozza meg.

Pácolja be a húst
A grillhús elkészítéséhez szükséges magas hőmérséklet következtében (igaz ez a roston és az olajban való sütésre is) úgynevezett heterociklusos aminok szabadulnak fel, amelyek rákos betegségeket okozhatnak. Ezek a vegyületek a DNS károsításával serkenthetik a tumorok növekedését a vastagbélben, az emlőben, a prosztatában és a nyiroksejtekben. A Minnesotai Egyetem vizsgálata szerint elszenesedett grillhús rendszeres fogyasztásával akár 60 százalékkal is megnövekedhet a hasnyálmirigyrák kockázata! A Journal of Agriculture and Food Chemistry című folyóiratban egy olyan cikk jelent meg, amely szerint csökkenthető sütés alatt a vörös húsban keletkező káros vegyület mennyisége, ha sütés előtt két órával sörben vagy borban pácolja be. Ha pedig rozmaringgal dörzsöli be a még nyers húst, azzal akár teljesen megakadályozhatja a rákot okozó anyagok létrejöttét – állítják a Kansasi Állami Egyetem kutatói. Ugyancsak védelmet nyújt a húsnak a grillezés során, ha előzetesen kivivel dörzsöli be – a kivi ráadásul húspuhító hatású is.

Igyon zöld teát
Az Amerikai Onkológiai Intézet felmérése szerint 2006 óta több mint 50 olyan vizsgálatot végeztek, amelyek a zöld tea és a rákos betegségek közötti kapcsolattal foglalkoznak. Bár az eredmények nem mindig konzekvensek (ennek oka a teatípusok, illetve az elkészítési és fogyasztási módok közötti különbség lehet), több kutatás során is sikerült kimutatni, hogy a zöld tea fogyasztásának köszönhetően csökkent az emlő -, a petefészek-, a vastagbél-, a prosztata- és a tüdőrák veszélye. Az ázsiaiak mér évezredek óta tisztában vannak a zöld tea gyógyító hatásával. Egyes kutatók szerint a teában található EGCG vegyület lehet az egyik legerősebb rákellenes hatású antioxidáns.

Egy pohár sör vagy bor
Az alkohol megvédi a szervezetet a Helicobacter pylori nevű, gyomorfekélyt és gyomorrákot okozó baktériumtól vezetne. A belfasti Queens Egyetemen készült az a kutatás, amely során felfedezték, hogy a mérsékelt mennyiségű bor, sör (akár láger, akár cider) fogyasztása védhet nyújthat a H. pylori ellen! Heti 3-6 pohár bor vagy 1-2 korsó sör elfogyasztása esetén már a H. pylori fertőzés 11 százalékkal csökkent. Nem szabad azonban túlzásba vinni: a napi egy-két pohárnál több alkoholos ital elfogyasztása már növelheti a szájüreg, a torok, a nyelőcső, a máj és az emlő rákos megbetegedésének kockázatát!

Egyen vadlazacot
Az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban közölt vizsgálat szerint 33 százalékkal kisebb a vastagbélben a polipok és más növedékek veszélye azoknak a nőknek a szervezetében, akik hetente legalább 3 alkalommal fogyasztanak halat. A halak, különös tekintettel a lazacra, nagy mennyiségben tartalmaznak gyulladáscsökkentő omega–3 zsírsavakat – valószínűleg ezeknek tulajdonítható a rákellenes képesség. Ausztrál kutatók szerint harmadával csökken a leukémia, a mielóma és a non-Hodgkin limfóma kialakulásának a veszélye is, ha az ember hetente legalább négy alkalommal fogyaszt halat. További kutatások során kapcsolatot fedeztek fel a rendszeres halfogyasztás (például lazac, makréla, laposhal, szardínia és tonhal, illetve tengeri rákok és kagylók) és a méhrák kockázatának csökkenése között.

Nassoljon kivit
Apró gyümölcs, de tömve van rákellenes antioxidánsokkal: C- és E-vitaminnal, illetve luteinnel és rézzel.

Éjszaka sötétítse be a hálószobát
Egyes kutatások szerint az éjszakai fény növelheti a petefészek- és az emlőrák veszélyét! Ezt az okozhatja, hogy a fény hatására csökken a szervezetben a melatonin, az alvásciklusokat szabályozó vegyület termelése – ennek következtében pedig ösztrogénfüggő daganatok kockázata nő. Az egyik kutatás szerint nagyobb lett az emlőrák veszélye azoknál a nőknél, akik nem aludtak abban a napszakban, amikor a melatoninszintjük a legmagasabb volt.

Egyen kevesebb zsírban gazdag állatból származó fehérjét
A Harvardi egyetemen végzett kutatás során 28 éven át követték figyelemmel 121 ezer felnőtt étkezési szokásait. Azoknál a résztvevőknél, akik napi 85 gramm vörös húst fogyasztottak, 13 százalékkal nagyobb volt annak a valószínűsége, hogy még a vizsgálat vége előtt meghalnak (többnyire szívbetegségben vagy rákban) – mint húst nem fogyasztó társaiknál. A Yale Egyetem kutatása szerint a legtöbb állati fehérjét fogyasztó nők esetében 70 százalékkal magasabb volt a non-Hodgkin limfóma kockázata; a telített zsírsavakban gazdag étrendet követők esetében ez az arány már 90 százalékra emelkedett. Váltson zsírszegény vagy teljesen zsírmentes tejtermékekre, a marha és a sertés helyett válasszon inkább baromfihúst vagy halat, vaj helyett pedig használjon olívaolajat.

A szőlő legyen vörös
Megtalálható benne a rezveratrol nevű antioxidáns, amely lassítani képes a rosszindulatú daganatsejtek szaporodását a nyirokcsomóban, a gyomorban, az emlőben és a májban. A Texasi Egyetem Orvostudományi Központja 2011-ben végezte el azt a kutatást, amely szerint a rezveratrol megelőzte a bőrrákot megelőző bőrelváltozásokat. Igaz, az összes szőlőfajta héja tartalmaz rezveratrolt, de a vörös és a lila szőlő tartalmaz a legtöbbet ebből a vegyületből.

Hagyma – megéri a könnyeket
A Cornell Egyetem kutatói mutatták ki, hogy a vöröshagyma és a salottahagyma egyaránt kiemelkedően sok antioxidánst tartalmaz, így védelmet nyújtva több rákos betegséggel szemben. Azt állapították meg, hogy a salottahagyma, a vöröshagyma és a lila hagyma tartalmazza a legtöbb flavonoidot. A hagymákról akkor sem kell lemondania, ha vigyázni szeretne a leheletére: bár enyhébb szagúak, de a védő hatás tekintetében közel sem lebecsülendő a mogyoróhagyma vagy a metélőhagyma.

Napi fél óra séta
Számos kutatás támasztja alá, hogy a testmozgás akár 30-40 százalékkal is csökkentheti az emlőrák kockázatát – állítja a Fred Hutchinson Rákkutató Központ. A mérsékelt edzés csökkenti a vérben az ösztrogén, az emlőrák kialakulását elősegítő női nemi hormon szintjét. Egy másik kutatás a heti 4 órás sétáról, illetve kirándulásról állapította meg, hogy azzal felére csökkenthető a hasnyálmirigyrák kockázata. A jótékony hatás oka valószínűleg az, hogy a szervezet a testmozgás következtében érzékenyebben reagál az inzulinra.

Kerülje a vegytisztítókat
Nem ritka, hogy a vegytisztítóban perklóretilént használnak. Ez a vegyület rendszeresen belélegezve vese-, illetve májrákhoz vezethet. Legegyszerűbben úgy kerülheti el ezt a kockázatot, ha olyan ruhákat vásárol, amelyek nem igénylik a vegytisztítást. Ha nem megkerülhető a vegytisztítás, utána a ruhát vegye ki a csomagolásból, és mielőtt felvenné, alaposan szellőztesse ki, lehetőleg szabad téren, de legalábbis egy kevésbé használt szobában nyitott ablaknál.

A hasábburgonyáról és a burgonyasziromról feledkezzen meg
A magas hőmérsékleten kisütött ételekben (így például a hasábburgonyában és a burgonyasziromban) az elkészítésük során végbemenő kémiai folyamatok melléktermékeként jön létre az akrilamid nevű vegyület, amely rákos betegségeket okozhat. Patkánykísérletek kapcsán állapították meg, hogy az akrilamid szervezetben való jelenléte többféle rák kockázatával járhat. Az embereken végzett vizsgálatok még jelenleg is zajlanak. Bár az eredmények még nagyon koraiak, az már valószínű, hogy érdemes inkább krumplipürét tálalni köretként.

A barnítás egészségtelen
A természetes napfény és a szolárium egyaránt a bőrrák kialakulásával fenyeget – de a fújós barnítók sem veszély nélküliek! A barnító termékek, így a spray-k és a kenőcsök állandó hozzávalója a dihidroxi-aceton nevű vegyület, amelynek az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság figyelmeztetése szerint nem szabad a szájba, a szembe, illetve az orrba jusson, mert hosszú távú hatásai a szervezetben nem ismertek. Ha nagy mennyiségben lélegzi be ezt a vegyületet, az viszont szabad gyökök kialakulását segítheti; ezek károsítják a sejteket és rákos betegségeket okozhatnak. A legbiztonságosabb, ha inkább lemond a barnulásról – ha ez nincs ínyére, használjon otthoni barnítókrémet.

Igyon tejet
A legfrissebb kutatások szerint a kalciumbevitel védelmet nyújt a vastagbélrák ellen: a Nurses’ Health Study által végzett vizsgálat során 45 százalékkal kisebb volt a betegség kockázata azoknál, akiknél a táplálék naponta több mint 700 milligramm kalciumot tartalmazott – szemben azokkal, akiknél ez a mennyiség legfeljebb 500 miligramm volt. Az előbbi mennyiség biztosítható, ha reggelire megeszik egy csésze zsírszegény joghurtot (345 miligramm), ebédre iszik egy pohár zsírszegény tejet (300 miligramm), majd vacsorára a salátájába tesz egy csésze spenótot is (292 milligramm).

Savanyú káposzta
Egy finn kutatás során állapították meg a savanyú káposztáról, hogy abban az erjesztés során több rákellenes hatású vegyület is keletkezik, így többek között izotiocianátok, indolok és szulforafánok. Csökkentheti a káposzta nátriumtartalmát, ha fogyasztás előtt vízzel átmossa; de a leghatékonyabb, ha a vastagbélrákhoz vezető kolbászt, illetve a virslit kihagyja a receptből.

Kevesebb füstölt és savanyított étel
A vizsgálatok szerint a füstölt és a savanyított ételek többféle karcinogén anyagot is tartalmaznak, ezért jobb, ha például csemege uborka helyett kígyóuborkát választ, a lazacot pedig nem pácolva, hanem frissen eszi. Az ecetes zöldségek a japán és a koreai konyhában is igen népszerűek, talán nem véletlen, hogy ezekben az országokban gyakoribb a gyomorrák, mint az Egyesült Államokban.

Védekezzen
Minél gyakrabban vált szexuális partnert (különösképp, ha nem használnak óvszert!), annál nagyobb a kockázata a humán papillomavírus, a HPV fertőzésnek, amely emelheti a méhnyak-, torok-, a pénisz-, a hüvely- és a végbélrák kockázatát. A HPV ellen javasolt serdülőknél és fiatal felnőtteknél védőoltás beadása. A védőoltást az Egyesült Államokban 2006-ban vezették be, azóta a fiatal nőknél 56 százalékkal csökkent a HPV-s fertőzések száma.

A körömszárítót hagyja ki
Az UV-fényes körömszárító növeli a bőrrák veszélyét! Mindegyik gép különböző mennyiségben bocsát ki UVA-sugárzást – a géptípusokat figyelembe véve számították ki a Georgia Regents Egyetem kutatói, hogy a sugárzás erejétől függően 8-208 alkalom szükséges ahhoz, hogy a körömszárító olyan mértékben károsítsa a bőrsejteket, hogy az már megnövelje a rák kockázatát. A mérések során a legtöbb lámpa már kárt tett a DNS-ben akkor, ha 24-42 hónap alatt 8-14 alkalommal használták. Ha óvni szeretné a kezét a manikűrösnél is, azt úgy teheti meg, ha előtte naptejjel keni be – a legbiztosabb azonban, ha inkább kivárja, hogy körme a levegőn száradjon meg.

Az aszpirin jótékony hatásai
Ha orvosa aszpirint ír fel a szíve miatt, annak duplán örülhet, hiszen nemcsak az infarktussal, de egyben a bizonyos rákos betegségekkel szemben is óvja a szervezetet! Egy amerikai országos felmérés szerint azoknál a nőknél, akik naponta szedtek aszpirint, 20 százalékkal kisebb volt a petefészekrák veszélye, mint akik aszpirint legfeljebb heti 1 alkalommal szedtek. Fontos azonban, hogy a fokozott vérzésveszély miatt csak abban az esetben kezdjen rendszeresen aszpirint szedni, ha ahhoz orvosa hozzájárult.

Vote it up
213
Tetszett?Szavazzon rá!