Ön is lehet kreatív

Négy módszer, amely szárnyakat ad alkotó képzeletének

Kreatívnak tartja magát? Ha olyan, mint az emberek többsége, valószínűleg azt fogja válaszolni, hogy nem. Egész életünkben egyebet sem hallunk, mint hogy a kreativitás ritka és titokzatos adottság; csak a művészek kreatívak, és ez az „agy jobb féltekéjének dominanciájára” vezethető vissza – bármit jelentsen is ez.

Közel húszéves kutatómunka után azonban arra a következtetésre jutottam, hogy a kreativitás kivétel nélkül bárki számára elérhető. A laboratóriumban leszűrt tapasztalatok egy részét az utóbbi években sikeresen alkalmaztam valódi élethelyzetekben gyermekekkel, tanárokkal, szülőkkel és vállalatvezetőkkel való foglalkozásokon.

Az alábbi módszerekkel képessé válhat arra, hogy felszabadítsa szunnyadó alkotókészséget. Még az is kiderülhet, hogy mindössze e módszerek ismeretének hiánya különbözteti meg önt a történelem legalkotóbb szellemű egyéniségeitől.

A „megragadás”. Az új gondolatok tünékenyek, villámsebesen suhannak át a tudaton. Ha nem ragadja meg őket gyorsan, általában örökre feledésbe merülnek. Aki igazán felszínre akarja hozni szunnyadó alkotókészségét, megtanulja, hogyan figyeljen fel új gondolataira, és hogyan őrizze meg azokat. Elsajátítja a megragadás készségét.

Salvador Dalí, a nagy szürrealista művész festményeihez a termékeny félálom állapotából szerzett ötleteket. Leült a karosszékébe, egyik kezében kulcs volt, amit egy földre helyezett tányér fölött tartott. Abban a pillanatban, amikor álomba szenderült, felébredt, mert a kulcs a tányérba esett, ő pedig azon nyomban leskiccelte az agyában megjelent bizarr képeket.

Az elalvást megelőző néhány percben mindenki fantasztikus érzékelési élményeket él át. Dalí egyszerűen kidolgozta a maga módszerét, amellyel megragadta és felidézte élményei egy részét.

A képzőművészek vázlattömböt, a feltalálók és írók noteszt vagy hordozható számítógépet tartanak maguknál, van aki a szalvétájára vagy egy cukorka papírjára jegyzi fel hirtelen támadt ötleteit.

Az „ébren álmodás megragadásának” neveztem el azt az egyszerű gyakorlatot, amelyet azért találtam ki, hogy meggyőzzem alanyaimat a bennük rejlő alkotókészségről.

Ha elegendő időt hagy rá, és semmi nem tereli el a figyelmét, olyan dolgokat tapasztal, amilyeneket a valóságban soha

Hunyja be a szemét! Hagyja, hogy gondolatai néhány percen át szabadon kalandozzanak. Lazuljon el, engedje vándorútra gondolatait, ne próbálja tudatosan terelni őket! Kiment a szobából? Elhagyta a földgolyót? A csillagok felé lebeg? Ha elegendő időt hagy rá, és semmi nem tereli el a figyelmét, bárki olyan dolgokat lát, hall és tapasztal, amilyeneket a valóságban soha.

Ezt a gyakorlatot a világ minden táján elvégeztettem alanyaimmal, még Japánban is, ahol – talán kulturális okokból – csak igen kevesen vallják magukat kreatívnak. Néhány perc elteltével japán hallgatóságom tagjai is pontosan olyan színes álmokat láttak ébren, mint Salvador Dalí. Egy férfi például a következőkről számolt be:

– Fölrepültem a szomszédos épület tetejére, és figyeltem, amint ez az épület összedőlt, közben szendvicset ettem. – (A szomszédos épület az IBM székháza; lehetséges, hogy az illető jobb állásról álmodozott?)

A „megragadás” könnyebben megy bizonyos környezetekben és bizonyos időpontokban. Vannak, akik számára az ágyban, a kádban vagy az autóbuszon eltöltött idő különösen termékenynek bizonyul, főleg, ha ott is keze ügyében tart papírt és írószerszámot. Egyesek az úszómedence partján vagy az erdőben álló magányos faházban tapasztalják ugyanezt.

Az erőpróba. Az új gondolatok áramlását felgyorsíthatja, ha nehéz helyzetbe képzeli bele magát, amelyben valószínűleg kudarcot vall. Bármilyen meglepő, a megfelelően kezelt kudarcról kiderülhet, hogy valóságos táptalaja a kreativitásnak.

Ha valami nem sikerül, általában kedvszegett az ember, és – ami a kreativitás szempontjából igen fontos – valami más viselkedési formával próbálkozik. Többféle gondolat kel versenyre egymással, s ez rendkívül serkentőleg hat a kreatív folyamatra.

Íme, egy példa: el akarja fordítani az ajtógombot, ami korábban mindig könnyen engedelmeskedett. Ám most meg sem mozdul. Megpróbálja erősebben, aztán ráncigálja, vagy jobbra-balra tekergeti. Lehet, hogy a végén vállal löki be az ajtót vagy lábbal rúgja. Talán segítségért kiált. Erőfeszítései, melyeket bevált viselkedési formák közül választott, valószínűleg új megoldásokat sugallnak. A kreativitásban tehát nincs semmi misztikus: nem más, mint a már meglévő ismeretek kiterjesztése.

A megválaszolhatatlan problémák – olyan kihívások, amelyekre nincs megoldás – szintén alkalmasak arra, hogy megmozgassák a kreativitást. Valóban olyan helyzetbe kell kerülnie, amitől frusztráltnak érzi magát? A válasz a leghatározottabb igen! Amikor valaki úgy érzi, holtpontra jutott, akkor egy társaságba került minden idők legnagyobb költőivel, zeneszerzőivel és feltalálóival. És nagy valószínűséggel egy új gondolat közelébe érkezett.

Gyermekeivel, barátaival vagy munkatársaival fordítson hetenként 15 percet ilyesféle problémák megoldására:
• Hogyan válhat milliomossá egy hét alatt?
• Hogyan szabadulhat meg örökre a házimunkától?
• Változtassa meg lakóhelye szörnyű éghajlatát (az elköltözés ki van zárva)!
• Az öregedés keserves nyűg – szüntesse meg!
Persze megoldást nem talál, ám ezek a kihívások számos érdekes, új gondolatot indítanak el agyában.

A látókör szélesítése. Minél sokoldalúbbak ismeretei, minél több területet ölel fel tudása, annál nagyobb a kreatív teljesítmény lehetősége.

Az 1940-es években egy svájci mérnök, George de Mestral az erdőben tett sétáról hazatérve bosszankodva látta, hogy apró bogáncsok tapadtak a nadrágjához. Aztán megnézte őket mikroszkóppal is, és megfigyelte, hogy a bogáncsok parányi „kampói” belekapaszkodtak a nadrág anyagát alkotó szálak apró hurkaiba. A több szakterületen is jártas De Mestral tapasztalatait felhasználva kísérletezni kezdett mesterséges „kampók és hurkok” kifejlesztésével. Találmánya, a tépőzár születését mérnöki ismereteinek és a növénytan iránti érdeklődésének köszönhette.

Számos vívmány megalkotójának sokirányú érdeklődését dicséri. Aki kreatívabb szeretne lenni, jól teszi, ha olyan témákkal kezd foglalkozni, amelyekről semmit nem tud – és amelyek iránt nem is érdeklődik. Ha valaki általában csak krimiket olvas, vegyen a kezébe egy történelmi tárgyú könyvet. Ha azok közé tartozik, akik hazaérve mindig a sportközvetítést nézik, nézzen inkább ismeretterjesztő műsorokat. Az autórádión is keressen olyan állomást, ahol újfajta, ismeretlen műsor megy.

A környező világ. Végül megmozgatja alkotó képzeletét, ha sokféle ingerrel veszi körül magát, s ami még ennél is fontosabb: ha folyton változtatja ezeket az ingereket.

Reggel tegyen szokatlan tárgyakat az íróasztalára: papírkalapot, fogót vagy gyertyát, esetleg kicsit rendezze át a szobát! A sokféle és állandóan változó inger változatos, szüntelenül váltakozó gondolatokat kelt.

A kreatív „környezethez” hozzátartozik a másokkal való interaktív kapcsolat is. Például az ötletek kötetlen, csoportos megvitatása (ötletbörze) azért hasznos, mert a csoport tagjait sokféle ingernek teszi ki. Annyiban viszont akadályozza a kreativitást, hogy ilyenkor az egyén helytelenítéssel is találkozhat.

Kutatómunkám során azt állapítottam meg, hogy a „váltakozó” csoportokban, ahol az egyéni és csoportos foglalkozásokat felváltva tartjuk, kétszer annyi új gondolat születik, mint a csupán csoportosan folytatott ötletbörzéken. Hogy miért? Mert az alkotás mindig egyéni folyamat.
 

Ha mindnyájan új kreatív képességeket fejlesztünk ki magunkban, sokkal könnyebben oldjuk meg az apró, de nap mint nap szorongató problémákat. Ez az eszmék és a teljesítmények olyan robbanásához vezethet el, amelyhez képest álló kerékpáron való biciklizésre emlékeztetnének még a reneszánsz vívmányai is.

Vote it up
1
Tetszett?Szavazzon rá!