Önkéntesként a mosolyokért

Egy román egyetemista mindenét pénzzé téve Nepálba utazott, hogy segítsen a földrengés túlélőin

Kapcsolódó cikkek

Ionuţ Ursu a Bukaresti Egyetem földrajz szakos hallgatója egy órán át zuhanyozott kollégiumi fürdőszobájában. A 27 éves román fiatalember számára luxusnak tűnt a tusfürdő, a borotva és a dezodor, miután négy hetet töltött Nepálban a tavaly április 25-én bekövetkezett földrengés törmelékei között. A katasztrófában 8500-an vesztették életüket, 20 ezren sérültek meg, és több százezren váltak hajléktalanná.

Ionuţ aznap hajnali ötkor hagyta el Nepál fővárosát, Katmandut, miután sátrát, cipőjét és hegymászó-felszerelését vendéglátóinak, a nepáli földrengés áldozatait segítő Cold Feet Foundation elnevezésű nonprofit szervezetnek adományozta. Holmija egy olyan családhoz került, amely elvesztette otthonát. A repülőtéren elosztogatta minden ruhaneműjét azon kívül, amit éppen viselt.

Az utolsó éjszakán sírt a sátrában, hogy megtisztuljon mindattól, amit látott: a romhalmazzá vált házak, a törött végtagok, az elárvult gyermekek és a gyermeküket elveszítő szülők látványától.

Huszonnyolc napig nem volt ideje az érzelmekre. Éjjelente kimerülten zuhant álomba, miután megevett egy tányér rizst, reggel lefürdött a folyóban, majd kezdődött minden elölről.
 

Ionuţ május 6-án, szerdán szállt le Katmanduban két hatalmas hátizsákkal. Az egyikben a felszerelése, a másikban orvosi eszközök voltak. Először járt külföldön, nem beszélt sem nepáliul, sem angolul, Google fordítóval keresgélte a szavakat a telefonján. A híradóban látta az elárvult, hajléktalanná vált nepáli gyerekeket, és elindult, mert pontosan tudta, milyen nehéz anyai szeretet nélkül felnőni.

Ionuţ, akit ötnapos korában elhagytak, egyike volt annak a százezer gyereknek, akik romániai árvaházakban éltek, mert a kommunista rezsim által a népesedés növelése érdekében kierőszakolt abortuszellenes törvények következtében jöttek világra. Gondozói válogatott eszközökkel kínozták azokat a gyerekeket, akik bepisiltek az ágyukban. Soha nem fogja elfelejteni a vonalzós módszert: a gondozónő lemérte a nedves foltot, és ahány centi volt, annyiszor ütötte meg a gyereket.

Ionuţ, hogy szabaduljon az árvaházból, az önkéntes munkába menekült. Tizenhat évesen elvégzett egy elsősegély-tanfolyamot, majd Bukarestbe költözve önkéntes ápolói képzésre jelentkezett a mentőszolgálatnál.

Nepálba úgy jutott el, hogy pénzzé tette az értéktárgyait: a tabletet, a mosógépet, a fényképezőgépet és egy karórát, amely különleges ajándék volt. Közel 1500 euró jött össze, és barátai, tanárai is hozzájárultak a felszerelés meg a repülőút költségeihez. Öt nappal később már Katmanduban üdvözölték a Cold Feet Alapítvány munkatársai.

Ionuţ egy orvoscsapattal a Dhading körzetbe utazott, Katmandutól 64 kilométerre, egy nyolc faluból álló területre, amelynek 300 házából majdnem mind összedőlt, és harminc embert s rengeteg állatot temetett maga alá. A Cold Feet önkéntesei napi két-három órát gyalogoltak a hegyi ösvényen a romokig.

Ionuţ segített cipelni a gyógy- és élelmiszereket meg a katonai sátrakat, amelyek annak a több mint 500 embernek nyújtottak menedéket, akik odakint aludtak és nap mint nap puszta kézzel kutatták át a törmeléket. Aztán a csapattal házról házra járt, vérnyomást és vércukorszintet mért, tisztította és bekötözte a sebeket, kitöltötte a kartonokat. Szabad perceiben lyukakat ásott a sátorrögzítő cölöpöknek, és gyerekeket ölelgetett. Azok rámosolyogtak, sőt az egyik kisfiú megígértette vele, hogy megtanul angolul. – Ez nagyon fontos – mondta a gyerek, és Ionuţ egyetértett. Azt is érezte, hogy „az egyik szív megérti a másikat, és ha az ember tud mosolyogni, a nyelv nem is olyan fontos”.

Amíg egészséges vagyok, tudok segíteni. És szeretetet kell nyújtanom

Ahogy teltek a napok, Ionuţ úgy érezte, kezd eltávolodni saját szenvedéseitől, amelyek gyermekkora óta súlyos teherként nehezedtek rá. A fájdalom, amelyet ott látott az embereken, akik kopaszra nyírták a fejüket szeretteik elvesztése miatt, a mezőkön, ahol mindennap holttesteket égettek, megtanította becsülni az életet és élvezni az olyan pillanatokat, mint amikor egy szülésnél segédkezhetett. Egy éjjel kimerülten feküdt a sátrában, s ekkor fogalmazta meg, mi a küldetése: – Amíg egészséges vagyok, tudok segíteni. És szeretetet kell nyújtanom.

Tíz nap múlva Ionuţ visszament Katmanduba, és több ottani kórházban önkénteskedett, végül a Manmohan Memorial Kórházban kötött ki. A személyzet azonnal megkedvelte, elámultak, hogy valaki egészen Romániából eljött idáig, csak hogy segítsen. Shirish Karki így emlékezik vissza: – Ez a fickó olyan volt nekünk, mint egy angyal. Kevés volt a személyzet, mert sokan áldozatul estek a földrengésnek. Ionuţ emelgette a betegeket, elmosta az edényeket, és elvégzett minden más apró, de fontos feladatot.

Mivel ennyire szorgalmas volt és nagy érdeklődést mutatott a sebészet iránt, Shirish megengedte Ionuţnak, hogy a műtőben asszisztáljon. Eleinte csak a műszereket tartotta, de idővel már a katéterezést és az intravénás injekció beadását is rá lehetett bízni. Tucatjával érkeztek a sebesültek, odakint pedig több százan várakoztak kezelésre. A műtétek este kilencig, tízig folytak. Időnként Shirish és Ionuţ rövid étkezési szünetet tartott, s közben telefonjuk fordítóprogramja segítségével beszélgettek az élet dolgairól.

Amikor Ionuţ elhagyta Nepált, kimerült és tíz kilóval soványabb volt, de rátalált az élethivatására. Megígérte magának, hogy visszatér, mert „a gonosz nem győzedelmeskedhet, ha a jó emberek odafigyelnek a világ szenvedéseire”.

Jelenleg a Bukaresti Mentőszolgálatnál önkénteskedik, és folytatja földrajzi tanulmányait az egyetemen, emellett szabadúszó grafikusként, informatikusként is dolgozik.

Szabadidejében a nepáli útján készült fotóit árusítja, és igyekszik új módokat találni, hogy pénzt gyűjthessen és orvosi eszközöket küldhessen Dhadingba, illetve egy elektrokardiográfot vásárolhasson annak a romániai kórháznak, amelyikben született. Azt tervezi, nyáron visszatér Nepálba, és felállít egy orvosi rendelőt az egyik hegyi faluban.

Vote it up
136
Tetszett?Szavazzon rá!